Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
10 ^EPÜJSÄG 1987. október 17. Kiállítás a kiegyezésről „Vendégek” építészetkritikai kiállítás A „Vendégek” című kiállítás a Budapest Kiállítóteremben, a fővárosban az utóbbi évtizedben épült öt, urbanisztikai és építészeti szempontból egyaránt fontos ápüJetet, a Hotel Tavernát, a Hotel Fórumot, a Hotel Atrium Hyattet, a Hotel Buda Pentát és a Novoteit mutatja be. A kiállítás új műfajban, az épitészetkritikai kiállítás műfajában tesz kísérletet, tehát nem a szállodákkal, mint intézményekkel, vagy azok működésével és üzemeltetésével foglalkozik, nem idegenforgalmi, hanem műkritikai jellegű. A szerző (rendező) üzenetét több médium együttesen hordozza: a fotók, amelyek az installáció részei, de minőségüknél fogva önmagukban is megállják a helyüket; maga az installáció, s ennek kiegészítője a hangháttér: a Hyatt szálló liftzenéje és Budapest közönségének magnószalagra vett véteménye, valamint az írott szöveg is szerepet kapott. Marth Éva: Egy legyintéssel A közvagyonból mentett értékeink között a televízió csatornáin most jelenlétünket keressük. Újságpapírként gyűrődik a megroppant valóság, - s már hiába nézünk távolra... Egy legyintéssel eltörli a tenger is a homokba írt, utolsó igaz szót. Fodor András: Kép a vízen Emlékek táborában, hegyeink sátra előtt, minden olyan valószínűtlen. A kristály tér, a ködfalú idő ég-víz gyanánt egymásba nőtt. A csónakba, hol megismertelek, véletlen párként hívott be a gazda. Messzi világok lila taraján billeg azóta, szalmakalapját felhők ormára akasztva. De szerelmünk elnémult perceit meglátni még a szakadék alatt, Síkos tükörben hökkent evezők, gyönyörűség hártyáin feszülő tűlábú bogarak... És mit a hullám sodort?... Tolvaj szélben, haragos áron, cikkelyes, forgó labda fut előlem, Aznap került s már nem az enyém. Eszembe jut mindig, de sose bánom. Éppen százhúsz évvel ezelőtt, 1867 nyarán zajlott az az országra szóló káprázatos ünnepség, amelyen I. Ferenc Józsefet és feleségét, Erzsébetet a budai várban a Nagyboldogasszony- (ma Mátyási-templomban Magyarország és társországai királyává és királynőjévé koronázták. Betetőzése volt ez a ceremónia az 1867 májusában az országgyűlés által elfogadott kiegyezési törvénynek. Ez a százhúsz esztendős évforduló adja az apropóját a Magyar Történeti Múzeum Kiegyezés címet viselő kiállításának, amelyen dokumentumok, újságcikkek, levelek, fotók, rajzok, metszetek, festmények és korabeli használati tárgyak, öltözékek, enteriőrök idézik történelmünk e sokat vitatott eredményét. A december végéig nyitva tartó tárlat a szabadságharc bukásától, Haynau rémuralmának hónapjaitól vezeti végig a látogatót, a „boldog békeidőkig”, a kiegyezés utáni gazdasági fellendülésig. És illusztrálásul egy hirdetmény Haynau aláírásával 1849 júliusából, egy „Hadiszék elé idéző rendelet”, egy elfogatási parancs. Az aradi vértanúk, Batthyány Lajos és a forradalom több vezető politikusának kivégzéséről tudósító fényképek, rajzok, levelek. Haynau rémuralmát a Bach-rendszer kilencéves korszaka követte, miközben nem szűnt meg a nemzeti ellenállás, amelyben nagy szerepet vállaltak íróink, költőink: Arany, Vajda, Tompa, Madách, Jókai. Politikai jelleget öltött a magyar nyelvújítás vezérének, Kazinczy Ferencnek századik születésnapi ünnepségsorozata. Felzaklatta a kedélyeket Széchenyi tragikus és titokzatos halála. Az uralkodó súlyos külpolitikai vereségei után az 1860-ban kibocsátott Októberi diplomával tette meg az első kísérletet a magyar helyzet rendezésére. Majd az 1861 -es Februári pátenssel a birodalmi tanácsot korlátozott jogkörű törvényhozó testületté formálta. Az ekkor összehívott országgyűlés azonban elutasító álláspontra helyezkedett. Deák két felirati javaslatot intézett az uralkodóhoz, - megfogalmazva benne alkotmányjogi követeléseinket, ám Ferenc József válaszul feloszlatta az országgyűlést. Újabb elnyomás évei nehezedtek a magyarokra, a Schmerling nevével jelzett provizórium idején. A kiegyezéshez vezető közvetlen események sorozatát Deák 1865-ös, a Pesti Naplóban megjelent Húsvéti cikke indította meg. Kijelentette, „Készek leszünk mindenkor törvényszabta útján saját törvényeinket a birodalom biztonságával összhangba hozni”. Nem sokkal később Ap- ponyi György gróf bécsi újságja ismertetett egy kiegyezési cikket. Az időközben kitört porosz-osztrák háború, az osztrákok könnigrátzi veresége siettette a kiegyezést. 1867 februárjában az uralkodó kinevezte a magyar kormányt, és a parlamentben a közös ügyek megvitatására is sor került. A szavazás előtti napon jelent meg Kossuth „Cassandra levele”, amelyben tiltakozott a kiegyezés ellen. Az eredményeket azonban már nem állíthatta meg. Heves parlamenti viták után az országgyűlés nagy többséggel megszavazta a kiegyezési törvénycikket, amely a Habsburg biroEgy kép a kiállításról dalmat dualista (kétközpontú) állammá formálta. Liszt Koronázási miséjének kottája, Székely Bertalannak a koronázásról készült vázlata, Majláth Györgyné csipkés, gyöngyös ruhája, amelyben a koronázáson volt jelen, a magyarokat kedvelő Erzsébet királyné asztala, kerevetje, néhány személyes tárgya és arcmása - kapcsolódnak a kiegyezést megpecsételő ünnepséget idéző látványhoz. S egy íróasztal, amelyről megtudjuk, emellett készítette el a kiegyezési törvényjavaslatot Horváth Boldizsár igazságügyminiszter. K. M. Pálos Rozita: Hazatérés Pálos Rozita (1926-1984) kalandok, változások nélküli életet élt; kicsi iskolákban oktatta majdnem haláláig az elemistákat - falusi tanítónő volt. Első verseskönyve 1975-ben Úton, a második 1984-ben Irgalmas szelek címmel jelent meg. Harmadik verseskötete - halála után - a tatabányai Új Forrás című folyóirat könyvsorozatában látott napvilágot. A Hazatérés válogatott verseit tartalmazza. A kis bakonyi falu, ahol élt, csak külső helyszíne, versbeli hazája elvont világ: a hit (Istenben és emberben), az álom, az időtlenség, a szellem. A látható világ és a gondolatiság egyensúlyát kereste, rajongó és szomorú verseket írt régi költők képében, amelyekben élet és halál, fű, fa, virág, könny, mosoly torlódik össze. A csöndes poéta, Pálos Rozita, posthumus könyvével immár valóban a mai magyar költészet révébe érkezett, s „állja a próbát” - mint Vasadi Péter írja számvető előszavában. (Tatabánya, Új Forrás füzetek, 2.1987.) ol tart a hazai közműveltség? Előbb az tisztázandó, miben és mivel mérjük. Szélesebb körben a köz- műveltség azzal a tevékenységgel azonos, amit tudás, igény, ízlés, szokás indít. Tárgyiasult oldala az életmód. Sok minden tartozik bele, de nem minden. Határát az emberi választás szabja meg. Választás, vagyis hogy az elérhető anyagi, szellemi, erkölcsi, társadalmi javakból ki mit akar, mit nem akar birtokolni. Mai példával: lakás, autó, kertes nyaraló, gyors gazdagodás, szakmai hivatás, könyvtár, képgyűjtemény, műszaki berendezés, család, függetlenség, egyéni érvényesülés, közösségi hasznosság, önképzés, könnyű szórakozás, utazás, szocialista hazafi- ság, kötetlen világpolgárság, modern életvitel, hagyományosabb magatartás közül ki mire törekszik, mire nem. Nyilvánvaló, hogy a választás minőségét a csoportosítás és az arány mutatja. Ez viszont a benső értékeléstől függ. Benső értékelés? Igen, benső, de nem születik az emberrel, hanem tapasztalatból és ismeretből táplálkozik. Lényeges forrása a társadalmi és a szellemi környezet, benne az iskola és a politika, a tudomány és a művészet, a település és a munka, a hírközlés és a szórakoztatás. Ha tehát a közműveltség valóságos állapotát vizsgáljuk, erre az egészre kell figyelnünk. Pontosabban ennek folyamatára. Hitelesen érteni és mérni a közműveltség állapotát csak úgy lehet, ha nyomon követjük, honnan merre tart. Irányát és szintjét történelmi útja jelöli ki. Vegyük a jelen dolgozó nemzedékeit. Többségük, azaz a tömeg szakadatlan erőfeszítéssel iparkodik előrébb jutni, életkörülményeit javítani. Szabad idejük zömét végül is szabad akarattal áldozza tágasabb lakásért, kényelmesebb berendezésért, tetszetősebb öltözékért, íz- letesebb ételért, vonzóbb szórakozásért. Kedvét is lelve benne, ugyanakkor józan számítással és fájó szívvel mondva le érte szebb, de kockázatosabb hivatásról, érdeklődésről, kalandról. Kényszerpálya, zsákutca volna ez? Teher a közműveltség kibontakozásán? Fontoljuk meg a választ! Magyarországon a tömeg embere mostanában érkezett oda, hogy egyéni életre gondolhat, egyéni életet tervezhet. Ebben áll a tömeg történelmi mozgásának iránya. Ebben nyugtázható történelmi fejlődésének eddigi eredménye. Jó irány, hatalmas eredmény. Mi indokolja ezt a fenntartás nélküli megállapítást? Épp az emberi, szellemi, igénybeli tartalom. Napjaink dolgozó nemzedékei, a tömeg tagjai igazában belül emelkedtek arra a szintre, hogy egyéni életet akarjanak, tervezzenek, követeljenek és teremtsenek. Formálóerőt, hajtóerőt az új társadalmi és szellemi környezetből merítve, így hát a közoktatásból, a közművelődésből, a közgondolkodásból, a közéletből is. Jó irány, hatalmas eredmény - szólt a megállapítás fentebb. Elsősorban a folyamatnak szólt. Tehát kifejlődött egyéni élet. De milyen? Új lakás és berendezés - futószalagon gyártott elemekből. Városok és falvak új negyedei - központi minták nyomán. Elkülönült családok, magánosok, nemzedékek - közösség nélkül. Önképzés - valamely szakmába zárva. Szórakozás - silány pótszerekkel. Tehát történelmi fordulatot hozó társadalmi és szellemi formálóerő, hajtóerő. De milyen? Közoktatás - a középszer jegyében. Közművelődés - az önfenntartás kényszerével. Közélet - a kezdeményezésre nehezedő bürokráciával. így igaz, így is igaz. Sajnos. Úgy is igaz azonban, hogy ezek a tényezők nem a kizárás, hanem a befogadás irányába hatottak és hatnak. Közműveltségünk legnagyobb eredményét nem tárgyiasult formáiban, nem is szervezeteiben láthatjuk; legmagasabb értékű megtestesülését a teljesebb életet akaró, tervező, követelő és teremtő egyének tömegében tisztelhetjük. Egyének bővülő tömege ez. Minél népesebb, annál jobb. Súlya, mozgása, ereje fokról fokra visszanyomja, ki- szorítja'a természetellenes korlátokat, az öncélú, önző, önkényes törekvéseket. Fokról fokra, de nem napról napra, és nem nyílegyenesen. Ebben a történelmileg új arculatú tömegben olyan egyének sorjáznak, akik sajátos helyzetüket, szerepüket, hovatartozásukat maguk sem érzékelik és értik világosan, akik kénytelenek megküzdeni érte. Hasonlíthatatlanul több és alkalmasabb eszközzel tehetik, mint eddig bármikor. Képzettségük, viszonylag nyitott életformájuk, tájékozódási lehetőségük széles alapnak számit. Helyzetük, szere- v pük, hovatartozásuk igazán világos és folyamatos érzékeléséhez és értéséhez ennyi mégsem elegendő. Ezért kell újabb és újabb eszközökhöz nyúlniuk. Ezért növekszik napjainkban a helyzetértékelés, az öntudat, az életvezetés közhasználatú eszközeinek kelete, rangja, felelőssége. A tömegoktatásé, a tömegtájékoztatásé, a tömegszórakoztatásé. Kissé egysíkú kifejezéssel: a tömegkultúráé. Nálunk a tömegkultúra különös rendeltetést tölt be. Nem egyszerűen a társadalom többségének, hanem a társadalom tulajdonosának kultúrája. Rendeltetése innen nézve az, hogy fejlessze, kifejlessze a többség tulajdonosi képességét, a széles körű önirányítás képességét. Ebben csúcsosodna ki és jutna tör- ténelemalakltó szerepre a tömeg embereinek önálló egyéniséggé válása. Itt és most a tömegkultúra tehát nem szakadhat el az élenjáró kultúrától, ellenkezőleg, a lehető legszorosabb kölcsönösségre kell lépnie vele. Kétoldalú kölcsönösség ez. Mindkét fél vállalkozásán múlik. Nem akármilyen termékenység jellemezte eddig a kölcsönösség szándékát és megvalósulását. Hazai kultúránk újuló szerkezete és működése erre épül, az iskolától a tudományos ismeretterjesztésig, a közművelődéstől a hírközlésig, a könyvkiadástól a színházig, a kulturális politikától a szórakoztatásig. Közhely, ugyanakkor megingathatatlan igazság, hogy ebben negyven év alatt többet pótoltunk és többre értünk, mint korábban bármikor. Épp az újulás gyökerességéből, kiterjedtségéből és gyorsaságából is eredtek a szerkezeti, működési zavarok. Jórészt az eszmei, politikai, szakmai tévedések és tévelygések is. Főleg három sarkalatos ponton szükségeltetik tartalmi haladás. Először is az új föltételek, kényszerek, követelmények, esélyek közepette élő egyének, csoportok, rétegek társadalmi és nemzeti önismeretének tökéletesítésében. Hiteles, őszinte, cselekvésre és magatartásra váltható önismeret nélkül társadalmi és nemzeti dolgaink valóságos igazgatásában nem vehet részt mindenki, aki pedig arra jogosult és hivatott. Vagyis a többség, a tömeg. Aztán a közösségi együttélés tantárgyában akad csőstül tanulni- való és látnivaló. Kivált most, midőn a tömeg társadalma az egyének társadalmává kezd formálódni. És csak kendőznénk a bajt, ha nem tekintenénk égetően sürgős feladatnak a szórakoztatás és nemes kultúra természetes összehangolását. Mintha bizony a szétválás irányába tartanánk, mintha a nemes kultúra nem győzné a versenyt a rohamosan tagolódó társadalom osztódva szaporodó szórakozási igényével, mennyiségi igényével. Ebben a versenyben azonban nem pusztán a szórakoztatás alacsonyabb vagy magasabb szintje a tét. Sokkal több itt a tét. Nevezetesen: vagy a hazai köz- műveltség kiegyenlítődésének, vagy egyenlőtlenségének további fokozása. özműveltségünkben van mire K támaszkodnunk, van mit féltenünk, van mit javítanunk. Közös eredmény, közös felelősség, közös tennivaló ez.------------ Hamisan gondolkodik, aki a fe lelősség és a tennivaló dolgában most kibúvót keres, külső terhekre hivatkozva. Mi lenne, ha a közműveltség mozgásában, haladásában „szünet” következne? Épp az az ezer és ezer egyéni feszítőerő, hajtóerő, alkotóerő gyöngülne, amiből a külső terhek leküzdésének közös képessége táplálkozik és táplálkozhat. SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON Közműveltségünk mércéje
