Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
1987. október 17. NÉPÚJSÁG 3 Tagkönyvcsere A párt egységének erősítése Interjú Váradi Lászlóval, a megyei pártbizottság titkárával HÉTRŐL HÉTRE HÍRRŐL HÍRRE A Skorpió havának harmadik hetét kezdjük most, az ősz a termésbetakarítás, a jövő évre való tervezgetés idejét éljük. A meghívók egymás után érkeznek az üzemekbe, gazdálkodó egységekhez: bemutatóra, eszmecserére, tájékoztatóra invitálnak. Különösen azok a tájékoztatók keltenek nagy érdeklődést, melyek a jövő év terveinek a pontos elkészítését segítik. Az előkészületek persze már megkezdődtek: ebben a hónapban a vállalatoknál, és szövetkezeiknél a pártalapszervezetekben taggyűléseken és termelésoanácskozásokon tárgyaljók meg: mit tehetnek a jobb munka érdekében. Tervek A gazdasági, társadalmi stabilizáció és a kibontakozás időszakában mindenekelőtt az a fontos, hogy a termelő üzem tudja: mit érdemes termelni, és mit nem. Ha ez tisztázódott az ott dolgozók is meggyőződhetnek munkájuk hasznosságáról, s pontosan tudják: milyen mértékben járultak a népgazdaság, s ezzel együtt a saját gondjaik megoldásához. „Talán az egyik legfontosabb dolog, hogy mindenki a maga munkahelyén találja meg azt, amiben többet tehet az eddigieknél. Többet tehet, és jobban dolgozhat” - mondta a héten Varga László, az Orion tamási gyáregységének vezetője. Mostanában sokan mondják: de hát mit akarunk még, mikor a magyar nép szorgalmas, dolgos, az volt mindig is és ma is az. Hát ez igaz is meg nem is. Mert régen is bizony szedni kellett a sátorfáját annak az uradalmi cselédnek, aki lusta volt, tétién, és dologtalan -, aki nem saját tapasztalataiból tud erről, vagy éppen hallott csak róla valamit, érdemes elolvasnia Illyés Gyula: A puszták népe című regényét. Ott bizony leírja: jó munkásnak lenni rang volt, elismerést jelentett, a rest embert a pici zárt világban a felsőrácegresi pusztán is megvetette mindenki. Tehát valaha sem dolgozott minden ember egyforma erőbedobással, vagy ahogy mostanában mondjuk: a munkája nem volt kellőképp intenzív. Megéri nem másutt, csak a saját környezetünkben körülnézni: ugyan hány ember lötyögi végig az életét, s noha úgy látszik, hogy napkeltétől napnyugtáig dolgozik, ennek a munkának semmi értéke, értékben megtestesülő eredménye nincs. Borzalmasan bosszantó dolgozni úgy, hogy az ember nem látja a munkájának az eredményét, ennél csak az a szörnyűbb, mikor valaki tényleg erejét megfeszítve dolgozik, s a végtermék nem kell senkinek. Pedig hány ilyen esetről hallani, arról például, hogy igen kemény fizikai munkával, és fejlett műszaki háttérrel rendelkező üzemből nehézkesen cammogó, ormótlan, kezelhetetlen, ügyetlenül, rosszul dolgozó és sok üzemanyagot fogyasztó gép kerül ki. Ezt a gépet csak jobb híján veszik meg, azért mert mást kapni nem lehet, drága is, rossz is, rengeteg benne a munka. Akkor meg minek gyártják? Ez az a kérdés ami jövőre igen hamar eldől. Igen, dolgos ember a magyar ember, főleg az, akinek a munkáját alaposan, okosan, és körültekintően megszervezik, s aki képes a saját maga életét is megszervezni. Meglehet figyelni: a jól dolgozó, feladatát lelkiismeretesen ellátó ember nem csupán a munkahelyén emelkedik ki a környezetéből, de az otthona, az őt körülvevő világ is rendezett. A bölcskei kikötőben Olyan ez a téma, hogy nem lehet abbahagyni. Most írás közben a tekintetem egy papircetlire esik: hónapokkal ezelőtt tettem el - emlékbe. Egy hosszúra nyúlt, kilátástalan és unalmas értekezleten jegyzeteltem, mint a kisdiák, ha megbüntetik, vagy harmincszor leírtam a következő mondatot: „Ki kell küszöbölni a szűk keresztmetszetet”. Szörnyű egy mondat, az embernek a füle is belefájdul ha meghallja, a jelentéstartalma homályos, érthetetlen. Készülnek a tervek tehát, s van ahol csak készülnek. Az utóbbi napokban jó néhány első vezetőt kértem: fogadjon, szeretném megismerni a stabilizációs, kibontakozási programjukat. „Nem, még nincs kész, nem ismerjük eléggé a feladatainkat, nem találtunk elég útravalót a célok megvalósításához, most voltunk háromnapos továbbképzésen, a program csak ezután készül el” - hangzott a válasz. Megint? Ismét elkezdődött volna pontosan az, amit nagyon de nagyon szerettünk volna elkerülni, nevezetesen: hogy mindig másra, és nem magunkra számítunk. Várjuk, hogy valaki mondjon valamit, vagy mondjon meg mindent, s csak ezután kezdődik egy fontos, az ágazat, az üzem elkövetkező éveit eldöntő program készítése. Mégiscsak lehet valami abban a bizonyos szűk kereszt- metszetben, amit ugyebár - ki kell küszöbölni! Vetés előtt a búzáról Az örök természeti törvény most is, mint mindig igaz: ha nem vetjük el a magot, nem lesz termés sem. Itt a búzavetés ideje, amit szorgosan végeznek a gazdaságok. A gabonafélék terméseredménye évről évre nőtt a megyében. A kukorica vetésterületének a 80-as években bekövetkezett csökkenését a tavaly meghirdetett ösztönző intézkedésekkel sikerült megállítani sőt, az elmúlt évben a terület már 6,5 százalékkal meghaladta az előző évit. Tavaly Tolna megye búzatermesztésben az országos rangsorban az első lett. Idén megyénkben 68 520 hektáron termeltek kalászost, amelyből az őszi árpa 7822 ha-t, az őszi búza 59172 ha-t tett ki. A termesztés szempontjából rendhagyónak tekinthető év számos olyan tapasztalattal szolgált, amelyben a termelést irányító ember szaktudásán túl, az időjárás elemei is meghatározott súllyal szerepeltek befolyásolva a termés alakulását és annak minőségét. Mindezek kedvezőtlen hatásának eredményeként a fajlagos hozamok, és így a megtermelt kalászos gabona mennyisége is 8 százalékkal maradt el az előző évitől. Az elmúlt években csupán 1981-ben volt ennél gyengébb az átlagtermés. A megye agrárágazatának feladatterve ismert, az élelmi- szeripari vállalatok közül a Tejipari Vállalat a félkemény sajt gyártásának bővítését tervezi, - a sajtvonalon naponta 60-100 ezer liter tejfeldolgozó kapacitás bővítést terveznek. A konzervgyár a faddi telephelyén korszerűsítette a feldolgozóvonalat, s 50 millió forintos költséggel a csomagolástechnika gépesítését kívánják megoldani. Erdőn, mezőn Müszerkapcsoló-alkatrészek'készülnek a présgépen a tamási Orionban Ősszel, ha véget értek a munkák, nem árt néha magunkra is gondolni. Ahogy így elnézegetem: némelyik ember olyan sápadt, fakó, mintha örökösen egy sötét kamrában üldögélne. Nem vagyok biztos abban, hogy sikerül, de szeretném buzdítani őket, s mindenkit arra: minél többet legyünk levegőn, kiránduljunk ha tehetjük. Olyan szép ilyenkor ősszel az erdő, kár megfosztani magunkat ettől a látványtól. Kevesen ismerik például a Duna menti kirándulóhelyeket, köztük a madocsai kikötőt. Mert hát azt se felejtsük el: olykor pihenni is kell, ha dolgozik az ember. D. Varga Márta Téli energiaellátás- Kézenfekvő a kérdés, biztosan sokan felteszik ma országszerte, még ha csak magukban is. Miért van szükség a tagkönyvek cseréjére, a betelt lapokat adminisztratív intézkedéssel is ki lehetne egészíteni.- Nem jelentéktelen kérdés az a tény sem, hogy a tagkönyvek beteltek, újakra van szükség. Ugyanakkor a magyar kommunista pártban immár hetven esztendeje hagyomány, hogy a tízévenként esedékes tagkönyvcserét politikai célok elérésére Is felhasználjuk. Most is ez a tervünk. Volt, hogy ezt az eseményt tagrevízióra használtuk fel, máskor pedig egyszerűen adminisztratív feladatot jelentett. Szeretném hangsúlyozni, hogy most egyikről sincsen szó. Ma a pártnak sem olyan célja nincsen, hogy tagságának létszámát csökkentse, sem pedig, hogy kampányszerűen növelje. Ugyanakkor kár lenne, ha nem használnánk fel politikai célok elérésére is ezt az alkalmat, amikor minden párttaggal szót kell váltani, mert az adatokat mindenképpen egyeztetni, kiegészíteni és felfrissíteni szükséges.- Melyek a tagkönyvcsere politikai céljai?- Sokféle részkérdést meg lehetne fogalmazni, a tagkönyvcsere legfontosabb célja mindenképpen az, hogy erősödjék a pártegység. Már a XIII. kongresszus is megfogalmazta, hogy tovább kell erősíteni a párt eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységét, akár azt is mondhatjuk, hogy kongresszusi határozatot hajtunk végre azzal, hogy minden párttaggal ismételten elbeszélgetünk a feladatokról. A pártegységet elsősorban úgy erősíthetjük, hogy az aktuális feladatokra mozgósítunk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kijelölt feladatokat teljesítsük. Hogy melyek ezek, azt egészen pontosan és részletesen meghatározta az MSZMP Központi Bizottsága július másodiki határozatában. Arról van szó tehát, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozás programját hogyan segíthetik a pártszervezetek, illetve az egyes párttagok.- Engedjen meg egy közbevetést. Ön úgy fogalmazott, hogy növelni kell a párt egységét. Nincs eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egység? Gondolom ez a kérdés sokakban megfogalmazódik még a párttagság körében is.- Természetesen nincsen, mondhatnám, hiszen nem is lehet, mert a pártegység nem statikus állapot. Alapvető céljaink meghatározásában, úgy gondolom, van az egységnek szilárd alapja, de a pártegység folyamat, amelyre mindig, minden új kérdésnél újra oda kell figyelni és megteremteni, kialakítani azt. A kommunistáknak napjainkban különösen nagy felelőssége, hogy aktív, áldozatkész és példamutató tevékenységükkel magukkal ragadják a dolgozók tömegeit.- Hogyan tud ma megfelelni a párt a rá háruló feladatoknak?- A tagkönyvcsere másik kérdése, hogyan alakuljon a jövőben a párt belső élete, hogyan tudjuk munkastílusunkat, munkamódszereinket a kor követelményeihez igazítani. A gazdasági, társadalmi életünkben jelentkező nehézségek és feszültségek a pártban is éreztetik hatásukat, kár lenne ezt tagadni. Néhol bizonytalanságot, kétkedést, türelmetlenséget váltanak ki a párttagság körében is. Ez zavarokat okoz a pártszervek és szervezetek működésében, a politika képviseletében. Ma a kommunisták is nehezebben tudnak eligazodni a politikai, a társadalmi és gazdasági élet problémáiban. A párt politikáját nem képviseli mindenki határozottan, fellazult a pártfegyelem. Vannak, akik a politika egyes elemeivel nem értenek egyet, ugyanakkor tapasztalható várakozó magatartás, ami visszatart a cselekvéstől akkor is, amikor a feladatok megoldására helyi intézkedések szükségesek.- E témakörben miben látja a kibontakozás útját, hogy megmaradjunk a már közhasználatúvá vált terminológiánál?- Csakis a pártdemokráciában. Nincs más út, mint igényelni és megkövetelni a demokratikus vitát, a felelősségteljes döntéshozatalt, a következetes és egységes végrehajtást. A párttagság joga és kötelessége, hogy részt vegyen az elvi, politikai, szervezeti kérdések megvitatásában az országos és helyi politika kidolgozásában, és aktívan közreműködjön ennek elfogadtatásában és persze a végrehajtásában is. A pártunk munkáját jellemző demokratikus munkastílus még nem érvényesül mindig mindenütt. A pártfórumokon helye van annak, hogy valaki különvéleményét kifejtse, sőt kívánatos, hogy a nézetek ütközzenek. Az viszont megengedhetetlen - de manapság nem ritkán előfordul hogy a döntés után is folytatódik a különvélemények, a párt politikájától eltérő nézetek nyílt vagy szűkkörű képviselete, hangoztatása.- El kell beszélgetni minden párttaggal, erre tulajdonképpen eddig is lehetőség volt..- Igaz, de most a beszélgetések tematikája szélesebb, mint egy év pártmunkája, hiszen szót kell váltani a párt politikájáról általában, a munkamódszerről és munkastílusról, a párt vezető szerepéről. Alapszervezeti szinten a vezetőségekvé- leményt mondanak a párttagról is, és viszont. Nagyon fontosnak érzem, hogy foglalkozzunk az egyes párttaggal, hiszen a hatásunk, tekintélyünk minden egyes párttag magatartásán is múlik. A napi munka során több pártszervezet nem vállalja a kényelmetlen feladatokat és nem biztos, hogy szólnak annak, aki a párttaghoz nem méltó módon dolgozik, vagy magánéletében nem tartja be a párt normáit. Itt most ezeknek a kérdéseknek a megbeszélésére is felhívjuk a figyelmet. Akik nem valók a pártba, azoknak ezt meg is kell tudnunk mondani, aki viszont úgy érzi, hogy nem akar, vagy nem tud megfelelni a követelményeknek, minden következmény nélkül ki is léphet a pártból.- A másik oldalról viszont javítani kellene a tagfelvételi munkát.- Érzékeljük, hogy a nehézségek és társadalmi feszültségek hatnak a párt belső életére is, köztük a pártépítésre, illetve a taglétszám alakulására is. Nincs szükségünk a számok hajszolására, viszont tudatosabb munkát kell folytatnunk annak érdekében, hogy elsősorban minőségileg fejlődjön pártunk összetétele. Ezen belül mindenekelőtt a munkások és a fiatalok körében szükséges erősíteni a politikai tevékenységet, javítani a párttaggá nevelést.- Mit gondol, hány százalékkal lesz kevesebb a párttag Tolna megyében a tagkönyvcsere után, mint most?- Gondolja, hogy valaki ezt meg tudja mondani? Azt remélem, hogy mindenki kikerül, aki ma nem közénk való - meggyőződésem, hogy ezzel erősebb lesz a párt - és közöttünk marad minden valódi, a nehézségeket is vállaló kommunista. Ugyanakkora párttagokkal való törődés folyamatos és fontos feladatunk. A tagkönyvcserét is fel kell használnunk - erre a KMP megalakulásának közelgő 70. évfordulója is kötelez bennünket -, hogy a valamennyi becsületesen helytálló kommunistának elismerjük a nép sok éves szolgálatát. Már az előkészítés időszakában nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a párttagok munkája és magatartása a velük folytatott személyes beszélgetés során is reális megítélésben részesüljön, és akkor megvalósul a tagkönyvcsere legfontosabb politikai tartalma, és erősödni fog a pártegység. Végül azt hiszem, éppen a nehézségek közepette derülhet ki az emberekről, hogy kik közöttük az igazi kommunisták, akikre a párt és a nép minden körülmények között számíthat. IHÄROSI IBOLYA A fűtési idény megkezdése alkalmából a télre várható energia-és fűtőanyag-ellátásáról érdeklődött az Országos Energiagazdálkodási Hivatal Hatóságnál az MTI munkatrsa. Tarján Róbert osztályvezető elmondta, hogy a téli fűtőanyagok közül szénből kifejezetten nagy készleteket tároltak az erőművek, s megfelelő mennyiséggel rendelkeznek szénből és brikettből is a tüzelőanyag-telepek. Az utóbbi hónapokban megszűntek a brikett minőségét kifogásoló panaszok is, mert az üzemek változtattak az anyag- összetétel receptúráján, így csökkent a termék meddő-, illetve hamutartalma. Néhány Tüzép-telepen átmeneti választékgondok vannak és nagyobb a kínálat brikettből, mint a keresett szénfajtákból. A bányászok az igenyeltnek megfelelő termeléssel segítik az ellátást, s a külkereskedelem is szorgalmazza az import szén szállítására kötött szerződések ütemes teljesítését. Háztartási tüzelőolajból elegendők a készletek, s a finomítók a télen is folyamatosan gondoskodnak a pótlásról, a kiegyensúlyozott ellátásról. A gázipar felkészült arra, hogy a télen naponta 52-53 millió köbméter földgázt szolgáltat, a szokásos nyári felhasználásnak két és félszeresét. Az igények biztonságos fedezését szolgálja, hogy a föld alatti tárolókban október végéig több mint egymilliárd köbméter gázt tartalékolnak a télre. Kokszból több Tüzép-telepen átmenetileg hiány volt, de a központi tartalékok igénybevételével megszüntették ezt a gondot. Az energiaszolgáltatók minden eshetőségre számítva felkészültek arra is, hogy nagyobb üzemzavar esetén a népgazdaságnak lehető legkevesebb kárt okozó átmeneti korlátozásokat vezetnek be az ipar energia-felhasználásában, nehogy hiányt szenvedjen a lakosság. Változatlanul fontos követelmény azonban, hogy ne csak a gazdaságban, hanem a háztartásokban is takarékoskodjanak az energiával és ne engedjenek teret a pazarlásnak.