Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-02 / 232. szám
1987. Oktober 2. 4 Képújság „VISSZAKÖRZETESÍTÉS” Újra Nakon járnak iskolába a naki gyerekek Miért nem beretvál a borbély? A frissen mázolt ablakkeretben csillog az üveg. Alig vehető észre kintről, ha kinéz valaki. A halovány kontúrból úgy tűnik, egy kicsi lány göndör fürtjei rajzolódnak ki. Kiszállunk a kocsiból. A kiskapu nyílásával egyszerre megjelennek a gyerekek a lépcsőn. „A legjobb a nagyszünetben”- Mondtam, hogy ide jönnek - szól egyikük büszkén, s várakozással néznek ránk. Kösszönünk, köszönnek. Szépen, hangosan „kólóm, csókolom”, illetve elhúzva: „jónapot kívánok...” s kérdést nem várva - látogatót viszont bármikor - máris mondják a számukra fontos dolgokat. (Mielőtt ezekből nyújtanánk át egy csokorravalót, soroljuk a tényeket.) Annak idején, a hetvenes évek elején a kistelepülések általános iskoláit bekör- zetesítették a közeli nagyobb községekbe - ahogyan országszerte, úgy Tolna megyében is. A hajdani iskolákat jószerével nem használták semmire, ette őket az enyészet. Úgyhogy mára, amikor itt-ott megkezdődött a visszakörzetesítés, az épületek közül több életveszélyessé vált. S a még felújíthatóak? Vagy jut rájuk forint, vagy nem. Leginkább nem. A naki iskolánál igen a válasz, de a pénzt, közel egymillió egyszázezer forintot a helyi Dózsa Termelőszövetkezet adott, amit a megyei tanács támogatásával egészítettek ki. így szeptembertől az első és második osztályosok ismét „otthon” járhatnak iskolába. Ezek után következzék - a már ígért - kicsik csokra, ami az iskola lépécsőjén - állva és ülve - gyűlhetett össze, még mielőtt egyetlen felnőttel szót válthattunk volna. így nyilván fölrúgtuk a sehol élő nem irt riportfelvétel forgatókönyvét, de a vendégnek örülő beszédes gyerekek „követelték" így.- Nekem nem kell olyan korán kelni, mint a tesómnak - büszkélkedik kényelmével Darabos Péter, s kiderül, hogy a „tesó” negyedikes, s a többi „nagy gyerekkel” ő is Szakosra utazik naponta. A szintén első osztályos Mártek Izabella komolyan tájékoztat, hogy a „betűk nem irka-firkák”, s a Három kismalacot olvassa - egyedül. Mindennek ellenére heves bólogatások közepette ért egyet Horváth Beátával, aki szintén szeret iskolába járni, de leszögezi:- Azért a legjobb a nagyszünetben! A gyerekektől tudjuk meg azt is, hogy az első két osztály tanul itt helyben, Németh Norbert „osztálylétszámot is tud mondani: az elsősök tizenhármán, a másodikosok hatan vannak. Szó esik ám mindenről, s éppen itt az ideje, hogy apró beszélgetőpartnereinket mi is tájékoztassuk, hogy miért utaztunk Nakra, bár erre „szünetet” lelni nem volt éppen könnyű. Alig mondjuk, Orsós Jóska „vezényletével" belép a „kórus”:- Hurrá! írnak rólunk az újságban!” - mire Kalós Anti megkérdi:- Most mi lesz velem?- Miért?- Mert engem nem írtak föl... Akkor hogyan tudnak rólam is írni? - s Rácszabó Viktória is ragaszkodik a „fölíráshoz”. „Nem kell hajnalban kelniök” A gyerekek is elmondták, hogy szüleik mennyire örülnek a helybéli iskolának, s ezt egy anyuka így foglalta össze:- Majd a szívünk szakadt meg, amikor a legnagyobb télben is hajnalban keltettük a gyerekeket. Még szinte sötét volt, amikor a „kis puttonyosok” már az utcán voltak, s várták, hogy bezsúfolódjanak a buszba.- Itt dolgozom a téeszben - mondja egyik apuka. - Én sem utazom, a gyerek sem... - aztán kifejti, hogy az iskola körüli munkát szívesen elvégzik. Hívni sem kell őket. Mennek maguktól is.- ...és képzelje! Az elnök bácsi is meglátogatott már minket - újságolja egyik fiú, majd büszkén teszi hozzá: - Egy jó focit hozott ajándékba - és csettint.- Hát mit vittem volna? - kérdez vissza Czink Béla tsz-elnök, majd a „visszakör- zetesítésről” így beszél:- Úgy drukkolok ennek az iskolának, mint a saját üzemünknek. És a termelő- szövetkezet bármilyen vonatkozásban partnere az intézménynek... Ami számomra sokat jelent? Hogy nálunk nem „gyerekgyár” van, hanem családias a hangulat. A szülök és az iskola között olyan a kapcsolat, mint tizenöt évvel ezA kedves nagyszünetben előtt volt. Ezt is vissza kellett menteni. Gondolja csak meg, hogy a szülők naponta beszélhetnek a pedagógusokkal. Percre pontosan tudják, hogy mi történt a csemetéjükkel.- A Petőfi utcában és a még messzebb lakókat a tsz autóbusza hozza és viszi itt helyben.- A mi gyerekeinkről van szó! - mindössze ennyi az elnök válasza. Faggatásunkra elmondja még, hogy a buszmegállót áthelyezték szeptember elsejével az iskola elé, hogy ne ázzanak, fázzanak a gyerekek. Önálló kicsinyek Vége a nagyszünetnek, ami tényleg igen kellemes volt. A gyerekek bemennek az osztályterembe, az elsősök az egyik, a másodikosok a másik padsorban ülnek le, szépen, csöndesen. Moharos Imrénének, az osztályfőnöknek nem kell figyelemeztetnie senkit, hogy mit készítsen elő a tanórára. A gyerekek teszik a dolgukat.- Nem akarok vitát csiholni, csupán tényként szögezem le, hogy nálunk az elsősök sokkal önállóbbak, mint az osztott iskolában. Amíg a másodikosokkal foglalkozom, szépen és precízen dolgoznak - mondja a tanárnő, aki egészen idáig felső tagozatban tanított - földrajz-rajz szakos, bár az „alsóról is van képesítésem”. - Helyben lakunk, s ezért kértek föl, s ragaszkodtak hozzánk. Azért a többes szám, mert a férjem a párom az iskolában is. Ö a napközis, noha ő középiskolai tanár... Nagyon jól érezzük magunkat. Jobban, mint amennyire féltünk a feladattól! Miközben a változásokról beszélgetünk, megnézhetjük a volt kultúrházból kialakított iskolát, ami a 7-800 lakosú település esetében igen nagyon korszerű.- A szülők rengeteget segítenek - mondja Moharos Imre. - Behordták a szenet, rendezték az udvart, jönnek kerítést festeni... - mondja, majd a tálaló- konyhába érve felesége folytatja: - A téesztől is sok segítséget kapunk. A gáztűzhelyet és a hűtőszekrényt is ők vásárolták.- Olyan jó itthon tudni a kicsiket.. Volt, hogy télen este hétkor értek haza... aztán mosolygós témaváltás: - Szüleiket is mi tanítottuk, itt Nakon. Hogy ez is milyen összekötő kapocs...? Tevez Tibor, a tsz főkönyvelője:- Szövetkezetünk az érdekeltségi alapjából adott az iskola felújítására pénzt. De a kapcsolat ezzel nem merült ki. Magunkénak érezzük az iskolát, s bízunk abban, hogy a falu lakosságmegtartó erejét növeli... Nőbizottságunk pedig a továbbiakban patronálja az iskolát, ami bizonyosan meghitt kapcsolat lesz. „Akkoriban nem kérdezték a véleményünket” A szakcsi közös tanács elnökével, Bö- dő Lajossal beszélgetve csöppet sem döbbentünk meg, amikor úgy fogalmazott, hogy „a bekörzetesítésről kellett volna írni... annak hangulatáról, az emberek hozzáállásáról. Akkor nem kérdezték a véleményünket... végre kellett hajtani az utasítást.” Aztán megtudtuk, hogy Nakon a régi iskolát elcserélték akkoriban a megyei tanács elnökének utasítására, és szolgálati lakásokat alakítottak ki benne. Persze, így legalább nem ment tönkre több társához hasonlóan az épület. Kiderült az is, hogy az iskola fenntartója a tanács és a szakcsi anyaiskola, ami egyben azt is jelenti, hogy két iskolát kell fűteniök, világítaniok, s egyáltalán fenn- tartaniok. Viszont majdnem húsz kisgyereknek nem kell utaznia naponta. Jövőre e szám még több lesz, mert akkor már a harmadik osztályosok is helyben járnak - nem helyben járva - iskolába. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Munka nélkül Szokásomhoz híven, leültem mesterem székébe, belenéztem a tükörbe, s kérdésére válaszolva mondtam: „Ernő, egy beretvá- lást és fazonigazítást kérek.” A jó hírű borbély széttárta a karjait. „Hajat vághatok, de beretválkozni sajnos otthon kell a tisztelt vendégnek.” A „T.” vendég pedig jó, hogy ült. Hogyan, s miért nem fogja a mester a pamacsot, a szappant, a kést? Az a helyzet, mondja a mester, hogy egészségügyi miniszteri rendelet szól így, az AIDS miatt. Csak a Virusept és Sporicid használata engedélyezett. Leszoktunk már - már aki - arról, hogy fejünket legalább egyszer havonta megmutatjuk a borbélynak. Nyírjon, mosson, csináljon új fejet. Ez a havi szokás azzal is együtt jár, hogy az ember az egész havi pofaköszörülést - villanyborotválkozást - kisimíttatja a fodrászati üzletben. Most a párbeszéddel folytatom.- A régi vendégek?- Sajnos, csak hajvágást tudok adni. Itt a miniszteri rendelet, körlevélben küldte el a helyi utasítást ezzel kapcsolatban Hencsik József műszaki vezetőnk.- És hogyan lesz a jövőben?- Semmit sem tudunk. Ugyanis a körlevélben olyan szigorítások vannak, hogy azt képtelenség betartani. Úgy tudom nincs is olyan fertőtlenítő szer, amelyikről bizton állíthatnánk, hogy megöli a vírust. A pamacsot, a timsót, a fésűt, a beretvát, az ollót, mindent fertőtleníteni kellene. Például kiírták többek között, hogy Liso- formot használjunk. De ezt a szert sehol nem lehet kapni. Másnap a Szekszárd központjában lévő fodrászüzletbe tértem be, vajon a többi mesternek mi a véleménye. Beretválást kértem. Három mesterasszony is elém állt, sajnálkoztak. Nem vállalhatják a munkát. Megmutatták a körlevelet. Világos, ami tiltva vagyon, az tiltva vagyon.- És a maguk keresete miként alakul? A fiatal segéd széttárja a karjait. Nem tudnak a jövőről semmit. Viszont azt igen, hogy egy jóravaló olló 900-1200 forintba kerül. Ha az ehhez hasonló szerszámokat különleges fertőtlenítőbe raknák, a hatodik alkalommal el lehetne dobni.- Nem tudjuk mi lesz a jövőnk, más állást kell keresnünk, vagy enyhítenek az intézkedésen - mondják többen is, akika székeken ücsörögnek - munka nélkül. Fertőtleníteni kell a szivacsot, pamacsot, szappanozó szivacsot és mindenféle vérzéselállító. Végül. A rendeletet be kell tartani. Az várható, hogy több lesz a' szakállas ember. A hajunkat ezentúl is otthon nyirbáljuk papírvágó ollóval. Híres a fodrászatban az AIDS-töl való félelem, jogos-e, nem tudom. Azt igen, hogy az üzletekben csökkent a forgalom. Jelentősen csökkent. Olyannyira, hogy a női fodrászok lassan-lassan elfoglalják a férfirészleget... S amint láttam a nők eme honfoglalását, arra gondoltam, hogy a női fejet is meg lehet sérteni, óvatlan mozdulattal. Az ember fejbőre nem márvány, van rajta pörsenés, bibir- csók stb. Ha felsérti a bőrt a szerszám, óhatatlanul előfordulhat fertőzés? Azt mondják a fodrászok, hogy a hét végén Budapesten lesz országos tanácskozás. Ott talán majd véglegesen döntenek arról, hogy a borbély beretválhat-e? PÁLKOVÁCS JENŐ Munka nélkül II. Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Mi kell a boldogsághoz? Már a húszéves fiatalt intik a tapasztalt felnőttek: „ vigyázz, öregségedre magadra ne maradj!”. A magánytól való félelem végigkíséri az ember életét. A csecsemő az életét félti, amikor nem tud elválni az anyjától, szüleitől. A kisgyermek, a biztonságát. A serdülő a jövőtől fél, ezért ragaszkodik ebben az életkorban szinte válogatás nélkül bárkihez, csak ne legyen egyedül, csak ne kelljen egyedül döntenie, felelősséget vállalnia saját döntéseiért. Felnőttkorban naponta kell, kellene olyan döntéseket hozni, amelyek befolyásolják az ember életét. „ Tudom egyedül vállalni, nem tudom?” Sajnálatos, hogy a felnőtt nem fogalmazza meg olyan tisztán a félelmeit, mint a gyerek. A felnőtt hivatkozik a társadalmi elvárásokra: a családalapításra, a gyerekekre, a társadalmilag hasznos munkára, legyen az mégoly ellenkező is a vágyaival... És ritkán veszi észre, vagy vallja be magának, hogy kétségbeesetten „készül" az öregségre: ne maradjon egyedül, ne legyen magányos. A felnőtt tehát nagyon sok és változatos megalkuvásra hajlamos. Majd következnek az élet lépcsőjén a középkorúak, az ötvenesek, akik már valóban félnek a „jövőtől” és a sors többnyire éppen velük nem elnéző. Nagyon sok középkorú ember marad új szerelem vagy halál miatt egyedül, és ebből következően magányos. És az idős ember, a hatvan-hetvenéves, hová forduljon, ha egyedül érzi magát? Bizonyított, hogy minden életkorban a magány leghatásosabb feloldása a hasznos munka, amivel valamilyen elismerés jár, pénzben vagy más értékben kifejezve. Aki pecázással tölti az idejét, annak a finom halászlé a jutalma, amit a család vagya barátok dicsérnek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ember boldogságához nagyon sok és nagyon kevés kell. Az egyedüllét és a magányosság közötti különbséget tehát az oldhatja fel, hogy az egyedül élő ember nem magányos, ha olyan munkája van, ami örömet, kielégülést okoz számára. Mi következik ebből? Hogy a nem egyedül élő ember is magányos, ha napjai meddőén telnek. Izabella már tud olvasn „Hogy tetszik mondani?”
