Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-12 / 215. szám

6 "NÉPÚJSÁG 1987. szeptember 12. dr. Körösvölgyi László vezérigazgató és Salamon Gyula a Hungexpóról- Az önök cégét, a Hungexpo Ma­gyar Külkereskedelmi Vásár és Rek­lámvállalatot az átlagember hajla­mos azonosítani a BNV-vel. Misze­rint tevékenységüket teljesen leegy­szerűsítik, ugyanakkor misztifikál­ják is. Egyetért ön ezzel?- Felvetése reális, ám a munkánk an- nák sokkal szerteágazóbb, mint ahogy azt általában érzi a hazai átlagpolgár. Mindez abból fakad, hogy a kőbányai vá­sárváros több mint százezer négyzetmé­teres kirakat, amely időről időre otthont ad a különböző nemzetközi kiállítások­nak és egyéb rendezvényeknek. S itt rögtön hadd jegyezzem meg, hogy ja­nuár 1 -jétől „A” kategóriába tartozó vál­lalatként működünk, amely önálló külke­reskedelmi joggal rendelkezik. Cégünk Európa egyik legnagyobb, tevékenysé­gében pedig kétségtelenül legsokrétűbb kereskedelemfejlesztő vállalata. Kiállítá­sokat rendezünk és szervezünk a Buda­pesti Vásárközpontban és külföldön. Ér­demes e helyütt megjegyezni, hogy Bu­dapest volt az első európai főváros, amely 1906-ban Márciusi Vásár néven árumintavásárt rendezett, 1925-ben pe­dig a BNV alapító tagja volt a Nemzetközi Vásárok Szövetségének, az UFI-nak. Vállalatunk 13 vásárszervezet 165 ren­dezvényének magyarországi képvisele­tét látja el. Flazai és külföldi megbízóink érdekében kapcsolatot tartunk a világ legnagyobb kiadóvállalataival, sajtóor­gánumaival, tömegkommunikációs esz­közeivel és valamennyi hazai sajtómé­diával, saját nyomdával rendelkezünk. Kiállításokat építünk Magyarországon és külföldön valamint külföldi megbízóink számára a harmadik országokban is.- A Hungexpo, illetve a Budapesti Vásárközpont nemzetközi tekintélye az utóbbi években jelentősen meg­nőtt. Ez többek között azzal is össze- függ, hogy a Lipcsei Vásár után a BNV Európa második legnagyobb termékparádéja.- Ez valóban így van. Nemzetköz] meg­mérettetésünk igen jónak ítélhető meg, amit az is bizonyít, hogy tavaly első ízben adott otthont Budapest a Nemzet­közi Vásárok Szövetsége kongresszusá­nak. Az is az elismerés jele, hogy nyolca­dik éve vagyok az UFI elnökhelyettese. S, hogy mennyire komolyan ítélik meg a Hungexpo eredményeit, sőt, mondhat­nám konkurensnek tartanak bennünket, az is bizonyítja, hogy a kongresszuson több mint húsz ellenszavazatot kaptam, a lezajlott választáson. I- Nem zavarta önt, hogy többen nem dr. Körösvölgyi László mellett voksoltak?- Egyáltalán. Sőt, ezt elismerésnek fogtam föl, mert akit nem ismernek, eleve könnyebb helyzetben lehet. I- Önt igen energikus, minden iránt érdeklődő, nyitott embernek is­merik. Honnan indult.- Ha tőmondatban kellene válaszol­nom, akkor azt mondanám, nagyon messziről. De gondolom, hogy önt ez nem elégítené ki. Tehát: Tokajban szület­tem, Nagyváradon, majd Berettyóújfalun gyerekeskedtem, iskoláimat az egyetemi diplomával bezárólag Debrecenben vé­geztem. Az egykori cívis város, szűkebb hazám elismer. Ma is visszajárok és mint címzetes egyetemi tanár rendszeresen leadom az óráimat. Agrár ökonómiából doktoráltam, évekkel előtte mint kezdő mérnök, a hajdúböszörményi Dózsa Ter­melőszövetkezetben voltam üzemegy­ség-vezető, majd a megyei tanácson ag­rár közgazdászként dolgoztam, később pedig a debreceni egyetemen az alkal­mazott üzemtani tanszéken oktattam. Majd ismét üzemi munka következett a Hunnia Hibridnél, ahol igazgató voltam. 1973 óta vagyok budapesti illetőségű, akkor neveztek ki az OMÉK igazgatójá­nak, évek óta pedig a Hungexpo adja a kenyeret számomra.- Az elmondottakból úgy érzem, hogy eddigi életútja egyenesen föl­felé ívelő. Mint a cég vezérigazgató­ja, már csak beosztásából fakadóan is, sokat utazik. Gondolom, a külföl­di tárgyalásokról visszatérve, rend­szeres az önkontrollja.- Ez természetes. Ma egy hete, a bécsi vásárt tekintettem meg, s vendége voltam a bécsi főpolgármesternek. De nehogy azt gondolja, hogy az üzleti tárgyaláshoz pazar vendéglátás párosult. Virslis zöld­bableves és rizskók volt a menü. Persze, én más étkekhez szoktam a magyar gyomrommal, mondtam is anyámnak. És tudja, hogyan reagált! „Amikor Hajdúbö­szörményben a téesznél piszkafával ker­gettek, kisebb gondod is nagyobb volt annál, hogy mit tesznek eléd.” Hát ez is hozzátartozik az önvizsgálathoz. Termé­szetesen ezen túlmenően mint külkeres­kedőnek alkalmazkodni illik a mindenko­ri körülményekhez. Tavaly mint kor­mánybiztos képviseltem hazánkat a ka­nadai Vancouverben rendezett közleke­dési világkiállításon. A világkiállítás elnö­ke, Jim Pattison - mellesleg milliárdos - jahtján adott fogadást, melyre engem is meghívott. Pattison úr zeneszerető mu­zsikus is egyben. így történt meg, hogy mint a debreceni egykori „Dongó” együt­tes zenészeként, a zongorához ültem, és együtt játszottunk nagy meglepetésére. Ettől a pillanattól kezdve döbbenetesen megváltozott a vendéglátó, amit igen eredményes tárgyalás követett. Ekkor mondtam magamnak: egy külkereskedő sose tudhatja előre, hogy melyik húron kell játszania...- A Hungexpo arculata az utóbbi esztendőkben nagyon megválto­zott. Mondhatnám azt is, hogy jelen­tősen bővült a profiljuk. Számos olyan szakvásárt vállaltak föl, ami ■ korábban nem volt jellemző. Sőt, nem egyszer szakmai körökben - ebbe az iparvállalatokat és a külön­böző szaktárcákat is beleértem - ! kezdeményezésüket fenntartással fogadták. Mindez úgy is megítélhe­tő, hogy ön és munkatársai vállalták a veszélyt. Mondja: szeret ön játsza­ni?- A világgazdaság és a hazai népgaz­daság egyaránt a korábbinál intenzívebb munkát, nagyobb rugalmasságot vala­mint alkalmazkodást követel vállalatunk­tól. A változásokhoz tehát igazodnunk kell még olyan áron is, ha egyszer-egy- szer kockáztatunk. Visszatérve a kérdé­sére... Igen, szeretek játszani és azt mon­dom az élet egy komoly játék. Mert, ha csak a fa építőjátékot említem, e mögött teljes körű ipari termelés értendő: a faki­termeléstől a konstrukción át egészen a festékgyártásig. I- Azt tartják önről, hogy felvette a hazai játékipar kesztyűjét.- Fel, és mi ezt nem szégyelljük. Az őszi BNV keretei közt immár hatodszor ren­dezzük meg az Interplayexpót, a nemzet­közi játék és oktatási eszköz kiállítást. Remélem, hogy az általunk alapított „Oszkárka” díj amelyet ott láthat a pol­con, nem legyint majd a kiállítókra, oda­ítélhetjük. A díjból eddig hármat adtunk ki, az elsőt Rubik Ernőnek, de ott áll a Le­go múzeumban is. Az a precizitás, amely erre az építőjátákra jellemző, nem vélet­len. Ottjártamkor magam is meggyőződ­hettem az igen szigorú technológiáról. Ugyanis a Lego minden egyes eleme há­romszoros minőségi ellenőrzésen megy keresztül.- A magyar image erősítése elvá­laszthatatlan az önök tevékenységé­től. Ám hiába állítunk elő versenyké­pes termékeket, ha azokat nem ad- jusztáljuk kellőképpen, illetve azok­kal nem párosul figyelemkeltő rek­lámkampány.- Teljesen igaza van. Ezért is kezde­ményeztük a Külkereskedelmi Miniszté­rium, továbbá a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériummal együttesen, a „Gutes aus Ungarn” programot. Ez a marketing kampány tulajdonképpen a 24. órában kezdődött, amely ma már nemcsak az NSZK-ban jelentős, hanem élelmiszeripari termékeink számára más, nyugat-európai piacokat is célba vesz. Összegezzük a legdirektebb piaci infor­mációkat, amelyek természetesen a gyártócégeket segíti. Ezzel kapcsolatban nem hallgathatom el, hogy a magyar élel­miszerek elvesztették korábbi nimbuszu­kat, azokat véletlenszerűen vásárolják a nyugati háziasszonyok. Olyan hibákat is elkövetünk például, hogy a vörösbort zöld palackba töltjük és piros zárófedél­lel látjuk el. Ezek után nem csodálkozha­tunk azon, hogy minőségi nedűnk a kom­mersz borok polcán található, ugyanis nyugaton azokat töltik és zárják ilyen üvegekbe. A piac megdolgozásához te­hát nemcsupán ez tartozik hozzá, hanem arról sem feledkezhetünk el, hogy a „Csárdáskirálynő” emlőin nevelkedett generáció kimúlt, s megfeledkeztünk, hogy időközben felnőtt az Elvis-korszak nemzedéke, és nekünk hozzájuk kell szólnunk, nem holmi pusztaromantiká­val. Az viszont eredménynek könyvelhető el, hogy ma már megközelítőleg 150 cik­künk fut „Gutes aus Ungarn" termékként a világpiacon. Meggyőződésem, hogy a megmérettetésnél mindig a legjobb mi­nőségi jegyeket hordozó áruhoz kell ha­sonlítani a többit, elvonatkoztatva attól, hogy äz hazai, vagy külföldi produktum. Ezért elhatározott szándékunk, hogy a BNV vásárdíj-zsűrijében külföldi szak­emberek is részt vesznek és együtt ver­senyeztetjük a magyar és külhoni árukat. Igen, ez kemény kihívást jelent a hazai cégek részére, de más utat nem választ­hatunk.- Ehhez az eltökélt szándékhoz vi­szont partnerek is szükségeltetnek. Mondhatnám azt is, hogy az erőpozí­cióból megnyilvánuló monopolhely- zetűek eddigi hangjának halkulni il­lik.- Mi azt mondjuk: a vásárokon azok vegyenek részt, akiknek valósak az érde­keik. Tehát tudnak újat mutatni a szak­embernek és látogatónak egyaránt. A vállalatok egyelőre nem érzik azt, ha a BNV-t, itthon elismerésben részesülnek, az nemzetközi rangot is jelent egyben. Szerintem ennél kitűnőbb referencia nem szükséges külföldre. Azok a cégek, amelyek szerint túl drága a BNV, egysze­rűen hazudnak. így fedve el azt, hogy ter­mékük nem állja a versenyt, drágán állít­ják elő és nem utolsósorban nem értenek a kereskedelemhez. Gyakorta tapaszta­lom, hogy a kiállítási tárgyalókban nem szakemberek ülnek, vagy elfeledkeznek olyan fontos dolgokról, hogy a szakmai napról illő jó időben értesíteni a partnere­ket. Ilyenkor fordul elő, hogy panaszkod­nak az érdeklődők hiányára arról az örök érvényű igazságról megfeledkezve, mi­szerint a piacot meg kell dolgozni... Való­színű, hogy az említettek is közrejátsza­nak abban, hogy Tolna megyéből ismét csupán néhány kiállító vesz részt a szep­tember 18-án nyíló fogyasztási javak szakvásárán... I- E beszélgetés arról győzött meg, hogy ön elhivatottan megszál­lottja a magyar gazdaság image nö­velésének. Ezért is köszönöm a ta­lálkozást. MÚLTUNKBÓL A város polgármestere elolvasta a Ma­gyarság című lap 1935. szeptember 29-i számának cikkét, s azonnal elhatározta, hogy sajtó útján elkövetett rágalmazásért pert indít az újság ellen. A cikk címe: „Szekszárd három kívánsága: idegen- forgalom, városi gyümölcsös, katona­ság”. A mintegy 100 szedett sorból álló cikknek az első fele haragította meg a polgármestert. Mit írt az újságíró? Idéz­zük a cikknek azt a részét, amely az el­lenszenvet kiváltotta: „Az előrelátás és gondos számvetés nélkül végzett nagyszabású beruházá­sok miatt teljesen eladósodott Szekszárd városa kétségbeesett igyekezettel akar megszabadulni adósságaitól és mindent elkövet, hogy ismét a fejlődés útjára léphessen. A megyeszékhely ma három és félmillió pengő adóssággal küzd, víz­díja, aszfaltdija legmagasabb az ország­ban, az aszfaltdljhátralékok miatt a közel­múltban egymást érték az árverések. A díjak, illetékek és járulékok beszámításá­val a 72 százalékos pótadó tulajdonkép­pen meghaladja a 200 százalékot is. A la­kosság kevésbé tehetős rétege, amely nem tudja fizetni a különböző díjakat, fo­kozatosan elvándorol Szekszárdról, ami­nek következtében - bár a szaporodó közintézmények tisztviselőivel a lakos­ság számának gyarapodnia kellene - a város létszáma évek óta nemcsak stag­nál, hanem lassan fogy. A környező fal­vakban viszont az odaköltözött szekszár­diakból utcák, telepek telnek ki. Leg­szembetűnőbb ez Tolnán, Öcsényben és Decsen. Az ipar a munkanélküliség ré­mével küzd, építkezés nincs, a kereske­delem a kövezetvám miatt távolmaradó környékbeli gazdák miatt pang.” A cikk további részében arról tesz em­lítést az újságíró, hogy a város vezetősé­ge erőfeszítéseket tesz a pénzügyi hely­zet stabilizálására, az adósságok csök­kentésére, és tervezi az idegenforgalom fellendítését, gyümölcsös telepítésével a városi bevétel növelését, és katonaságot kíván a városba telepíteni. A fent szószerint közölt részlet miatt a polgármester 1935. október 2-án az alis­pánhoz fordult, engedélyt kért a per megindításához. Véleménye szerint a vá­ros - noha adósságai vannak - nincs tel­jesen eladósodva, az árverések elsősor­ban nem az aszfaltdíjhátralék miatt vol­tak, hanem az általános gazdasági hely­zetből következtek be, s az sem igaz, hogy a környező községekben a szek­szárdiakból egész telepek jöttek létre. A cikk szerzője „oly tényeket állít ró­lam, mint a város vezetőjéről - amelyek a valóságnak nem felelnek meg, amelyek valódiságuk esetén ellenem bűnvádi, il­letve a fegyelmi eljárás megindítására okul szolgálnának...” Az alispáni hivatalban dr. Horváth Ár­pád intézte az ügyet. A vármegye főügyé­szét kérte fel véleményadásra, október 21-én. Úgy tűnik, a megyének nem volt sürgős az ügy. A főügyész sem kapkod­ta el a dolgot, csak november 4-én mon­dott véleményt (alisp. 19.131 /35). Ez ké­pezte az alispáni álláspont alapját, mely szerint „... értesítem, hogy a bűnvádi eljárás folyamatbatételére a felhatalmazást a kir. ügyészségnek nem adom meg, nemcsak azért, mert a Magyarság című politikai napilap 1935. szeptember hó 29-i szá­mában „Szekszárd három kívánsága” címmel megjelent cikk nem említi meg a város polgármesterét, hanem azért sem, mert a cikk senkire vonatkozólag sem állít oly tényt, amely a valóság esetén bűnvádi, vagy fegyelmi eljárás megindí­tásának oka lehetne, vagy valakit köz­megvetésnek tenne ki, tehát megítélé­sem szerint nem is meríti ki a rágalmazás tényálladékát.” A cikk, amely a „Magyarságában je­lent meg, része volt azoknak a szinte hecckampánynak minősülő támadások­nak, amelyek a város vezetői ellen irá­nyulva mind jobbról, mind a polgári ellen­zék oldaláról érték a várost. A levéltár több olyan dokumentumot őriz, amelyek szerint egy-egy cikk nyomán megindult eljárás végén az újságíró kénytelen volt részben, vagy teljes egészében vissza­vonni állításait. Választás a fegyverek árnyékában Kommentár nélkül közöljük az alispáni feliratot, amelyet a belügyminiszterhez küldött 1935. március 26-án: „Vármegyém területén az egyes vá­lasztókerületekben a választási agitáció oly méreteket ölt, hogy a rend fenntartá­sa és a* választás zavartalan lebonyolítá­sa csak a legkörültekintőbb preventív in­tézkedések megtétele és a rendelkezés­re álló karhatalom megerősítése mellett biztosítható. Ebből kifolyólag tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, hogy a járási főszol- gabírák, választási elnökök igénylései alapján a rendelkezésre álló csendőrsé­gi karhatalomnak az alábbiak szerinti megerősítését méltóztassék elrendelni: 1. a bonyhádi kerületbe 2. a dombóvári kerületbe 3. a gyönki kerületbe 4. a paksi kerületbe 5. a szekszárdi kerületbe 6. a tamási kerületbe 7. a tolnai kerületbe 37 főt 66 főre 40 főt 76 főre 40 főt 48 főre 37 főt 68 főre 26 főt 82 főre 30 főt 72 főre 27 főt 52 főre összesen tehát a vármegye területén rendelkezésre álló 237 főnyi karhatalmat 464 főre egészíttessék ki, olyképpen, hogy a megerősített karhatalmi osztagok a helyszínre legkésőbb f. hó 29-ére már megérkezzenek. Tisztelettel jelentem egyúttal, hogy a pécsi m. kir. IV. honvéd vegyes dandár parancsnokságtól a bonyhádi választó kerületbe 1 gyalog század és egy gép­puskás szakasz, a gyönki választókerü­letbe 1 gyalog szakasz, a paksi választó- kerületbe 2 gyalog szakasz, a szekszárdi választókerületbe 1 gyalog szakasz és végül a tamási választókerületbe 2 gya­log szakasz katonai karhatalom kirende­lését igényeltem. Kérem nagyméltóságodat, hogy ez intézkedésemhez hozzájárulni és elhatá­rozásáról hivatalomat sürgősen értesíte­ni szíveskedjék. A karhatalmak megerősítését különö­sen az a körülmény is indokolja, hogy an­nak elmaradása esetén egyes ellenzéki pártoknak erőszakos magatartása foly­tán nem volna biztosítható az, miszerint a választó polgárok választási jogukat sza­badon gyakorolhassák. Kötelességemnek tartom hangsúlyoz­ni, hogy a járásokból beérkezett jelenté­sek szerint - főleg a szekszárdi és bony­hádi választókerületekben - a választási eljárás sima lefolyásáért és az esetleges vérontásokra is vezethető összeütközé­sek megelőzéséért csak abban az eset­ben vállalom a felelősséget, ha az álta­lam kért karhatalom rendelkezésemre bocsáttatik.” (alisp. 5467/1935.) A pécsi IV. honvéd vegyes dandár ér­tesítette az alispánt, hogy karhatalom­ként a bonyhádi választókerület részére biztosított egy puskásszázadot és egy géppuskás szakaszt - összességében mintegy 100 főt -, de költségkímélés céljából csupán készenlétbe helyezte ezeket az erőket. Ennél többet nem állt módjában biztosítani, mert mint a pa­rancsnok írta, előreláthatólag másirányú igények beérkezésére is számít. „De a fenti erő is elég arra, hogy alkalmazás esetén az A-15. Ut. LL. 1. bekezdése sze­rint a fegyveres erő becsülete megóvas- sék.” Feltűnhet, hogy miért éppen a bonyhá­di járás igényel ily nagy erőket? Erre a kérdésre a választ a járás főszolgabírójá­nak az alispánhoz küldött levelében kap­juk meg: „A bonyhádi választási kerület elnöke, úgyszintén a bonyhádi csendőrszakasz- parancsnok jelentései szerint, de saját tapasztalatom szerint is a választási agi­táció a nemzetiségi alapon szervezett Független Kisgazdapárti képviselőjelölt mellett oly méreteket öltött, amelyek ko­moly rendzavarásokat okozhatnának, ha megfelelő óvintézkedések nem tétetnek. Közvetlen tapasztalatom szerint a szél­sőséges német érzelmű, különösen a fia­talabb korosztályú lakosság valósággal terrorisztikusan lép fel a higgadt, komoly és hazafias érzelmű, idősebb egyének­kel szemben, azokat fenyegetik, szidal­mazzák, sőt erőszakoskodásra is van ki­látás, mert olyan panaszokról is hallot­tam, hogy egy megbízható választót azzal fenyegettek meg, hogy a választás nap­jára bezárják, hogy ne jöhessen szavaz­ni. ...Nagyon fontos volna, hogy a karha­talom olyan csapatrészekből egészíttes­sék ki, amely nem német nemzetiségi vi­dékről, de legkevésbé a bonyhádi vá­lasztókerületből nyeri a kiegészítését.” A kritikus választás 1935. március 31- én megtörtént. Az ellenzéki dr. Basch Fe­renc vereséget szenvedett. Jelentések szerint a választás rendzavarás nélkül zajlott le, mindössze egy személyt tartóz­tattak le. K. BALOG JÁNOS \

Next

/
Oldalképek
Tartalom