Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-10 / 213. szám

1987. szeptember 10. NÉPÚJSÁG 5 Mérnökök a „grundon” Nagyvállalaton belüli vállalkozói szigetek írta dr. Henczi Lajos, a MTESZ főtitkárhelyettese A GTE Szekszárd Városi Szervezete gyakor­lati tevékenységét az 1976-os újjáalakuláskor kezdte. Fő feladata, a megyében működő gép­ipari jellegű állami és szövetkezeti gazdálko­dóegységeknél dolgozó, műszaki szakemberek szakmai fejlődésének elősegítése, társadalmi úton. Ezzel kívántunk hozzájárulni a megyére háruló népgazdasági feladatok minél jobb vég­rehajtásához. Ennek érdekében, az alábbiak szerint indul­tunk: Kiemelt gazdálkodóegységeknél létrehoz­tuk az egyesület üzemi csoportjait. Üzemlátoga­tásokat szerveztünk a GTE tagsága részére a legfontosabb gazdálkodóegységek megismeré­sére. Megyei szinten évente 4-5 rendezvényt szerveztünk a felmerült igények szerinti műszaki témákból. Az üzemi csoportok konkrét feladato­kat vállaltak az üzemi gondok megoldása céljá­ból. Taglétszámunk 100-120 fő átlagosan, zö­mében főiskolát, egyetemet végzett szakembe­rek. Az egyesület munkáját a vezetőség irányítja éves munkaterv alapján. Megyei szinten kiemelt szakmai feladatok: képlékenyalakltási technoló­giák, műszeripari szerelési technológiák, forgá­csolástechnológiák, forrasztás-hegesztés tech­nológiák. Rendezvényeinket a fenti témakörökben bo­nyolítottuk, amelyek zömében szakmai jellegű előadásokból, filmvetítésekből, szakmai tapasz­talatcserékből álltak. Az érdeklődés kimagasló volt. A központi rendezvényeken kivül, az üzemi csoportok saját hatáskörükben is szerveztek előadásokat, tapasztalatcseréket, amelyekről az érintett megyei csoportokat értesítették. Az első választási ciklusban lebonyolítottunk egy MEO III. tanfolyamot is, ahol a szakterületen dolgozó szakmunkások továbbképzését biztosítottuk. Főmérnökök tanácsa Az 1976-80 közötti időszakban a gépipari gazdálkodóegységek közül 4 jogi tagságot nyert. Egyesületünk szakmai segítséget nyújtott a Mezőgép Vállalat forgácsolóparkjának re­konstrukciós munkáihoz. 1979-től a bajai GTE-szervezet tapasztalatai alapján megalakítottuk a Tolna megyei ipari gaz­dálkodó egységek főmérnökei és műszaki veze­tői részére a főmérnökök tanácsát. A fórum ma is működik. Az eltelt 8 év alatt, mintegy 30 gazdál­kodóegységnél tartottunk tanácskozást. A me­gyében minden jelentősebb ipari gazdálko­dóegységet megismertünk, az utóbbi időben pedig már a környező megyék nagyobb ipari lé­tesítményeinél tartottunk összejöveteleket. A ta­nácskozások elősegítették a fejlesztésért, a jö­vőért felelős műszaki vezetők kapcsolatainak el­mélyítését, egymás jobb megismerését. Számos szakmai tapasztalatot, újítást hasznosítottunk a látottak, hallottak alapján. A főmémököktanácsa tapasztalatain felbuzdulva megalakítottuk a meo-, tmk-, gygo-vezetők tanácsait is. Ezek a fó­rumok működnek, napjainkban is az operatív feladatok megoldását segítik elő. A fenti fórumok továbbfejlesztése, az új gazdasági körülmények között, vezetőségünk 1988. évi feladata lesz. Tanfolyamok, továbbképzők Fő célunk, hogy a GTE tagsága, tudományos tevékenységével minél hatékonyabban járuljon hozzá a munkahelyi feladatok megoldásához. Továbbra is megtartjuk a már korábban megha­tározott szakmai irányvonalat, amelyet kiterjesz­tettünk az ipari robottechnika és számítástech­nika elméleti és gyakorlati területére is. 1981-ben - központi elhatározás alapján - a városi szervezet megyeivé alakult. A fö feladat a megye városaiban működő gépipari gazdálko­dóegységek műszaki szakembereinek szerve­zett összefogása. Tulajdonképpen mi korábban is ezt tettük, de más szervezeti keretek között. Új feladatként jelentkezett a különböző cél­munkák elvégzése, a megyei tanács, illetve az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága gazdálkodás­politikai osztálya felkérésére.JEzeket a munkabi­zottságokkal végeztettük. Pl.: - A műszaki szín­vonal alakulása, fejlesztésének lehetőségei Tol­na megyében. Anyag- é.s energiatakarékos fej­lesztések Tolna megyében. A felméréseket a megye jelentősebb ipari gazdálkodóegységei­nél végeztük el. Nemzetközi kapcsolatainkat a MTESZ Tolna Megyei Szervezetén keresztül gyakoroltuk. Ezen belül közvetlen kapcsolatba léptünk az NDK-beli Karl Marx-Stadt megyei műszaki társadalmi szervezetek vezetőivel. A kapcsolatok tovább- szélesltése a jövő évi terveinkben szerepel. A megye műszaki szakember-utánpótlásá­nak biztosítása érdekében felmértük a Tolna megyei állandó lakhellyel rendelkező, az ország összes műszaki felsőfokú intézményeiben tanu­ló fiatalok adatait. Személyesen, kérdőívvel min­denkit megkerestünk és a felmérések eredmé­nyeit megküldtük a bázisvállalatok vezetőinek. Bízunk abban, hogy ezzel mind a leendő szak­emberek elhelyezkedését, mind a vállalatok munkaerő-választását sikerül elősegíteni. Ter­vezzük megyei klub létrehozását is. Minden év­ben aktivan részt veszünk a tudományos hetek rendezvényeinek szervezésében, színvonalá­nak emelésében. 2-3 megyei szintű előadás-vi­ta zajlik, rendkívüli érdeklődés mellett. A témákat minden esetben egy-egy gazdálkodóegység fő profiljára tervezzük. A megye városai közül Paks kivételével, mindenütt van bázisszervezetünk. A MTESZ segítségével létrehozandó területi koor­dinációs bizottságok az együttműködést nagy­ban javítani fogják. Tagságunk aktívan részt vesz a felmerülő műszaki gondok megoldásának elő­segítésében. Az új műszaki ismeretek elterjesztése, az ope­ratív feladatok megoldása szerződéses munkák keretében folynak. Előnye többszörös: Új mű­szaki ismeret, illetve anyag a megbízó részére, anyagi előny a szervezetnek, anyagi előny a megvalósítónak, szakmai ismeretbővülés mindkét fél részére. Együttesen más szervezetekkel Ezt a munkakonstrukciót tovább kell bővíteni. A különböző társadalmi szervezetekkel önálló szerződésünk nincs, de a MTESZ keretein belül aktív kapcsolatban vagyunk velük. (SZMT, KISZ, NEB, TIT, Hazafias Népfront.) 1985-től a MTESZ társadalmi szervezetté vált. Hatásköre, jogai- és kötelezettségei is kiszéle­sedtek. Ezen belül a GTE lehetőségei is megnőt­tek. A gazdasági átalakulás időszakát éljük. A műszaki tudományok gyakorlati megvalósítása, új műszaki ismeretek elterjesztése nélkül nép­gazdaságunk nem tud kilábalni a gondokból, bármilyen szabályozórendszer lépjen is életbe. KULCSÁR JÓZSEF GTE-elnök Körülnézve a nagyvállalatok műszaki-fej­lesztési, technológiai osztályain, tervező iro­dáin, egyre több üres munkaasztalt látunk. Nagyon megfogyatkozott az itt dolgozó konst­ruktőri és technológusi gárda. Akik maradtak, azok többsége is a főmunkahely mellett belé­pett a vállalatnál működő gazdasági munka- közösségbe vagy tagja valamilyen külső mun­kaközösségnek, kisszövetkezetnek. Az az ér­zése támad az embernek, hogy a nagypályás labdarúgás hangulatához és játékszabályai­hoz hozzászokott vállalati szakértelmiség egyre kevésbé fogadja el ezt a munkahelyi kii­mát és többségük a „grundokon” keresi a bol­dogulás lehetőségét. Szó se róla a mérnökembert (mint’ nyilván minden tisztességes dolgozó embert) belső természetéből fakadó sajátos kettősség hajt­ja. Igényli, hogy része legyen egy sikeres csa­patnak, de egyúttal ki is akar emelkedni az eredményesen működő kollektívából. A vállal­kozni akaró és a jó megélhetés útjait kereső kreativ és innovatív mérnök'á vállalkozásnak és a pénzkeresésnek teret engedő kisvállal­kozói kondíciók között találja meg elsősor­ban ezeket a lehetőségeket. A teljesítmény­orientációra érzékeny világunkban a műszaki értelmiség jelentős része fordult, „a vállalko­zói, szellemi grundok” irányába. Eltérő esélyek Hogyan minősítjük ezt a mozgási irányt, mi­lyen motivációk hatására alakult ki ez az egy- irányúság? Az okok közül két általam fontos­nak tartott összefüggést szeretnék kiemelni: Az egyik a vállalkozói, alkotói esélykülönbsé­gekkel, a másik a jövedelemszerzés lehetősé­geinek eltérő arányaival függ össze. A nagy- és kisvállalatok között jelentősen eltérnek a vállalkozói esélyek. A gazdaságba visszajutó állami források nagy többségét a nagyvállalatoknál a terme­lés és értékesítés támogatására fordítják és nem a műszaki fejlesztés feltételrendszerét, a mérnökember eszközellátásának javítását szolgálják. Ismerjük például, hogy a nyugati multinacionális nagyvállalatoknál a kutatás- fejlesztést végző szakemberek egy főre jutó eszközellátottsága 60-100 ezer dollár. Mi ma­gunk megelégednénk forintban is ilyen esz­közellátottsággal. A kutatási-fejlesztési eredmények megszü­letése után nagyon gyakran szembetaláljuk magunkat azzal a helyzettel, hogy a gyakorlati bevezetéshez szükséges források csak hiá­nyosan állnak rendelkezésünkre, azok is je­lentős adóterheket viselnek. Az új eredmé­nyek bevezetési költségei a kutatási-fejleszté­si ráfordításokkal összemérhető nagyságúak, sőt azok tízszeresei is lehetnek a fejlesztési kiadásoknak. Szükség lenne tehát a gyakorla­ti bevezetést ösztönző nagyvonalú támogatási rendszer kiépítésére és közös kockázatvise­lésre a vállalat és az állam között. Különösen vonatkozik ez a fejlett termelési kultúrák meg­honosítására. A nagyvállalati vállalkozói esélykülönbséget mérsékelné a dinamikus szervezeti formák alkalmazása is. A „vállalko­zói szigetek" zömében a nagyvállalati formá­kon kivül alakulnak ki és talán érthető, hogy a kreatív, innovatív mérnök ezeken jobban érzi magát. De nemcsak a vállalkozói esélyegyenlőt­lenségek, hanem az eltérő jövedelemszerzési lehetőségek is a kisvállalkozások irányába terelik a képessége és munkája szerint boldo­gulni akaró mérnököt. Nem nyugodhatunk bele azon­ban abba, hogy nem kama­toztatjuk a nagyvállalati fő­munkahelyeken a magasan kvalifikált műszaki értelmi­ség képességeit. Nem felel meg a társadalmi igazságos­ságnak, ha a vállalkozó, kez­deményező mérnökök tevé­kenységét, javadalmazását az egyenlőség jegyében korlátozzuk. Az is hozzátartozik a mai helyzethez, hogy a mérnö­kök közül minden hatodik, hetedik, úgy véli, hogy a fő­munkahelyen egyáltalán nem hasznosítják tudását. Mindössze fele nyilatkozik úgy, hogy csak részben ve­szik igénybe a képességei­hez mérten. Ezért is keresik joggal a főmunkahelyen kí­vül szellemi és anyagi boldo­gulásuk lehetőségeit. Szerzett jövedelmükben fokozatosan csökken a főmunkahelyen kapott keresetük aránya, mivel az itt megszerzett bér nem elegendő az értelmiségi funkció bővített újratermeléséhez, az életszínvonal megőrzé­séhez. Ez a főálláson kívül, gyakran szakmától távoleső tevékenységekre szorítja a műszaki ' értelmiséget. Megoldásnak az tekinthető, ha új ösztönzé­si rendszert valósítunk meg. A bérek növeke­désének a vállalati keretek között erős korlátái vannak. A személyi jövedelmek növelésének legfontosabb eszköze ma a munkahely-vál­toztatás, illetve a második gazdaságban vég­zett tevékenység. Azt is látnunk kell, hogy a je­lenlegi bérarányok nem fejezik ki a szellemi munka értékteremtésben betöltött szerepét. Az elmúlt több mint 40 esztendőben mintha egy láthatatlan kéz összeszorította volna a képzettség szerinti bérkülönbségeket. Nap­jainkra a nem vezető beosztású mérnöki fize­tések átlagosan alig 5-10 százalékkal halad­ják meg a fizikai dolgozók fizetését. 1938-ban a bér- és jövedelemkülönbség még 3:1 ará­nyú volt a műszaki értelmiség javára. Az 1946-57-72-ben hozott állami intézkedések fokozatosan közelítették a mérnöki béreket a fizikai dolgozók fizetéséhez. A képzettség szerinti bérkülönbségek nem­csak nálunk, hanem a világ szinte minden or­szágában csökkennek. A kialakult bérarányok azonban jelentősen eltérnek a hazai gyakor­lattól. A világ fejlett ipari országaiban a maga­san iskolázott műszaki értelmiség bére átla­gosan két-háromszorosan haladja meg az alacsony iskolázottságú munkaerő bérét. A tőkés országokban a magasan kvalifikált, kreativ szellemi munkát végzők bérpozíciójá­nak javulása hozzátartozik a gazdasági vál­ságból való kilábaláshoz. A nálunk kialakult ellentmondásos gyakorlatot az is jellemzi, hogy nemegyszer veszteséges szervezetek magasabb béremelést valósítanak meg, mint a jövedelmezően működő vállalatok. Fent és lent egyaránt A bérekkel szemben nálunk nagyon sok funkció teljesülését várjuk el. Többek között a vásárlóerő-szabályozást, a munka mennyisé­gének és minőségének, a munka nehézségé­nek, bonyolultságának társadalmi elismeré­sét, az ösztönzés és a méltányos elosztás biz­tosítását, illetve a dolgozók társadalmi státu­sának, a vállalati hierarchiában elfoglalt he­lyének kifejezését. Gyakran hangoztatott téte­lünk, hogy vállalati keretek között a béreket teljesítményarányosan kell megítélni. Ugyan­akkor keveset beszélünk arról, hogy a teljesít­ménymérés, különösen a szellemi munka ese­tében milyen problematikus. Talán még na­gyobb és megoldhatatlan problémát vállalunk fel akkor, ha az egyéni kereseteket a vállalati teljesítményektől, a vállalati nyereségtől, a vál­lalati jövedelmezőségtől tesszük függővé. Na­gyon nehéz megítélni, hogy egy tervezőmér­nök vagy egy technológus milyen mértékben járul hozzá a vállalati jövedelmezőség alakulá­sához. A teljesítmény csak néhány munkafajtánál egyértelmű, még ezekre is erősen hatnak a munkakörülmények, és más, az egyénen kívül álló tényezők. Ösztönzési rendszerünk min­denekelőtt a munkapad mellett dolgozó mun­kásra irányul, öt igyekszik minél nagyobb tel­jesítményre sarkallni. Lényegesen kevesebb figyelmet fordít a vállalati szakértelmiségre, akik nagyobb mértékben befolyásolják a vál­lalati jövedelmezőség alakulását. Minél fel­jebb jutunk a kvalifikáltsági hierarchiában, annál nagyobb az „ösztönzési bénultság". Úgy gondolom, hogy a műszaki értelmiség, de más dolgozói csoportok esetében is az alapbéreket tekintve más bérezési filozófiát kellene választanunk. A nyereséghez, a válla­lati kollektív teljesítményhez fűződő kereset- és bérszabályozás nem jelent megoldást. A dolgozóknak, igy a mérnöknek is a vesztesé­ges vagy nyereséges időszakban is élniük kell. Egy új bérpolitika megalkotásakor számí­tásba kell venni a személyi béreket befolyáso­ló körülményeket, a kreatív szellemi munka társadalmi fontosságát, a mérnöki funkciók új­ratermelési költségeit, a munkaerő piaci vi­szonyait, a munka bonyolultságát, intenzitá­sát, a munkával járó áldozatvállalásokat. Ezen az alapon lehetne a magasan kvalifikált, alkotó műszaki értelmiség bérpozicióját a maihoz ké­pest javítani. Az a láthatatlan kéz, amely hosszú időn át a bérkülönbségeket mérsékelte, csak Igy tudja a műszaki értelmiség vállalkozó, kezdemé-. nyező erőit felszabadítani. Pályázati felhívás A MTESZ Magyar Elektrotechnikai Egyesülete és az Ipari Mi­nisztérium országos pályázatot hirdet „A villamosenergia-gazdál- kodás korszerűsítése a felhasználás hatékonyságának növelésé­vel” címmel. « Pályázni lehet olyan tanulmánnyal, műszaki leírással, amely elősegíti a villamosenergia-gazdálkodás műszaki eszközeinek és irányítási módszereinek fejlesztését az ipari, mezőgazdasági, kommunális területeken, különös tekintettel az elektronikai ele­mek és berendezések felhasználására. A cél az, hogy a fejleszté­sek eredményei hozzájáruljanak a villamosenergia-termelés, - elosztás és -felhasználás, valamint a villamos energia és teljesít­mény gazdálkodás hatékonyságának növeléséhez, beleértve a készülékek, gépek, berendezések, rendszerek tervezését és üze­meltetését. A pályaművek beküldési határideje: 1987. november 16. A pályamunkák leadási helye: Magyar Elektrotechnikai Egye­sület titkársága (Budapest V., Kossuth Lajos tér 6-8.) A részletes pályázati felhívás is ugyanitt szerezhető be, valamint a MTESZ me­gyei szervezeteinél. Kutató innovációs műhelyek, parkok Nikotinos rágógumi ­lézeres akupunktúra A rágógumi-NSZK-márka összefüg­gés valóságos és jelképes egyszerre. Azt illusztrálja, hogy az innováció kapcsán nem kell és nem is lehet mindig korszak- alkotóan nagy találmányokra, felfedezé­sekre gondolni. Gyakran megtörténik, hogy olyan közönségesnek látszó ter­mékkel kell foglalkozni, mint például a ni­kotinos rágógumi, mert ez hoz pénzt a „konyhára”. így vélekedik a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem (SOTE) orvostechni­kai és innovációs csoportja is, amelyet még 1986 augusztusában hoztak létre, rektori rendelettel. Az innovációs csoport két pólust köt össze. Az egyik pólus a SOTE, a maga intézeteivel és klinikáival, vagyis mintegy ezer kutatóval, illetve olyan személyekkel, akik aktívan részt vesznek a tudományos életben. A másik pólus az ország vagy inkább a főváros 15-20 legjelentősebb orvosi műszer-, il­Az oldalt összeállította Salamon Gyula letve gyógyszergyára, szövetkezete, amelyekben már több ezer kutató- és fej­lesztőmérnök dolgozik együttesen. Az alapkoncepció az volt, hogy már egy mindössze 6-8 embert foglalkoztató in­novációs iroda is sokat tehet azért, hogy a Két pólus között felgyorsuljon az infor­mációáramlás, hogy a magyar orvosi műszer-, illetve gyógyszerexport még nagyobb szerepet játsszon a népgazda­ságban. Most pedig térjünk vissza a nikotinos rágógumira! Amint ismeretes, nálunk ilyen még nem kapható, pedig az erős dohányosok lélektanát jól ismerő orvo­sok szerint sokkal könyebb volna ennek a segítségével az emberek tíz- és százez­reit leszoktatni a dohányzásról. Az or­szág mai devizaszűkös helyzetében nem reménykedhetünk abban, hogy 280 már­kát tudunk szánni minden olyan ember­re, aki megfogadja, hogy abbahagyja ezt a káros szokást. (Négy doboz kell egy kúrához, dobozonként 70 márkát kér az a svéd cég, amely ezt a szert gyártja.) Ezért jelentős fejlemény, hogy a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, a SOTE Egyetemi Gyógyszertára és a Budapesti Édesipari Vállalat már ott tart, hogy az idén megkezdődhet a nikotinos rágógu­mi előállítása. Természetesen, ehhez nem kevés köze van a SOTE innovációs csoportjának. Sokat tett a csoport a kontaktlencse mosófolyadék hazai gyártásának meg­szervezéséért is. Hogy világossá váljék, miről van szó: mintegy 150 ezer olyan rosszul látó ember él Magyarországon, aki inggomb nagyságú, átlátszó mű­anyaglencsét használ. E lencsét este, le­fekvés előtt leveszi a szeméről és folya­dékba helyezi. Ez a folyadék a kontakt­lencsemosó. Egy embernek körülbelül 12 flakonra van szüksége évente, egy flakon ára pe­dig 3 angol font. Most már játszi köny- nyedséggel kiszámítható, hogy 150 ezer embert alapul véve 5,4 millió fontot kelle­ne kiadnunk erre évenként. Az iparpolitika szakértői és a közgaz­dászok gyakran megjegyzik: a magyar ipar vagy 200 ezer féle terméket gyárt, ami nagyon sok az ország méretéhez ké­pest. Ezért - minden előnyös vonásuk mellett is - kétélűek az importhelyettesítő akciók. Ennél fogva az segíti elő az igazi kibon­takozást, ha a gyártott termékek skáláját szűkítve olyan anyagi-szellemi produk­tumokkal jelenünk meg a világpiacon, amelyek a fejlett tőkés országokban is offenzív exportpolitika alkalmazását te­szik számunkra lehetővé. Jól tudja ezt Schmidt Ottó, a SOTE in­novációs csoportjának vezetője, s az iro­da több dolgozója, köztük dr. Major Já­nos tudományos tanácsadó is. Ezért ők is a valutaszerző termékekre helyezik a hangsúlyt. Ezek között is azokra, amelyek szelle­mi munka tartalma magas. A velük folyta­tott beszélgetés során megemlítettek például egy fertőtlenítő hatású, görcsol­dó és gombásodást megelőző gyógynö­vénykivonatot, amelynek gyártási tech­nológiáját minden jel szerint megveszi a Róma melletti Geymomat nevű olasz cég. Mindehhez még hozzátették, hogy az Cigaretta helyett, nikotinos rágó­gumi előbbinél is jelentősebbnek ígérkezik a lézeres akupunktúra alkalmazásának ki­dolgozása. A mértékadó vélemények szerint ugyanis Magyarországon is lega­lizálják, sőt támogatják az akupunktúrás gyógymódot. Csakhogy - részben az AIDS-veszély miatt is - korszerű, lézeres gyógyításra gondolnak. A Magyar Optikai Művekben már előállítottak erre alkalmas készüléket, vagyis lehetőség nyíltarra, hogy Magyar- ország az európai szocialista országok élmezőnyébe kerüljön, sőt a fejlett tőkés országokban is figyelmet keltsen a maga sajátos gyógymódjával. ; A mérnöki fizetés alig tíz százalékkal több, mint a fizi­kaiak bére ­Eredményes tíz esztendő A Gépipari Tudományos Egyesület tevékenysége Tolna megyében _ 4/ Elkötelezetten a szakmai fejlődésért

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom