Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-07 / 210. szám

1987. szeptember 7. /TOLNA'. _ ^NÉPÚJSÁG 3 Munkakultúra A cím, főleg pedig az embléma a népművelők országos tanácskozá­sának meghívójáról származik, melyen megyénk is képviseltette magát. A tanácskozás augusztus végén volt Leninvárosban, az em­bléma pedig jól szimbolizálja azt az elég nyilvánvaló tényt, hogy a szá­mítógépek korában nem lehet kő- baltás módszerekkel dolgozni. Er­ről - és még sok másról - is volt szó a Magyar Népművelők Egyesü­lete hét végi találkozóján a minap Dombodban, melynek fényéről már hírt adtunk lapunkban. A népművelők egyre nehezedő munkája igazán nem az a terület, melyről cseppet sem könnyülő hétköznapjaink során szabad lenne elfeled­kezni. A Magyar Népművelők Egyesületéhez hasonló rétegszervezetek léte már csak azért is fontos, mert a korábbi túlzott központosítás (az egyik résztvevő meg­fogalmazása szerint: „társadalmatlanítás”) helyett hozzájárul annak fokozott társadalmasításához. A két­napos tanácskozás minden részletét itt visszaadni fe­lesleges lenne. Helyzet felméréssel kezdődött, annak körvonalazásával, hogy a részt vett szakemberek ho­gyan érzik magukat a világban, amelyben élünk és ez a világ miképpen él bennük. Mindezt annak jegyében, hogy a jövőben egyre inkább egymásra és ne másra legyenek utalva. A kép nem volt túlságosan szívderítő. Kezdve ott, hogy sok helyen csak ünnepségek lebonyolítására tartják alkalmasnak a népművelőket, folytatva azzal, hogy a helyi gazdasági vezetésnél a népművelő nem egyenrangú partner. A tömegkapcsolatokkal se lehet minden rendben, ha egy dunaföldvári népművelő pél­dául úgy vélekedhet, hogy - egyébként jól működő - házuknak a nagyközség 9700 lakosából legfeljebb 500-zal van kapcsolata, vagy a város egyik legforgal­masabb helyén lévő munkásművelődési központ in­formációhiánnyal küzd és - szó szerinti idézet - „a he­lyi társadalomról keveset tud”. Szóba került, teljes jog­gal, hogy míg az ipar bármelyik ágazata vállal bizonyos termelési kockázatot, addig a szórakoztatóipar ezt egész egyszerűen a művelődési házakra hárítja át. Többen kifogásolták, hogy a megyei művelődési köz­pont nemegyszer küldött ki érdekes kérdőíveket, ki­mutatásokat, melyeket vissza is kapott, csak épp a kül­dőket nem informálta senki arról, hogy az egészből ki­nek és mennyi haszna van. és művelődés Az egységes közművelődési szemlélet hiánya külön és sok szót érdemelt, kapott is. Teljesen jogos az az igény, hogy valamilyen mó­don koordinálni kellene a legkülön­bözőbb szervek tevékenységét, legalább olyan fokig, hogy egyálta­lán tudjanak a másikéról. A megye- székhelyen például magas fokú szakmai munkát végez a Művésze­tek Háza; táborokat, előadásokat szervez, nem akármilyen szinten a megyei könyvtár. De van TIT, szak- szervezeti közművelődés, múzeu­mi, levéltári sőt filmművészeti, a Babits Mihály megyei művelődési központot nem is említve. A praktikusabb, úgy is mondhatni, hogy mindennapi feladatok megfogalmazása során a jelenvoltak meg­egyeztek abban, hogy az emberek többsége a jövőben nem művelődési, hanem megélhetési problémákkal küzd majd. A művelődés egyre kevésbé lesz műélve­zet iránti igény és a művelődési ház könnyen elke­rülhetővé válik, ha nem a lakosság igényeihez igazo­dik. A szigorúan szakmai ötletek, tapasztalatcserék, módszerek ismertetésére itt és most nem térünk ki. Ezt adott esetben remélhetőleg megteszik a népművelők maguk, akik saját állításuk szerint a későbbiekben job­ban kívánnak élni a megye minden pontjára eljutó la­punk adta lehetőségekkel, mint korábban. A kívülálló­nak (noha talán nem is áll annyira „kívül”, hiszen ha valamelyest komolyan veszi hivatását, akkor az újság­író szintén népművelő) az az alapgondolat ragadta meg legjobban a figyelmét, miszerint az emberek egy­más számára érdekesek. így talán a korábbi években sikeresnek bizonyult ötletet, mely Dombóvár „bemu­tatkozásához” vezetett a város környékén, kölcsönö­sen és keresztbe-kasba az egész megyére ki lehetne terjeszteni. A Dombodban, kellemes és kulturált körülmények közt, a TÁÉV üdülőjében tartott tanácskozásnak volt még egy kellően nem méltányolható sajátossága is. Hiányzott belőle minden protokoll, elkülönülő elnök­ség és sok más hasonló összejövetel hátunkra nőtt púppá vált sok külsősége. Egymás munkája iránt érdeklődő, megfontolt és hozzáértő szakemberek őszinte beszélgetése volt, ami egyáltalán nem kevés. ORDAS IVÁN Sertések a Tolna megyében a mezőgazdasági nagyüzemek sertéstenyésztése kiemel­kedő jelentőségű. A Szekszárdi Húsipari Vállalat minő­ségjavítási programjának fontos része a nagyüzemi vágósertés-állomány hús­ipari használati értékének javítása mellett az állategészségügyi helyzet színvonalé­húsiparnak nak emelése is. A hústermelés bővítését kívánta elérni a vállalat akkor, amikor a nagyüzemi sertésállomány minőségi anyaállomány-cseréjéhez forgóeszköz juttatásával járult hozzá. Több éven keresztül évről évre 1500-2000 tenyészkoca állt a gazdasá­gok rendelkezésére, mintegy 11 millió fo­rint értékben. A megye sertésállományá­nak értéke nemcsak genetikai szem­pontból áll előkelő helyen, hanem állat­egészségügyi pozíciója is nagyon jó. így tehát minden fajta tekintetében rendelkezésre áll genetikailag a magas tenyészértékű és állategészségügyi szempontból is megfelelő állomány ah­hoz, hogy még tovább javuljanak az ed­dig eredmények. Tisztelgés 90 év előtt Akarva, akaratlanul is emlékezni kezd az ember egy-egy évfordulón. Előszám­lálja örömeit, gondjait, mikor, miért neve­tett, vagy sírt. Ki volt, aki megfogta a kezét, inni adott, ha szomjazott. Mondják, az emlékezés az öreg emberek sajátja. Aki kilenc évtize­det megélt, sok-sok élményt, tapasztala­Nyisztor Bertalanná, a népművé­szet mestere tot raktározott, amiből a 90. évfordulóján nehéz a legemlékezetesebbet kiragadni. Nyisztor Bertalanné, született János Rozália ez év augusztus 30-án töltötte be a 90. életévet. Köszöntésére az elmúlt hét szombat­ján gyűltek össze otthonában - családja tagjain kívül a megyei és a bonyhádi álla­mi vezetők. A Majoson élő Rózsika nénit - a Népművészet Mestere kitüntetés tu­lajdonosát - Császár József, a Tolna Me­gyei Tanács elnöke és Ezer Mihály a Bonyhádi Városi Tanács elnöke köszön­tötte, jelen volt Fertőszögi Béláné megyei művészeti főelőadó, Paksi András, a vá­rosi művelődési központ igazgatója is. Az izményi székely népi együttes nevében Sebestyén Ferenc - aki ugyancsak a Népművészet Mestere és ez év tavaszán ünnepelte 85. életévét - László László hegedűs népművész és Csiszér Amb- rusné együttesvezető társaságában adta át az izményiek üdvözletét, jó kíván­ságait, muzsikaszó kíséretében. Virágkosár, emléklap, őszinte kézfo­gások elhomályosították Rózsika néni szemét, ám néhány pillanat múltával már fehér asztal mellett sorjáztak elő a törté­netek fél évszázados távolból: a Déva vá­ráról, a bukovinaiak fájdalmas honfogla­lásáról, a tizenkét gyermek világra hoza­taláról, röpülj pávás fellépésekről, az édesapától tanult énekekről, egészség­ről, nemzetek békességéről, az élet értel­méről, amelyhez minden jót kívántak Nyisztor Bertalanné Rózsika néninek a megjelent köszöntők, tisztelegve a 90 év előtt. dkj Központi Bizottsága Intéző Bizottságá­nak tagja mesélte három éve: „Dalmandon jártunk tapasztalat- cserén. Vas István, a gazdaság vezér- igazgatója mutatott egy háromszobás, új lakást és közölte, hogy ezt a lakást és 120 ezer forintos kezdő jövedelmet biz­tosít annak a pályakezdőnek, aki elvál­lalja a tehenészeti telep vezetését. A tapasztalatcserén részt vevő társaim azt mondták: „Ki lesz az a hülye, aki Dalmandra megy?" Vincze Tamás 1985-ben a Népszavá­ban, aki 365 órát dolgozott egy hónap alatt, a munkát említette. Azt, hogy azért kénytelen túlórát vállalni, mert a vasútnak menni kell... Ötödéves bölcsésszel beszélgetek:- Tanítanék én, ha hagynának - mondja.- Honnét tudod, hogy nem hagynak?- Ebben biztos vagyok!- Óriási feladatok vannak - mondom - a szakmunkásképzőkben kitűnő peda­gógusokra van szükség.- Csak nem gondolod, hogy bajlódni fogok félanalfabéta gyerekekkel! Az ötödéves bölcsész egyedi eset. Vas István végül talált Dalmandra telepveze­tőt. Horváth Ede eretnek nézeteit tűzön- /ízen keresztülviszi... Egyszer talán Vin­cze Tamás vonatvezetőnek sem kell 365 órát dolgoznia... Az orvosnak sem a hála­pénzre várnia és a szendvicsen élő értel­miséginek sem kell kőműves szakmun- <ásvizsgát tennie... Társadalmi vita van az országban. Az jj adó- és árrendszer köti le minden gon­dolatunkat. Várjuk az Országgyűlés őszi ülésszakát. A kibontakozás programját. Csak úgy ne járjunk, mint az egyszeri elevízióriporter, aki Józsi bácsi orra elé nyomta a mikrofont:- Józsi bá’, mennyit keres? Józsi bácsi válaszol:- A hét veri a nyolcat. (Hétezernél több, de nincs nyolcezer) A riporter ezután az értelmiségi elé nyomja a mikrofont:- X. Y. elvtárs, mennyit keres? Az elvtárs ülve, míg Józsi bácsi állva, elmélkedik, körbekanyarítja a témát, vé­gül kiböki:- Az alapfizetésem 4800 forint.- Hűha! - mondja a riporter - Bizony a Józsi bácsi nyolcezret keres.- Gondoltam már rá, hogy elmegyek kétkezi munkásnak - mondja X. Y. elv­társ. Csak a munkáról nem esett szó. Az ér­telmes cselekvésről.- Józsi bá’, hány órát dolgozik? - ezt nem a televízióriporter, én kérdezem.- Hétfőn felpakolok és eljövök hazul­ról. Mindennap reggel hattól este hatig dolgozom. A hét végén megyek a váltás ruhámért, meg egy kis élelemért Sza­bolcsba.- X. Y. elvtárs, hány órát dolgozik?- Hát, kérem szépen, nem szabad ezt órában számolni, mert tudja - elsimítja rakoncátlankodó fürtjeit - a mi munkánk az összetettebb... Csak nyugodtan, visszafogottan, szelí­den.- Józsi bá’, van mellékállása?- Az nincs, de dolgozom géemkában, meg ha a főnök szervez valamit, akkor szombaton is maradok... így üti csak a hét a nyolcat.- X. Y. elvtársi Mellékjövedelme van?- Az nem tartozik a tárgyhoz. Termé­szetesen van, de azt a szabadidőmben végzem. No komment (Kommentár nincs) Fejezzük be humorosan.- Aztán Józsi bácsi, tudja-e, hogy maga már a Paradicsomban érezheti magát?- Tudni nem tudom, de hogy paradi­csommal etettek ma is, azt tudom, mivel­hogy paradicsomos káposzta volt az ebéd az üzemi konyhán, az biztos... Ha ez a Paradicsom? Akkor? HAZAFI JÓZSEF Bencze Józsefnél „Hét éve foglal­kozunk dohánnyal”. Hardpuszta, avagy „Felsö-Németkér” Az egykori uradalmi terület, Hard­puszta helyén ma már csak a Paksi Álla­mi Gazdaság kísérleti sertéstelepét ta­lálja az odaérkező. A régi cselédsor el­tűnt, lakói, az utódok közül sokan a né­hány kilométerrel odébb fekvő Német- kérre költöztek. Hivatalosan 1953-ban csatolták a közeli községhez, de mint azt Bencze József nyugdíjas „elárulta”, ha valakit keresnek, nem Felsö-Német- kérre, hanem Hardra irányítják az ide­gent. Ezt már így szokták meg, akkor is, ha a 2100 lelkes községben egyáltalán nem válnak szét a felsővégiek. Úgy hat- százan lehetnek. Ma már csak kuriózumként keressük meg a valamikori Bivaly csárdát, a ké­sőbbi Pataki kocsmát, ami a két megye határán állott, a pult egyik fele Fejérben volt, de végig Paksra adózott. A helyiek csak Schmuknak nevezték az öreg Pa­takit, aki a 10-es években Amerikában kereste meg a rávalót. A neves „intéz­mény” ma már nem működik. A század elején egyébként sokan próbáltak sze­Szabó György (balról) és id. Szabó József: „Öt-hat éve még olyan po­ros, kátyús volt az út erre, hogy au­tó nem járhatott, örültünk amikor lebetonozták”. rencsét az Újvilágban, a nagyszülők ja­vait pedig szorgalmas munkával gyara­pították a gyerekek. A közért is tesznek a helyiek, így idén két utcában, részben társadalmi munkában betonoznak majd. - takács-kapfinger ­Talán így kellene őriznünk a múltat...? II A V l Jt Az egykori Pataki kocsmát az utód, ifjabb Pataki mutatja Császár József megyei tanácselnök gratulál az ünnepeltnek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom