Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

1987. szeptember 5. ÍnIÉPCUSÁG 11 Felhőfüggöny, tejeskávészín ágynemű Díjnyertes textiltervezők kiállítása Szombathelyen Matúz Gábor: Ars poetica A szombathelyi textilbiennálék - akár művészi, akár nagyiparban gyártott texti­leket mutatnak be - mindenkori díjnyer­teseinek egyik jutalma, hogy önálló kiállí­táson mutatkozhatnak be. Ezen a nyáron Katona Györgyi, Kiss Katalin és Ve- reczkey Szilvia lakástextiljei láthatók a Savaria Múzeumban. A kiállítás, mint mindig, most is az ötle­tek sorát vonultatja fel, és természetesen Ízelítőt ad a lakberendezés legújabb di­vatirányzatairól. Pontosabban: a lakás egyik kiegészítőjének legújabb divatjá­ról; a lakásban a textília az, ami a legol­csóbban, a legkönnyebben változtatha­tó, ami mégis újjá tudja formálni a lakás karakterét, s divatossá tudja tenni. A szombathelyi bemutató érdekessé­ge, hogy ezek a visszatartott szín- és for- mavilágú textilek szinte minden bútortí­pushoz használhatók lennének! Sőt ha elhatároznák a textilgyárak, hogy ebben az évben csak ezt és kizárólag ezt a kol­lekciót gyártanák, a nagyközönség min­den rétegének tudnának anyagot ajánla­ni, legfeljebb a színskálát kellene kissé bővíteni azoknak a számára, akik az élénkebb színeket kedvelik. Az uralkodó színek: fehér, fekete, drapp - szürkés, lilás, rózsaszínes ár­nyalatban pasztellzöld, szürkéskék, barna. Kiss Katalin szövött lakástextile­ket mutat be; miután ö néhány hónapja a szombathelyi Lakástextil Vállalat terve­Katona Györgyi ágyneműje Kiss Katalin gyapjútakarói zője, elképzelhető, hogy a kereskedelem meg is fogja rendelni az itt látható, barna- drapp-fehér variációban készült ágyta­karó-párna együtteseit, amelyeknek dí­sze a szövés változatossága a négyzetes háló remek ritmusa. Nyersfehér-drapp- szürkéskék gyapjútakarói, barna-nyers plédjei egy angol várkastély nyirkossága ellen is megvédenének. Katona Györgyi legszebb darabja egy fehér-tejeskávészín ágyneműegyüttes, amely finom mintázatú dunnahuzatból és drapp alapon fehér keretes nagypár­nából és fehér alapon drapp keretes kis­párnából alakítható ki, ugyanis a kispár­na valósággal belekomponálódik a nagypárna keretébe. (Ami modern ágy­neműhasználatunk esetében nem mind­egy, hiszen az ágynemű, ha nem ágyaz­zuk be, lakberendezési elemmé válik.) Cirokmintás függönye drapp-barna, drapp-fehér és sötétebb-világosabb zöld színállásban dekoratív tényező lehet a lakásban, anélkül, hogy harsányságá- val uralkodóvá válnék. Elbűvölök festett faliképéi. Többnyire hódolat a kép annak a természeti tárgynak, virágnak, levélnek, amelyből métermintáit készítette. Sze­cessziós függönye a hozzávaló terítővei, nagy sikerre számíthatna (ha gyártaná­nak belőle). Vereczkey Szilvia, aki az IDEA Iparmű­Vereczkey Szilvia bútortextilje vészeti Vállalatnak tervezi kollekcióját, konstruktív alkat. Két teljes tervet is be­mutat: levélmintás sorozatát, amelyen a különböző színű levélkék ceruzarajzzal készültek, s grafikusságukat meg is őriz­ték - a különböző színváltozatú lepedők­től a fényáteresztő, sötétítő függönyig, té­rítőig megszerkesztette éppúgy, mint kék-zöld gyermekszobai garnitúráját. Csíkos függönyét 12 változatban láthat­juk. Fehér alapon fehér felhőmintás áttet­sző, légies függönye mellé odateszi ugyanezt zöld, barna alapon. Az égbolt minden változatát produkálja. Mindez látható Szombathelyen. A ter­veket bemutatja a kiállítás. A gyár kivite­lezni képes, ha az igény alapján a keres­kedelem megrendelése megérkezik, ta­lán még kapható is lesz. t. a. Apró, óvatos ugrással hagytam el a mozgólépcsőt, utat engedtem a dolgukra sietőknek - én ráérek sétálgatni -, aztán kiléptem az épületből. A lenti zavaróan homályos neonvilágítás után hunyorog­va fogadtam a nap természetes fényét. Váratlanul elerőtlenedve, hátammal a fal­nak támaszkodtam^ markolászni kezd­tem szorítva lüktető mellkasomat, sze­meim lehunytam, hirtelen kiszáradt a tor­kom, hörögve nyelte a levegőt, kiütött raj­tam a veríték. Félpercig tarthatott az egész, akkor fel­néztem, az Országházat láttam... szem­héjamat egy széles szívtájéki szúrás újra lezárta, és „eszembe jutott”... „1945 januárját írták. Az emberek féle­lemben, bizonytalanságban vártak min­den elkövetkezendő napot, önfeledt gyermekien örülveazoknak a perceknek, amik véletlenül fegyverzajmentesnek si­kerültek. A városból egy lélek se ki, se be, az ostromgyűrű szoros, kiváló csapda­ként működött. Egy különösen hideg éjszaka, úgy ti­zenegy óra körül halkan kocogtattak aj­tónk keskeny üvegén. Felálltam a kopott bőrfotelból, amelyben lustán elterülve azon töprengtem éppen, vajon meddig húzódhat még ez az esztelenség, kiles­tem az ellenőrzőnyíláson, Zoltán állt a kis előtérben, halkan elfordítottam a kulcsot , a zárban, és beengedtem. Talán át sem lépte a küszöböt, már sürgetett, azonnal pakoljak, el kell tűn­nöm, a nyomomban vannak. Az általunk vívott harc szükségszerű velejárója volt állandó menekülésre kész állapotunk, így nem sokat kérdezősköd­tem, két perc alatt megsemmisítettem mindent, ami közelmúltbeli itt-tartózko- dásomra utalt volna, vállamra kaptam há­tizsákomat, feleségemmel megcsókoltuk egymást, könnyek nélkül búcsúztunk, a gyerekek fel sem ébredtek. Kényelmesen elhelyezkedtem a svéd diplomatarendszámú autó hátsó ülésén, és vártam, hogy Zoltán elmondja további teendőimet. Ehelyett szótlanul ült, ciga­rettájának parazsa idegesen vibrált a sö­tétben. - Lassíts! - súgta a „sofőrünk­nek” fojtottan, alig fél kilométer után. Körülbelül ötven méterre előttünk egyenruhás alakok egy földön heverő ci­vilt fogtak közre, és rugdosták. Amint észrevették leállított motorral guruló kocsinkat, fegyvereiket ránk sze­gezve megállítottak bennünket, dühösen hadonásztak és kiabáltak. Zoltán kiszállt, átnyújtotta iratainkat, néha a katonák felé bökött egy-két szót németül, különben fensőségesen néma maradt. Az igazoltatási hercehurca alatt össze­szereltem gépfegyveremet, letekertem az ablakot, mire egy csőtorkolat rögtön szembefordult velem.- Was ist das? - szóltam ki „hanyagul”, és már lőttem is. A lövedékek zajának elhaltával érezni kezdtem, hogy testem kellemetlenül nyir­kossá vált, nyelvem és szájpadlásom szárazon reszelik egymást. Csak ezután döbbentem rá, nincs nyitva a szemem, ki tudja mióta lövöldöztem vaktában... fel­néztem. A három nyilas hullája mellett megpillantottam a kissé meglepődötten tébláboló Zoltánt, továbbvándoroltatva tekintetem, a Duna másik oldalán a gyen­ge holdfénnyel keretezett Országházat láttam...” Valaki hozzáért a karomhoz, aztán még egyszer, sürgetőleg... Rövid hajú, erős testalkatú, egyszerű, sötét öltönyt viselő férfi állt előttem. Igazolványt du­gott, nem tolakodóan, az orrom alá, bel- ügy, elkérte a személyimet - feltűnően hosszúra nyúlhatott ácsorgásom az or­szág első házának közelében -, szak­szerűen átpörgette ujjai között a lapokat, majd visszatérve az első oldalpárra, is­mét összehasonlított a fényképemmel, és elkezdte kikérdezni az adataimat.- Hogy hívják?- Matúz Gábor.- Mikor született?- 1963... Bizottságosdi Végre megalakulta Bizottságok Munkáját Véleményező Bizottság. Én lettem az elnö­ke. Mindkettő fölöttébb Időszerű volt már. Mert ugye annyi a bizottság, hogy kell egy­szer, amelyik ellenőrzi, koordinálja a munkájukat. Aztán meg az is tarthatatlan állapot volt, hogy minden kollégának volt már bizottsága az osztályon, csak nekem nem. Miért pont én legyek bizottságtalan? Néhány rosszindulatú egyén már azt kezdte el hf- resztelni, hogy alacsonyabb beosztásba helyeznek, mert hogy nekem még egy albizott­ság se jutott. Most eztán törülgethetik a szemüket: az enyém a legfontosabb bizottság. No persze, nincsenek véletlenek. Ezt nem én találtam ki, a szemináriumon tanították. Állítólag Marx mondta, de lehet, hogy ő is hallotta valamelyik bizottsági ülésen. Szóval nincsenek véletlenek. Én se véletlenül kerültem a bizottságom élére. Én fontos ember vagyok. No nem annyira fontos, mint mondjuk az Országos Főbizottság Elnöke, de majdnem. Mondjuk így: közép fontos. Mindenesetre fontosabb, mint a többi bizottsá­gé­Különben versenyben állunk (ülünk) a kollégákkal. Van, akinek már két bizottsága is van. A Kikericsnek három, de ebből kettő albizottság. Rajtam kívül ő a legbefolyásosabb ember, mert az egész családja támogatja. A felesége is alapított egy lakóhelyi bizottsá­got, az apósa a Vadász Klub titkára, az anyósa a Kötögető Vénasszonyok Egyesületének a pénztárosa (szabad lábon védekezik), a lánya a Csinibabák háziasszonya, a fia pedig a nagyfőnökkel horgászik Siófokon. Nem könnyű ezzel lépést tartani, kérem. Az én anyó­som például kerek perec kijelentette, hogy nyúltenyésztést nem vállal. Jó, azt átvette a feleségem, ez lett az ő harmadik bizottsága. Az apósom Golfbizottságot akar. Most aztán kilincselhetek, mire építenek neki egy golfpályát. A fiamnak fölajánlottam a Füst­mentes Előszoba Mozgalmat. Azóta a konyhában pipázik. Higgyék el, nem könnyű az életem. Egyik bizottsági ülésről rohanok a másikra. Beszá­molók, hozzászólások, szavazások... A múltkor egy békegyűlésen véletlenül a Nyúlte- nyésztési Szakbizottságra írt hozzászólásomat mondtam el. Jó, senki se vette észre... Megszavazták a javaslatomat is, hogy jövőre még több nyulat kell exportálni. Igaz, ami igaz, ezt is csak békében lehet megvalósítani. De ki fog nyulat tenyészteni, amikor min­denki ott ül a bizottsági ülésen? A múltkor egyidőben három bizottsági ülésre voltam hivatalos. A Méhész, a Szarvas­marha-tenyésztő, és a Kismamákat Segélyező bizottságéra. Pendliztem, kérem. Az egyiken meghallgattam a beszámolót, a másikon a hozzászólásokat, a harmadikon megszavaztam a határozatot. Az egyik pofa azt mondta, hogy ha sűrű ráccsal vesszük körül a kalodát, a dolgozók bejárhatnak ugyan, de az anya nem tud kiszabadulni. Még ilyen pofátlanságot! Ez szo­ciálpolitika? Azonnal fölpattantam, és a szocialista humanitás jegyében tiltakoztam a kismamák fogva tartása ellen. Egyben a középhatóság nevében bejelentettem azt is, hogy az ilyen szadista hajlamú egyénnek nincs helye a Kismamákat Segélyező Bizott­ságban. Hihetetlen kavarodás támadt. Már-már meg akartak lincselni, mire odasúgta az egyik kolléga: „te hülye, ez a Méhészbizottság! Az anyanevelésről van szó... ” Rendben van, de hát az általános rendező elvek szerint mégis csak igazam van, hiszen én vagyok a Bizottságok Munkáját Véleményező Bizottság elnöke... Amint látják, nem is olyan veszélytelen foglalkozás ez. Álló- és ülőképesség kell hoz­zá, és főleg hit. Óriási hit. Hinnem kell abban, hogy fontos vagyok. Meg abban is, hogy az én bizottságaim minden társadalmi gondot megoldanak. Hiszek is benne. Sőt még azt is elhiszem, hogy egyszer majd valaki elolvassa, és végrehajtja a határozataimat. Enélkül nem lehetnék ilyen fontos ember... T. ÁGOSTON LÁSZLÓ Paszternák feltámadása Borisz Paszternák 1890. február 10-én született az oroszországi Peregyelkino- ban. Ugyanitt helyezték örök nyugalomra 1960. január hó 30-án. Peregyelkino Moszkva „Szentendréje”. Gyönyörű kis település alkotóházakkal, üdülőkkel, nyaralókkal; alkotásra késztető édene a művészeknek. A Paszternak-ház - annak idején - a szellemi élet központja, írók, festők, zenészek találkozóhelye. Gyakori vendég volt L. Tolsztoj, M. Gorkij, s otthon érezte itt magát R. M. Rilke is. Ebben a kifinomult szellemi környezet­ben, a korabeli előkelő, úri orosz ottho­nok puha melegéből nőtt fel a kis Bo­risz. Első versei 1911-ben, első verses­kötete 1914-ben jelenik meg. A forradal­mat nagy reménnyel, mondhatni lelkese­déssel fogadja, hiszen általa az emberre rákényszeritett társadalmi erők, megkö­tések letörését reméli. Politikumot nem találunk lírai megnyilatkozásaiban, mert ő a forradalmat ...nem a szociális lény, ha nem az érzéki lény szabadulásaként értelmezi...”. Verseiben gazdag érzelem, romantikus pátosz, s az akkori évek re­ménykedő, vágyakozó optimizmusa fej­lődik ki. Nem csoda hát, hogy követőinek, rajongóinak száma egyre nő, már-már kikiáltanák a hon legnagyobb költőjének. Pedig a versírást B. Paszternák csak elő- gyakorlatnak tartja, s egyre csak a „nagyregény" megalkotását tervezi, arra készül. A hatvanas években elszigetelő­dik, inkább a fordításnak - politikai táma­dásoktól megkímélt - műhelyébe húzó­A Doktor Zsivago című film főszere­pében Omar Sharif dik vissza. Shakespeare-drámák, a Faust, Shelley, Keats, Verlaine versei ke­rülnek ki tolla alól nyelvén, de lefordítja a János vitézt, Petőfi verses meséjét is. Magányából a második világháború mozdítja ki. íróbrigádokkal a fronton lévő katonákat keresi fel. Hazafias verseiben feltámad újból a lelkesedés, mert úgy ér­zi, hogy a háború megpróbáltatásai kö­zelebb hozzák egymáshoz az embere­ket, őszintébbé teszi a kapcsolatokat, s értelme, értéke van a cselekvésnek. A háború után, 1948-55. között komo­lyan nekilát a tervezett „nagyregény” megírásának. Hogy oly felfokozott erővel lát neki a munkának, abban nagy szere­pet játszik egy tragikus, eseményekkel terhelt kései nagy szerelem is. 1957-ben a regény, a Doktor Zsivagó készen van. Hozzáértő bírálók szerint ugyan e művé­ben nem sikerült megvalósítania a célt, mit maga elé tűzött: „...azokról az évekről, emberekről, sorsokról, amelyeknek ke­retét a forradalom adta meg, úgy kell írni, hogy elálljon tőle az ember szívverése és égnek álljon a haja..., ám ha e regény nem is koronája irodalmi működésének, mint ő maga hitte, de zseniális lírájának méltó társa.” A Doktor Zsivago „az orosz történelem 1903-tól 1929-ig terjedő periódusát fog­ja át, epilógusa pedig a nagy honvédő háború idején játszódik... s szinte túlzó optimizmust sugároz”. „A regény hőse Jurij Andrejevic Zsiva­go orvos, gondolkodó ember, színes egyéniség..., aki nem képes elfogadni a forradalmat, nem látja át értelmét és a maga passzív módján hagyja, hogy éle­tét, sorsát, tudatát összeroppantsa ez a titokzatos erő...” Hazájában nem fogadják el közlésre a regényt, sőt politikailag súlyosan meg­bélyegzik miatta. Elképzelhető, mekkora támadásnak lesz kitéve, amikor 1958- ban, egy milánói kiadó gondozásában megjelenik a Doktor Zsivagó a nyugati könyvpiacon. 1965-ben film is készült belőle, Omar Shafir főszereplésével. Nagy port kavar nyugaton, aminek persze erős tápot ad, hogy a könyv „tiltott mű” volt a Szovjetunióban. Tiltott könyv, Borisz Paszternák amelybe sok mindent belemagyarázott otthon a visszahúzó politikai erő, nyuga­ton pedig a szenzációra vadászó reak­ciós sajtó. Szinte dicshimnuszokat zen­genek róla a nyugati sajtóban. A felfokozott hírverés csak kárára van az írónak. Kizárják az írószövetségből és nyílt levélben mond le a neki odaítélt iro­dalmi Nobel-dijról. Az ellene indított el­lenséges politikai kampány az érzékeny- lelkű'embert megtöri. Teljesen visszavo­nul, csupán levelezéssel tart kapcsolatot ismerőseivel, barátaival. Jóval halála után az 1986-os írószövetségi kongresz- szuson Jevtusenko nyílt szavazáson fo­gadtatta el, hogy Borisz Paszternák szü­letésének századik évfordulójára létesít­senek emlékházat a peregyelkinoi Pasz- ternak-házból. A. Voznyeszenszkij veze­tésével megalakult a Paszternák irodalmi örökségét feldolgozó írószövetségi bi­zottság. Hatálytalanították a harminc esztendővel ezelőtt hozott határozatot, amely Paszternákot kizárta az írószövet­ségből. Jevtusenkó szerint Borisz annak ide­jén megalapozatlan, hamis vádak érték, félremagyarázták. DANCS VERA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom