Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-03 / 207. szám
6 rtÉPÜJSÁG 1987. szeptember 3. Mai műsor KÉZILABDA: Megyei bajnokság: Dombóvár-Zomba (női) 16.30-17.30, Dombó- vár-Hőgyész (férfi) 18 óra.- KOSÁRLABDA: Dombóvárott Gunaras Kupa nemzetközi torna 16.30-kor. TEKE: Szekszárdon a TÁÉV SK csarnokában 16 órakor Építők Garay Kupa. A Sió Kupa palánkjai mellől Bitumenes pályán indult Atyavilág, hogy rohan az idő! A 17 évvel ezelőtti Sió Kupa nyitány tudósításait őrző újságlapok lassan megsárgulnak. A kezdet filmkockáit visszaidézendő a leghitelesebb forrásból merítek: a 18. torna versenybírósági elnökével, Szabó Ödönnel nosztalgiázunk.- Rég volt, szép volt. Forró nyárban a Garay Gimnázium udvarán lévő bitumenes pályán rendeztük az első Sió Kupát. A Szekszárdi Vasas volt a házigazda, rajtunk kívül egy-egy NSZK-beli, jugoszláv és csehszlovák csapat szerepelt. A Bácska Topolya harcolta ki az első helyet. Ennyi év távlatából visszatekintve jó érzés, hogy 1970-ben a Vasas vezetőinek segítségével útjára bocsájtottuk ezt a nemzetközi tonnát, hiszen megérte - emlékezik a hajdani szekszárdi mester, aki nyugdíjasként sem vált meg szeretett sportágától. „Van spiritusz a lila-fehérekben” Zúgott a taps, amikor Deák Éva a kupagyőztes BSE csapatkapitánya magasba emelte a XVIII. Sió Kupa trófeáját. Dr. Bácsalmási Lászlót, a tanácsiak vezető edzőjét pedig gratulációk koszorúja övezte a palánk mögött. Sorra begyűjtötte a megszolgált elismeréseket, aztán így összegezte véleményét:- Minden évben megtiszteltetésnek vesszük, hogy meghívást kapunk Szek- szárdra. A bajnoki kiíráshoz ez a torna illeszkedik a legjobban, erős mezőnyben kitűnő felkészülést biztosít. Örülök csapatom győzelmének, összességében jól játszottak a lányok. Nem titok: erősen megfiatalodott a mi együttesünk, hiszen négy ifista is tagja a keretnek. Három további fiatal pedig most épül be. A házigazda dózsások kis híján elütöttek bennünket a csoportgyőzelemtől. Nem szeretem a fellengzős jelzőket, de úgy látom van spiritusz a lila-fehérek alakuló gárdájában. Magunkról még csak annyit, hogy bizakodom, az NB I. új évadjában talán elkerülnek bennünket a sérülések. Szeretnénk sikeresen helytállni a hazai élvonalban és a Ronchetti Kupában is. A vándordíj első birtokosa Befáslizott bokával, sántikálva foglalt helyet mindhárom nap a nézőtéren Smolczer Tiborné.- Nincs szerencsém a Sió Kupákkal, hiszen amióta a Szekszárdi Dózsa csapatában kosarazom talán csak egyszer játszottam a tornán. A sérülések mintha időzítenék őket, rendszerint ez idő tájt látogatnak meg. Most is nagy szorgalommal végeztem az edzésmunkát a felkészülés során, aztán egy nappal a kupanyitány előtt egy barátságos mérkőzésen ugyanaz a bokám sérült meg, amelyiken a tavaszi rájátszás idején gipszet hordtam - mondta. Szurkolt, buzdította társait. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor pedig sérülten is „pályára szólították”. Korábban megírtuk már, hogy Szabó Ödön mesteredző vándordíját ajánlott fel az év legjobb szekszárdi játékosának, melyet a nemzetközi torna során kíván átnyújtani. Nos, a díszes serleg ezúttal első ízben talált gazdára: az 1986-87-es bajnokságban nyújtott teljesítmény alapján egy évig Smolczerné vitrinjét díszíti. Isztambul messze van A három külföldi együttes közül az utazási rekord az Universitesi Isztambulé. A megnyitóról még hiányoztak a szimpatikus török egyetemista lányok, szombaton reggel azonban már „sorompóba álltak”. Utazási fáradtság ide, késői érkezés oda határtalan lelkesedéssel küzdöttek a mérkőzéseken.- Harmadszor szerepelt csapatunk a szekszárdi tornán. Nagyon hasznosnak ítélem a kupaküzdelmet, hiszen különböző játékfelfogású csapatokkal volt lehetőségünk találkozni. Mindezt odahaza a támadó és védekező játékunk finomításában kamatoztatni tudjuk majd. A legutóbbi bajnokságban ezüstérmesek voltunk. A tavalyi Sió Kupán egy válogatottal is büszkélkedtünk, azóta ő más klubba igazolt. Remélem, a novemberben kezdődő első liga befejeztével két játékosunkra ismét felfigyelnek majd a válogatott szakvezetői - hallottuk Engin Özbek tréner sommázatát. Az isztambuli csapat vezetője, Sabahat- tin Akin még megtoldotta: - Nagyon kedves vendéglátásban részesültünk. Szinte minden kívánságunkat teljesítették a házigazdák, és alighanem örökre emlékezetesek maradnak játékosaink számára a családoknál tett látogatásaink is. Köszönet a szervezőknek, élükön dr. Sólyom Bódognak, aki az én szememben egy gentleman. Tavaly megegyeztünk a Kecskeméti SC- vel, hogy szeptember 11 -tői az idén részt veszünk náluk egy nemzetközi tornán. Szóval, mi hozzájuk készültünk. Aztán a kecskemétiek éppen akkor mondták le a tornájukat, amikor telefonon jött a szekszárdiak kedves meghívása. Csak az utolsó pillanatban rendeződtek a vízumgondjaink. Ez volt az oka a késésünknek, nern pedig az a felröppent „kacsa”, miszerint nálunk lezárták a határt az állítólagos kolerajárvány miatt. Szekszárdról Pécsre utazunk, ahol szeptember 2-4. között a Bara- nyaker Kupán is szeretnénk új sportbarátságokat kötni a magyarokkal. - fekete Szekszárdon kezdte pályafutását „A leggyorsabb fehér ember” A szekszárdi Garay János Gimnázium sportudvarán reggel fél nyolckor már nagy a mozgolódás, úgynevezett nulladik óra van. Mozolai János testnevelő tanár épp az első osztályosokat avatja be az itteni tornaórák rendjébe. A fiatalok eleinte megszeppenve hallgatják, de aztán a „tanár úr” jellegzetes humora feloldja a feszültséget. Ugorjunk azonban most vissza egy kilenc éve történt eseményre. Az akkor rendezett középiskolás futó csapatbajnokságon kiemelkedett 11,6 másodperces idejével a 100 méteres síkfutásban Kovács Attila, a palánki mezőgazdasági szakközépiskola tanulója. A következő évben már 11,2 másodperces időt ért el, ekkor figyeltek fel tehetségére a Szekszárdi Dózsa edzői, s ekkor kezdett egyesületükben rendszeresen tréningezni a fiú. Gondolom, ma már sokunknak ismerős a név: Kovács Attila. Igen, ő az, aki az idei atlétikai világbajnokságon ötödik helyezést ért 100 méteres síkfutásban, s még 200 méteren is remekelhet, hiszen ott is bejutott már a legjobb tizenhat közé.- Attila 1979-ben kezdte nálunk az edzéseket, azután évről évre javultak eredményei. Abban az évben 10,7 és 22,3, 1980-ban 10,58 és 21,30, 1981-ben 10,41 és 20,86, 1982-ben 10,42 és 20,81, 1983-ban pedig 10,45 és 21,22 voltak legjobb eredményei 100 illetve 200 méteres síkfutásban. Ez volt a szekszárdi mérlege - sorolja Mozolai János.- Hányszor edzett Attila hetente?- Eleinte naponta, később azonban következtek a nehezebb évek - érettségire való felkészülés, majd Bajára járt a szakmunkásképző intézetbe, aztán pedig a katonaság nehezítette a munka- szervezést. Országos bajnokságot nyert 10,41-gyei 1981-ben, utána jött a visz- szaesés.- Nem sajnálta, hogy legjobb versenyzője átigazol az Újpesti Dózsához?- Annyiban igen, hogy nagyon jó volt a kapcsolatunk, de akkor el kellett válnunk. Viszont tudtam, hogy Attila további fejlődéséhez erre szükség volt. Ott jobbak a személyi feltételek, rendelkezésükre áll tartánpálya, fűthető tartánfolyósó, állandó orvosi ellenőrzés, és nem utolsó sorban megfelelő szintű ellenfelek, edzőpartnerek.- Milyennek találja egykori tanítványa versenyzői képességeit?- Gyorsak a reflexei, a külső ingerekre azonnaj reagál. A rövid táv megtételekor végig laza tud maradni, nem merevedik le, ez csak az igazi világklasszisok jellemzője. Szerintem még rengeteg plusz van Attilában. Most 27 éves, de ne felejtsük el, hogy 18 évesen kezdett komolyan edzeni, tehát a sportban eltöltött ideje még nem túl sok.- És Kovács Attila az idei VB-n megkapta „A leggyorsabb fehér ember” kitüntető jelzőt.- Ennek nagyon örülök. Egyébként minden közvetítést megnézek az atlétikai versenyekről, különös figyelemmel azokat, amelyeken Attila is indul. Bízom benKovács Attila még a Szekszárdi Dózsa színeiben ne, hogy a 200 méteres távon is sikerül neki jó eredményt elérnie.- Úgy tudom, gratuláló levelet is kapott már.- Valóban, a Magyar Atlétikai Szövetségtől kaptam egy ilyen levelet. Ez nagy megtiszteltetés, hiszen nálunk általában hajlandók elfelejteni az egykori nevelő edzőket. Jómagam egyébként 12 évig voltam segédedző a MASZ-nál. Jelenleg tanítok a gimnáziumban, klubedzéseket tartok, és szakfelügyeleti teendőket látok el. Mindezt szívesen csinálom, hiszen a sport az egyedüli és örök életre szóló hobbim - mondja Mozolai János. má-ré Körzeti labdarúgás Jól rajtoltak a Paks Felnőttek 1. Nagydorog 2 27-0 4 2. Tolnanémedi 2 24-2 4 3. Pálfa 2 1 16-1 3 4. Madocsa 2 11 8-6 2 5. Paks II. 1 13-1 2 6. Pincehely 2 11 2-1 2 7. Kajdacs 2 1 1 1-3 1 8. Németkér 1t 0-59. Pusztahencse 22 3-910. Györköny 22 2-8Ifjúságiak 1. Bölcske 2 214- 2 4 2. Pincehely 2 11 17- 8 2 3. Tolnanémedi 1 17- 1 2 4. Nagydorog 1 12- 0 2 5. Pálfa 112- 2 1 6. Kajdacs 21 1 3-18 1 7. Paks II. 11 1- 68. Pusztah. 22 1-10 Szekszárd Felnőttek 1. Cikó 2 210-1 4 2. Tolna 2 29-2 4 3. Izmény 2 23-1 4 4. Zomba 2 1 15-3 3 5. Kakasd 2 1 13-2 3 6. Báta 1 14-1 2 7. B.varasd 2 1 1 3-4 2 8. Középhídvég 2 11 2-4 2 9-10. Bogyiszló 21 1 2-3 1 Alsónána 21 1 2-3 1 11. Harc 21 1 3-5 t 12. Kölesd 21 1 1-3 1 13. Őcsény 11 0-4 ■14. Győré 22 1-6 nagydorogiak Ifjúságiak 1. B.varasd 2 28- 3 4 2. Cikó 2 24- 2 4 3. Zomba 1 19- 2 2 4. Kölesd 2 11 10- 7 2 5. Tolna 1 15- 2 2 6. Bogyiszló 1 15- 3 2 7. Izmény 2 ‘11 7- 7 2 8. Kakasd 2 11 6-10 2 9-11. Sióagárd 11 1- 2Őcsény 11 1- 2Báta 11 1- 212. Győré 22 4- 913. Alsónána 22 2-12-■ Dombóvár Felnőttek 1. Kaposszekcső 2 1 14-3 3 2. Dalmand 1 19-0 2 3. Gyönk 1 18-1 2 4. Závod 1 13-1 2 5. Nak 1 12-0 2 6. Iregszemcse 1 11-0 2 7. Kisvejke 11 71-1 1 8. Szakály9. Kurd 11 0-110. Kocsola 11 1-311. Attala 22 2-512. Regöly 11 1-813. Szakcs 11 0-9Ifjúságiak 1. Kaposszekcső 2 27-2 4 2-5. DalmandIregszemcseKocsolaSzakály6. Kisvejke 11 1-27. Attala 11 1-5Labdarúgó MNK Dózsás búcsú a kupától Dombóvári VMSE-Szekszárdi Dózsa 2-0 (0-0). Dombóvár, 200 néző. V.: Szabó L. DVMSE: Bien - Vészi, Banai, Mács, Péter - Magyar (Herbst), Urbán, Zsuró - Kovács (Bencze), Iván, Jakab. Edző: Tresch Ferenc. Szekszárdi Dózsa: Huj- ber - Kasza, Hahn, Weitner II. (Weitner I.), Gracza - Jelusics, Márkus, Kniesz, Boros - Szirják (Vanda), Juhász. Edző: Teszler Vendel. Az első 45 percben kiegyenlített küzdelem folyt, mindkét kapu előtt rendre kiamaradtak a helyzetek. A 21. percben Boros már Bien kapust is kicselezte, de körülményeskedett, végül a kapuvédő leszedte lábáról a labdát. A 40. percben Zsuró szögletét Urbán hét méterről arasznyira fejelte a bal sarok mellé. Szünet után az 51. percben vezetést szerezték a hazaiak: a hátráló dózsás védők között Péter ugrott ki, majd a kimozduló Hujber mellett kilenc méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 1 -0. Rákapcsolt a Dózsa, a 70. percben egy gyors lila-fehér akciónál Banai a gólvonalról mentett. A 86. percben Jakab állította be a végeredményt, amikor Urbán remek átadásával Iván hagyta faképnél a védőket, pontos átadását Jakab hat lépésről értékesítette. 2-0. Izgalmas mérkőzésen mindkét csapat nyílt támadójátékot produkált. A Dózsa elhibázta, a DVMSE értékesítette helyzeteit. A továbbjutásban Bien kapus döntő érdemeket szerzett. Jók: Bien, Banai, Péter, Iván, illetve Márkus, Boros, Kniesz. Események - eredmények A megyei asztalitenisz szövetség elnöksége szeptember 7-én 17 órakor tartja ligaértekezletét, melyen az 1987-88. évi megyei csapatbajnokság lebonyolítási rendjét, valamint a sportág ez évben sorra kerülő egyéni versenyeinek és bajnokságainak rendezési feladatait tárgyalják meg. * Szinger Ferenc, a Paksi Városi Tanács művelődési, ifjúsági és sportosztálya helyettes vezetője Rákosi Gusztávot, a volt NB ll-es dombóvári játékvezetőt - időközben Paksra költözött - bízta meg a városi labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként a játékvezető-bizottság elnöki tisztségének betöltésével. * Tolna megye 1987. évi egyéni tájfutóbajnokságát szeptember 5-én Váralján rendezik meg, ahol a nők és férfiak egyaránt négy-négy kategóriában vetélkednek a bajnoki érmekért. * A tenisz OB I. alsóházában szeptember 21-től folytatódik a bajnoki pontvadászat. A Paksi SE csapata az őszi évadban négy alkalommal pályaválasztó lett, háromszor pedig idegenben szerepel. * A Szekszárdi Dózsa Öregfiúk labdarúgócsapata Nagydorogon vendégszerepeit, ahol a helyi „old boy” együttesből 8- 4 arányú vereséget szenvedett. * A Paksi SE ökölvívó-szakosztálya többek között a baráti kör megszervezésével is igyekszik növelni a szurkolók számát. A baráti kör szeptember 3-án 18 órakor a Munkásművelődési Központban tartja alakuló ülését. * A kézilabda MNK országos selejtezőjében szereplő Tolna megyei csapatok eredményei: Hőgyész-Mecseknádasd 30-12 (16-12), Sárbogárdi Videoton- Tolnai VL 25-19 (13-12). Smolczer Tiborné átveszi a vándordíját Szabó Ödön mesteredzőtől