Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

1987. szeptember 19. IvÉPÜJSÁG 3 A Minisztertanács munkaprogramja (Rövidített szöveg) A Minisztertanács 1990-ig szóló mun­kaprogramja az MSZMP Központi Bizott­ságának 1987. július 2-i állásfoglalásá­ból kiindulva fogalmazza meg a kormány szándékait, feladatait és a célok megva­lósításának eszközeit. A munkaprogram épít az 1985-ben elfogadott kormány- program, valamint a VII. ötéves terv álta­lános céljaira, de az időközben lényege­sen kedvezőtlenebbé vált külső és belső gazdasági és társadalmi körülményeket veszi alapul. A magyar népgazdaság fejlődését - a nemzetközileg figyelemre méltó eredmények mellett - hosszabb idő óta halmozódó feszültségek és el­lentmondások kísérik. A megnövekedett követelményekhez gazdaságunk - a vi­lág sok más országához hasonlóan - lassan alkalmazkodik; az elhatározott helyes intézkedéseket következetlenül hajtottuk végre. Ezért a számunkra hátrá­nyos külgazdasági változások az elkerül- hetőnél nagyobb veszteséget okoztak. Gazdasági mechanizmusunk, irányítá­si rendszerünk fejlesztése felemás mó­don, erőtlenül ment végbe, olykor vissza­lépésekre is sor került. A kialakított esz­közrendszer nem volt képes maradékta­lanul közvetíteni a gazdaságpolitikai cé­lokat. Nem teremtett kellő ösztönzést és kényszert, kiszámítható feltételeket a vál­lalati gazdálkodás fejlődéséhez. A sza­bályozórendszer ellentmondásait a köz­ponti irányítás eseti beavatkozásokkal, csak részben volt képes ellensúlyozni. Gazdaságpolitikai céljaink esetenként nem voltak összhangban tényleges gaz­dasági helyzetünkkel és lehetőségeink­kel, a hosszabb távú gazdasági fejlődés­hez fűződő érdekeinkkel. Több hibás döntés is született. A jelenlegi körülmé­nyek között a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kedvezőtlen folyamatokat néhány éven belül megállít­sa, a társadalmi-gazdasági helyzetünket stabilizálja. Mindezt úgy kell megvalósí­tani, hogy egyúttal - jobban élve a szo­cializmus adta lehetőségekkel, erősítve az intézmények és gazdálkodó szervek körében ma is meglevő progresszív tevé­kenységet - az egész gazdaság számára megteremtődjenek a későbbi fejlődés, a kibontakozás feltételei és alapjai. A kor­mány a következő alapvető célokat tűzi ki; megállítja a konvertibilis valutában fennálló adósságállomány növekedését, megőrzi az ország fizetőképességét; olyan érdekeltségi feltételeket alakít ki, hogy minden területen - szelektíven és rövid időn belül - számottevően fokozzák a gazdaságos termelést és az értékesí­tést, ezen belül a konvertibilis elszámolá­sú kivitelt, felszámolják a veszteségfor­rásokat, leépítsék a felesleges munka­erőt; növeli a kormányzati irányítás egy­ségét, következetességét, határozottsá­gát, felelősségét, erősíti folyamatszabá­lyozó szerepét, korszerűsíti a népgazda­sági tervezés rendszerét, határozott in­tézkedéseket tesz társadalmi és gazda­sági céljaink elérését szolgáló érdekelt­ségi és piaci mechanizmusok kibontako­zására, hatásukat széleskörűen hagyja érvényre jutni; minden rendelkezésre ál­ló eszközzel mérsékelni törekszik a sta­bilizációs időszakban elkerülhetetlen társadalmi, szociális feszültségeket. I. A gazdaságpolitika fő cselekvési irá­nyainak meghatározásakor a kormány abból indult ki, hogy gazdaságunk stabi­lizálásának kulcskérdése a konvertibilis adósságállomány növekedésének meg­állítása. A gazdaság stabilizálását elsőd­legesen a gazdaságos termelés bővíté­se, és ennek alapján az export növelése alapozhatja meg, az exporttöbblet eléré­se a belföldi felhasználás csökkentését és exportra való átcsoportosítását teszi szükségessé. A közösségi fogyasztás­ban a kormány szigorú, de ésszerű taka­rékosságot érvényesít, ám kimondja: a teljesítménytöbbletet elérő vállalatok, munkacsoportok, dolgozók jövedelme növekedhet. A pénzügypolitikának a gazdasági sta­bilizáció követelményeit kell következe­tesen érvényesítenie. A belső pénzügyi egyensúlyt a kormány megteremti és fenntartja; ennek érdekében folyamato­san összehangolja az állami, a vállalati és a lakossági megtakarításokat és hite­leket. A fejlesztéspolitikában növekvő szerepet fog játszani a hitelszféra és a tő­kepiac, a társulások elterjedése, vala­mint az export pályázati rendszer. A külső egyensúly javítása mellett a kormány megőrzi a belső ellátás egyen­súlyát. E cél a jelenlegi szakaszban csak a belföldi kereslet mérséklésével és egyidejűleg a kínálat növelésével, vala­mint a kereslet-kínálat szerkezetének jobb összehangolásával valósítható meg. A kormány a rendelkezésre álló vala­mennyi eszközzel törekszik a szocialista országokból származó import bővítésé­re. A konvertibilis elszámolású import ál­talános növelése a következő két-három évben reális célként nem tűzhető ki, a versenyszektorban azonban folyamatos, az export növelésével összehangolt, a mainál rugalmasabb eszköz- és anyag­import valósul meg. Gazdasági növekedésünk a termelés minőségi jegyeiben, a külpiaci verseny- képességben, a munkaerő-, anyag- és eszközmegtakarításban elért eredmé­nyektől függ. Ezért ebben a szakaszban programjaink következetes megvalósítá­sa esetén sem várhatunk számottevő gazdasági növekedést. A népgazdasági terv, a gazdasági mechanizmus, a pénz­ügyi rendszer az eszközöket és a mun­kaerőt elsősorban az exportképes ter­melés, valamint a műszaki megújulásban húzó hatású, technológiailag élenjáró, versenyképes termelésbe csoportosítja át. A szerkezetátalakítási folyamatok ki­bontakoztatása az állam szerepének erősítését is megkívánja. II. A munkaprogramnak a termelést, a termelési szerkezetet, a műszaki fejlesz­tést és a nemzetközi munkamegosztást illető fejezete leszögezi: a jelenlegi ter­melési szerkezetben megvalósítható tel­jesítménynöveléssel külső egyensú­lyunk tartósan nem állítható helyre, s gondjaink a külgazdasági kapcsolatok szűkítésével sem oldhatók meg. Ezért alapvető feladat gazdaságunk korszerű­sítésének gyorsítása, s alkalmazkodá­sunk a gazdasági, tudományos és tech­nológiai változásokhoz. Feladatunk a nemzetközileg versenyképes termelési kultúrák fejlesztésének felgyorsítása, a kor követelményeihez reális felzárkózási eséllyel és perspektívákkal rendelkező területek fejlődésének támogatása, az erre alkalmatlanok visszaszorítása. E célok elérése érdekében a termelők és felhasználók számára a kormány:- úgy fejleszti a gazdasági mechaniz­mus elemeit, elsősorban a külgazdasági szabályozást, hogy azok erőteljesen köz­vetítsék a nemzetközi piaci értékítéletet;- a távlati érdekeltség megteremtésé­vel is elősegíti, hogy a gazdálkodó szer­vek termelési szerkezete a stratégiai jel­legű kibontakozásra és felzárkózásra, a tartós nemzetközi műszaki és gazdasági áramlatokra épüljön;- lehetővé teszi, hogy a nemzetközileg elismert teljesítményt nyújtó gazdálkodó szervezetek fejlesztési többletforrást ké­pezhessenek;- intézkedéseket tesz a gazdálkodó szervek és intézmények, a kutatók és fej­lesztők nemzetközi tájékozódási és infor­mációs lehetőségeinek bővítésére. A kormány közvetlen struktúrapolitikai felelőssége kiterjed:- a stabilizáció és a kibontakozás kö­vetelményeinek érvényesítésére a nép­gazdaság fejlesztésének fő irányait és arányait meghatározó döntésekre; a KGST-ben vállalt és a szocialista vi­szonylata államközi kötelezettségek tel­jesítésére; az energetika, az alapanyag- ipar, a mezőgazdaság, a védelmi célokat szolgáló termelés és a termelő infra­struktúra (közlekedés, a posta és távköz­lés, vízgazdálkodás stb.) tervszerű fej­lesztésére; a technológiai és szerkezeti megújulási folyamatokat szolgáló tudo­mányos kutatás és műszaki fejlesztés, továbbá az oktatás és szakemberképzés működési feltételeinek fejlesztésére; a szerkezeti változások körében az állami preferenciák és diszpreferenciák kijelö­lésére; a vállalati és területi irányítás ha­táskörét és lehetőségeit meghaladó je­lentősebb visszafejlesztésekre vonatko­zó döntések meghozatalára. A termelésfejlesztés előterében a mű­szaki fejlődési világtendenciákhoz való közeledés gyorsítása áll. A szerkezeti fej­lesztés fő irányainak és arányainak el­érése érdekében a termelés fontosabb területein a kormány a következő célokat tűzi ki: a) Az iparpolitika fő feladata a hatéko­nyabb alkalmazkodás a világgazdasági követelményekhez és hazánk adottsá­gaihoz, a feldolgozóipar fejlesztése, a mi­nőségi termelés előtérbe állítása, a meg­levő kapacitások minél teljesebb kihasz­nálása. Az ipari termelés bővítésének le­hetőségei elsősorban a nemzetközi munkamegosztás növeléséből adódhat­nak. Az iparfejlesztés súlyponti területei: a konvertibilis piacokon gazdaságosan ér­tékesíthető termékeket előállító tevé­kenységek bővítése; a KGST-beli együtt­működés; a kivitel versenyképességét javító háttéripar; a több szakágazatot érintő rendszerszemléletű fejlesztések (például híradástechnika, számítástech­nika, gyógyászat, járműipar, élelmiszer- gazdaság); a belső adottságokra alapo­zott, a műszaki-tudományos fejlődés ha­zai eredményeit nagyobb mértékben hasznosító feldolgozóipari tevékenysé­gek gyors ütemű fejlesztése. A kormány kiemelt figyelmet fordít az ipari termelés anyag- és energiaigé­nyességének csökkentésére. A szerke­zetátalakítási követelmények alapján fe­lülvizsgálatra kerülnek és szükség ese­tén módosulnak a központi és ágazati gazdaságfejlesztési programok eddigi céljai, irányítási formái és eszközei. A ter­melékenység javulása, a felszámolási és szanálási törvény következetes alkalma­zása, valamint a szerkezeti változások nyomán a kormányzat azzal számol, kö­zéptávon munkaerő-átcsoportosításra is sor kerül, a felszabaduló munkaerő fog­lalkoztatásáról gondoskodik. b) Az élelmiszergazdaság fejlődése továbbra is nagy fontosságú a lakosság jó színvonalú ellátásának, valamint a népgazdaság exportképességének szempontjából. A mezőgazdasági tö­megtermékek világpiacán kialakult tar­tós - szerkezeti jellegű - túlkínálat körül­ményei között a magyar élelmiszergaz­daság korábbi exporttöbletet termelő szerepének megőrzése is szerkezetvál­tást követel meg. Az élelmiszergazdaság szerkezeti korszerűsítése sürgeti a ma­gasabb minőségi követelményeket ki­elégítő, szakértelem- és tudományigé­nyes új termékek, márkacikkek termelé­sének és kivitelének erőteljes bővítését. C) Az építőipar sürgető feladata minő­ségi teljesítményeinek javítása, költsé­geinek csökkentése. A lakásvásárlók ér­dekeinek fokozott védelmében korszerű­síteni kell a szerződéses viszonyokat, en­nek részeként be kell vezetni a kötelező jótállást. d) A kormányzat a stabilizációs idő­szakban is gondot fordít az infrastruktúra fejlesztésére. Fejlesztési, műszaki-tudományos, szerkezetátalakítási céljaink elérésének legfontosabb alapja és feltétele a szelle­mi tőke, a szaktudás gyarapítása, fejlesz­tése, a munkaerővel való eredménye­sebb gazdálkodás; ez szükségessé teszi az át- és továbbképzési rendszer szerve­zeti és tartalmi továbfejlesztését. A kor­mány nagy figyelmet fordít a gadzasági kibontakozás szellemi kulturális hátteré­nek fejlesztésére. A jelen és jövő fejlesz­tési követelményei felértékelik a dolgozó ember általános és szakmai kultúrájának jelentőségét - hangsúlyozza a munka- program. A kormány a stabilizáció, majd a ki­bontakozás tényezői között kiemelkedő jelentőséget tulajdonít az irányító-vezető munka minőségének; kialakítja a vezetői irányító munka szigorú értékelési rendjét és a felelősségvállalással arányos anya­gi és erkölcsi megbecsülést. A kormány gondoskodik a kiemelkedő színvonalú hazai alap- és alkalmazott ku­tatások művelésének feltételeiről. A mű­szaki fejlesztési tevékenységet szorosan a gazdaság és termelésfejlesztési célok­hoz kapcsolja, ezért felülvizsgálja az or­szágos kutatási-fejlesztési programokat. Elsőbbséget kapnak a kormány szerke­zetátalakítási céljait alátámasztó, a gaz­daságos és az exportképességet tartó­san javító, a vállalatokkal közösen finan­szírozott programok. Alapvető fontosságot tulajdonít a kor­mány a KGST-országok tudományos­műszaki haladása komplex programja keretében folyó együttműködés fejlesz­tésének, az új eredmények termelésben történő megvalósításának. A kormány­közi megállapodások keretében elsőbb­séget kapnak az országos kutatási-fej­lesztési és központi gazdaságfejlesztési programok céljait szolgáló együttműkö­dési témák. A kormányzat tudatában van annak, hogy rövid távon a külgazdasági kapcso­latokban összpontosulnak a gazdasági fejlődés gyengeségei, de egyúttal vallja, hogy a nemzetközi munkamegosztás le­hetőségeinek jobb kihasználása jelentős pótlólagos forrást is kínál a magyar gaz­daság számára. A kormány továbbra is olyan külgazdaság-politikát kíván foly­tatni, amely minden - hazánkkal együtt­működni kész - országgal és nemzetközi szervezettel lehetővé teszi a kölcsönö­sen előnyös gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos kapcsolatok szé­les körű fejlesztését. Fellép a világkeres­kedelemben jelentkező hátrányos meg­különböztetésekkel és protekcionista tö­rekvésekkel szemben. Gazdasági kibon­takozásunk egyik legfontosabb építőkö­ve a szocialista nemzetközi munkameg­osztás hosszú távú fejlesztési stratégiá­jához való tudatos kapcsolódásunk. A szocialista országokkal, s ezen belül el­sősorban a Szovjetunióval folytatott sok irányú gazdasági együttműködés szá­munkra nélkülözhetetlen. Ezt elsősorban az együttműködés minőségi jegyei, új lehetőségei, a szakosítási és kooperá­ciós formák jobb kihasználása, az import erőteljes - az exporttal összehangolt - bővítése alapozzák meg. Ennek jegyé­ben aktívan közreműködünk a KGST-in- tegráció megújításában, az áru- és pénz­viszonyok, a rugalmas vállalati együttmű­ködési formák feltételeinek kialakításá­ban. A fejlett tőkés és a fejlődő országok­kal folytatott együttműködésben a kor­mány támogatja a tartós kooperációs termelési együttműködéseket, az új ter­mékek bevezetését, a pótlólagos piaci lehetőségek feltárását, a vállalkozó típu­sú külkereskedelmi tevékenységet. III. A munkaprogram egy újabb fejezete: gazdaságirányítás, tervezés piacépítés. A kormány felelőssége elsősorban a gazdaság- és társadalompolitika kialakí­tására, a főbb népgazdagi arányok és struktúrapolitikai célokra, a szocialista elosztási elvek érvényesítésére, az ezek­hez szükséges eszközrendszer megte­remtésére, a piac szabályozására és el­lenőrzésére terjed ki. A gazdasági célok elérése, az egyensúlyi zavarok elhárítása esetenként a közvetlen beavatkozást is indokolttá teszi - hangsúlyozza a doku­mentum. A kormány irányító tevékenységét, szervezetét korszerűsíti, összhangba hozza a társadalom és a gazdaságpoliti­ka, valamint a gazdasági mechanizmus követelményeivel. Egységes, összehan­golt, az Országgyűlés által ellenőrizhető irányítást valósít meg. Elő kívánja segíte­ni a törvényhozó tevékenység kiteljese­dését. Munkájában növeli a nyíltságot és határozottságot, s fokozottan kíván tá­maszkodni a társadalmi és érdekképvi­seleti szervekkel folytatott együttműkö­désre. Támogatja az állampolgárok, a gazdasági szervezetek önkormányzatá­nak az össztársadalmi érdekekkel össz­hangban levő bővülését. A társadalom előtt álló döntési változa­tok meghatározása, a prioritások kijelö­lése és összehangolása, az elhatározott programok megvalósítását jobban szol­gáló eszközrendszer kialakítása a nép- gazdasági tervező tevékenység tovább­fejlesztését igényli. Növekszik a jelentő­sége a stratégiai célokat, társadalmi programokat meghatározó közép- és hosszú távú tervezőmunkának. Az éves tervezés szerepe is nő, s a változó gazda­sági feltételek, célok, feladatok és az esz­közök összehangolása révén elősegíti a stratégiai célok, a kormányzati program megvalósulását. A kormány kiépíti és ki­bontakoztatja a szabályozott piaci me­chanizmusokat, s egyszerűsíti, tartós alapokra helyezi a vállalatok, intézmé­nyek, vállalkozások és a lakosság pénz­ügyi kapcsolatait a költségvetéssel. Üj, egységes általános forgalmi adó életbe­lépését kezdeményezi, s egyidejűleg megszünteti a vállalati vagyonadót, fel­halmozási adót, béradót és mérsékli a nyereséget terhelő elvonásokat, ugyan­akkor csökkenti a még meglévő különfé­le vállalati támogatásokat. Megszűnnek az elkülönített vállalati pénzalapok. A költségvetés bevételeinek jelentős hányada a forgalmi adóból fog származ­ni; az egységes személyi jövedelemadó bevezetése pedig biztosítja, hogy az ál­lampolgárok hozzájárulása a közkiadá­sokhoz valóságos jövedelmeikkel ará­nyos legyen, s világossá teszi mindenki számára, hogy mekkora terhet visel a kö­zösség érdekében. A pénzügyi eszköztár kibővül, hatása és az egyes eszközök összhangja erősö­dik. A költségvetés újraelosztó szerepe a gazdasági szférában csökken, a tartós és átmeneti hiányok fedezése fokozato­san tartós megtakarításokra, jegybankon kívüli forrásokra is épül. A különböző jö­vedelemtulajdonosok megtakarításának ösztönzésére, a szelektív fejlesztéspoliti­ka céljait szolgáló eszköz- és forrás-át­csoportosítás élénkítésére átfogó intéz­kedésekre kerül sor. A kamatpolitika, a tartós befektetést célzó eszközök alkal­mazásának kiszélesítése növeli a vállala­tok és az állampolgárok megtakarításait. A munkaprogram megvalósításának egyik fő eszköze a piaci mechanizmusok és a verseny kiteljesítése, a tőkejavak szabadabb áramlása feltételeinek meg­teremtése. Ennek szolgálatába kell állíta­ni az ármechanizmust, a termékforgalom szabályozását, a termelési és forgalma­zási profilkötöttségek feloldását, a szer­ződéses fegyelem erősítését, a verseny- szabályok tisztaságát. A kormány széles­körűen felszabadítja a termelői árakat, a vállalkozási lehetőséget a termékforga­lom, az export és az import, valamint a bel- és külkereskedelmi profilkötöttsé­gek megszüntetésével általánossá teszi. A piac kibontakoztatását a gazdálko­dás valamennyi területén egyidejűleg összehangoltan, de fokozatosan, prog­ramszerűen kell megvalósítani. Az adó- és árreform bevezetésekor el­kerülhetetlen a szigorú monetáris politi­ka alkalmazása, a költségvetési deficit leépítése és a felszámolási törvény kö­vetkezetes érvényesítése. Állami szaná­lásra csak kivételesen indokolt esetben kerülhet sor. A nagy arányú ár- és jöve­delemmozgások mellett így lehet elejét venni az inflációs tendenciák erősödésé­nek.- Viszonylag széles körben - mind­azon termékek termelői esetében, ame­lyek nincsenek a hazai piacon monopol­helyzetben - sor kerülhet az árak teljes felszabadítására. 1988-ban átmenetileg szükségessé válik az ár- és bérgazdál­kodás fokozott állami ellenőrzése.- Olyan árfolyampolitikát kell folytatni, amely kifejezésre juttatja a gazdaság reális versenyképességét, ösztönzi a versenyképes exportot és az ésszerű im­porthelyettesítést. Ez mindenekelőtt a versenyszférában javíthatja az import­gazdálkodás kiegyensúlyozottságát.- Az eszközök kiterjedtebb áramlásá­nak feltétele a tulajdonosi érdekeltség önálló megjelenítése, a tulajdonosi for­mák bővítése, együttműködése, vagyon­érdekelt intézmények és szervezeti for­mák létrejötte. Ezt szolgálja a társulási jogszabályok továbbfejlesztése, a válla­lati törvény módosítása, a magánszemé­lyek vállalkozási lehetőségeinek szélesí­tése, a kereskedelmi és termelő vállalko­zások integrálódása, a külföldi működő tőke bevonásának ösztönzése.- A kormány bízik abban, hogy a válla­lati tanácsok, a vállalatok és intézmények vezetői felelősségüknek és hatáskörük­nek megfelelően az új adórendet és más eszközöket a munkaprogramban megfo­galmazott gazdaságpolitikai célok, a gazdaságos, piacképes termelés és a valós teljesítmények növelésére hasz­nálják fel. IV. Fíangsúlyosan szól a munkaprogram a lakosság életszínvonalának alakulásá­ról, a társadalmi-szociális gondoskodás teendőiről. A nemzeti jövedelem elosztásában a következő években előnyben kell része­síteni a külgazdasági egyensúlyi és ter­meléskorszerűsítési követelményeket, ezért a közösségi és a lakossági fo­gyasztás színvonalának megőrzéséhez lényeges teljesítménytöbbletekre van szükség. E többletek létrejöttéig átmene­tileg a lakossági fogyasztás és a reáljö­vedelmek mérséklődésével kell számol­ni. A kormány célja, hogy a dolgozók ke­resetei jobban igazodjanak tényleges teljesítményükhöz. A munka szerinti elosztás erősítése érdekében - a gazda- (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom