Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
1987. augusztus 8. ^€pOJSÄG 11 J. Vendégünk a pécsi Modern Magyar Képtár számmal szerepelnek olyanok is, akiknek életművét ezután kell felmérni, mint a kitűnő Perlőit Csaba Vilmos, Ziffer Sándor vagy Mattyasovszky Zsolnay László. De említhetjük a korán külföldre távozott Orbán Dezsőt, a leghosszabb életű magyar festőt, aki 1986-ban, százkét éves korában halt meg Ausztráliában. Tőle egy 1927-es franciaországi festmény látható. A szekszárdi Művészetek Háza az ország egyik jelentős kiállítóhelye lett, minden megnyilatkozása fontos művészeti esemény, ami nemegyszer a reveláció erejével hat, elég a Bálint Endre-, a Szer- vátiusz-, a Gulácsy-kiállításra utalni vagy Martyn Ferencére, aki életében utoljára Szekszárdon állított ki. Fennállása óta ez a tizenkettedik kiállítás, ami méltó összefoglalója a modern magyar művészetnek. Romváry Ferenc jól válogatott, figyelme kiterjedt a kevésbé ismert mesterekre is, akik között a jeles Farkas Istvánt épp úgy említhetjük, mint Schönberger Armandot vagy Sugár Andort. Velük teljes a kép, s csak remélhetjük, amit Romváry Ferenc ir katalógus-előszavában, hogy „lehetőség nyílik talán a közeljövőben Szekszárdon a kortárs anyag hasonló módon történő bemutatására is”. CSÁNYI LÁSZLÓ Fotó: Gottvald Károly végigmegy a kiállításon, nyomon követheti a XX. századi magyar képzőművészet legjobb törekvéseit és maradandó eredményeit. Rippl-Rónai Józsefet két pasztellképe képviseli, Gulácsy Lajos ugyancsak két képpel szerepel, találkozunk Tihanyi Lajos nagyon szép csendéletével, Berényi Róbert Fekete ruhás nője a kiállítás egyik legszebb darabja, épp úgy, mint Koszta József Piros kendős lánya. Megrenditőek a tragikus sorsú Vajda Lajos képei, vagy Dénes Valéria párizsi festménye, ami mellett szívesen látnánk férjétől, Galim- berti Sándortól is valamit. Czóbel Béla, Csók István, Derko- vits, Dési-Huber, Egry József, Fényes Adolf, Mednyánszky László, Martyn Ferenc, Szőnyi István a modern magyar képzőművészet immár klasszikus értéke, s mellettük szép Dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus, az ismert műgyűjtő, 1957-ben felesége, For- gách Hann Erzsébet, a kiváló szobrász emlékére annak 44 szobrát és 90 rajzát ajánlotta fel Pécsnek egy „Forgách Hann Erzsébet-emlékgyűjtemény” céljára. Gegesi Kiss Pál mást is ajándékozott, a modern magyar festészet jó néhány remekművét, Gulácsytól Bálint Endréig, Kor- + niss Dezsőig, összesen 55 művész 135 alkotását. Ez jelentette a pécsi Modern Magyar Képtár alapját, ami később, újabb ajándékok, vásárlások útján állandóan gyarapodott, sőt újabb múzeumok is jöttek létre. A Csontváry Múzeum 1973-ban nyílt meg, a Martyn Ferenc- gyűjtemény 1974-ben, a Vasarely Múzeum 1976-ban, az Uitz-gyüjtemény 1978-ban. Önálló múzeumot kapott a Svédországban élő Nemes Endre, az azóta elhunyt Amerigo Tot, s közben jelentős magángyűjtemények is kerültek a Modern Magyar Képtárba, mint Tamás Henriké, dr. Tompa Kálmáné, Kunvári Belláé, Bedő Rudolfé, Kmetty János, Dé- si-Huber István özvegye is jelentős értékekkel gazdagította a képtárat. A kezdeti, számra szerénynek tűnő ajándékozás után a magyar múzeumok történetében példátlan módon gyarapodott a gyűjtemény, s ma már tízezer alkotás található a pécsi képtárban. Más szempontból is jelentős ez a gyűjtemény. A Csontváry Múzeum a sokáig mellőzött mester csaknem teljes életművét mutatja be, Gegesi Kiss Pál első ajándékozása az Európai Iskolára hívta fel a figyelmet, jelentős művekkel szerepel nek az aktivisták, a Nyolcak, Martyn Ferencnek pedig csaknem teljes életműve látható Pécsett. Ebből a rendkívül gazdag anyagból rendezett kiállítást a szekszárdi Művészetek Házában dr. Romváry Ferenc, mint maga írja magáról „a képtár immáron negyedszázada hív őre”, arra törekedve, hogy megbízható keresztmetszetét adja a képtárnak. 82 kép sorakozik a falakon, köztük számos remekmű, s aki Aba Novák Vilmos: Itatás gémes- kútnál (1927) Csenki Imre felkészülten várt lakásán, több kötetnyi dokumentumot rakva ki az asztalra. A múltat! Még alig váltottunk néhány szót, és ő kérdés nélkül elmondta a számára legfontosabbat.- Az élet utolsó szakaszában a vetés oeérett. A sors egy csodálatos unokával ajándékozott meg, 18 éves, és ezekben a napokban vették fel a Zeneakadémiá- a. Most úgy érzem, korán meghalt fiam aelyébe lépett az unokám, van már utó- lom! így kezdődött csaknem kétórás beszélgetésem Csenki Imrével, aki most, augusztus első napjaiban tölti be életé- íek 75. esztendejét.- Öreg koromra kezdek zeneszerzőként befutni. Debrecenben szerzői estem negrendezésére készülnek. A város felkérésére írtam néhány zenei művet. Ös- aemutató lesz. Derűs, átlátszóan tiszta és mégis robusztus egyéniség, akiből sugárzik az ileterő, a közvetlenség. Püspökladányból indult el. Már kisfiúként kitűnő zongorista volt, és a tanára aeajánlotta Bartók Bélához. Édesapjától - tanítóember volt - elsajátította a zene izeretetét és ismeretét. Korán taníttatni kezdték Debrecenben a zeneiskolában. Az apa úgy vélekedett: „legyen, fiam, a kezedben biztos kenyér”. így a négy polgári után beiratkozott a debreceni tanítóképzőbe. Csak ezután juthatott el a zene- művészeti főiskolára, ahová már végzett tanárként újra visszakerült, de most már tanítani.- Ott alapítottam az első énekkart a debreceni kollégiumi kórust. Több mint száz koncertet adtunk társadalmi munkában. 1948-ban az első nemzetközi munkáskórus versenyen mi nyertük el az első díjat idehaza. Mi utaztunk elsőként kórusszereplésekre Svájcba. Huszonnégy évesen eljut Chicagóba is és a „yenkik” ott akarták tartani. „Nagy pénzt kaptam volna tőlük” - meséli, én azonban annyira magyar vagyok, Chica- gó helyett Mezőtúrt választottam. Az Állami Népi Együttes énekkórusának megszervezésére 1950-ben felszólítják Budapestre. Az idő szava szerint ő is oda ment, ahová rendelték. Akkor került oda Rábai Miklós és Gulyás László is.- Növendékeket neveltem és tanítottam a személyes példámmal. Csenki Imre belevetette magát a munkába. Volt olyan idő, hogy egyidejűleg 12 kórust vezetett. Archívumából egy Ko- dály-ajánlást vesz elő. „Csenki Imre hosz- szú karvezetőpályáján számos emlékezetes előadással irta be a nevét...” - olvasom a levélből Kodály sorait. Aztán lemezek. A Cigányrapszódiák. Népdalok. Külföldön publikálták őket. Van vagy tíz ilyen lemez. És az itthoniak. Büszke valamennyire. Amerikában, Ausztráliában és persze Magyarországon adták ki saját szerzeményeit. A Régiposta utcában lévő lakása relikviák gyűjteménye, egy életpálya dokd- mentumai. Oklevelek, fényképek, naplók. Két érdekes oklevél: a Párizsi Folklór Nagydija (1956). És egy másik Lenin- grádból.- A párizsi nagydíjnak története van. Még csak próbát énekeltünk, de többre nem is volt szükség, rögtön utána közölték velünk; kész a lemezfelvétel! Igaz, én mindig szigorú voltam a kórussal. Megköveteltem, hogy kotta nélkül tudják a legnehezebb műveket is. Ezért volt Párizsban is sikerünk. Anekdotázik és mesél. A Bajusz debreceni bemutatójáról, arról, miként gyűjtötte öccsével a cigányfolklórt. Nincs vége történeteinek. Sokoldalúságát, tevéEtimológ-monológ A dudududuuuu-tól az ö-ö-ö-ö-ig Az emberiség oly leleményes, és any- nyira elszánt, hogy akkor is unos-untalan ötlik, ha semmi sem jut az eszébe. Sok-sok évtizeddel ezelőtt elsöprő sláger volt a kiskacsa fürdőzését s az ezt követő dáridózást megéneklő nóta. Sikerének titka - mindinkább megbizonyosodom róla - a refrénje. így hangzott: duuu-digi-duuuu-duuu-digi-duuuu. Egy ország duuuu-dolta, hogy kiskacsafürdi- ka-kiskacsafürdika-rómaipartistrandon, duuu-digi-duuu. Az efféle léhaságokat elsöpörte a világháború, új hajnalra ébredtünk, és erre: szkubuli-buuu-bi-duuu. Ez az irányzat nem állt meg félúton, finomodott, tudatosodott, letisztult. Egy darabig megállt a fejlődés a jejejejézés- nél. Ám ez zsákutcának bizonyult, hiszen néhány külföldiül-perfekt ifjonc rámutatott, hogy ennek értelme van, nyersfordításban olyasmit tesz, mint ja-ja-ja. Ja, vagy úgy! Akkor ezzel leálltunk, mondták egy emberként a műfaj éllovasai, és nyomban átnyergeltek arra, hogy U! így, rövid u-val. U! Aki adott magára, unos- untalan belecsuklott-öklendezett a mikrofonba, amely félelmetesen fölerősitet- te, miszerint: U! De mert így sem jelentett egyebet, mint hogy U - jó darabig U-ralta a terepet. Ám mind több élemedett szaktekintély emelte föl szavát az elektronikusan fölerősített szkubulubuuubuduuuuk, je-je- je-k, és főleg U-k ellen, párhuzamosan a fiatalság viselt dolgai és még viseltebb cuccai, ruházata, hajviselete, modora ellen és egyáltalán. Mire a megbírált nemzedék csak annyit mondott: aha, aha, aha! És ezzel világhódító útjára indult egy csúcsszupersláger, melynek szövegírója messze túlszárnyalta elődeit, a duuudu- duuuduuu-szkubulubuubiduuu-jejeje- és U-szerzőket. Merészelte útjára bocsátani slágerét ezzel a szöveggel, hogy aha, aha, aha. És a Váci út, a fél Pest, és fél Európa és az egész glóbusz felelt neki. így. Aha! Aha! Aha! Ami nyersfordításban azt jelenti: aha, ti aztán tudjátok, mi kell nekünk, ti aztán tudjátok, miből ért az ember, ha ifjú, ha vén, ha reterátszippantó, ha egyetemi tanár! Az ember ezt mondja: Aha, aha, aha! És a túlsó félteke visszhangozza: aha, aha, aha! Most eltéríthetne egy mellékgondolat, mely azt sugallná: aha, hát innen plagizáltátok a bólogatómániát, amellyel azt fejezitek ki: aha, ha nektek jó, nekem is jó, egyidejűleg ha nektek elegetek volt belőle, aha, nekem is, vagyis a vétózást-bírá- latot egy füst alatt kifejező óvatoskodás jelszavát. De most nem erről beszélek, hát vissza a fővágányra! Nem is túl régen generációs harcokat vívtak fiatalok és öregek. Mindkét tábor magának vindikálta az elsőbbséget minden tekintetben. Ám ez sehogy sem jött össze. S miközben csak a belvillongásra figyeltek, nesztelenül közibük osont a Nagy Fordulat. Hipp-hopp, itt termett a mindenkit megváltó új Tendencia: a korhatár nélküli lét. Fiatalként titulálták a 30, 40,50 éves költöt is, végül korról szó sem eshetett többé, ha ifjú titánt emlegettek; így vált visszafordíthatatlan megegyezéssé, hogy költő, festő, táncdalnok hatvanévesen is a fiatalok közé sorolta- tik. S ez az ország-világra szóló megifjo- dás meglelte a maga önkifejeződését is. Oly módon, hogy senki félre ne érthesse. Kinyitom a rádiót. Épp aszongya, hogy ö...ö...ö...ö... Kinyitom a tévét; aszongya, hogy ...ÖÖÖ...ÖÖÖÖ...ÖÖÖÖ...ÖÖÖ. Megszólal, aki kérdez, és aki válaszol, aki Főfő-ll- letékes és aki Alal-llletéktelen, aki lelkes, aki kiégett, aki kimaradt az első faiskolából, és akinek öt diplomája van, és aki mindentudó, és aki analfabéta, és uniszónó aszongya mind, hogy ÖÖÖÖ....ÖÖÖÖÖ....ÖÖÖÖÖ .... Én már annyit g ondolkoztam ezen. Hogy hogyan, miképpen, mi módon, miáltal jutottunk el a jejeje, az U, az aha-aha-aha ismételgetésének zsengekorúakra korlátozott használatától az össznépi öööööööö-ig. De nem lettem okosabb. Be kell látnom: amit oly szívósan és egy emberként ismételgetnek, abban lennie kell valaminek. Talán bántották őket. Az egész ország az egész országot. És ez az ööööö - nem más, mint szemrehányó nyöszörgés, kimondani jajdenehéz. Ha jól belegondolok, tulajdonképpen, és végső soron, bármikor bárki bármire teljes joggal nyöszörögheti, hogy öööööö... Születünk, hogy meghaljunk, ööööö, eszünk, hogy ...ÖÖÖÖ....ÖÖÖÖÖ.... De mondok én valami mást, emberek! Ha nem vettétek volna észre, az évekig ismételt nyöszörgés sem változtat semmin. Ha nem esik nagyon nehezetekre, oly nehezetekre, hogy eközben is szüntelenül nyöszörögnötök kell - nem hagynátok abba ezt az öööööö, hogyismond- jamcsak...öööö-zést? PERELI GABRIELLA kenységét évtizedek zenei munkáját zavarba ejtően így fogalmazza meg.- Én muzsikus voltam, muzsikus vagyok. Hol zongorista, hol népdalgyűjtő, hol zenepedagógus, hol karmester. És a hátralévő néhány esztendő is zenével fog már eltelni életemben. Búvárként merül alá, kutat, keresgél a múltban. Nehéz korszakokról mesél. Pályáján sokan indultak el mások is, de sokan csalódtak is. Ö nem panaszkodhat. Csaknem egyetlen Kossuth-díjas volt a kórusvezetők között. Városától, Debrecentől Csokonai irodalmi dijat kapott. Saját megfogalmazása szerint nemzedékét megtörte a történelem, és gyakran kellett mindent újra kezdeniük.- Hogy mi jelentette a csúcsot az életemben - ízlelgeti a kérdést. - Akkor ott, a nagy siker a kezdeteknél, a kollégiumi kórussal a Zeneakadémián, amikor Orosz bácsi, a portás odajött, és azt mondta, 30 év alatt, mióta ö ott dolgozik, nem volt ekkora tombolás. Aztán Debrecenben, a Jézus és a kufárok bemutatója. Majd Párizsban a már említett nagydíjas koncertünk az Állami Népi Együttessel, amikor a L’Humanité „Éljen Magyar- ország” címmel tiszteletünkre magyar nyelvű vezércikket publikált... De csúcs volt, amikor megjelent a háború alatt tragikusan elpusztult öcsémmel közösen gyűjtött Cigányballadák és keservesek című kötetünk. És ugyanígy említhetem, amikor a leningrádi Pravda méltatta ottani fellépésünket. Csaknem hét évtizedes zenei múlt. Egy fantasztikusan gazdag életpálya összegzése. Éppen hogy csak a legfontosabb állomásait érinthettük. Az idő rövid, diskurzusunkat befejezzük. Hogy mivel?- Elérkeztem a leglényeghez, a zeneszerzéshez! Ez a fontos ma számomra no meg az egészség. Hetvenöt éves koromban is jól érzem magam. Ennél többet ugyan mit érhetnék el - mondta Csenki Imre. SZÉMANN BÉLA Zenében éltem, zenében élek RattfAinAtÁft sk Pcönlri ImrÁiiAl Ki#Vraii»vl«fvlv9 O I v v»w V5Wlml IIIII CVvl Martyn Ferenc: Cameret bretagne-i kikötő (1928) Szobotka Imre: Nagybányai kis utca (1920)
