Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. augusztus 8. Felnőttünk-e a demokráciához? A vállalati tanácsról „A vállalati tanács folyamatos kontrollt jelent” Az 1984-es központi bizottsági határo- jzat még nem emelte ki az adórendszer korszerűsítését, sem a szerkezetátalakítást, volt azonban akkor is olyan téma, amelyikről annyi szó esett, mint napjainkban az említettekről. Új vállalatirányítási formák - ez volt két-három évvel ezelőtt a Varázsszó. Még ma is újként emlegetjük e formákat, amelyekre 1985-ben kezdődött meg, a múlt évben pedig befejeződött az áttérés. Valóban újak? Lehet-e már működésükről, életrevalóságukról bizonyos általánosítható következtetéseket levonni? * Tolna megyében a megyei székhelyű vállalatok közül 16-ot vállalati tanács,.10- et közgyűlés, 7-et küldöttgyűlés irányít. Államigazgatási felügyelet alatt maradt 11 vállalat. A vállalati tanácsok működésének tapasztalatairól igyekeztem tájékozódni. Vállalatvezetőkkel, de vt-tagokkal beszélgetve is arra lehet következtetni, hogy az eddigi működés alapján kevéssé érzékelhető a kitűzött célok megvalósulása. Továbbra is dominál a rövid távú szemlélet, a tulajdonosi tudat várvavárt erősödése nem következett be, de ha meglenne, sem pótolná az esetenként hiányzó szaktudást, formálisak a szavazások, elsikkad a felelősség és sorolhatnám. Ehelyett lássunk egy beszélgetést egy olyan igazgatóval, aki néhány hónappal ezelőtt történt megválasztásáig vt-elnök volt, így - némi túlzással talán mondhatom - rablóként és pandúrként is lehet véleménye a témáról. *- Pál József, a Paksi Állami Gazdaság igazgatója másként látja-e a vt szerepét, mint korábban?- A vállalati tanács elnökeként adminisztratív vezetőnek tartottam magam és úgy láttam, hogy az igazgató működteti a vállalatot. Eszembe sem jutott volna például meghatározni az egyszemélyi felelős vezetés és a kollektív felelősség közötti határvonalat. Nagy dilemmát jelentett akkor, hogyan valósulhat meg az igazgatónak a vt által történő elszámoltatása? Ma úgy látom, hogy a vt - anélkül, hogy csorbítaná hatáskörét - önkontrollra készteti az igazgatót: nem engedi meg az autokrata vezetési stílust, az ad hoc döntéseket. Ellenkezőleg. Mindig alapos felkészülést, egy-egy döntésnek jó előkészítését kívánja meg. Mederben tart, folyamatos kontrollt jelent, ezért van olyan vezető, akinek a vt terhet jelent. Én nem nyűgnek, hanem partnernek érzem.- És az elszámoltatás?- Normális gazdasági menet esetén - ha fut a vállalat szekere - az elszámoltatást nem kell értelmezni. Ha minden jól megy, akkor a vt bízik az igazgatóban, a testület ilyenkor csak formálisan működik, egy szavazógép. Gazdasági nehézségek esetén kerül előtérbe az igazgató elszámoltatása.- Elvárható-e egy egyszerű dolgozótól - még ha vt-tag is -, hogy átlássa egy stratégiai döntés jelentőségét? Pótolja-e valami a szaktudást? A - vt összességében legalább annyira fölkészült, mint az igazgató egy személyben. Nálunk az ön által említett probléma egyébként sem jellemző, mert a fizikai dolgozók is zömében vezetőt delegáltak a vt-be, abban bíznak. Ha mégis előfordul, hogy egy vt-tag nem tudja eldönteni, hogy az adott kérdésben miként kellene állást foglalnia, az - tapasztalatom szerint - úgy szavaz, ahogy egy másik vt-tag, akiben megbízik. Ez nem jelenti azt, hogy az „alkalmazkodó” felesleges tagja lenne a tanácsnak.- El tudnak-e a tagok saját érdekeiktől vonatkoztatni, a rövidebb és a hosszabb távú érdekeket egyeztetni?- Előfordul, hogy személyes vagy parciális érdekek érvényesítését szeretné valaki, mindig van tehát ellenszavazat. Én arra törekszem, hogy a tagok kéthar- mada-háromnegyede a vállalati érdeket fogadja el. Ami a hosszú távú érdeket illeti: döntésnél meghatározó az előterjesztő személye, aki általában az igazgató. Az igazgató nem engedheti, hogy föléljük a jövőt. Ha folyamatos, értelmes kontaktus van a tagok és az igazgató között, akkor ez nem is merül föl. Egyébként a fizikai dolgozók általában jobban aggódnak a vállalat jövőjéért. Bár életszínvonaluk alacsonyabb, esetenként több áldozatot vállalnak, mint a vezetők. Gondot jelent, ha egy vezető csak munkavállalóként viselkedik, munkáltatóként nem.- Nem akadályozza-e a vt a gyors döntések hozatalát?- Ha az igazgató előre gondolkodik, akkor nem a már sürgős, döntésre érett kérdést viszi a vt elé. Én például minden vt-ülés végén, „egyebek” címszó alatt elproblémázgatok dolgokról, mintegy hangosan gondolkodva beszélek olyan kérdésekről, ami döntésre csak később érik meg. De a tagokat ezáltal már tájékoztatom, nem érzik úgy, hogy informá- latlanok.- Beszéljünk egy kicsit a felelősség kérdéséről. Nem tartja-e ellentmondásnak, hogy míg az igazgató egy személyben felelős a vállalat vezetéséért, a vt felelőssége nem tisztázott?- A vt-tag erkölcsileg a választói előtt, anyagilag pedig mint munkavállaló felel a rossz döntésért. A kollektív felelősség megfoghatatlan. Egy elhibázott döntésért a vt visszaháríthatja az igazgatóra a felelősséget, hiszen ő terjesztette elő a javaslatot, amit aztán a vt megszavazott.- És ha a vt az igazgató ellenében szavaz - s utólag derül ki - hibásan?- A gyakorlatban nem tudok olyant elképzelni, hogy a vt az igazgató ellenében dönt. Legföljebb elnapolják a kérdést, az igazgató újból fölkészül, újabb érveket sorakoztat föl, ami az új előterjesztésnél már meggyőzi a tanácsot.- Ez a vélemény számomra nagyon meglepő, de menjünk tovább! Az igazgató fölött a testület a munkáltató, de munkavállalóként a tagok az igazgató alárendeltjei. Érzi-e ezt az ellentmondást?- Előfordulhat természetesen olyan eset, hogy a tagok félelemből megszavaznak olyant, amivel igazából nem értenek egyet, például az igazgató prémiumát vagy külföldi útját. Nálunk ez nem jellemző, mert én ilyen kérésekkel eleve nem fordulok a vt felé. Kulcsfontosságúnak tartom az empátiát. Belegondolok, hogy hogyan reagálnék bizonyos fölvetésekre, és aszerint terjesztem elő a dolgot.- Ön szókimondónak, kemény kezűnek tarja magát. Nem tart-e attól, hogy ez újraválasztási esélyeit rontja?- Az ötödik évben talán már óvatosságra, ápoltabb személyes kapcsolatokra inti az igazgatókat ez a probléma, különösen, ha már nem fiatalok. Én úgy vélem, hogyha egy igazgató mai döntését az motiválja, hogy 5 év múlva újraválasszák, akkor az nem alkalmas vezetőnek. A lényeg mindenképpen az, hogy a gazdálkodás hogyan alakul. Ha jól megy a vállalatnak és nem maradnak el az eredmények, akkor föl sem merül, hogy újraválasztják-e az igazgatót. Még akkor sem, ha mint ember nem szimpatikus, vagy túlságosan sokat követel.- Gyakran elhangzik, hogy nincsenek érdemi viták, a szavazás sokszor formális.- Nálunk vannak viták, szükség is van ellenzékre, mert az igenlők sokszor közönyösek. De nem kell feltétlenül a vt- üléseken vitázni. Előre megvitatjuk, eldöntjük a kérdéseket, ennyiben a szavazás már tényleg csak formalitás. Nem attól jó egy vt-ülés, ha maratoni. Megfelelő előkészítés kell, és akkor rövid idő alatt is lehet jó döntést hozni.- Nőtt-e véleménye szerint a vt működése óta a vállalati demokrácia?- Igen. Sokan nem így vélekednek. Mindig csak beszélünk arról, hogy a vezetettek is beleszólhassanak a vezetésbe és abba, hogy ki vezeti őket. Most pedig, amikor ennek a fórumát megteremtettük - mert nem megy mindjárt úgy, ahogy szeretnénk kikiáltjuk, hogy a dolgozók alkalmatlanok a vezetésben való részvételre! Ennyi idő után talán még igen. Külön kell még például noszogatni a vt-tagokat is, hogy számoljanak be választóiknak egy-egy vt-ülés eredményéről. De mint mindent, a demokráciát is tanulni kell.- Fönntarthatónak, fönntartandónak érzi-e a vállalati tanács intézményét?- Feltétlenül. Nálunk manapság van egy negatív beállítódás. Divat mindent szidni, a vt-t is. Ezért sokan biztosan nem értenek velem egyet, de én látok benne jövőt. ROSTÁS ILONA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Veszélybe került Peti egyeduralma a minap, s nagy családi dialógus bontakozott ki a szülészetről hazatérő anyuka hozta kistestvért illetően. Zolika jöhetett volna egy-két évvel előbb is, akkor talán könnyebb lett volna elfogadtatni. De Peti elmúlt már ötéves, és a trónfosztás váratlanul érte. Előbb nem akarta látni Zolikát, a betolakodót, aztán belopózott a szobába, s felrázta a trónkövetelőt, meg- cibálta a haját, egyáltalában kíméletlenül viselkedett. Ám nem volt trónfosztás, Peti is a szülők kegyében van, a helyzetmegítélésben azonban eltérnek a vélemények. Mulasztás volt az eseményre Petit nem felkészíteni. Az ötéves fejbe most alig fér bele a nyugtató szó. A válasz: dacolás a szülőkkel, étellel, ajándékokkal szemben, s az alkalomra várás, hogy a jövevényhez férkőzhessen sérelmét megtorolni.- Nem értem, én nem voltam ilyen - fújtat a férj. - Négyen voltunk testvérek.- Én sem tudom felfogni, a húgomat és az öcsémet szinte én neveltem fel - meditál a feleség.- Valamit elmulasztottunk. Igen, de rendbe kell tenni a dolgot -ez a szülői közmegegyezés.- Nekem ez (mármint Zolika) nem kell! Miért nem viszitek vissza? - ez Peti refrénje. - Olyan jó volt eddig hárman!- Lehet, itt tudom megfogni! - gondolja az anyja. - Tudod Peti, hogy apuval mi is milyen jól megvoltunk, míg csak ketten voltunk? - Petire nem hat az érv, konokul a visszaadás mellett kardoskodik. Néhány újabb inzultusnak is szerét ejti, ha csökken anyu figyelme a fehér gyermekágy irányában. Mindketten érzik, valamit elmu- ■ lasztottak Peti nevelésében, most azonban sürgősebb Zolika nyugalma. Petit le kell csillapítani. Apu vállalja a szerepet.- És ahhoz mit szólnál, ha Zolika után még egy kistestvérkéd is lenne?... És akkor öten lennénk... Ez talál. Peti már tud számolni, s a kevésbé rosszat választani. Meglepő a fordulat: új hadállásba vonul. Elővédként őrzi a fehérhálós ágyacskát, szeme az előszobaajtón. Ott jött be anyu Zolikával néhány hete. Hát ez a történet. A mulasztásokat utólag nehéz helyrehozni, de nem reménytelen. BENKŐ KÁROLY Az ügyfél, midőn belép az irodaházba, szándékosan tartást és arcot vált: e percben már ő a megtestesült alázat a tömény bocsánatkérés, hogy egyáta- lán létezni merészel. Próbálkozott máshogy is; volt magabiztos, fölényes és leereszkedő, megértő és bizakodó, együgyü és jóhiszemű. Fájdalom: ügyének menete jottányit sem gyorsult. Titkárnői engedéllyel megkocogtatja a párnázott ajtót, s mert hogy semmi felelet, óvatosan benyit. A bástyaszerű íróasztal mögött tar fejű férfiú, iratköte- gek közt turkálva, elmerülten. Az ügyfél köhint.- Nocsak! - hallik az asztal mögül. - Pont maga hiányzott Pont.- Nézze, kénytelen vagyok vele, nekem minden perc forint. A férfiú elengedte füle mellett a megjegyzést s kedélyesre váltott:- Hovatovább úgy vagyunk egymással, mint a törzsvendég és a pincér. A vendég úr nem szól, minek, a pincér úgy is tudja, mi lesz a rendelés.- Van benne valami. Az ügyfél pillanatra tűnődik: mi ez a megértő kedélyesség s kiváltképp az, hogy a megközelíthetetlen férfiú még érzékletes hasonlatra is fáradságot vesz. És pont miatta, akit -ezt az ügyfél régés-rég tudja - akkor óhajt látni, amikor a háta közepét. Mindegy. Mindent vállalni kell, hogy végre megkezdhesse azt az építkezést.- Nem jó kedvemből járok ide, tessék elhinni. De amíg nem tetszenek nevemre venni a másik részt, addig tehetetlen vagyok, mondhatom, hogy meg vagyok lőve. A férfiú döcögősen nevet. Majd hirtelen hátradől forgó karosszékén, szőrös karjával az asztal élére nehezül, olyan, mint ugrás előtt a vad, s akarja is, hogy annak látsszék. Hogy tehát az ügyfél döbbenjen rá: nem akárki előtt áll, ügye szempontjából sordöntő hely ez, s ilyenformán az íróasztal nemcsak fizikai, de erkölcsi értelemben is közéjük magasul.-> Sürgős, sürgős, - hümmög a tar fejű - mást se tud. Különben is, mit futkosott itt össze-vissza, felettes szervtől ki, felettes szervhez be. Úgyis nekem adják vissza az ügyét. Egyébiránt pedig nem vagyok jótékonysági intézmény, mil- liomegy problémám van, és ebben az ügyben az a feladatom, hogy a törvényt képviseljem és érvényre juttassam. A maga szerződése kapcsán pedig - lemondóan legyint - különféle rendelkezéseket kell egy időben és egy azon szituációban értelmezni, ha úgy tetszik, egymással gyakorlatice ellentmondásosan, - bölcs és elégedett mosoly az arcán, hogy no, kedves ügyfél, ebből hámozz ki valamit. Az ügyfél természetesen semmit sem ért. Legfönnebb kapis- gál benne valami, s ettől egyenesen megretten: még, hogy miatta a rendelkezéseket is ellentmondásosan kell értelmezni? Ki érti ezt? Mert szerinte a dolog pofon egyszerű. Annak idején ketten vették azt a földdarabot, s merthogy a társa időközben meggondolta magát és kiszállt, úgy határozott, megveszi és nevére íratja azt a másik részt is. És majd Az ügy utána építkezik.- Ha akkor megvehettük ketten, most miért ne vehetném meg egyedül?- Ez a maga véleménye - hangzik le- sújtón -, de ezt előbb alaposan meg kell gondolni. És - a férfiú hangját emeli - ha én ezt az ügyet el akarom intézni, egy órán belül megkapja a papírokat. De ha nem, mehet az atyaúristenhez, mert ez az ügy kizárólag emögött az íróasztal mögött dől el. Mondom - emeli párnás mutatóujját -, ha én azt akarom!- Tessék szives lenni akarni - hebeg az ügyfél. A férfiú felvonja bozontos szemöldökét:- Tisztázzuk - szigorú -, mennyire fontos magának ez az ügy?- Annyira, hogy ott áll a telken a háromszázezer forint ára építési anyag, a kőműveseket a jövő hétre leelőlegeztem, még a bort is megvettem, de még a szódát is.- Világos beszéd. Tényleg sürgős. De mennyit ér magának ez a halaszthatatlanság?- Mindent.- Mégis? - résnyire szűkül a férfiú szeme.- Mindent. Minden pénzemet befektettem az anyagokba, és ha itt nem születik rám nézve kedvező döntés, befucs- csolok és ki leszek csinálva.- Erről - a férfiú bátorító - szó sincs. Másképp fogalmazok, hogy értse. Menynyivel óhajt hozzájárulni az ügymenet meggyorsításához? Mondjon egy ősz- szeget. Az ügyfél elméje megvilágosul s ijedten hordozza körbe tekintetét az iroda- falakon.- Nyugalom - hallik az asztal mögül -, minálunk a falaknak nincs füle.- Hatszázötven forint - vágja ki az ügyfél, midőn végzett zsebeinek átkutatásával. A férfiú az asztalra csap:- Köszönöm szépen, a cigarettárava- lóm azért még megvan. Ez egyenesen inszolens viselkedés. Itt a magáénál jóval fontosabb ügyeket két-háromezerrel gyorsítják. Megítélésünk szerint pedig a maga ügye az erősen közepes nagyságrendűek közé sorolódik. És ne sápadjon, ne háborogjon, látom a szemén, és legfőképp ne fecsegjen majd bárhol bármit, magának semmi bizonyítéka és én akkor majd úgy ki fogom csavarni maga ellenében a paragrafusokat, hogy nem építkezik ítélet napjáig. Értve?- Természetesen. Háromezer forint. A férfiú hümmög, tűnődik, töpreng majd lepattintja ajkáról a szót:- Háromezerötszáz. Se több, se kevesebb.- Egy óra haladékot kérek, addigra meglesz a pénz.- Oké. Addigra kész lesz az ügyirat, holnap reggel kezdheti az építkezést. Az ügyfél kitrappol az irodaházból, nyaka között a lába, s közben önmagát korholja, hogy milyen ostoba. Utólag jött rá, hogy amit most megértett, azzal már megkínálták a kezdet kezdetén. VARGA S. JÓZSEF
