Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-03 / 181. szám

\ 1987. augusztus 3. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Nem jár öregségi nyugdíjszolgáltatás Kelemen József 1964 óta CSÉB-tag, 40 forintos tagdíjat fizet Kilenc éve ment nyugdíjba, és arról érdeklődik, hogy jár-e az öregségi nyugdíjszolgál­tatás? Papp Júlia, az Állami Biztosító Tolna Megyei Igazgatósága igaz­gatója:- Ezen CSÉB-módozat nem tar­talmaz öregségi nyugdíjszolgálta­tási kockázatot, így térítésre nincs lehetőség, CSÉB-tagsági könyve sem utal erre. Amennyiben 80 vagy 150 forintos CSÉB-biztosítása len­ne és arra a díjat 5 évig folyamtosan fizette volna, úgy ezen biztosítások alapján már teljesíthetnénk kéré­sét. A második évtől már hirdetik Többször foglalkoztak már munka­társaink lapunk hasábjain a nyúlárak ingadozásával, a téli és a nyári felvá­sárlási ár közötti különbséggel, amit a tenyésztők felháborítónak tartanak. Ezt a véleményüket számos levél bizo­nyítja. Tájékoztatást kértünk a Kisállat­tenyésztők Beszerző és Értékesítő Szövetkezetétől, ahonnan Farkas Sándor elnökhelyettes a követke­zőket írta:- A téli és nyári felvásárlási ár kö­zött levő különbség már évtizedes gond a termelők, de a forgalmazók körében is. Az ilyen irányú felvetés­re a nagyforgalmazók, az exportáló vállalatok válasza az szokott lenni, hogy az igazi kereslet - és ezzel együtt a jó ár - csak a téli és tavaszi időszakban van. Ezzel szemben a nagyobb tömegű árunyúl a nyári és őszi hónapokban jelentkezik. Ezért, hogy a termelőket olyan tenyész­tésre serkentsék, hogy a keresett időben legyen több nyúl, kezdettől fogva alkalmazzák a különböző árakat. A jelenlegi árak már a második évben vannak előre egész évben - meghirdetve. Ennek alapján egész évben öt ár jelentkezik az évszak­nak megfelelően. A legalacso­nyabb -1. osztályú fehér nyúlra vo­natkozik - 50, a legmagasabb 66 forint kilogrammonként. Ez évben ehhez jött még - ez igazolja a fenti exportérdekeltséget - öt forint ex­portfelár, amit a termelők megkap­tak. így alakult ki a 21 forintos árkü­lönbség. Ezek az árak országosan egységesek. Tolna megyében a Vaskúti Bácska Termelőszövetke­zet a felvásárló és ő határozza meg az árakat. Sokan kifogásolják a nyúltáp mi­nőségét, ami jogos. A megyében levő tápkeverö üzemekből csak néhány készít granulátumot, mivel egyéb tápoknál is inkább „keresleti piac” van, nem gond a tápok eladá­sa. Ez eredményezi azt, hogy néha még mennyiségi problémák is elő­fordulnak, és sajnos a minőség a mennyiség után következik. A fenti problémák ellenére remél­hetőleg továbbra is sok kistermelő foglalkozik nyúltenyésztéssel. A je­lenlegi éves átlagár 60 forint felett van, mely több minta korábbi évek­ben. Nem várható jogszabály-módosítás Regölyi olvasónk rövid levelében arról érdeklődik, hogy a tanácsi érté­kesítése ház vásárlásánál jár-e szo­ciálpolitikai kedvezmény. Ha még nem jár, akkor a közeljövőben hoznak-e ilyen törvényt?- Regöly községben üresen álló családi ház, állami kis ház, esetleg szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásával kapcsolatos ingatlanszerzéséről lehet szó abban az értelemben, amit a levélíró „tanácsi értékesíté- sű” házként tüntet fel. E konst­rukcióknál szociálpolitikai kedvez­mény nem jár. A levél rendkívül rö­vid, ily módon csak következtetni lehet a fentiekre, ennek megfele­lően a válaszom is csak a leírtak ér­telmében pontos - tájékoztatott bennünket Dudás Antal, az OTP Tolna Megyei Igazgatósága igaz­gatója. - A takarékpénztárnak arról sincs tudomása, hogy a közeljövő­ben olyan jogszabály-módosításra kerülne sor, amely a felsorolt konstrukcióknál a szociálpolitikai kedvezményt illetően változást je­lenthetne. Jogszabályokról - helyesen Lapunk július 27-i számának Jogszabályokról röviden rovatában téves információt közöltünk. A 24/ 1987. (V. 23.) PM-BkM együttes rendelete az áruvásárlási kölcsön­ről szóló 1/1966 (X. 30.) PM-BkM számú együttes rendelet módosítá­sáról (2. §. 1 . bekezdés) akként ren­delkezik, hogy az áruvásárlási köl­csön után az adósnak hathónapi lejáratig 5 százalék, ezt követően - a lejárathoz igazodóan - három ha­vonként 1 százalékkal emelkedő egyszeri kezelési költséget kell fi­zetnie, amely a kamatokat is magá­ban foglalja. Tehát nem háromévenként emel­kedik 1 százalékkal a kezelési költ­ség. rr*“ Ml VÁLASZOLUNK Jogszabályokról - röviden fflffiWÍBfl Az államtitokról és a szol- Sálati titokról alkotott tör- vényerejű rendeletet a Ma- Sk/fo 3 gyár Népköztársaság Elnöki Bjnfc ág Tanácsa és ennek az 5. szá- mú törvényerejű rendeletnek a végrehajtása tárgyában jelent meg a Minisztertanács 17/1987. (VI. 9.) számú rendelete. A Tvr. pontosan meghatározza, hogy mi az államtitok és mi a szolgálati titok, szabályozza, hogy ki és miként készíthet, használhat fel, írhat le, sokszorosíthat, kezelhet, ismerhet meg államtitkot tartal­mazó iratot, az államtitok és szolgálati ti­tok védelme körében pedig előírja, hogy az állami szerv, gazdasági szervezet, tár­sadalmi szervezet, a szövetkezetek or­szágos képviseleti szerve és az egyesü­let vezetője köteles - többek között - évenként ellenőrizni az államtitok védel­mét, felelős azért, hogy azok, akik felada­tuk ellátása során államtitok birtokába jutnak, az államtitok védelmére vonatko­zó szabályokat megismerjék és megtart­sák. Külön is felhívjuk a figyelmet a jog­szabálynak arra a rendelkezésére, amely szerint hátrányos következményekkel, felelősségrevonással jár az is, ha valaki szolgálati titkot tartalmazó iratot gondat­lanságból jogosulatlanul felhasznál, el­veszt, továbbít, vagy illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tesz. A minisztertanácsi rendelet rögzíti, hogy államtitok és szolgálati titok milyen feltételek mellett hozható nyilvánosság­ra, használható fel, vihető külföldre és hozható vissza, szabályozza a titoksér­tés, illetve az őrzési és a kezelési szabá­lyok megszegése esetén követendő eljá­rást, a rendelet melléklete pedig a titkos ügyiratkezelés szervezetét és rendjét írja elő. A jogszabály a Magyar Közlöny f. évi 20. számában olvasható. A Magyar Közlöny idei 21. számában jelent meg az egészségügyről szóló tör­vényt módosító 1987. évi 6. számú tör­vényerejű rendelet, amelyből szó szerint idézendőnek tartjuk, hogy: „Az állampol­gár köteles előmozdítani a saját, a csa­ládja, a születendő gyermeke és a kör­nyezetében élők egészségének - testi, szellemi és szociális jólétének - a meg­óvását és helyreállítását.” Jó tudni azt is, hogy „azt az ittas személyt, aki bárhol ga­rázdálkodik vagy nyilvános helyen bot­rányt okoz, a rendőrség kijózanító állo­másra szállíthatja." Rendelkezik a jogszabály a kábító- szerélvezök, a gyógyszert káros mérték­ben fogyasztók, valamint az egyéb ha­sonló függőséget okozó anyaggal visz- szaélők gyógykezeléséről, utógondozá­sáról, a testnevelésben résztvevők és sportolók egészségügyi gondozásáról, a kórházban meghalt személyek holttesté­nek kórbonctani vizsgálatáról, holttesté­ről szervnek (szövetnek) élő személy tes­tébe történő átültetéséről, az orvosi és gyógyszerészi tevékenységről, annak korlátáiról is. A Munka Törvénykönyve végrehajtá­sáról szóló korábbi jogszabályt módosít­ja a Minisztertanács 19/1987. (VI. 14.) számú rendelete, amely szerint a dolgo­zók alapszabadságának kétharmadát egybefüggően kell kiadni. A kollektív szerződés a szabadság ennél nagyobb részének egybefüggő kiadását is előír­hatja. A szabadság kettőnél több részlet­ben csak a dolgozó kérésére adható ki. A rendelet kihirdetése napján (1987. június 14-én) hatályba lépett. Dr. DEÁK KONRÁD Felfújható kocsiemelő Egy aktatáskában is elfér a Brazíliában kifejlesztett új, felfújható kocsi­emelő. Nagy műanyag zsákból és 2,5 m hosszú csőből áll. A műanyag zsákot a kocsi alá helyezik, a csövet pedig a kocsi kipufogójához csatla­koztatják. A kocsiemelő egy percnél rövidebb idő alatt felfúvódik és fel­emeli az autót. A hagyományos kocsiemelőkkel ellentétben a felfújható kocsiemelő egyenetlen talajon, hóban, homokban, mocsárban is hasz­nálható. Dédapáink víg kedélye Javában tart még a nyaralási idény, ami kinek így, kinek úgy sikerül: van, aki a naptól ég le, de akad olyan is, akit az anyagiak égetnek le. Talán a legzavarta­lanabb üdülés kínálkozik az ifjú mátka­párok számára, hiszen ők mézesheteiket töltik, ehhez pedig nem az a legfonto­sabb, hogy a valuta legyen átváltható - közkeletű kifejezéssel -: kemény... A Szekszárd Vidéke 1884. augusztus 28-i száma arra közölt szép példát, hogy eb­ben a műfajban sem lehet új a nap alatt: „Mézeshetek. Egy normandiai tengeri fürdőben egy fiatal asszonyka szint oly fiatal férje karján egy ismerősével talál­kozik s kérdi tőle: - Ah, grófnő, mit csinál kegyed itt? - Itt élem a mézes heteimet. - És férje? - Londonban van...”. A tengerpartra persze már akkoriban sem mindenki jutott el egyszerűen. A Bonyhád és Vidéke 1907. augusztus 11 - én adta közre erről szóló Nyári betegség című esetét: „Egy jól ismert ügyvéd fele­sége elhatározta, hogy beteg lesz, ideg­baja lesz, ami ellen jó - például - a tenge­ri fürdő. A férj váltig küzdött, nem is any- nyira a betegség, mint inkább a tengeri fürdő ellen, őnagysága azonban annál szigorúbban határozta el a betegségét. Végre elmentek Budapestre egy orvos­hoz, aki ideggyógyász. A hölgy megijedt egy kicsit. - Most bajok lesznek! - gon­dolta magában - Ki fog derülni, hogy egészséges vagyok... Az orvosprofesz- szor elkezdte vizsgálni a szép asszonyt. - Szokott fájni a feje? - kérdezte. A felelet ingadozó volt: - No! Úgy néha-néha. Ne­gyedórái vizsgálat után így szólt az orvos: - Asszonyom kellemetlen hírt kell önnel közölnöm. (A nő megidjedve gondolta: jaj, ez rájött a turpisságra.) - Nem öröm­mel mondom, - folytatta az orvos - de kö­telességem... - Mi az? - idegeskedett most már az asszony. - Az, hogy bár­mennyire is fog bosszankodni, de önnek tényleg az a baja, amiről képzelődött...” Tessék ezek után okosnak lenni asz- szony-ügyekben. Igazi orvosság hajda­nában sem mindig volt, de aranyszabályt választott elméül a Tolnavármegye cikke, ezelőtt nyolcvannyolc évvel, augusztus 6-án: „Vigyázni kell az asszonyra. A tör­vényszéki folyosón egy öreg, gubás pa­rasztember járt-kelt tétovázva, hogy me­lyik terembe nyisson be. Nem tudta elha­tározni, melyikbe fogják elintézni az ő ügyes-bajos dolgát. Meglapulva várt, míg valaki útjába akadt. - No, öreg, mire vár?- kérdezte tőle az a valaki úgy déltájon. - Kérni gyüttem - szól az öreg s egyet ránt a szűrén, hogy jobban a vállához si­muljon -, a fiamért. Aztán mit csinált a fia?- Hát bizony, egy kicsit nagyot ütött oda, ahova nem kellett volna: az asszony sze­retőjéhez... - Hát, most csukták be a fiát, mit akar? - Csak azt, hogy eresszék már haza. Öreg ember vagyok, nem nekem való a gond. Mert, tetszik tudni, - tette hozzá lehangolva, szomorúan - már me- gest vigyázni kéne az asszonyra...” Ez sem igaz azonban mindenkire ma­radéktalanul, mert van, akire nem kell, van, akire meg nem lehet eléggé figyelni. Ennek ellenére a féltékenység, mint „fér­fierény” éppen olyan régi, mint a szere­lem. Igaz, az ezt leszerelő népi bölcses­ség sem lehet sokkal fiatalabb, amint ar­ról az előbbi újság Adat a „magyar gé­niuszához című története «égéi 1889. augusztus 4-i számában: „Egy ötven­éves magyar pórnő, ki viszálykodásban élt hatvanéves élete párjával, a napok­ban megjelenik papja előtt és kővetkező­képp nyitja panaszra ajakét: »Képzelje csak, kérem, tisztelendő atyám, az az én vén bolond uram félt engem! (Ma így mondanánk: féltékeny.) Pedig váltig mondom neki: No már hallja-e keed, em- bör, ami délelőtt nem volt, délután nem lesz!« Méltán sorakozik ez a Herman Ottó által felhozott, magyar genius-szülte szó­lásmódhoz, mely szerint az öreg székely ember ekként fejezte ki előtte aggkorát: »Uram, beestvéledett már, de még nem harangoztak«.” Ha nem is harangoztak, de bizonyára lőttek annak a házasságnak, amelyről - megbízható másodlagos hírforrások alapján - ugyancsak a Tolnamegyei Közlöny adott hírt két héttel később: „Furcsa dologról suttognak a vénasszo­nyok, városunk ezen élő telegrafjai. Egy fiatal ember ugyanis a közelmúlt napok­ban tettleg bántalmazta élete párját, csak azért, mert nem akarta parancsszóra ne­vetni. Valóban furcsa dolog, ha az em­bernek rossz kedve van és arra kénysze­rítik, hogy nevessen. Ezen brutális eljá­rásnak az lett a következése, hogy a fia­tal embert neje ott hagyta. Harmadnapra azonban a menyecske előkerült édes­anyja és bátyja kíséretében, vizitet csinált (látogatást tett) a férjuramnál csak azért, hogy emlékezetessé tegye neki ezen utolsó látogatást, mert a kardos me­nyecske egy kutyakorbáccsal végigverte férjeurát, s egyúttal tudtára adta, hogy el­lene válópört indított.” Volt, aki ezen az eseten csodálkozott, volt, aki máson képedt el. A megyei mú­zeum jeles néprajzkutatója, Kovách Ala­dár 1904. augusztus 21-én maga adta közre a vele esett kölesdi kalandot a Tol­navármegye című újságban: „Kölesdre a hegytetőről úgy kell aláereszkedni; ezen a lejtőn a kerékpárt kézenfogvást kell ve­zetni. így gyalogszerrel a szélső házaknál elértem az én öregemet, ki az út mentén ballagott. Amint melléje kerültem, köl­csönös köszönés után ezt a jóízű párbe­szédet váltottuk: - Hunnan tója azt a ko­csit? - Innen a hegytetőről. - Jól van no, de hát hunnan gyün? - Szekszárdról. - Onnan-é? - Onnan bizony. Mondja csak meg kegyelmed, merre van a református A májszter (Bitzó Géza rajza) templom? - Menjen csak erre, ezen az úton, balkézre a kűhfdon át, a község­háznak szembe. - A községháza itt van mindjárt a közelben? - Itt, ugyan, hát nem tudja? - Nem én! - Hát nem vót még Kö- lesden? - Nem én! Az én öregem rám néz, egyet gondol­kozik, aztán így szólt: - Hm! Hát hogyan tudott ekkorára megnőni, hogy még Kö- lesden se vót?!” Nyáridőben persze nem elsősorban a kölesdiekkel, hanem a csizmadiákkal tréfálkoztak jókedvű eleink. A Bonyhád és Vidéke 1907. augusztus 18-án így bi- zsergette olvasóink rekeszizmait: „Vízvá­ri Gyula mesélte ezt a históriát, amely még vándorszínész korában esett meg. Egy vidéki városban derék csizmadia­mesternél lakott a művész, aki hamaro­san jó barátságot kötött házigazdájával. Reggelenként, amikor Vízvári fölöltözött, megreggelizett és vette a botját, kalapját, a csizmadiamester sohasem mulasztotta el megkérdezni tőle:- Hová megy a művész úr?- Próbára - felelte a művész minden reggel. Mikor már vagy két hétig minden istenáldotta reggel azt a feleletet kapta a csizmadiamester, hogy a művész próbá­ra megy, egyszercsak kifakadt: - Ugyan, mi az isten csudájának próbálja annyit a művész úr? Ha látja, hogy nem megy, miért nem hagyja abba?” Ugyancsak a kaptafánál maradt a Tol­namegyei Közlöny 1894. augusztus 19-i A csizmadia önérzete cimő adomája: „Majsztramnál egy úri ember megrendelt egy pár finom csizmát. A mester esküdö- zött, hogy remekbe fogja készíteni. De bi­zony késett a csizma. Eltelt egy hét, két hét s a megrendelő lába csak a régi ron­gyos csizmában taposta ezt a sárgló­bust. Végre a májszter haza viszi a csiz­mát.- No hallja - szól az úr -, az isten hat nap alatt egy világot teremtett, s magá­nak hat hét kell, míg egy pár csizmát el­készít! A mester kicsinylőleg von egyet a vállán:- Hat nap alatt egy világot? No, hát tudja az úr, olyan is aztán az. Hanem ezt tessék megnézni - s büszkén magasra emelte a fényes pár csizmát..” DR. TÖTTÓS GÁBOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom