Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
1987. augusztus 20. 2 NÉPÚJSÁG A kormány vezetője jegyzetel az MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának kibővített ülésén (Telefotó) Kelemen Edit székely népdalokkal köszönti az ünnepeiteket Grósz Károly látogatása Somogybán (Folytatás az 1. oldalról.) őszinteség iránti társadalmi igény jogosságáról, hangsúlyozva, hogy enélkül lehetetlen az ország lakosságának cselekvőkészségét, áldozatvállalását gazdasági és társadalmi gondjaink megoldásához megnyerni. Ebben megkülönböztetett szerepe van a sajtónak, a rádiónak és televíziónak. A tömegkommunikáció a valós helyzet bemutatásával szolgálhatja leginkább a most kibontakozó folyamatokat - mondotta. Arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem bocsátotta széles körű társadalmi vitára a stabilizációs munkaprogramot, Grósz Károly elmondta, hogy a tervezet első változatát nyitott munkaokmánynak tekintették, s fenntartották azt a lehetőséget, hogy különböző testületek véleményét, javaslatait beépíthessék a végleges munkaprogramba. Eddig a szűkebb körű eszmecseréken mintegy két-háromezer ember fejthette ki észrevételeit, s még további nyolc fórumon kerül napirendre a tervezet. Az már bizonyos, hogy az Országgyűlés elé terjesztendő kormány- program - az alapvető célokat megtartva - merőben különbözni fog az első változattól, pontosabban és árnyaltabban határozza meg a cselekvés irányait, hangsúlyait és eszközeit is. A kormány nem törekszik arra - mondta a miniszterelnök -, hogy a társadalmigazdasági élet minden szintjére cselekvési programot adjon. Az ágazatoknak, s ezen belül az egyes vállalatoknak, intézményeknek maguknak kell meghatározniuk feladataikat, és számba venni a mozgósítható eszközöket. Ezeknek természetesen igazodniuk kell a kormány munkaprogramjához, amely lényegében négy alapvető célt határoz meg: a külső és belső fizetési egyensúly javítása, a fizetőképesség megőrzése, a költségvetési hiány és a külső adósságok növekedésének megállítása; a vállalati, intézményi és egyéni teljesítmények növelése; a szociális feszültségek növekedésének ellensúlyozása; a gazdasági reform következetes továbbvitele útján az érdekeltségi rendszernek, a piac szabályozó szerepének erősítése, a vállalati és nép- gazdasági tervezés összhangjának megteremtése. A sajtótájékoztatót követően Grósz Károly részt vett az országgyűlési képviselők Somogy megyei csoportjának ülésén, újabb észrevételeket, javaslatokat gyűjtve a stabilizációs munkaprogram végleges kidolgozásához. A képviselők egyebek között az élelmiszergazdaság versenyképességét rontó tényezők hatásának csökkentését, a halmozottan hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatási programjának folytatását, a vidéken élő emberek esélyegyenlőségének megteremtését - így például bizonyos szolgáltatási díjak egységesítését - szorgalmazták. Szóvá tették azt is, hogy a program megvalósítása során nagyobb nyíltsággal kell kezelni a közpénzek - köztük az adóból befolyó összegek - fel- használását. A képviselőknek pedig folyamatosan számot kell adniuk arról, miként élnek megbízatásukkal, tehát a parlamenti és az általános demokratizmus erősítését is tartalmaznia kell a programnak. Ünnepség és kitüntetések átadása Rendhagyó módon kezdjük tudósításunkat a közművelődésben dolgozók megyei ünnepségéről, melyet tegnap délután tartottak Szekszárdon, a Művészetek Házában. A rendhagyóság nem saját elhatározás, hanem a színvonalas műsor parancsa. Másképpen: az ünnepeiteket az alkalomhoz illő, igazán színvonalas műsor köszöntötte, ami azért is méltó külön említésre, mert a népművelők oly sokszor szerveztek és rendeztek az év folyamán ünnepséget különböző alkalmakra, hogy e szép válogatás is valóban elismerésüket jelzi. A műsorban szerepelt Orbán Tünde, paksi gimnazista, Kelemen Edit izményi általános iskolás és a Szekszárdi Spirituálé Együttes. A tegnapi meghitt köszöntő ünnepségen részt vett Péti Imre, a megyei pártbizottság titkára, Varjas János, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Horváth Géza, az SZMT titkára és többen megyénk, megyeszékhelyünk művelődésének vezetői, irányítói közül. Ünnepi beszédet Bartos László, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyebizottságának titkára mondott, köszöntve azokat a népművelőket, akik főhivatásban, vagy más munkaterületük mellett, de nagy odaadással vállalták: minden lehetséges módon segítik, hogy a kultúra az emberek életének szerves részévé váljék. Leszögezte, hogy ők valamenynyien nem kevés és nem kis feladatra vállalkoztak.- A népművelő, a közművelő hivatása sajátos szemléletet, életmódot jelent. E pálya helytállást kíván... Az e területen dolgozók nem mondhatnak le folyamatos, megszakítás nélküli önképzésről hangsúlyozta, végezetül pedig az ünnepség résztvevőin keresztül köszöntötte a megye valamennyi népművelőjét. Az ünnepélyes percek ezzel nem értek véget. István József, a megyei tanács elnökhelyettese kitüntetéseket, jutalmakat adott át: huszonnégyen vehették át a művelődési miniszter Szocialista Kultúráért kitüntetését, Kiváló Munkáért elismerésben 11 -en, Miniszteri Dicséretben pedig 15-en részesültek. A megyei tanács művelődési osztálya megyénk 13 közművelődési dolgozóját részesítette pénzjutalomban. Idén Dorogi Zsigmondnak, a Magyar Rádió magyar irodalmi szerkesztősége vezetőjének adományozták a Babits Mihály-emlékplakettet. K. Balog János, a Tolna Megyei Levéltár igazgatója ismertette az 1987. évi helytörténeti pályázat eredményét, s kiosztotta a díjakat, dicséreteket, jutalmakat. Első díjban részesült a Tamásiban élő Hegedűs Gyula Pincehely nagyközség monográfiájáért, különdíjat kapott a szekszárdi Koczka Mihály A Hazafias Népfrontmozgalom Tolna megyében című munkájáért. Az ünnepség végén Póla Károly, a megyei művelődési osztály vezetője kívánt további sikereket a népművelőknek.-h-kM eg hitt percek A közművelődésben dolgozók köszöntése Bulgária felvonulások nélkül PANORÁMA Bulgáriában ezentúl az állami ünnepeken nem tartanak felvonulásokat, már szeptember 9-én, Bulgária felszabadulásának ez évi évfordulóján sem tartják meg az eddig hagyománynak számított szófiai központi tömegdemonstrációt. A döntés azokból az elvi ajánlásokból származik, amelyeket a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága fogadott el a napokban „a hatalom sajátos jegyeiben megvalósítandó gyökeres változtatások szükségességéről" szóló határozatában. A testület úgy fogalmazott, hogy e sajátosságok némelyike a fejlődés egy már lezárult szakaszához tartozik, sok pedig ellentmondásba került az új, objektív törvényszerűségekkel, a demokratizálással összefüggő elképzelésekkel, az önigazgatás iránt támasztott elvárásokkal. Úgy értékelték, hogy a leghatározottabban meg kell szabadulni számos, olyan nyugtalanító jelenségtől Bulgáriában, mint például sok rendezvény parádézgató jellege, a nagy történelmi eseményekről és személyekről történő megemlékezéseknél a tartalom háttérbe szorulása, az erkölcsi ösztönzés elértéktelenedése, felesleges ünnepségek rendezése, a propagandában és az agitációban a pompázó formalitások hemzsegése. A Politikai Bizottság szerint időszerű, hogy megtisztítsák a hatalmat azoktól a sajátos jegyektől, amelyek ellentmondásba kerültek a szocializmus elveivel és normáival. Ezt azonban úgy kell megoldani, hogy az önigazgatás semmi esetre se jelenthessen anarchiát a társadalom irányításában. Nem az jelenti az önigazgatást, ha mindenki önmaga találja ki saját szabályait és tevékenységének saját elveit. Hatalom, törvények és társadalmi rend az önigazgatás feltételei között is lesznek. Ahogyan lesz hatalom, úgy hierarchia és vezetők is lesznek. A fő, hogy mindezek az önigazgató szervezetek jogaival, kötelezettségeivel és felelősségével összhangban fognak dolgozni, és a nép állandó ellenőrzése alatt állnak - érvelt a BKP KB Politikai Bizottsága. Eltörlik például azt a határozatot, hogy még életében mellszobrot állítanak annak, akit kétszer tüntettek ki a „Bolgár Nép- köztársaság Hőse” vagy a „Szocialista Munka Hőse” érdemrendekkel. Ennek alapján kapott például még életében mellszobrot Szófiában Leonyid Brezsnyev, és ennek alapján állt a közelmúltig Pravec főterén TodorZsivkovnak, a BKP KB főtitkárának, az államtanács elnökének mellszobra. A bolgár vezető szülőhelyén már a PB határozata előtt néhány héttel nem volt látható a több méter magas szobor. A Politikai Bizottság állásfoglalásában azt is leszögezte, hogy Bulgáriában meg kell szüntetni bármiféle rangú bolgár vezető magasztalásának megnyilvánulásait, az ünnepségek és megemlékezések központi figurájává az egyszerű embernek, a dolgozónak kell válnia. Megszüntetik azt a gyakorlatot is, hogy hivatalosan megünneplik élű politikai és más vezető személyiségek születésnapját. Úgy döntöttek, megváltoztatják a BKP KB és az SZKP KB politikai bizottsági tagjairól készített portrék elhelyezésének módját is. Az ünnepségeken mellőzik a nagy létszámú díszelnökségek alakítását, csökkentik a protokolláris jelleget, nem tartanak felesleges és időrabló rendezvényeket. Eltüntetik a településekről, az utakról, a pályaudvarokról az általános jellegű, formális jelszavakat és felhívásokat is. A határozatban kiemelték, a hatalom sajátos jegyeinek tükrözniük kell, hogy valamennyi bolgár vezető posztja a nép nevében végzett szolgálat. A Politikai Bizottság határozata értelmében ugyanakkor az ország valamennyi településének központi terén elhelyezik ezentúl a bolgár állami zászlót. A nemzeti színű lobogót állandó jelleggel felvonják valamennyi állami szerv, központi hivatal, a tanácsok, a polgármesteri hivatalok, az oktatási intézmények és a határátkelőhelyek épületeire is. Hivatalos ünnepeken minden településen felállítják a bolgár címert, a bolgár televízió mindkét programja a bolgár nemzeti himnusszal zárul. A Politikai Bizottság meggyőződését fejezte ki, hogy mindezek az intézkedések hozzájárulnak a hatalom új szervei működéséhez szükséges megfelelő politikai és ideológiai légkör kialakításához, s valamennyi dolgozó, az ország lakossága megértéssel és helyesléssel fogadja azokat. KELLER TIVADAR (Szófia) BUDAPEST - A KISZ Központi Bizottságának és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának képviselői szerdán együttműködési megállapodást írtak alá a jamburgi munkákat elősegítő közös feladatokról, és végrehajtásuk feltételeiről. * Budapesten tartotta 12. ülésszakát - augusztus 14-től 19-ig - a Magyar- KNDK műszaki-tudományos együttműködési albizottság. Székács Imre, a Tes- co vezérigazgatója és Kim Ung Ho, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Állami Tudományos és Műszaki Bizottságának elnökhelyettese, az albizottság társelnökei jegyzőkönyvet írtak alá a két ország műszaki-tudományos együttműködésének 1987-1988. évi munkaprogramjáról. A KNDK delegációjának vezetőjét fogadta Horváth István miniszterelnök-helyettes. BELGRAD - A jugoszláv parlament megkezdte a vitát az Államelnökség ez év márciusában előterjesztett alkotmánymódosító javaslatáról. A javasolt változtatások érintik a társadalmi tulajdont, a vállalati gazdálkodást, a bankrendszert, az országban eszközölt külföldi beruházásokat, a szabad munkavállalást, az ön- igazgatási érdekszerveződést, a népgazdasági tervezést, az egyéni munkát és a föderáción belüli viszonyokat. COLOMBO - Egy eddig ismeretlen szervezet, a Hazafias Népi Mozgalom vállalta a Sri Lanka-i parlamentben kedd reggel végrehajtott kézigránátos támadást. A csoport szerint az akcióval a colomból kormányt akarták „megbüntetni” az Új-Delhivel aláírt békeszerződés miatt. A véres eseményekkel egy időben a tamil harcosok folytatták fegyvereik beszolgáltatását. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű csoport kedd délután hat tehergépkocsi fegyvert szállított a begyűjtőhelyekre. KABUL - Kedvezően értékelte Afganisztánban tett utazása során szerzett benyomásait Felix Ermacora, az ENSZ emberi jogok bizottságának különleges megbízottja. Hangsúlyozta, hogy önmagában a szovjet csapatok kivonása nem jelentené az afganisztáni probléma megoldását, s célzott arra, hogy esetleg ENSZ békefenntartó erők felállítását fogja javasolni a világszervezet közgyűlése elé terjesztendő beszámolójában. BAGDAD-TEHERÁN - Tovább növekedett a feszültség az Öböl körzetében, amikor Irak légiereje kedden ismét bombázta Irán délnyugati olajtelepeit. Irak 10 napon belül harmadszor intézett légitámadást az iráni olajmező ellen, hogy bénítsa az iráni olajexportot. Teherán azt közölte, hogy nyolc légitámadás érte körzeteit, s hogy sok polgári személy meghalt. Irán egyúttal kilátásba helyezte, hogy az iraki bombázásra válaszul felújítják az iraki városok elleni légi és tüzérségi támadásokat.