Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
14 ^PÜJSÄG 1987. augusztus 1. Folytatódik a kistelepülési bolthálózat rekonstrukciója Tervszerűen halad a kistelepülések és a peremkerületek bolthálózatának rekonstrukciója. Az idén 380 üzletet újítanak fel, ezek mintegy háromnegyede a fogyasztási szövetkezetek kezelésében lévő falusi, tanyasi bolt. A fejlesztés időarányos részét az első félévben teljesítették. Az idén mintegy 50 ezer négyzetméter alapterületen kell megújítani a boltokat és a raktárakat, korszerű pultokkal, hűtőgépekkel és más felszereléssel ellátni a kiskereskedelmi hálózat elavult üzleteinek egy részét. E tennivalókra mintegy 265 millió forintot költhetnek a kereskedelmi vállalat és a szövetkezetek. A tavaly meghirdetett pályázat alapján a belkereskedelmi tárca - megtoldva a helyi erőforrásokat - mintegy 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az érintett kereskedelmi szervezeteknek. A szövetkezetek és a vállalatok csaknem 120 millió forintot költenek saját alapjukból a felújításokra, a tanácsok további 30 millió forinttal járulnak hozzá a kivitelezésekhez. A fogyasztási szövetkezetek megyei érdekképviseleti szervei, a Mészövök 11 millió forintot adnak e célra. Az üzlethálózat korszerűsítését a tapasztalatok szerint jelentős társadalmi összefogás segíti. A kistelepüléses megyék közül Borsod- Abaúj-Zemplénben és Somogybán a fogyasztási szövetkezetek tagsága is részt vesz a felújításokban. A renoválásokat az áfészek ipari és szolgáltató részlegeinek szocialista brigádjai sok helyen gyorsítják. Az építési, tatarozási munkák egy részét a szövetkezetek saját részlegeikkel végzik el; ezzel a kiadások csökkentésére törekszenek, hogy a rendelkezésre álló összegből így többet fordíthassanak a belső berendezések, bolti eszközök beszerzésére. Több településen a helyi mezőgazdasági nagyüzemek adnak járművet a szükséges építőanyagok helyszínre szállításához. A MÁV korszerűsíti a konténeres áruszállítást Az elkövetkező években a Magyar Államvasutak jelentős műszaki és technológiai fejlesztéssel tovább növeli a konténeres áruszállítás arányát. A szakemberek ősszel megkezdik a szolnoki konténerpályaudvar korszerűsítését, s folytatják a békéscsabai fejlesztést. A legforgalmasabb vasúti csomópontokat különleges darukkal, illetve nagy teherbírású rakodógépekkel szerelik fel. A MÁV két évtizedes munkával építette ki a konténeres áruszállítás országos vasúti hálózatát. Hazánkban már 32 körzeti állomáson teremtették meg a konténerek fogadásának, illetve továbbításának feltételeit, s ennek eredményeként az ország minden településére el lehet juttatni az árut konténerekben. Jelenleg a MÁV 4000 közepes és 3400 húsztonnás, nagy konténerrel rendelkezik. A szállítótartályokban tavaly több mint 2,5 millió tonna árut továbbítottak. Ez több ugyan az előző évinél, de a vasúti fuvarozásra feladott áruknak csupán a 2,5 százalékát teszi ki. A Magyar Államvasutak ebben a tervidőszakban 560 millió forintot költ a konténerállomások műszaki színvonalának javítására. A beruházási Összegből nagy teherbírású rakodógépeket és újabb konténereket vásárolnak. Bővítik továbbá a közúti járműparkot, mert az elkövetkező időszakban a MÁV növeli részvételét a közúti fuvarozásban is. Tovább folytatják a legnagyobb forgalmat lebonyolító gépi rakodóállomások, illetve terminálok kiépítését. A naponta több mint 100 konténert fogadó, illetve továbbító csomópontokon különleges darukat, illetve rakodógépeket helyeznek üzembe. Már korábban elkészült a józsefvárosi, a miskolci, a debreceni, a szegedi, a pécsi, a szombathelyi és a zalaegerszegi körzeti állomás. Megkezdték a felújítást Békéscsabán, és ősszel hozzálátnak a szolnoki konténerpályaudvar korszerűsítéséhez. A két alföldi város pályaudvarának rekonstrukcióját a tervek szerint 1990-ig fejezik be. A Vili. ötéves tervidőszakban a székesfehérvári, a győri és a kelenföldi terminált építik ki. A távlati tervekben szerepel a soroksári konténerpályaudvar ko'szerűsítése. Kelet-Európaban valószínűleg ez lesz az első olyan gépi rakodóállomás, amely a vasúti és közúti fuvarozási formák minden változatának kezelésére alkalmas. A MÁV az elkövetkezendő időszakban növeli részvételét a nemzetközi árufuvarozásban is. Folyamatos műszaki fejlesztéssel igyekeznek megteremteni annak lehetőségét, hogy az országon áthaladó tranzitútvonalak melletti terminálok a kamionfelépltménye- ket is fogadni tudják. A kamionok rakományát a szakemberek speciális gépekkel átrakják a vasúti kocsikra, s azokkal szállítják tovább. A módszer előnye egyebek között az, hogy a nagy súlyú kamionok nem rongálják az országutakat és nem szennyezik a levegőt. Hazánkban elsőként, Szegeden majd ezt követően Záhonyban és legutóbb Debrecenben helyeztek üzembe kamionfelépítmények átrakására alkalmas berendezést. KSH-felmérés az életmód változásáról A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített arról, hogy miként változott a lakosság életmódja az elmúlt tíz évben. Több mint tízezer - 15 és 79 év közötti - személyt kérdeztek meg: hogyan tölti el a nap huszonnégy óráját. Az adatokat 1986 márciusától egy éven át folyamatosan gyűjtötték. Az első tapasztalat az volt, hogy a hetvenes évek közepéhez - az 1976-1977. évi legutóbbi hasonló felméréshez - képest tovább növekedett a kereső munkával eltöltött idő. A korábbiakhoz viszonyítva erőteljesen bővült a főmunkaidő után végzett jövedelemkiegészítő tevékenység; egyes rétegek a tíz évvel ezelőttinél naponkénti átlagban 3-4-szer több időt töltenek a második gazdaságbeli, nem mező- gazdasági jellegű munkával. Főként a családalapftó fiatalok és a nyugdíjasok vállalnak kiegészítő munkát, lakóhely szerint pedig elsősorban a városban élők igyekeznek ily módon többletjövedelemre szert tenni. A főmunkaidőn túli munkavégzés a városlakóknak szinte minden rétegére jellemző, de különösen az értelmiségre. A diplomások nemcsak saját szakterületükön vállalnak külön műszakot, hanem körülbelül fele-fele arányban végeznek fizikai munkákat is. Becslések szerint körülbelül ugyanannyian dolgoznak munkaidejük után csoportos vállalkozásokban, mint ahányan egyénileg keresnek maguknak jövedelemkiegészítési lehetőséget. A főmunkaidő utáni kereső tevékenység elsősorban a férfiakra jellemző. Változott a családon belüli munka- megosztás is; a gyermeknevelés terheiből az apák elfoglaltsága miatt a korábbiaknál többet vállalnak a nők. A tíz évvel ezelőtti napi átlagos 27 perc helyett most 40 percet fordítanak a nők kizárólag csak a gyermekükre. Némileg, napi átlagban 230 percről 205 percre csökkent a háztartási munkákkal eltöltött idő. Ez azonban sokak esetében nem azt jelenti, hogy ennyivel lett kevesebb az otthoni tennivaló, hanem nagyobbrészt abból adódik, hogy, főként vidéken, növekedett a nők foglalkoztatottsága, egyre kevesebben szentelik az idejüket kizárólag a háztartási munkáknak. A növekvő munkaterhek miatt számos társadalmi csoport szabadideje tovább csökkent. A feszítettebb életmód keretei között alapvetően csak a televíziónézésre fordított idő növekedett. Jelenleg napi átlagban 101 percet töltünk a televízió előtt, a korábbi 84 perccel szemben. A tíz évvel ezelőttinél számottevően kevesebb idő jut viszont olvasásra, pihenésre, tanulásra. Az adatok arról tanúskodnak, hogy a nők nem szívesen mondanak le az olvasás nyújtotta kikapcsolódás lehetőségéről, igyekeznek maguknak az eddigiekhez hasonlóan időt szakítani egy-egy jó könyvre. A korábbiaknál kevesebbet olvasnak viszont a férfiak, akik körében összességében csaknem negyedével csökkent a tanulásra, önképzésre, tanfolyamokra fordított idő. Sajnálatos módon éppen az értelmiségre és az egyéb szellemi munkakörökben dolgozó férfiakra igaz ez a megállapítás. A vezetői és más értelmiségi munkakörben dolgozó férfiak ma naponta átlagosan feleannyi időt töltenek tanulással, önképzéssel, mint tíz évvel korábban. A szakmunkások és a betanított munkások körében ez a csökkenés kisebb mértékű, míg a segédmunkások a korábbiaknál több időt áldoznak önmaguk művelésére. A nők többsége ma is ugyanannyi időt tölt el tanulással, szakmai ismereteinek gyarapításával, mint korábban. A felmérés adatait folyamatosan dolgozzák fel a KSH szakemberei. Az eddigi elemzések tapasztalatait kiadványban jelentették meg, s a korábbi eredményeket is közzéteszik majd. A BUDAPEST BANK RT. ÉRTÉKPAPÍRIRODÁJA felhívja szíves figyelmüket hogy augusztus 6-án a Szekszárd Város Tanácsa 5 évi lejáratú, évi 11,25% kamatozású lakossági kötvényt bocsát ki. A 10000,- Ft-os címletű kötvények augusztus 6-ától megvásárolhatók a Budapest Bank Rt. központjában és vidéki kirendeltségein (Pécs, Rákóczi út 30.), valamint Szekszárdon, a tanács épületében, augusztus 6-án és 7-én, reggel 8 órától délután 16 óráig. A kötvény a nyilvánosságra hozott árfolyamon bármikor eladható. Értékálló, jó befektetés. ífj _ m iflDJ lUniAiTsr Hank nr Állást ajánlunk kezdő vegyipari gépészmérnöknek a BCR Művek tamási üzemében. Lakásmegoldás lehetséges. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél, Tamási, Szabadság u. 94. (121) ORSZÁGOS KERESKEDELMI ÉS Kőül HITELBANK RT |af-l l!< a Korzó Áruház mögött A kötvény jól jövedelmező befektetés. ll%-os kamat mellett, 4 év alatt visszafizetésre kerül. 10 000- Ft és 50 000,- Ft-os névértékű, államilag garantált visszafizetés mellett most vásárolhat lakossági kötvényt az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt Szekszárdi Fiókjánál (118) Az ISV értesíti tisztelt vásárlóit, hogy KAPOSPULA Kossuth tér 1/a. sz. alatt GUMIÁRUSZAKÜZLETÉT MEGNYITOTTA. Futózott és új, személy- és tehermé- retű köpenyek nagy választékban kaphatók. A felújításra alkalmas gumiköpenyeket megvásároljuk. Telefon: 74/65-953, 74/12-727. (75) A Tolna Megyei Tanácsi Épitő- és Szerelőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz:- lakatosüzembe művezetőt,- asztalosüzembe művezetőt,- épületgépészeti előkészítőt,- anyaggazdálkodási előadót. Jelentkezés: Totév Szekszárd, Keselyűsi u. 22. Személyzeti vezetőnél. (82) A Tolna Tourist Trófea éttermébe felvesz:- étteremvezetőhelyettest,- felszolgálókat és- konyhalányt. Jelentkezés Szekszárd, Széchenyi u. 38. (76) SZEKSZÁRDI TELEKIGÉNYLÖK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK: a Napfény utcában 2 db 4 lakásos teraszház építhető Jelentkezni lehet a Szekszárd Városi Tanács V. B. műszaki osztályán. (122) Agrár Kereskedelmi Leány- vállalat egyetemet, vagy főiskolát végzett, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező üzletkötőket alkalmaz a szekszárdi kirendeltségére. Gépkocsi szükséges. Fizetés megegyezéssel. „Agrár szakember” jeligére a TM. Lapkiadóba. Gyászközlemények Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZÉH PÁL 1987. július 29-én 42 éves korában elhunyt Temetése 1987. augusztus 3-án, hétfőn, délelőtt 10.45 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Gyászoló család és a TITÁN Kereskedelmi Vállalat dolgozói (131) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy szeretett testvér GYIMÓTHY ROZÁLIA Szekszárd, Rákóczi u. 103. sz. alatti lakos 1987. július 29-én, türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben 79 éves korában elhunyt Temetése augusztus 5-én du. 3 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Minden külön értesítés helyett Gyászoló testvérei és rokonai W Mély megrendüléssel tudatuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ FERENC Szekszárd, Benczúr u. 32. alatti lakos, a decsi Egyetértés Mgtsz ágazatvezetője tragikus hirtelenséggel elhunyt A temetés időpontját később közöljük. Egyetértés Mgtsz, Decs (x) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy özv. KILVINGER ANDRÁSNÉ sz. Krémer Erzsébet életének 82. évében rövid szenvedés után elhunyt Halottunkat 1987. augusztus 2-án du. 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a szakadáti temetőben. Gyászoló család (X)