Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
1987. augusztus 15. Képújság 11 Mesterség, művészet, ipar A Fémmunkás Vállalat ferencvárosi gyáregysége nemrég ünnepelte az alapítás ipartörténetileg is jelentős 200. évfordulóját. A jogelőd Jungfert Andrást, a Fővárosi Tanács levéltárában őrzött eredeti dokumentum tanúsága szerint, 1786. december 24-én jegyezték be a Pesti Lakatos Céh mesterkönyvébe. A díszműalaktos mesterséget, melyet művelt, unokája, Jungfert Gyula emelte művészi rangra, a mesterségbeli tudásnak olyan fokára, melyet az 1900-as párizsi, majd 1904-es St. Louis-i világkiállításon elnyert Grand Prix is fémjelez. Az iparosdinasztia működése 163 év alatt megszámlálhatatlan remekmívű alkotással járult hozzá Budapest, az egész ország lakó- és középületeinek építészeti megformálásához. Városszépítő műlakatos és műkovács munkáin keresztül követendő jeleket hagyott az országhatáron túl is, örökre beírta nevét a művészi vasművesség aranykönyvébe. Az államosítást követően a jogutód Műlakatosipari Vállalat, a Fémmunkás ipari nagyvállalat létrejötte után a ferencvárosi gyáregység őrizte, folytatta a díszműlakatos mesterség haladó hagyományait. Szakemberei a sérült épületek felújítása, majd az országépítés folyamata során - az elődökhöz hasonlóan - számtalan, a mesterségbeli tudást hirdető terméket hoztak létre. Az elmúlt korokban létrehozott értékek megmentése, megőrzése iránti eredő igény minden bizonnyal jó hatással lesz a feledésbe merült, vagy méltatlanul mellőzött kézműves mesterségek, köztük e kiállítás tárgyi anyagát létrehozó mülakatos, mükovács mesterség újjáéledésére is. A kiállítás anyagát az Iparművészeti, a Kiscelli és a Munkásmozgalmi Múzeumok, a Budapesti Műszaki Egyetem épületszerkezettan tanszéke, illetve a Fémmunkás Vállalat ferencvárosi gyáregysége birtokában lévő tárgyakból mutatja be a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. Képek a kiállításról KOLTAI SÁNDOR Adamecz Kálmán: Anna kérdez Mindig azt a pillanatot választja ki, amikor gondolataimba merülve az íróasztalnál ülök. Lassan, óvatosan kinyitja az ajtót, bedugja a fejecskéjét, körülkémlel, valóban bent vagyok-e, aztán hipp-hopp mellettem terem, minta forgószél. Most is éppen papírra akartam vetni az első betűt, amikor hirtelen hangokat hallok:- Apuci, mi az a Petting-féle ionizációs manométer? Összerezzenek. Először azt hittem, hogy a macska megint szétrágott egy lapot a Műszaki Lexikonból, és most hetet-havat összehord, de amikor megfordulok, látom, hogy Anna az, és csípőre vágja a kezét. Megpróbálok nyugalmat erőltetni magamra, és türelmesen magyarázni kezdem:- Azért nem visel a medve kockás nadrágtartót...- Én azt kérdeztem - toppant egyet a lábával -, mi az a Petting-féle ionizációs manométer? Vagy úgy! Megkönnyebbülten el- mosolyodok, kényelmesen hátradőlök a széken és gyorsan felidézem magamban, mit is tanultam az általános iskolában, mivelhogy Anna másodikba jár. Határozottan emlékszem, hogy a tyúk szárnyasféle, a 32- es autóbusz végigmegy a Nagy Lajos király útján és ötből kettő az kivonás. Ez a Petting-micsoda azonban csak nem akar előjönni. Lehet, hogy tornaórán hallottam bakugrás közben? Anna dobolászni kezd az ujjaival.- Nos? Még sűrűbbre ráncolom a homlokomat. Mit is mondott, manométer?- Azt sem tudod, mi az? - zavarja össze egy türelmetlen hang kínnal- keserwel összeszedett gondolataimat. Nem-e ? Ebadta-teringette! Megbirkóztam én már nehezebb dolgokkal is. Azt is tudom, hogyan kell fából vaskarikát, kutyából szalonnát és bolhából elefántot csinálni. Most sem fogok szégyent vallani! Nagyot sóhajtottam és a térdemre ültettem.- Na gyere, elmagyarázom úgy, hogy neked is beleférjen abba a butuska kobakodba! Szóval, ez a manométer apró, vörössipkás emberkék testmagasságának meghatározására szolgál... és... izé... ecet... uborka... És ekkor ásítva lekászálódott az ölemből, kivette a babáját az aktatáskámból és az ajtóból még visszaszólt:- Ne fáradj, nagyjából értem, csak arra voltam kíváncsi, össze lehet-e kapcsolni digitális komputerrel - és babáját fésülgetve kivonult a szobából. Bartókkal koncertezett Beszélgetés Gertler Endrével Születésnapi hazalátogatás Nyolcvanadik születésnapja alkalmától budapesti szállodai szobájában kö- izönthettük Aridré Gertiért, a brüsszeli Cirályi Zenekonzervatórium professzo- át, a világhírű hegedűművészt, és zene- ledagógust, aki a szabadságát tölti Ma- lyarországon. Gertler Endre - noha barátait és tisztesit sajtótájékoztatón is vendégül látta - érésünkre a Központi Sajtószolgálat zámára külön interjút adott, amelyet az lábbiakban közlünk.- Csaknem hatvan éve él Belgiumén. Annak idején miért ment el Ma- yarországról?- Ezerkilencszázhuszonnyolcban a íagyarországi kultúréletet borzasztóan isszavetette a romló gazdasági helyzet, z mindig is így volt. Ha baj volt a gazdaággal, mindig a művészet volt az első ál- ozat...- Most is így van?- Természetesen. De erről később. Ak- or a hangverseny-látogatók száma lyannyira csökkent, hogy szabadje- yekkel is hiába csalogattuk őket. Villa- íosra, ruhatárra, kapupénzre minden- éppen kellett költeni. így aki hangver- enyre hozta volna a családját, inkább enyeret vett... No meg aztán a politikai elyzet sem kecsegtetett sok reménnyel, céltalannak véltem, hogy Magyarorszá- on éljek.- Miért éppen Brüsszelt választotta?- Mesterem, Hubay Jenő korábban égy évig tanított a brüsszeli főiskolán, nnan hívták haza Budapestre, hogy jgye át a hegedűtanszak vezetését a szt Ferenc által alapított Zeneakadé- iián. Hubayval konzultáltam, hogy hová lenjek külföldre, az ő tanácsára választom Belgiumot, s az ö ajánlólevelével ^restem fel a nagy belga mestert, Isayet. aye világhírű udvari hegedűművész és jneszerző volt, mellesleg a belga ki- ilyi udvar tanácsadója, aki a zenebarát, jól hegedülő Erzsébet királynét is taní- to. Miután meghallgatott, ő ajánlott be az udvarba, így megérkezésem után nem sokkal egy intim körben, a belga királyi palotában adhattam hangversenyt. Ez volt az én szerencsém, és ezért lett a székhelyem Brüsszel, minden koncertturnémat innen abszolváltam. Azt hiszem, a világhírhez szerencse is kell, nemcsak tudás. Pár évvel később alapítottam egy vonósnégyest, amely Gertler- vonósnégyes néven húsz éven át szerepelt a világ nagy zenei centrumainak pódiumain. A harmincas évek vége felé Budapesten is elég szép sikerrel szerepeltünk.- Mielőtt Brüsszelbe költözött volna, Bartókkal való kapcsolatát is a szerencsének köszönhette?- Nem egészen. Miután elvégeztem a Zeneakadémiát, a kezembe került Bartók Bélának egy általa Erdélyben gyűjtött anyagból készített, eredetileg zongorára írt szonatinája. Ezt átírtam hegedűre és zongorára. Amikor elvittem hozzá, hogy bemutassam neki, ő nagyon alaposan átnézte a kéziratomat, elég keveset javított rajta, ellenben néhány változtatást, amit én megengedtem magamnak, jóváhagyott. így is jelent meg később a kotta, s a szonatinát ebben a formában játszottuk nagyon sokszor, amikor már együtt koncerteztünk. Pár év múlva egy kamarazenekarra írt partitúra kéziratát mutatta meg, annak Erdélyi táncok volt a címe, amely a szonatina átirata volt, s engem végtelenül boldoggá tett, hogy az évekkel azelőtt általam proponált változtatásokat mind átvitte a mű új formájába. Jóval később rendkívül megható és soha el nem feledhető élményem volt, hogy amikor New Yorkban meglátogatom a Bartók- archívumot, ahol páncélszekrényben őrzik Bartók Béla kéziratait, a könyvtáros felismert, s azzal nyújtott át nekem egy kotoanyagot, hogy valószínűleg ismerős lesz a számomra. És ez az én szonatinaátiratom kéziratának fotókópiája volt, ami azt jelentette, hogy Bartók fontosnak tartotta az én kéziratomat is átvinni Amerikába! De előre szaladtam. Akkor, amikor Bartók átnézte az átiratomat, s együtt el- játszottuk, nagyon kedvesen megjegyezte, hogy nem érti, miért nem irta eredetileg is ezt a müvet hegedűre és zongorára, hiszen így sokkal jobban szól. Ezek után történt, ami nagyon jellemző Bartók emberi magatartására. Együttműködésre kért fel. Hogy mondjam? Hogy egy ilyen nagy hírű művész, mint ő, egy kezdőt, nem pedig befutott, jónevű hegedűst kér fel munkatársul, jellemzi, hogy menynyire nem az anyagi előnyök voltak számára a meghatározók. Együtt koncerteztünk. Számomra ennek hatalmas jelentősége volt, emberileg és zeneileg is végtelenül sokat tanultam tőle. Bármilyen témáról esett szó közöttünk, mindig az volt az érzésem, hogy rengeteget kapok... Utolsó együttes hangversenyeinket 1938-ban Belgiumban tartottuk: Brüsz- szelben és Antwerpenben.- Mi fontosabb az ön számára: a művészi, előadói, avagy a zenepedagógiai pálya?- Egyformán kedves mindkettő. Én 1940-től a brüsszeli főiskola tanára voltam, s a háború után a kölni, majd a hannoveri zeneművészeti főiskolán is tanítottam. Közben több ezer koncertet adtam az öt világrészben. De igaz, ami igaz: a pedagógia a legjobb időmet vette el, mert gyakorolni éjszaka is, viszont tanítani csak nappal lehet.- Büszke tanítványaira?- Persze. Hatvanegy növendékem nyert nemzetközi versenyeken díjakat, közülük negyvennyolcán első díjat. Itthon is sikeres növendékeim vannak, például Gyarmati Vera és Lovas György, akik Brüsszelben tanultak nálam. És a magyarok közül van sok olyan tanítványom is, aki külföldön felelősségteljes Gertler Endre egyik hangversenyén kezet fog a karmesterrel pozíciót tölt be. Ilyen például Károlyi Sándor, a frankfurti opera első hangversenymestere, a dortmundi főiskola tanára, aztán Máté János, a bajor szimfonikus zenekar első hangversenymestere, aki sikeres hangversenyeket adott szerte a világon. Vagy például Sebestyén Katalin, aki a brüsszeli főiskolán sokáig asszisztensem volt, s ma már tanár. Tudomásom szerint mindig is fontosnak tartotta, hogy magyarokat tanítson. Ez miért szakadt meg?- Magyarországon már 1949-től tartottam mesterkurzusokat. És a ma Szombathelyen működő Bartók-szeminárium hegedűtanszakát tizennyolc évig vezettem. Ennek rendkívüli sikere volt: bizonyosság erre az idesereglö külföldiek hada, köztük jó néhányan a Szovjetunióból jöttek. Sajnos, a fiatal magyarok jelenlétét számomra érthetetlen módon nélkülözni voltam kénytelen. Érthetetlen volt ez azért, mert végtére is a világ azon művészei közé tartoztam, akik személyes kapcsolatban voltak Bartók Bélával. Márpedig mit adnánk ma azért, ha találkozhatnánk egy muzsikussal, akinek alkalma volt... csak öt percig... Beethovennek... lapozni... Szóval nem jöttek a magyarok. Sajnos, ezelőtt két évvel a Bartók-szeminárium vezetősége ráadásul úgy határozott, hogy megszüntetik a hegedűsöket képző tanfolyamot.- Miért?- Ezt én is megkérdeztem. A Filharmónia igazgatója azt mondta, hogy spórolnunk kell. Kétségtelen, én elég drága voltam, noha negyedét kértem annak, mint amennyit másutt kapnék. Igaz, hogy ezért a pénzért több zenepedagógust tudnak foglalkoztatni, de hegedűtanszak azóta sincs, s bár Bartók sok remekművet írt erre a hangszerre, nincs senki, aki Magyarországon tanítaná Bartók hegedűre írt műveit.- Milyen céllal jött most Magyarországra?- Az orvosaim tanácsára pár nap szabadságot adtam magamnak. Ők mondták, hogy oda menjek, ahol a legjobban érzem magam. Márpedig én sehol a világon ilyen jól nem érzem magam, mint Budapesten. Minden szentimentalizmus nélkül: engem itt minden utcasarok emlékeztet valamire. Jóra is. - ACZÉL GÁBOR Jungfer Gyula kovácsoltvas kapuja a budai várban
