Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. július 25. Kölesd külterülete: Borjád „Csak azt vesszük észre, hogy minden eltűnik a faluból...” Minden évben van egy nap, amikor „felébred” mély álmából a falu, a rövid idő azonban nem elég az eszméléshez. A március 15-én Borjádon találkozó fiataloknak a következő napokban, hónapokban nyoma sem marad és ugyanúgy a nemzeti hős emlékét kereső ifjakban sem... De kit is foglalkoztatna a piros betűs ünnepen az, hogy a Sió-menti kis községben emberek élnek és olykor egész életüket kötik ehhez a páratlan vidékhez. * Vakítóan fehér és vadonatúj a vegyesbolt, szokatlan az alacsony, szerény házakhoz, kicsi portákhoz szokott szemnek. Az első benyomást csak megerősíti a belső kép, amitől elválaszthatatlan Sza- lay Lászlóné, a bolt vezetője. Egymaga viseli az itt élők ellátásának gondját, 1979 óta, amikor ide az „Isten háta mögé” jött férjhez. Pontosan tudja, mennyi tejet, kenyeret fogyasztanak az itt élők, disznóvágás idején vagy a hétköznapokon, hány kiló mélyhűtött szárnyashúst rendeljen.- Tavaly októberben költöztem át ide, addig a kultúrházban volt a bolt és működött még a kocsma. Amióta bezárták, igyekszem valamennyire pótolni, jégkrémet is árusítok. De azt mondhatom, hogy nagyon hiányzik, nemcsak a szeszes ital miatt, mert azt itt is megvehetik, és sokan régi bortermelők, ám az egyetlen közösségi hely a kocsma volt a faluban - mondja a mosolygós fiatalasszony, akinek szelíd vonásai mögött is érezni, nagyon komolyan szívén viseli a borjádiak gondját. A néhány perc alatt többen megfordulnak a kis boltban, kiszolgál, számol és az elmaradhatatlan kedves szóval üdvözli a betérőket. Nem túlzás azt állítani, hogy a falu legforgalmasabb pontján időzünk, ahol nemigen lehet unatkozni. Ezzel együtt elfogadható a fiatalasszony érvelése:- Elvitték az óvodát, az iskola alsó tagozatát, Kölesdről hetente egyszer jár ki orvos, a többi napon úgy kell beutazni, csak azt érezzük, hogy minden eltűnik. Két kicsi gyerekünk van, ahogy növekednek egyre inkább szükségük lesz a kulturált, jobb lehetőséget adó környezetre. Én mindenképpen szeretnék elköltözni, de a férjem itt született, nagyon marasztalja a szíve... * Markó György, több helybéli férfiem- berref együtt hetekben méri az életét. Egy A múlt értékei — ma hét munka idegenben, egy hét... munka itthon. Mert pihenni ráérnek még nyugdíjas korban, vagy ha a betegségnek kell megadni magukat.- A kölesti tsz-ben dolgoztam azelőtt, traktoros voltam, de a fizetésem nem ment 3400 forint fölé. Most a székesfehérvári cégnél, a FÖLDGÉP-nél vagyok, egy hetet dolgozom, ugyanannyit vagyok idehaza. Jó ez pénzben és időben is, mert igy jobban be tudom osztani az itthoni munkát is. Négy disznót nevelek, van négyszáz öl szőlőm Ásottkuton, de ez inkább szórakozás, mint kötelesség - halljuk a 39 éves termetes férfi vallomását, akinek családja ugyan nincs, de távollétében a rokonság segíti, pótolja a keze munkáját. Nem szívesen beszél magáról, mindha restellkedne, hogy asszonyok módjára „kiadja magát”, nem is igen kérdezték eddig. A közös problémákat azonban készségesen sorolja:- Regölyből hozzák a kenyerünket, többnyire olyan kemény, hogy szeletelni is nehéz. Hét végére pedig nem merünk többet vásárolni belőle, mert megsava- nyodik, az asszonyok inkább tésztát gyúrnak. Aztán: megérkezik az ember a munkahelyéről, bárhonnan, nem tud leülni, hogy megigyon egy üveg sört; eldiskuráljon. Kiss Józsefnét, nem is kell faggatni, dühösen ismétli a sokszor felhozott panaszokat: „- Hát, kérem sok minden hiányzik innen. Befizettük a pénzt a kultúrházra, azóta egy követ sem mozdítottak benne. A lakodalmakat tartjuk ott, mellette szoktuk a sátrat felverni, ahol főzünk, előkészítünk mindent, de ott kell aludni, mert lezárni, tárolni nincs hol. Megszüntették a focipályát a fiataloknak, erre a sorsra jutott a mozi is, pedig még az öregasszonyok is szívesen eljártak volna. Tehetetlenül, a történtekbe utólag is belereszketve meséli az idős asszony, hogy az egyik éjjel kis híján leégett a házuk, ha a falu népe nem fut össze, a szabad ég alá kerülnek. Nem tudták értesíteni a tűzoltókat, Borjádon ugyanis nincsen telefon. Egyetlen vonal él csupán, munkaidő alatt a termelőszövetkezet telefonján keresztül lehet kapcsolatot teremteni a külvilággal; héttízben reggel nyolctól négyig (természetesen az ebédidő kivételével). A Sass-kúria azelőtt kultúrházként működött, ma lakodalmat sem szívesen tartanak benne Legtöbben a jellegzetes képről ismerik Borjádot A nevezetes történelmi emlékhelyen sétálunk. A Sió-parton a méhes, ahol Petőfi Sándor a Sass család vendégeként, baráti körben szívesen időzött és ihletűje volt a legközismertebb költemények közül a Négyökrös szekérnek, A magyar nemesnek... Nos, a forradalmi ifjúság vezéregyéniségének emlékét, néhány dokumentumát őrző emlék- kiállítást ma hiába keressük a fehérre meszelt méhesben, az értékes anyagot ugyanis a domboldalról lezúduló csapadékvíz és iszaptenger elől biztonságba kellett helyezni, mert a völgy egyetlen épületében, az emlékházban gyűlt össze. A megoldást csak egy beton védőlábazat megépítése jelentheti, ezt követően láthatják újra az érdeklődők a kiállítást. És ma? Két nagyméretű bikaistálló, az enyészetnek indult, gazdátlan Sass-kúria, elvadult, az állattartás nyomát magánviselő terület és növényzet... Ez minden. A szebb napokat is megért kúria egyik ajtaja nyitva, bemegyünk, két tölgyfa íróasztal, stílusában harmonizáló szekrény és „A TELEFON”. Mellette kézzel írt papír, az elnök számát tárcsázzuk. Kicsörög. Varga Sándor elnök éppeh tárgyal, egyébként sem nyilatkozik erről a kérdésről telefonban. Két órával később, az elnöki irodában.- A méhes melletti birkaistállók másfél éven belül lebontásra kerülnek. Már a tél folyamán felbontjuk a szerződést a maszek juhásszal. A kúriában lévő irodahelyiségre sem lesz szükség azután, most is csak minden hónap 10-én fizetéskor használjuk, a 25 borjádi dolgozó fizetését adjuk ki itt - mondja Varga Sándor. Az illetékeseknek ezután arról is töprengeniük kell, hogy mi lesz a telefonnal, hiszen eddig is csak félmegoldás volt a tsz telefon segélykéréskor ingyenes használata. Igaz, ennek fejében bérleti díjat nem fizettek az irodáért a tanácsnak. A másik kulcskérdés a terület sorsa.- Ha más igényt tart a kúriára, a méhes környékére, nem zárkózunk el a terület átadásától, sőt a segítségnyújtástól sem. A parkosításban szívesen együttműködünk, de a fenntartást már nem tudjuk vállalni - hangzik a lehetőségeket és talán a teendőket feltáró válasz. * Borjádon ma 205-en élnek. A falu közigazgatásilag Kölesd külterülete. Háromszáz forint tehot fizetnek a helyiek, ebből alig 14 ezer forint gyűlik össze fejlesztésre. Tavaly egy hidroforos kutat építettek, idén a ravatalozó felújítását tervezik. A kúriával egyelőre nem tud mit kezdeni a tanács.- Ennél jobb adottságokat el sem tudok képzelni egy alkotóház számára. Festői környezet, nyugalom a „történelem levegője, hangulata” - vélekedik Szlobonyi Tiborné, a falu „tanító nénije”, aki az alsós gyerekekkel együtt ma már Kölesdre utazik be naponta. Nosztalgiával emlékezik a meghitt, bensőséges kapcsolatra, a délutáni tanulószobákra, szülők érdeklődésére, a helyiek összetartására. Tizenhét éve költözött a faluba és itt ragadt egy életre... * Hogy mi lesz húsz év múlva Borjúddal? Bendeczkiné Bartos Judit, a Köle.sdi Kö zségi Közős Tanács V. B. titkára néhány pillanatig gondolkodik: - Hangospuszta sorsára jut. Elnéptelenedik. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: GOT7VALD KÁROLY Egy rejtett kincs a páratlan szépségű környéken Hol járt, mit látott? Hamis halászlé az Adria partján Kis szekszárdi kolónia Rovinjban Sokan vannak olyanok, akik már legalább egy évvel korábban határoznak arról, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten hol pihenik ki az egész évi munka fáradalmait. Ugyancsak sokan vannak, akik a külföldi nyaralás mellett voksolnak, bújják az utazási irodák program- ajánlatait és egész évi életüket és igényeiket a leendő utazásnak rendelik alá. A megélhetés mellett a családi költség- vetés minden más forintja az utazásra kell. A nyári szabadságok heteit-hónapjait éljük. Sokan szabadságuk előtti utolsó napokat dolgozzák le és készülnek a belvagy külföldi nyaralásra. Mások még éppen néhány napja érkeztek haza és álltak napbarnítottan és élményekkel feltöltődve munkába. írásunk főszereplői az utóbbiak közé tartoznak. A szekszárdi régi vármegyeháza egyik irodájában ülünk. Beszélgetőtársak: Dömötör Lajos, a Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Iroda munkatársa, Landauer Géza, szekszárdi divatárukereskedő, valamint Kovács Zoltán, a Gemenc Volán Utazási Iroda vezetője. Hármójuk közös ismertetőjele, hogy egyazon időben, egyhelyütt nyaraltak a jugoszláv tengerpart egyik kempingjében, Rovinjban.- Miért éppen oda mentek? - kérdeztem.- Tavaly ismerkedtünk meg a szekszárdi Cooptourist iroda rovinji ajánlatával - mondta elsőként Kovács Zoltán. - Nagyon kedvező áron kínáltak, igényes és jó ellátást, egy nagyon szép környezetben.- Telepített lakókocsikat állított fel ott az iroda már korábban - folytatta Landauer Géza, aki immáron második alkalommal töltötte ott a szabadságát. - Azokban laktunk, már amennyit zárt helyen töltöttünk. Dömötör Lajos: - Már a megérkezés perceiben nagyon kedvező benyomásokat szereztünk. Igaz, az is hozzájárult jókedvünkhöz, hogy mire megérkeztünk, addigra már voltak ott hazaiak és szekszárdi módra vártak bennünket.- Külföldön, leginkább Jugoszláviában nem olcsó az ellátás. Önök hogyan oldották meg?- Teljes ellátást kaptunk - mondja Landauer Géza. - A nyaralás árába természetesen a napi háromszori étkezés is benne volt. Mindenki kártyát kapott és a kemping éttermében mindig a gaját asztalánál ebédelt. Ennél a mondatnál aztán igazán feltör az emlékezés, mint minden valamirevaló jól sikerült nyaralás után. Hárman egymás szavába vágva, elevenítik fel az Iszt- riai-félsziget látványosságait, a hajókirándulásokat, a fürdőzéseket.- Kedvelik ott a magyarokat - summázza a vendéglátók magatartását Landauer Géza.- Helyesebben - veti közbe Kovács Zoltán - tisztelik, mélységesen tisztelik a külföldieket. Hiszen mindannyian vendégek. Pénzt hoznak nekik, ezért kötelességüknek tartják, hogy a kényelmüket szolgálják és mindent megtegyenek zavartalan pihenésük érdekében. Ezután apró történetek, adomák is következtek. Landauer Géza mesél az olasz fagylaltosról is, aki akrobatikai mutatványát elrontván, kárpótlásul vagy félméter magas másik fagylaltot nyújtott át neki. A Rovinjba, Porecsba és Pulába tett kirándulásukról, és néhány mondat erejéig beszélnek a Brioni-sziget szépségeiről is. Ebben az időben vagy tizenöten voltak szekszárdiak a kempingben. Azt is elmondták, hogy mindannyian már az elmúlt év októberében jelentkeztek erre a nyaralásra.- Ilyen helyen, leginkább külföldön érezhető - mondja Dömötör Lajos -, hogy valójában mennyire összetarto- zóak vagyunk mi, magyarok. A kempingben külön kis kolónia voltunk. Együtt mozdultunk mindenre, a gyerekeket pedig el sem lehetett választani egymástól.- És azok a nyugodt esti beszélgetések - nevetnek össze. - Azokat sem lehet elfelejteni.- A fiam az első napokban csak halat evett - így a szekszárdi kereskedő. - Egyvégtében fogta a halakat. Ellenben sem zsírunk, sem olajunk nem volt, ám azért mégis sütöttünk halat.- Mivel? - vetem közbe. Kisütöttük a magunkkal vitt szalonna zsírját és abban. Ha már a halnál tartunk. Nem lettek volna valóban szekszárdiak az ottlévők, ha nem főzték volna meg az első számú étket ott az Adria partján. Főztek maguknak halászlét is. Igaz, hogy egy fia hal sem volt benne, de kocka és fűszer az aztán igen. A hamis halászlé íze azért mé£is csak hazai volt. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS A szekszárdiak egy része stílszerűen, pálmafák alatt a porecsi kiránduláson
