Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-02 / 154. szám
r JÚLIUS A Nap kél 4.51 \ 2 nyugszik 20.45 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 10.52 Névnap: Ottó nyugszik 23.56 órakor Háromszáztíz éve született a felvidéki Losoncon, és Pécelen halt meg Ráday Pál (1677-1733) kuruc diplomata, jómódú birtokos nemes. Csapadék A várható időjárás az ország területén ma estig: többfelé és többször erősen megnövekszik a felhőzet és bárhol előfordulhat csapadék. Néhány zivatargócban felhőszakadás, jégeső is valószínű, a szél pedig átmenetileg viharossá fokozódik. Fülledt, meleg időre számíthatunk. A legmagasabb hőmérséklet csütörtökön 28 és 33 fok között alakul.- A SZEDRESI általános iskolában kö- - A X. KÖLESDI ALKOTÓTÁBOR tegzei egymillió forint költséggel a napokban kezdték meg a központi fűtés szerelését. A munkálatok a tervek szerint augusztusban fejeződnek be, s az olajkályhákat felváltó berendezés két épületben hét tantermet lát el meleggel a téli hónapokban.- „A SIKER TITKA A CSALÁD” címmel országos vetélkedőt rendez az egészségkultúráról az Országos Egészségnevelési Intézet - a Hazafias Népfront és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével - többgenerációs, közös háztartásban élő, gyermeket nevelő családok részére. A rendezvény a családok testi, lelki, szociális kiegyensúlyozottságának és egészséges életvezetésének jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet. A kieséses rendszerű, ötfordulós, kvizszerű játék főbb témakörei: a család szerepe az összetartozás, a szolidaritás az érzelmek alakításában, a nevelésben, az ápolásban, a gondozásban, a munkamegosztásban, a gazdálkodásban, az otthon megteremtésében, a szabadidő felhasználásában, a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében. A verseny első öt helyezettje 200 ezer, 150 ezer, 100 ezer, 50 ezer, illetve 25 ezer forintos pénzjutalomban részesül. A vetélkedőre - amelynek döntőjét december 27-én a televízió is közvetíti - a sajtóban július 27-ét követően közzétett rejtvények helyes megfejtésének beküldésével, valamint az augusztus 29-én, a Népstadionban megrendezendő családi fesztiválon lehet benevezni. nap nyílt meg Tengelicen, a megyei tanács oktatási központjában, melyen 24 művész vesz részt. Közülük ketten jelenleg is megyénkben élnek, tízen pedig elszármazottak, azat valamikor Tolna megyeiek voltak.- A HAZAFIAS NÉPFRONT Tolna megyei elnöksége tegnap délelőtt tartotta soros ülését Váralján. A napirenden elsőként a bonyhádi városi népfrontbizottság nemzetiségi munkájáról szóló beszámoló szerepelt, majd az elöljáróságok működésének tapasztalatait vitatták meg. Végül a politikai ismeretterjesztő munka eddigi eredményeiről, és az 1987/88-as képzési év tennivalóiról ejtettek szót a résztvevők.- A DOMBÓVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a közlekedési igazgatási ügyfélfogadás 1987. július 6-tól július 18-ig csak szerdai napon lesz.- SZIGETSZENTMIKLÓS külterületén egy bányatóban fürdött és a vízbe fulladt Trencsényi Gyula 55 éves lakatos, budapesti lakos. „Marha nagy” a víz OLVASTAM Élőzene a kútnál Jól emlékszem azokra a kemény téli napokra, amikor mindenki ki volt téve a megpróbáltatásoknak, s napota számoltunk be a tél tombolásáról. S most, ha erősen koncentrálok a havas, jeges napokra, akkor sem fázok, még egy csöppet sem. Pedig milyen szívesen dugnék a nyakamba egy marék havat! Persze, a tél az tél, a nyár az nyár, így van rendjén, s a szerdai 30-35 fokos meleg (hőség) sem meglepő, elvégre már júliust írunk, így természetesen írhattuk tegnapi számunkba a Meteorológiai-Intézet „forró jelentését”. Viszont ki hogy tud, igyekszik segíteni magán, akár ventillátorral, akár egy lavór hideg vízzel, egy jeges limonádéval, netán szabadsággal, amit víz mellett tölt. S ha nem ott? Szóval tegnap délelőtt lengyel kisdiákok érkeztek Szek- szárdra. Városnéző kőrútjuk egyik percről a másikra megszakadt. Ugyanis észrevették a Liszt Ferenc téren a zenélő kutat. S le a szandált, be a lábat a kellemes vízbe, majd vidáman énekelni kezdtek. Néhány perc múlva indultak tovább - a Béla térre...- hm Romboló látogató Gömbvillám volt a tettes?- Azt hittem az uram rémeket lát. Olyankat mesélt.- Én meg azt hittem, hogy sírva fakadok, amikor vasárnap (június 28. A szerző) bementem a tanyába. A füstöskémény beszakadva. Törmelék mindenütt. A szobában a falról a tükör ledobva, az üvegcserepek, mint egy robbanás után, a szemközti falaknál, az asztalon, a sarokpadon. A tükörrel átellenben a keretes okmány üvege is rapityára törve. Ahol régen a rakott sparhelt állt, annak a füstlika is végig kiszakítva. Mellette a falba likak vájva.- Még jó, hogy az idő nem marasz- tott minket kint. Nem is tudom mi lett volna. Jó, hogy a gázpalackot még nem vittük ki.- Kicsit eszmélek: ez villámcsapás. De talán mégse? Kimentem a tanya mögé, hogy megnézzem a kéményt, hiszen az be volt szakadva a füstöskonyhába. Hosszában ketté volt vágva. A fele olyan kajlaformán még állt, a másik része a cserepekre zuhant, de a téglák mind szét voltak zúzva. Azon az oldalon a fal olyan, mintha géppuskasorozatot eresztettek volna rá. A stukatúrnád drótozásai mind kiszaggatva. Egyedül ezeken a helyeken látszik pörkölés nyoma. Itt aztán megint öklömnyi lyukak, mintha valaki falbontással akart volna a tanyába jutni. Ez a valami, a szombati nagy eső után jöhetett, mert a kémény „Falmunka” a szobában alatt, honnan a szabad ég látszik, esőnek semmi nyoma. Mindez Nevendős Istvánnak, az alsónyéki fölsőhegyi tanyájában történt.-czakóSzámítógép a téeszben (Tudósítónktól) A magyarkeszi Petőfi Termelőszövetkezetben a meglévő gépek és berendezések jó felszereltséget mutatnak és elégnek bizony ulnak a gazdaság jelenlegi struktúrájának kiszolgálására. A termelőszövetkezet vezetősége nemrég úgy határozott, hogy a már meglévő Robotron és Ascota 170-es könyvelőgép mellé a könyvelés és a számviteli munka pontosítására és gyorsítása érdekében Commodore-64 típusú számítógépet vásárol. A korszerű gép kellő kezelési ismereteket igényel, ennek érdekében heten ötnapos tanfolyamon vettek részt. Az üzembe helyezése megtörtént és a kezdő lépések most folynak napjainkban. Főként a tagok, de kívülállók szolgáltatásait, értékesítések számlázásait, valamint a vállalatok részére történő értékesítések számlázásait egy dolgozó végzi az egyéb elfoglaltsága mellett. Távolabbi tervek között szerepel az anyag, alkatrész nyilvántartása, készletváltozásoknak kimutatása. Két új biztosítási lehetőség az Állami Biztosítónál Az 1987/88-as tanévtől kezdődően az előfelvételt nyert hallgatók is köthetnek 60 Ft-os tanulóbiztosítást. Eddig középiskolai tanulmányaik befejeztével már részesülhettek biztosítási védelemben, az egyetemen pedig még nem. Most az előfelvétel- ről szóló értesítés mellé a befizetésre szolgáló postautalványt is megkapják a leendő hallgatók. A másik újdonság a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének munkaviszonyban álló tagjaira vonatkozik, akik mostanáig csak a CSÉB 80- as biztosítást köthették meg. Az Állami Bizotsító lehetővé tette számukra, hogy - speciális feltételekkel -1987. június 1-től a CSÉB 150-es biztosítást is megköthessék. MINÁRIK LAJOS Nemcsak szidni lehet őket.. Mottó: A téma az utcán Bonyhádon egy hetven év körüli nénike felszáll a szekszárdi járatra két nagy csomaggal. Már Széptölgyesnél jár a busz, mikor a néninek eszébe jut, hogy volt még egy poggyásza, de azt a bonyhádi buszmegállóban felejtette. A sofőr megállítja járművét, már közeledik szemből a bonyhádi járat Nem teketóriázik. Kiszáll, leállítja a másik buszt, s a nénit csomagjaival együtt felsegíti rá. Ezután mindkét járat folytatja útjátmr. Kertbarátok SZŐLŐ. Meleg van és bőségesen csapadékos az időjárás. Az elsődleges pe- ronoszpóra fertőzés, amely az áttelelt spórák behatolását jelenti a levelek szövetébe, már korábban megtörtént, és ezzel a kórfolyamat beindult. Pillanatnyilag a másodlagos fertőzésekkel kell számolnunk, amely a levelek fonákán tömegesen képződő nyári spórákkal történik, és elsősorban a szél útján terjed. A másodlagos fertőzések lappangási időtartama jelentősen megrövidült, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kontakt, vagyis a nem felszívódó hagyományos készítményekkel (pl. Zineb, Vondozeb, Dithane, Bordóilé, stb) 7-8 napnál gyakrabban kell permetezni. Az úgynevezett „agyon- permetezés” felesleges és káros is lehet. Feltétlen meg kell említeni, hogy most a kötődés utáni időszakban a fürtök érzékenysége rendkívül nagy. A fertőzött fürtök kocsánya és a bogyók zöldessárgára színeződnek, kissé áttetszővé válnak, majd gyorsan elszáradnak. Az elmúlt héten megindult a tarka szőlőmoly hernyóinak kelése, amely a lepkék rajzásának megfelelően elhúzódik, és többszöri rovarölő szeres kezelést tesz majd szükségessé a tenyészidőszak során. Az elvirágzás, illetve a közvetlen kötődés utáni időszakban általánosságban időszerűvé vált a botritisz elleni megelőző védekezés. Az élettani, tehát nem fertőző betegségek közül helyenként megjelentek a vashiány-mészklorózis tünetei, amely indokolttá teszi a növény számára alapvetően fontos vas mikroelem mesterséges adagolását. Összességében és a kialakult helyzetnek megfelelően a főbb teendők a következők: 1. A szellős lombozat folyamatos biztosítása. 2. A peronoszpóra elleni védekezés hosszú hatástartamú felszívódó szerekkel (Ridomil, Mikai) háromhetenként, a hagyományos kontakt szerekkel 8-14 naponként. 3. A botritisz elleni megelőző védekezés a fürtzáródásig két alkalommal Romi- lan 50 WP vagy Sumilex 50 WP gombaölő szerrel. Ortho-Phaltan vagy Mycodi- fol készítménnyel három permetezés szükséges. 4. Molyok ellen Bancol 50 WP vagy Decis 2,5 EC kombinálása a gombaölő szerekhez. 5. A vas mikroelem pótlása Sequest- ren 330 Fe, vagy Fitohorm Fe készítménynyel szintén permetlé kombinációban. ZÖLDSÉG. A mák növényállományokat a peronoszpóra mellett a helmintho- sporiumos levélfoltosság kórokozója veszélyezteti. A leveleken sötétbarna, ibo- lyás árnyalatú, szögletes foltok keletkeznek, melyek hosszúsága elérheti a 10 cm-t is. Erős fertőzés esetén a foltok ösz- szefolynak, és az egész levéllemez elszárad. A kórokozó elleni eredményes védekezést a két hatóanyagot tartalmazó készítmények, pl.: Ridomil, Miltox, Special, stb. biztosítják, amelyek a mákperonosz- póra ellen is hatékonyak. * Az állati kártevők közül a levéltetvek mellett a máktokbarkó és lárvája, valamint a máktokszúnyog okozhat tetemes mennyiségi és minőségi károkat. A kártétel három permetezéssel megelőzhető. Az első permetezést úgynevezett „kam- pósbot,, állapotban, a másodikat virágzás kezdetén, a harmadikat pedig teljes virágzáskor kell elvégezni. A virágzáskori permetezést csak a méhek napi repülésének befejezése után lehet végrehajtani, valamelyik piretroid készítménnyel, pl. Decis 32,5 EC. A korábbi két permetezés a nap bármelyik szakában elvégezhető a Bancol 50 XP rovarölő szerrel, amelyből 5-7 dkg szükséges 100 liter vízhez. BEDA GYULA Tolna Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás-------------—--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ' K ÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: Dr. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J Talán itt próbált bemenni? „Kéményfürészelés” után