Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-15 / 165. szám
1987. július 15. NÉPÚJSÁG 5 HIVATÁS „Valamely feladat elvégzése iránt, vagy valamely munkakör, pálya, foglalkozás iránt érzett hajlam, vonzódás, vagy valamire való rátermettség, elhivatottság. Az ennek alapján választott, űzött foglalkozás. Valamely feladat, kötelesség.” (A magyar nyelv értelmező szótára.) - Ahány ember, annyiféle lehet a hivatás, sőt egy embernek lehet egyszerre többféle hivatása is, hiszen a rátermettség és az elhivatottság szólíthat egy embert többfelé is. Oldalunkon csak felvillantani szeretnénk néhány szakmát, foglalkozást és bemutatni néhány embert Tolna megyéből azok közül, akiknek a hivatása nincs reflektorfényben. Már az öregapám is halász volt... A Sió valamikor a megélhetés egyik forrását jelentette a harci emberek nagy részének. Virág János ma már csak másodmagával foglalkozik errefelé kishalá- szattal. Persze csak hivatalosan, mert a „rabsicok”, az engedély nélkül halat fogók többen is akadnak. Éppen miattuk mérgelődött akkor is, mikor egy déli órában felkerestük.- Látják, valaki megint csibészkedett - mondja, miközben szakértelemmel emelgeti ki a varsákat a zavaros vízből. Elvitték a csónakból a kalapácsomat, amivel visszaütöm a rudakat. A bárkám tetején találtam meg. Nyom nincs a parton, biztos csónakkal jött az illető.- Tíz varsája is van ezen a hatszáz méteres szakaszon. Mindennap felszedi őket?- Csak kétnaponta, mindig hajnalban. Most azért jöttem ki, mert hallottam, hogy kotorták a Siót, és féltem, hogy a hajó elsodorta a köteleket. De úgy látom minden ép. Sajnos évente 8-10 varsa mindig odavan. Vagy hajó szakítja el őket, vagy ellopják. Sok a tolvaj...- Igaz, hogy maga fonja a hálóit?- Én bizony, perionból, tűvel. Elég drága ugyan, mert ezer forintba kerül annyi, amennyiből három nagyobb varsa kijön, meg úgy tíz napom is elmegy vele, de, főleg télen, van idő bőven. Közben nézi a varsát, a benne ficánkoló két-három kis ezüstszínű keszeget.- Jól van, no, hadd nőjenek még, majd holnap kiveszem őket, addig meg hátha lesz társuk is - szól, s visszaengedi az eszközt.- Ez bizony nem nagy zsákmány. Megéri így a halászkodás? - faggatjuk.- Nézzék, én tizennégy éves korom óta járom a vizet, már az öregapám is halász volt. Az első csónakot 1945-ben csináltam, azóta kishalász vagyok én is. Olyan ez nekem, mint valami hivatás, bár nyugdíj előtt a téeszben a traktorosok brigád- vezetője voltam, amellett jártam a Sióra. Megélni nem lehet belőle, de nagyon jó időtöltés. Régen sokan voltunk, aztán amikor 1957-ben meghalt apám, fel kellett hagynom a halfogással, mert pöröltek az asz- szonyok a családban, hogy soha nem vagyok otthon az etetésnél. Most megint ráérek, hát csinálom. Ha az ember nyugdíjba megy, attól nem lehet abbahagyni a munkát se, meg a mozgást se. Valamit mindig tenni kell. Vadászom is, s akkor érzem jól magam, ha legyalogoltam húsz kilométert. Itt a csónakban meg evezni kell, az megmozgatja az összes izmot. S kell a hal is, várják a faluban. Megállók a bolt előtt, itt ez a kis láda - mutatja a régi Pannónia motor oldalkocsiján a fehér tejesrekeszt - s mindenki azt választ magának, amit szeret. Keszeget, kárászt, néha angolnát...- Biztosan örül a finom csemegének a család is...- Á, nem. Úgy van ez, hogy megfoghatom, megpucolhatom, megsüthetem és meg is ehetem magam. A feleségem meg a lányom nem szeretik, a vejem se rajong érte. A halászat se érdekli. Velem ki is hal a családban ez a mesterség - mondja szomorkásán, majd elköszön, mert a túlparton négy-öt varsa még hátravan. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Hajtunk is múlik Hivatása színész, tévésorozat. A színészek, sportolók amúgy is nyilvánosság előtt zajló életére mindenki kíváncsi. A televízió és a könyvkiadás - lásd sportolók és volt sportolók életrajzai, szinészkönyvek - ki is elégíti ezt az igényt. Ez végül is hamis képet kelt a közvéleményben. A színészmüsorokban általában az a téma, hogy kié a főszerep, rendezőé vagy a színészé. Előfordult, hogy teljes ötven percen át nem esett szó az íróról, aki azért mégiscsak megírta azt a darabot. A színházi előadás tartalma azért akárhonnan is nézzük, az író szövege és önmegvalósítás helyett sokszor már az is valamit jelentene, he legalább interpretálnák az író mondanivalóját'. Élő tudósok például csak elvétve - akkor is a kettes műsorban kilenc után - fordulnak elő a televízióban, a lapokban már gyakrabban, a rádióban viszont mindig ugyanaz a tucatnyi elméleti szakember szerepel, aki egyik hivatása mellé az ismeretterjesztést választotta másodiknak. A hivatás kifejezést általában fenntartjuk a művészek, tudósok számára. Kicsit tágabb értelemben legfeljebb az értelmiségi pályákra szoktuk mondani, hogy hivatás. Hivatása van az orvosnak, a pedagógusnak, a jogásznak már kevésbé, a mérnököknek alig. Pedig az ember alkotni vágyik és alkot is. A maga módján és a maga helyén, ahol teheti. Minden értelmes emberi munkában megtalálhatók az alkotás elemei és így lehet hivatás is. Egy asztalos, villanyszerelő, hegesztő is végezhet művészi munkát - a szakmák jegyzéke több száz foglalkozást ismer - és akkor az alkotó joggal érezheti mások szolgálatát egyúttal hivatásának is. Ezzel persze korántsem azt mondjuk, hogy minden munkakör egyúttal alkotó munka is. Sajnos, még nem így van, addig meg „történelmileg hosszú, átmeneti időszaknak” kell eltelni, amíg megszűnik a fizikai és szellemi munka közötti különbség és a munka mindenki számára létszükséglet lesz. Arról nem is szólva, hogy a társadalom mikor éri el a fejlettségének azt a fokát, hogy a legtágabb értelemben vett segédmunkát okos gépek végezzék el helyettünk és az ember számára csak az alkotás maradjon. Mégis, már most is mindeki választhat kedve és hajlama szerint hivatást magának. Ha nem a munkaidő nyolc órájában, hát a családi vagy társadalmi élet más területein. Lehet hivatás például a gyereknevelés, a közéleti tevékenység széles skálája áll mindenkinek rendelkezésére ahhoz, hogy önmagát megvalósítsa és ezzel mások hasznára is legyen. A gazdasági-társadalmi kibontakozás programja most a tennivalók olyan sorát tárja fel, amelyek között válogatva ki-ki megtalálhatja magának azt a területet, ahol hivatásszerűen munkálkodhat. Hivatalnokként, íróasztal mellől nem lehet „A népművelés, egy életforma...” Nyolcszáz híradós - több mint kétszáz kisfilm Válságban van a közművelődés, a szomorú megállapítás lassan közhellyé válik és valahogy a próbálkozások, a jobbító szándék ellenére sem javul a helyzet. Nem is igen népszerű dolog ma népművelőnek lenni, sokan elhagyják a pályát, még többen a végzett fiatalok közül el sem kezdik. De azok, akik a pályán maradtak és maradnak évtizedekig, valami megmagyarázhatatlan erő húz ide. Kis István közéjük tartozik.- Meglepően könnyen vállalkozott a beszélgetésre, mi az oka ennek?- A tv-híradónak dolgoztam egy ideig és riporterként gyakran tapasztaltam akkoriban, hogy mennyire megnehezítheti az ember dolgát, ha egyik-másik riportalany vonakodik, nem nyilatkozik, egyszóval a munkámat hátráltatja.- A szegedi egyetemen történelemföldrajz szakon végeztem, már akkor a filmes részlegnél dolgoztam. Itthon aztán a megyei tanács javaslatára, mint filmezni szerető és akaró fiatalt küldtek tanfolyamra, kerültem a televízióhoz és egészen a körzeti stúdiók megalakulásáig készítettem a Dél-Dunántúlt bemutató, eseményekről tudósító filmeket. Tanítottam azután a paksi gimnáziumban és a szekszárdi ipari iskolában és persze filmes szakkört vezettem. Miután már a munkámat akadályozta a filmezés, döntenem kellett és a mai művelődési központ elődjében, a népművelési tanácsadóban helyezkedtem el. Azóta, 23 éve egy munkahelyen, egy munkakörben dolgozom...- Művészeti előadó, aki filmmel, fotóval foglalkozik. Igaz, az egykori hobbi, kedvtelés munkája része lett, mégsem vált hivatásos filmessé - nem sajnálja?- Az amatőrizmus sokkal szebb, nem vész el a könnyedség, játékosság. A forgatókönyvet is szabadabban változtathatjuk, amikor éppen a téma megkívánja. Petőfiről forgattunk például dokumentumfilmet, az emlékhelyeket, azokat a vidékeket kerestük fel, ahol megfordult egykor. Sárszentlűrincen egy nénire bukkantunk, aki 150 versét tudta elmondani, valósággal imádta a költőt. Ekkor derült ki az is, hogy Mattioni Eszter festőművész a költő életéből ismert Sass Erzsiké unokája. A riportanyagok természetesen nem maradhattak ki a filmből.- Hány filmet készített és melyiket szereti leginkább?- A híradóban 800 körüli filmem jelent meg, a megyében 200 fölött van a kisfilm- jeim száma. A legközelebb a nagyjainkat bemutató életműsorozatot érzem magamhoz, Illyés Gyuláról, Petőfi Sándorról, Babits Mihályról készítettem ezeket. A témákkal, gondolatokkal hagyom magam általában csábítgatni, az őszi kaposvári találkozóra például még csak annyi bizonyos, hogy néprajzi jellegű, hagyományőrzésről szóló filmet forgatok.- Milyen presztízse van az amatőrfilmnek?- Öt éve, amióta a hangosítás megoldható és persze a videó terjedésével élvezhetőbb műsorokat lehet produkálni, természetesen a leggyakoribb dokumentumműfaj a portré, a szűkebb környezetet bemutató, az útifilmek esetleg báb-, rajzfilmek területén. A legfontosabb persze a pénz. Egy jó- példa: a Szekszárd 900. évfordulójára forgatott film 30-50 ezer forintba, a 925. évfordulós már 370 ezer forintba került és ez még csak harmada a mai áraknak!- Gondolja, hogy a pénzszűke okozza a közművelődés mai kritikus helyzetét is?- Részben feltétlenül. Elüzletiesedik a közművelődés, az intézményeknek gombát kell termeszteni, kenyérboltot, fodrászatot „befogadni”, hogy csak néhány példát hozzak. De megváltozott a szellem is, az egyetemről kikerült fiatalok hivatalnokként, íróasztal mellett, esetleg kutatóként produkálnak, nem mennek az emberek közé. Pedig éz a legfontosabb a népművelésben. Az, aki nem szereti az embereket, nem érdekli a gondolkodásuk, igényeik, csak nyűgnek érezheti ezt a munkát, semmi esetre sem hivatásnak. A képzést sem tartom jónak, szükségtelen, és nem is érthet a népművelő mindenhez, inkább menedzser típusú embereket kellene formálni. Mellette pedig egy szakmát szerezzen, egy területhez valóban mélyen értsen.- Ezzel egyben válaszolt is arra, hogy mit tart legfontosabbnak a pályáján.- Talán nem mindenki érzi ezt, de a népművelés egy életforma... TAKÁCS ZSUZSA Pl LUN AT PILLANAT KÉPEK KÉPEK Hogy elégedett legyen az utazó Aki Mester Jánossal, a decsi Egyetértés Mező- gazdasági Termelőszövetkezet szállítási részlegvezetőjévé kezd beszélgetni, a harmadik mondata után biztosan autókról, utazásról esik szó. Nem nagy múltra tekint vissza a tsz azon a területen, ahol az autóbusszal történő személyszállítással van kapcsolata.- Most 7 és fél millió forintos bevételről is számot adhatunk - kezdi nagy lendülettel Mester János. Az autóbuszaink nemzetközi útvonalon járnak... Itt felsorolása következik az idegen országoknak, ahova a decsi tsz autóbusza eljuttatta már a fuvaroztatókat. Amiről, ahogyan beszél a részlegvezető, egyetlen szó látszik a legjellemzőbbnek: megszállottan. Sokan túlzásnak tartják mindazt, amit magával és másokkal szemben követel, de kívülállónak mindenképpen követésre méltónak látszik.- Van abban valami nagyszerű érzés - folytatja - amikor mondjuk Hollandiából, vagy Törökországból szerencsésen hazaérkeznek az autóbuszok, a gépkocsi- vezetőkkel együtt és pár nap múlva kapok egy levelet, amelyben a csoport vezetője - akit szállítottunk - megköszöni a színvonalas kiszolgálást. Ezt hangsúlyozni szeretném, hogy nekünk az utasokat ki kell szolgálni. Párizsban éppen úgy, mint Krakkóban, vagy akár Zalaka- roson. Nagyon erős konkurenciát jelentenek egymásnak a fuvarozó vállalatok, szövetkezetek. Csak úgy lehet a versenyben megmaradni, ha valami olyan pluszt biztosítunk, ami miatt egy utazási iroda másodszor is vagy esetleg rendszeresen hozzánk fordul, bennünket kér.- Mi lehet az a plusz?- Mindenek előtt a pontosság. Alapelvem az, hogy félórával előbb ki lehet állni az autóbusznak az indulás helyszínére, de egy percet sem szabad késni! Ezt gépkocsivezetőinkkel sikerült elérni - Nagy Istvánt, Kovács Józsefet említhetem. Azt nem mondom, hogy nem voltak nézetem miatt összeütközések, de a célunk közös, mégpedig az, hogy elégedett legyen az utazó. <jkj.
