Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-02 / 128. szám

4 ™EPÜJSÄG 1987. június 2. Moziban A tündérmese véget ért Már azt sem tudom, szeretnék-e szép leány lenni, vagy sem? Eddig azt tanul­tam, hogy a szép leányok élete csupa csillogás, csupa fény. Ez a dokumentum­film, megzavarta gondolkodásomat. Be­bizonyította, hogy az egész smafu, a showbuiness humanista kapcsolatokat nélkülöző vállalkozásáról van szó. Ezek után már szép leány sem akarok lenni! Elhatározásom indoklásául el kell mondanom, hogy semmi kedvem aláírni egy vállalat olyan szerződését, amiből az sem derül ki, hogy később mit kell csi­nálnom. Nincs kedvem elfogadni egy olyan koronát, amit később visszaköve­telhetnek. Semmi kedvem ahhoz, hogy a verseny után szobrot készítsenek rólam, amihez meztelenül „formát” kell állnom a gipszet az alanyok ruhátlan testére ken­ték fel és különösen nincs kedvem az en­gem hozzájárulásom nélkül fényképező és azon tetemes valutát kereső fotósok kamerája elé állni, mégha arra a filmben ugyan nem nyilatkozó illetékes enge­délyt is adott. Tényként meg kell állapíta­nom, hogy az elsők között nem végzett, de objektív megítélésen szerint is élvo­nalbeli versenyzőtársam, K. Z. dombóvá­ri származású, (ott érettségizett), de ma­gát budapestinek valló kolléganőm száz­ezer forintos díja és kaliforniai szerződé­se nem hagy hidegen, de elvártam volna a versenyben elsők méltóbb megbecsü­lését is. Szerettem volna az első helyért izgulni, de az akkori pletykák s az elké­szült dokumentumfilm meggyőzött arról, hogy ez naiv ábránd, hisz az első három helyezett személyről még a zsűri szava­zása előtt döntöttek. Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy nem akarok szép leány lenni... Elhatáro­zásom Hartai László és Dér András do­kumentumfilmjének megtekintése után született. Nem tudom azt se, minek ne­vezzem ezt a filmet. Bátor, szókimondó alkotásnak, vagy csak a szerzők jólérte- sültségét fitogtató filmnek. Mert igaz, hog Kismonográfia Pirk Jánosról Piktúránk nagy öregjének pályájáról a Képzőművészeti Kiadónál megjelent kö­tetben Supka Magdolna művészettörté­nész a következőket irjá: „Az életmű tar­talma befelé gyűrűzik, mélyül, színese­dik, talán mert alkotója teljességgeíráha- gyatkozik önnön csendjére, mely szüle­tése óta egybefonódott a szabad termé­szettel. A tágasságban eszmélkedik: bol­dogsága, buja sóvárgása ritkán szorult tető alá és lépte falak közé. Városi utcát lába alig járt, tekintete nagy kékségben fürdött, hallása apró ne­szeken finomodott, tapintása szirmok bársonyán.” A művész elmúlt 80 esztendős, de ihle­te, kedve nem fakul, művészete ma is a szüntelen történés csodája. Apja szíjgyártó, nyerges, kárpitos, ko­csifényező és címfestö volt, a galántai Eszterházy-uradalom kommenciós cse­lédje. Dédnagyapja még jobbágy. Talán tőlük örökölte a föld és szegényparaszt­ság iránti szeretetet. Tizenegy gyerek született a családban. „A galántai mezít­lábasokhoz tartozom, akiknek Kodály egyik művét ajánlotta" - írja egyik barát­jához címzett levelében. Pirk János festé­szetének földszagú arculata teljességgel egyéni, ám eredőit tekintve és a művész kötődése révén a nagybányai festészet­hez tartozik. A festő találóan mondja: „...munkásságom a föld költészetévé ala­kult..." 1921-ben készült akttanulmányán már látszik tehetsége. Pályájának szakaszait, életének sorsfordulóit határkövekként jelzik önarcképei. A negyvenes évek vége felé gyerekek protréja, virágok szépsége, évszakok kö­szöntése jelenik meg vásznain. Mindez annak ellenére, hogy életkö­rülményei igen kedvezőtlenek, kénysze­rűségből favágó, napszámos ebben az időben. Kedvét a festészetben leli ekkor is. Házasságkötése után újra bontakozik, újraéled pályája. Ekkor születik többek között a „Kártyázók”, a „Kukoricafosztás” és a „Szappanbuborékok” című képe. A Mai Magyar Művészet sorozatban megjelent kismonográfiát 17 színes és 33 fekete-fehér illusztráció egészíti ki. A kötet angol nyelvű összefoglalóval és képjegyzékkel jelent meg. feltár olyan (jelentéktelen) tényeket, ami­ről az akkori - borsos belépődíjat fizető, - néző nem tudott, de ugyanakkor nem keresi a választ alapvető kérdésre: Ma­gyarország legszebb lánya, a csillogás, az ünneplés a világkarrier várományása, M. Cs. A. néhány hónappal a „nagy att­rakció” után miért lett öngyilkos, miért nyelte le az Egyiptomból hozott kígyó­mérget? Egy dokumentumfilmnek nyilvánított alkotástól elvárnám a választ. No, nem a szenzációhajhász sajtóorgánumok stílu­sában, mert abból volt elég. Magam is ol­vastam a Quick magazinban Frederic von Anhalt hercegről, a nyitott Mercedes Cabrio 350-es sportautóban eltöltött randevúról és az ezt követő, Fonyódon elszenvedett pofonokról. (A fentiekre semmi bizonyíték.) A tény, hogy meghalt, önkezével vetett véget életének Magyar­ország szépe. A miértre ez a dokumen­tumfilm nem adta meg a választ. Pedig a hibák feltárása, a.visszahúzó erők, az önkényes, önhatalmú intézke­dések, a kiskirálykodások, a pozícióból elkövetett visszaélések feltárása már nem is lenne magyar találmány. Tudunk erre határainkon kívülről is jó példákat hozni. Jó lett volna ebben a szellemben készíteni a filmet és akkor még a videó­ról filmszalagra.átmásolt alkotás mozi­ban nagyon zavaró technikai tökéletlen­ségeit is elnéztem volna. Nem a kiutat, a következő évekre, évtizedekre porgra- mot adó alkotást, csak a tényfeltáró, azt bemutató dokumentumfilmet vártam. A Szépleányok című film nem ez volt. A tündérmeséről lerántotta a leplet, de alat­ta nem az igazságot, hanem csak egy va­lamivel vonzóbb leplet mutatott. TAMÁSI JÁNOS Nem tisztünk megítélni, hogy Stul- ler Gyula, Rásonyi Leila, Rolla János és más kiváló hegedűsünk sorában Szenthelyi Miklós - és az előbb emlí­tettek - képviselnek-e Zathureczky- hez hasonló nagyságrendet, kvalitá­sokat; a Yehudi Menuhin-féle zse­nialitást végképp ne említsük. Az azonban mindenképpen bizonyos, hogy Szenthelyi Miklós egyike azon kevés magyar, fiatal hegedűsnek, akinek produkciója mindig megbíz­ható, élménygazdag, színvonalas. Azt is mondhatnánk, a filharmóniai bérletsorozatot recenzáló toliforga­tónak az évadzáró hangverseny al­kalmával is könnyű dolga volt. Nyilván valamiféle oknál fogva rá­szolgált Szekszárd, de ennek az egyik legkisebb megyeszékhelynek évről évre rangosa bérletösszeállítá­sa (hogy csak Baját, a hasonló nagy­ságrendű várost említsük: nincs is filharmóniai, felnőtt koncertsoroza­ta...). Nem túl rég vezényelte itt Koba- yashi az Állami Hangversenyzene­kart, az idén a nemzetközi Liszt-ver­seny győztesét üdvözölhettük a Mű­vészetek Háza Yamahájánál, és így tovább. Enyhén szólva nagyképű dolor volna ezek fölött a kiváló dolgok fölöt fitymálgatni, szőrszálat hasogatni. Mint az előzőekben említettük Szenthelyi Miklós is honi kiválósá gaink közé tartozik: röpke néhám esztendeje már üdvözölhettük váró sunkban, jelenlegi fellépése, az el hangzott koncert tanúsága szerin igazolta a várakozást, de nem helyte len tán bizonyos értelmű előrelé pésről is beszélni. Schubert és Brahms egy-egy szó nátájában a romantikus érzüle mélységeit és magasságait bonthat ta ki, Paganini capriccioiban az „ör dög-trillás” diktálta technikai maxi mumokat ostromolhatta. Ami a két német romantikus prob lematikáját összefogja, az egy szersmind Szenthelyi telibe talá megfogalmazását is bizonyítjs Schubert a kis formák felől közeli míg Brahms a szimfonikus művek fe löl. Szenthelyi klasszikus egysége kovácsolt e két szélsőséges megkö zelítésmódból - ám véletlenül ser feledkezhetünk meg az áldozató zenei partner, „civilben” a leánytesí vér stimuláló, mindenben alkalmaz kodó zongorajátékáról... dob-n ■1^­A zsűri tagjai Színházi esték Koldusopera A játékteret horganylemezzel bélelték ki, ezzel is jelezve, hogy rideg, érzelem- mentes világba visz Brecht Koldusoperá­ja, amit - mint ismert - John Gay ötlete alapján írt, aki viszont Swiftből merített. A messze múltba nyúlik tehát vissza a Koldusopera története, ami Brecht fel­dolgozásában szatirikus komédia a pénz megrontó hatalmáról, azt példázva, hogy a bűnöző és a kapitalizálódott polgár kö­zött csak árnyalatnyi különbség van. Brecht cinikus hősei gátlástalanul tö­rekszenek a vagyonra, ezért mindenre képesek, s ez egyaránt jellemzi Pea- cockot, a kolduskirályt, Tigris Brown rendőrkapitányt és a bűnöző Bicska Ma­xit. Petrik József rendezésében azonban eltolódik a hangsúly, itt Kocsma Jenny áll a darab középpontjában, bűnbánó Magdolnaként, amiért rendőrkézre adta a hűtlen Bicska Maxit. Bármint magya­rázzuk is a darabot, ez Brecht szándéká­tól idegen, főleg ilyen melodramatikus felfogásban, ahol Kocsma Jenny bele­örül a lelkifurdalásba és a nagyobb hatás kedvéért rögtön kényszerzubbonyban jelenik meg. Brecht nem szokott érzeleg­ni, a Józsefvárosi Színház előadása pe­dig azt sugallja, hogy essék meg szívünk Kocsma Jennyn, mert alapjában véve nemes szívű utcalány, akit tébolyba ker­get a bűntudat. De amikor meg kellene hatódnunk, in­kább feszengünk, mert ez a bűnbánó utcalány, kényszerzubbonyban, nem tud igazán beilleszkedni a darab világába, s a tanulság is, ami egyébként nem idegen Brechttől, nagyon erőltetett, mert miért kellene így járnia annak, aki rendőrkézre ad egy csapodár bűnözőt? Azt mondják, Pécsi Ildikó kedvéért tör­tént az egész, pedig nem tud meggyőzni, nem is ő áll a darab középpontjában, ha­nem Tyll Attila, aki harsány jókedvvel ko- médiázza végig a darabot. A többiek is jók, Beregi Péter, Tóth Judit, Vándor Éva, Pákozdi János, s arról nem tehetnek, hogy a játék irama néha lefékeződik; fő­leg a befejezésnél éreztük ezt. A Koldusopera Brechtnek valószínű­leg legjobb, de mindenképp leghatáso­sabb darabja, jelenleg három színhá­zunk is játssza három felfogásban. A Jó­zsefvárosi Színház előadása azt mutatja, hogy tovább lehet kísérletezni vele, mert ez a felfogás semmiképp nem jelenti a végső szót, a legjobb megoldást. Cs. L. Rádió A 8-8-8 újra a célunk A férfi korábban a Cse­peli Vasműben, a „Martin­ban” dolgozott, derékpa­naszai miatt került hántoló­gépre, felesége betanított szakács. Ha munka után van néhány órájuk, meg hétvégeken, a kiskertbe mennek, 1970-ben vettek egy darab földet, amikor idekerültek. Szabolcsiak, nem munka ez, inkább ki- kapcsolódás nekik, me­nekvés a hatodik emelet­ről. Rendszeres gmk-val is legfeljebb 6500 forintot visz haza a családfő. A szó­rakozást a bérházban lévő klubban rendezett nagy ul­tipartik jelentik. Ha szer­veznének, sem mennének el szakmai vagy kulturális programokra a „kultúrba”, halljuk a riport végén. Majd a Csepeli munkás- otthon szakembere sorolja az adatokat: csökken a könyvtárlátogatók száma, a nyelvtanfolyamokról el­tűntek a fizikai dolgozók, a szabadidő hiányánál meg­határozóbb gond a pénz­telenség. Nem könnyű témába vá­gott bele tehát a szerzőpá­ros, Kondor Katalin és Tar- nói Gizella a Jelenidőben cimű sorozat legutóbbi műsorában. A csepeli munkások szabadidejét vizsgálták, ezúttal nemcsak a nagy­számú szociológiai felmé­rések alapján, hanem ma­gukat az érintetteket meg­kérdezve. Vasgyáriak, tex­tilmunkások, építőiparban dolgozók egyformán erősí­tették a már ismert, de megoldást nem nyert gon­dokat. Az Elzett Egyesülés gyárának vezetője széle­sebb összefüggésben ép­pen az irányításban, a munkaszervezésben látta az alapvető problémát, mi­nek következményeként a legjobban dolgozók gmk- ban próbálkoznak, holott tőlük várhatnánk a meg­újulást, a szakmai tovább­lépést. A felkészüléshez azonban szabadidő kell. A műsor készítői nagy alapossággal járták körbe a munkásoktól kezdve a vezetőkig, a közművelődé­si szakemberekig az érin­tetteket és a félórás riport- összeállításból bizony az derült ki, hogy a már száz esztendeje a munkásmoz­galom zászlajára irt 8-8-8 (mun ka-szabad idő-pihe­nés) ma nem létezik. Ehhez pedig, mint azt Fukász György szociológus zárás­ként elmondotta, nem a munkaidő csökkentésén, hanem a szabadidő felté­teleinek megteremtésén kell fáradozni.-takács­Tévénapló Folytatásra várunk... A nemzetközi gyermeknap köszöntésére méltóképpen készült fel a Magyar Tele­vízió. Vasárnap reggel fél kilenctől este nyolc óráig nonstopműsor szórakoztatta a gyerekeket és persze a fiatalos lelkű idősebbeket is. A nap szóvivője Rózsa György volt és mellette nagyszerű fogásként Nagy Bandó András kommentálta a látottakat, eredeti stílusával, humoros közbeszólásaival néhol továbblendítette a már-már fá­radó műsor hangulatát. Valóban színes programot állítottak össze erre a napra a műsor szerzői, négy helyszínről, Budapest, Kecskemét, Kaposvár, Szeged városaiból jelentkeztek be rendszeresen a riporterek, hírt adva az ott folyó eseményekről és kicsit bemutat­va a helyi iskolákat, művészeti csoportokat, az ott élő gyerekeket. Ötletes próbákat kellett megoldani a két vetélkedő város csapatainak, ahol egész napos küzdelem után dőlt el, hogy a Kaposváriak nyerték el a fődíjként felajánlott állatkertet. Ami elgondolkodtató volt, az a minden várakozást felülmúló aktivitás, amellyel a helyiek és az ország más vidékén élők társadalmi munkát, pénzfelajánlást tettek, vagy éppen valamelyik értékes állatukról mondtak le az alapítandó állat- és növény- kert javára. Ezt az aktivitást pedig nemcsak a győztes városban kamatoztathatják, fordíthatják a település hasznára, hanem az alulmaradt, de semmi esetre sem vesz­tes szegediek is. Ugyanúgy, mint ahogy felébresztheti más települések vezetőit, az ott élőket az összefogás, saját erejükre való támaszkodás lehetőségeire. Bár a rendkívül színes programok közül egyetlen egyet ragadtunk ki, bizonyára sokan emlékeznek szívesen a külöip erre az alkalomra irt rövid tévéjátékokra, a kö­zös, országos sütésre, főzésre, a tehetséges gyerekek bemutatójára. De talán jó volna az ünnepi hangulatból valamit az év többi napjára átmenteni és hasonlóan iz­galmas, színvonalas gyerekműsorokat, fiatalokat érdeklő és megmozgató adáso­kat sugározni ezután is. Mondjuk úgy, hogy hétvégeken különböző helyszínekre látogatna el egy stáb, bemutatva a települést, az ottani fiatalokat, folytatódhatna a tehetséges gyerekek bemutatkozása, vagy például a 2-es csatornán legalább hét­végén délutánonként a nonstop gyerekprogram sugárzása. Várjuk tehát a folytatást. ^ - tzs ­Szellem a palackban „Valóban éretlen még az ember a tudás felelősségének hordozására?” - teszi föl a kérdést Marx György „Jövőidőben" című, ismeretterjesztő célokat szolgáló, vala­mennyiünk lelkiismeretére és felelősségérzetére apelláló kis könyvében. A tudo­mány és technika fejlődésén belül elsősorban az „atombomba árnyékát" felidézve kell megfogalmaznia aggályát, s gondolatmenetét, érveit'erősítendő újra és újra föltennie a kérdést. Mert hogy miféle szellemet engedünk ki a palackból, az valamennyiünk létét, jövőjét érintően alapvető jelentőségű. Hogy súlyát, világ- rendszereket átfogó jelentőségét érzékeljük, abban a televízió külpolitikai szer­kesztőségének szombat délutáni műsora is a segítségünkre volt. A kamera a nem­zetközi orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért VII. kongresszusára, a napokban zajló moszkvai tanácskozásra pillantott be. Nem a rövid interjúk láncszemeire fűzött tudósítás, tehát maga a műfaji kategória teszi nehézzé azt, hogy a látottakról most „szabályos” kritika íródjék. Az esztétizáló méricskélést sokkal inkább a téma érvényteleníti. Az a leküzdhetetlen megrendült- ség, amellyel négy-ötmilliárd éves földünk pusztulásának lehetőségét vagyunk kénytelenek tudomásul venni. Nemcsak a sokkoló hatású - és sajnos ismerős kép­sor, amely a század legszégyenletesebb hadműveletét felidézte. Az orvosok, tudósok válaszainak összefoglalható tanulsága minden bizonnyal összecseng a stronciumesőben fogant japán gyermekek - ma már felnőtt nemze­dék - tapasztalatával: a békéért való harc, az életben maradásunkért folyó küzde­lem, amelyben kinek-kinek meg kell találnia a felelős cselekvés terrénumait. A nyi­latkozók többsége - így a magyar küldöttség vezetője dr. Hollán Zsuzsa akadémi­kus is - annak a gondolatnak adott hangsúlyt, hogy nincs lefegyverzőbb érzés az egyén számára, mintáz, ha tehetetlennek hiszi magát, s „amíg az ember így gon­dolkodik, addig kevés az esély a változásra. ” B. Lown New York-i kardiológus, M. Kuzin sebészprofesszor, B. Chandler atomfizikus, J. Grant, az UNICEF igazgatója és sokan mások, összesen 2500-an vettek részt a találkozón abban a hitben, hogy kék bolygónk megmenthető. Adalékul: ma, amikor az emberiség által felhalmozott tudásmennyiség egy évti­zeden belül megduplázódik, a ma élő tudósok 40 százaléka a hadiiparban dolgozik. Elhangzott az is, hogy naponta 10-15 ezer kisgyerek hal meg egyszerű hasmenés­ben, akik együttműködés esetén megmenthetők lennének. Az is tükröződött: a há­ború sújtotta Európában a legerősebb talán az emberekbe oltódó belső tiltakozás és a legkidolgozottabbak a felelős cselekvés alternatívái is. B. R. Hangverseny Szenthelyi Miklós hegedűestjéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom