Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

\ JÚNIUS 6 A Nap kél 4.49 - nyugszik 20.37 órakor SZOMBAT A Hold kél 14.15­Névnap: Norbert nyugszik 1.50 órakor Száz éve született Kecskeméten, és Győrben halt meg Bodócs István (1887-1965) fizikus. 20-25 fok A várható időjárás az országban ma estig: csökken a felhőzet és délután már mindenütt napos idő lesz. Átme­netileg többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet 20-25 fokig emelkedik.- A „SZÓFIA” MANDOLINZENEKAR megyénkben. A hét elején megyénkbe érke­zett a Cirill és Metód érdemrenddel kitüntetett Szófia szövetkezeti mandolin-zenekar. A 45 fős együttest a dunaföldvári szövetkezetek látják vendégül. A csoport programja gazdag: megismerkedtek Budapest nevezetességei­vel, egy napot a Balatonon töltöttek és ma láto­gatnak a megyeszékhelyre. A bolgár zenekar egy alkalommal a Fejér megyei Előszálláson, majd Dunaföldváron (június 6-án 19 órától) ad koncertet. Vezető karnagyuk Nikola Kazaszov, műsorukon a klasszikus darabokon kívül bol­gár népzenei művek szerepelnek. A zenekar több alkalommal lépett már fel sikerrel külföl­dön, többek között Hollandiában, Lengyelor­szágban, Csehszlovákiában, Romániában. A csoportot fogadó szövetkezeti fenntartású „Földvár” tánccsoport június 20-án viszonoz­za a látogatást Bulgáriába.- KISORSOLTÁK az ifjúsági perselyes betéteket a gyermeknap alkalmából a Báta- szék és Vidéke Takarékszövetkezetnél. Skála vásárlási utalványt az alábbi sorszámú beté­tek tulajdonosai nyertek: B. 25.489, B. 25.515, 23.998884, 23.998890.- ÜNNEPI KÖNYVHÉT. Remélem, együtt nevetünk címmel Ruskóné Németh Judit játé­kos foglalkozást tart ma délelőtt 10 órától mozgássérült gyerekeknek Szekszárdon, a gyermekkönyvtárban.- LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 23. játékheti lottónyeremények a nyereményil­leték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 210139 forintot, a 3 találatos szel­vényekre egyenként 1273 forintot, a 2 talá­latos szelvényekre egyenként 43 forintot fizet­nek.- BALESETVESZÉLYES VILLAMOS MŰSZER. A Magyar Elektrotechnikai Elle­nőrző Intézet megállapította, hogy a Terminál Szolgáltató Szövetkezeti Közös Vállalat által gyártott Rewamed-ll. típusú villamos átlagtel- jesitmény-mérő és adattároló műszer baleset- veszélyes, ezért a műszer használatát az Álla­mi Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet megtiltotta.- A LEGÖREGEBB autónak járó díjat nyerte el 40 éves, restaurált Volkswagen gép­kocsijával a Gyűri Autójavító 1. számú leány­vállalata a „bogárhátúak" múlt héten megtar­tott salzburgi találkozóján. Az osztrák, holland és NSZK-beli Volkswagen-bogár klubok által rendezett találkozón Nyugat-Európából 270 kocsi vett részt, Magyarország a találkozók történetében ezúttal első ízben képviseltette magát. A salzburgi mustra előtt az 1947- ben készült kocsit az autójavító szakemberei gondosan felújították rendbehozták, s a to­vábbiakban a hazai old timer-találkozókon is bemutatják az érdeklődőknek.- VASÁRNAP reggel 9 órakor a Kos­suth rádióban Tanítsd az utódodat címmel pe­dagógusnapi műsort sugároznak. A felvétel Pakson készült, az Atomerőmű Vállalat szak- középiskolájában.- ANYAKÖNYVI HÍREK. Dombóvár vá­rosban 1987. május hónapban az alábbi anyakönyvi események kerültek bejegyzésre: SZÜLETÉS: Szalai Éva, Pálkovács Tamás, Döröm- böző Zsanett, Szilágyi Zsolt, Varga Viktória, Sándor Mónika, Hegedűs Dávid, Sipos Henrietta, Glaub Ka­ta, Deschner Viktória Mária, Mándli Tamás, Kovács Norbert, Mogyorósi Dávid, Miskolczi Márta, Csősz László, Kugli Gyula, Borosán Attila, Máté Veronika, Dudás Eszter, Bencze Dávid, Ellenberger Mónika. HÁZASSÁG KÖTÉS: Rohonczi László- Forgács Zsu­zsanna, Kocsis József Attila-Gedővári Ildikó, Bíró János-Gyémánt Mónika, Debreceni István-Kővári Ágnes, Szőnyi Zoltán Bálint-Csordás Katalin, Bu- zánszki Tamás-Bangócs Ibolya, Táczi János Csa- ba-Szabó Borbála, Orsós Ernő-Botlik Julianna, Pruzsina Mihály-Haraszin Ildikó, Horgos István-Lu- kács Ágnes, Nagy György Jenő-Buda Ágnes, Kő- mives János-Papp Ildikó, Dörnyei Balázs-Kovács Mária, Gosztola István-Szíjártó Zsuzsanna, Kugli János- Vida Gabriella Anikó, Katona László-Keller Ágnes, Lelkes Csaba-György Katalin, Varga Kál- mán-Bőhm Klára, Kozák András Pál-Szűcs Mónika Ágnes, Kovács János-Farkas Gizella Erzsébet, Tóth Zoltán-Bende Zsuzsanna, Mészáros Botond György-dr. Vass Edit, Szűcs Tibor-Cseh Zsuzsan­na. HALÁLESET: Kovács József, Varga Ferencné sz. Hajnes Mária, Kotter József, Kiss Sándorné sz. Ba­kos Julianna, Péntek Jánosné sz. Ponikfor Matild, Pentáller Jánosné sz. Kerék Julianna, Kulcsár Jó- zsefné sz. Kardos Teréz, Bálint Istvánné sz. Kuhl Er­zsébet, Gombos Imréné sz. Miklai Anna, Kovács Gyula, Csizmadia Károlyné sz. Bognár Klára Mária, Illés Ferencné sz. Laczkó Rozália, Radics Ferencné sz. Hoffmann Erzsébet, Gondi Lajos, Majsa Béláné sz. Gusztics Erzsébet, Gondi Lajosné sz. Mészáros Ilona, Balázs József, Keller Józsefné sz. Horváth Er­zsébet, Kőszegi Nándor.- A „MÁSODIK MOHÁCSI CSATA” ÉV­FORDULÓJA. Magyarország török uralom alóli felszabadításának kiemelkedő eseménye volt az 1687. augusztus 11 -én és 12-én lezaj­lott nagyharsányi csata, amit a történészek - Mohács földrajzi közelsége és az ütközet je­lentősége miatt - második mohácsi csatának is neveznek. Az ellenség felett aratott döntő győzelem 300. évfordulója alkalmából tudo­mányos-kulturális eseménysorozatot rendez­nek a dél-baranyai községben és a közeli Siklóson. A Szársomlyó-hegy térségében tör­tént összecsapás során Lotharingiai Károly és Savoyai Jenő hadai megsemmisítő vereséget mértek a török seregre. Az ütközet nagyságát és mozgalmasságát jelzi, hogy a hadművele­tek a Mohács és Siklós közötti egész területre kiterjedtek. Ekkor pusztult el véglegesen a ré­gi Villány, amely a harcok egyik középpontja volt. A csata eredményeként végleg megdőlt a török magyarországi uralma, és a következő időszakban teljesen felszabadult a magyar délvidék. Az ünnepség keretében az ütközet helyszínén emlékkövet avatnak fel. A művet a szársomlyói alkotótelepen Somogyi József szobrászművész tanítványai készítették, s a három méter magas faragott kötömb oldalán a győzelmes ütközetről megemlékező bronz­táblát helyeznek el. OLVASTAM Válás elleni orvosság Hogy milyen elképesztően magas a válások száma, jól tudjuk. Azt is, hogy kik és miként igyekeznek tenni ellene. Arra viszont nincs statisztikai adat, hogy mennyi a rossz, keserű, hosszú időn keresztül válságállapot­ban levő házasságok száma. Az ezzel kapcsolatos becslések nagyon el- keserítőek. Talán ezért is olvastam örömmef tegnapi számunkban azt a hírt, hogy a fiatalokat invitálja egy olyan KISZ-táborba, ahol pszichológiai helyzetjáté­kok, baráti beszélgetések adnak segítséget a fiatal házasoknak a családi ■ élet szervezéséhez nélkülözhetetlen alapismeretek megszerzéséhez, a családi konfliktusok megoldásához és sok más egyébhez. Tehát a KISZ Központi Bizottságának tábora talán valamilyen válás elleni orvosságot jelent, s remélhetően hisznek ebben a jelentkezők is. Mert hit és akarat nélkül az ilyen „orvosság” hatástalan marad.- hm ­„Madarak és fák napja” Az elmúlt napokban sok általános is­kolában tartották meg a kirándulással, akadályversennyel, sporttal egybekötött madarak és fák napját. Ez hagyomá­nyosan jó alkalmat teremt arra, hogy töb­bet beszéljenek a természetről, a vala­mennyiünket körülvevő élővilág szere­péről, védelméről, jövőnk létfeltételéről, a zöldnövényzetről - a legkisebbektől kezdve a mozgalomba már aktívan be­vonható felsős tanulókig. Zombán a környezetvédelmi világnap­hoz kapcsolták ezt a programot. Pén­tek délelőtt a felső tagozatosok mérték össze tudásukat, az eső miatt az iskola tantermeiben megrendezett akadályver­senyen. Az őrsöknek az osztálytermek­ben felállított akadályokon kellett túljut­niuk, elméleti kérdéseken túl gyakorlati, ügyességi feladatokat megoldaniuk. A fegyelmezett sorakozáson, szabályos je­lentéstételen túl természetismereti kér­désekre kellett felelniük, madár-és gom­bafajok felismerésében bizonyították fel- készültségüket, de ugyanúgy jártasnak kellett lenniük a titkos írás megfejtésében is azoknak, akik az élen végeztek. Nem maradtak el természetesen a tréfás fel­adványok, a beugratós kérdések sem, volt olyan állomás is, amelyiket feladat­A lányok jól céloznak megoldás nélkül hagyhattak el a csapa­tok, feltéve, ha felismerték: hiányzik a versenyfeladatokat megkülönböztető szőlőlevél. Mondani sem kell, hogy néhá- nyan beugrottak, igaz eközben jól szóra­koztak. Bár az akadályversenyt egyben az is­kola Nagymányokon elkészült „kulcsos háza” avatásával szerették volna össze­„Hány pontot kaptunk?” kapcsolni, az időjárás miatt ezúttal elma­radt. Igaz, névleges avató lett volna, hi­szen az 1984-ben, az akkori ÁIB100 ezer forintos pályázatát elnyerve, induló felújí­tás az idei téli szünidőre már befejező­dött, használhatták a diákok. A helyi üzemek, gazdálkodó egységek persze az iskola pedagógus- és tanuló- közössége 400 ezer forint értékű társa­dalmi munkával hozta rendbe a régi bá­nyagépházat és környékét, ahol 25 sze­mély részére szállás, főzési lehetőség is adott. A segítséget nyújtó munkahelyek dol­gozói az iskola osztályaival, szakköreivel ingyenesen, az érdeklődő többi iskola személyenként 25 forintos térítéssel ve­heti igénybe a „kulcsos házat”. A villany bevezetését az őszre tervezik, amihez a gyerekek a „madarak és fák napjához” kapcsolódóan egész napos hulladék- gyűjtési akcióval előteremtett 30 ezer fo­rinttal járulnak hozzá. Pünkösdre A diplomatatáska Mottó: A téma az utcán hever (Tudósítónktól) Első napja vasárnapra, piros betűs napra esik. Erre a napra teszi a népdal is a szépség születését: „Nem anyától lettél, rózsafán ter­mettéi, piros pünkösd napján hajnalban szület­tél. "De hát mitől piros a pünkösd? Piros a pün­kösdi rózsától, piros a bazsarózsától. Ezek a szép virágok most még csak festenek, göm­bölyű bimbóik máris pirosodnak. De ahogy illik, pünkösdre pirosán kinyílnak. Mert „lágy szár­nyakon repül felénk a nyár, az éj meleg s már perzselő a reggel. ” A hajdani falukban vasárnap korán reggel el­seperték az utcákat és délután az új ruhákban új mosollyal az arcokon libbentek a sorokba szö­vetkezett piros szájú lányok, miközben „áb­rándjaikat küldték lángszinű rakétával." Pünkösdvasárnap után jött pünkösd más­napja. Ez ma már egyszerű hétfő, nem piros be­tűs ünnep. Régebben a pünkösd másnapján a pincehelyiek körmenetben mentek a szőlőhe­gyi fazsindelyes kápolnához jó bortermésért imádkozni. Itt van a szent kút. Vize kristálytiszta, íze csodálatos. Még egy forrás van a szőlőhe­gyen, ez a török kút, vize üdítő. Persze, most is kimennek a pincehelyiek a szőlőhegyre tenni- venni „ami munka gyün". Most érik a sötétpiros korai cseresznye. DR. KOPPÁN JÓZSEF A Tolna Megyei Tejipari Vállalat FELVESZ:- pénzügyi előadót,- számlázót,- kontírozó könyvelőt, (középfokú közgazdasági végzettséggel és legalább 10 év gyakorlattal),- közgazdászt (elemzési feladatok ellátására),- tmk-előadót (feladata részben gépjárművek karbantartásának szervezése). Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán, Szekszárd, Keselyűsi u. 9. (174) A város főterén nyúlánk fiatalember ro­han az autóbusz-megállóhoz. Kezében divatos diplomatatáska. A fiú hirtelen megbotlik, elesik. A táska kinyílik. Belőle ívben röpül egy kőmüveskanál és egy ka­lapács... dkj. 23. HETI Virágzik az árvalányhaj a Kiskunsági Nemzeti Parkban: a védett növény elszórtan tenyészik Paks homokos táján is. ■ Százhúsz kiló éticsigát kobzott el a rendőrség a franciaországi Belfortban egy autóstól, mivel ott még a nyár előtt gyűjtési tila­lom van a csigákra, amiket szabadon engedtek a rend őrei. ■ Hamarosan üzembe helyezik Tö­rökbálinton az élővizeket szennyező kommunális csatornaiszap kezelésére és hasznosítására épí­tett biogáztelepet. ■ Ginsengültetvényt létesí­tettek szovjet vetőmagból a csehszlovákiai Baj­móc melletti kutatóállomáson. ■ A kocsányos és kocsánytalan tölgy kiszámíthatatlanul szeszé­lyes makktermésének szabályozására dolgoztak ki eljárást az Erdészeti Tudományos Intézet sárvári kísérleti állomásán. ■ A kelet-kubai Guantá­namo egyes hegyvidéki településein fellelhetők olyan lakosok, akiket a spanyol hódítás előtt a szi­geten élt indiánok egyenesági leszármazottainak lehet tekinteni - Oscar Tejador kubai antropoló­gus felfedezése szerint. ■ Ritka műemlék számba menő, szoknyás, zsindelyes harangtor­nyot állítottak helyre Szeghalmon. ■ 114. szü­letésnapját ünnepelte a napokban a Wales-i Swansea-ban élő Anna Eliza Williams, akit Földünk legidősebb asszonyának tartanak, hiteles bizonyíték szerint. ■ Sinka István születésének 90. évfor­dulója alkalmából emlékszoba nyílik a Békés megyei Vésztőn; a költő éveket töltött a községben juhászként, s emlékszobáját özvegye segítségével rende­zik be. ■ Rita Hayworth, a negyvenes évek egyik legnépszerűbb amerikai filmszínésznője 69-ik életévében elhunyt New Yorkban. ■ Folytatják a hat­vanéves hajdúszoboszlói gyógyfürdő bővítését, tető alatt van már a fedett uszoda, s kétpályás vízisikló épül. ■ A műanyagokat kőolajból nyerik, s egy NSZK cég kidolgozta azt az eljárást, amellyel a már fölöslegessé vált műanya­got újból kőolajjá lehet feldolgozni. (g \ \ KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hfrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom