Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

1987. június 6. NÉPÚJSÁG 5 A jó munkahely: érték Szőke, vékonydongájú fiatalember stoppolt az úton. Talán tizennyolcnak ha néztem, farmernadrágot és fehér in­get viselt. Udvarias volt és halk szavú. Meglepett, hogy már volt katona, sőt, négy esztendeig nős ember is. Mert mint mondta, elvált. Szomorúan, éppen csak elbeszélve közölte a tényt. Kislányáról kedvesen, szégyenlősen és érezhető fáj­dalommal szólt. Egy kilométert mehet­tünk és már kitárta előttem az életét, ha­mar vallott a sorsáról. A gyorsan, hirtelen bölccsé vált embert éreztem meg benne. Akad olyan ember, aki egy pillanat alatt lesz teljesen ősz, hallottunk már ilyenről. Ő szőke maradt. A megyeszékhelyen járt, munkát keresett. Aznap több címet is megnézett, de valahogy vagy korán ment még, vagy már éppen elkésett. Négy-öt helyről is lemaradt. Pedig nincsenek „csodát váró” elképzelései, a földön már megtanult járni. A város közelében kíván­na elhelyezkedni. Érthető. Amúgy is ke­veset látja gyermekét, ha meg messze vállal (vagy inkább kap) munkát, akkor aztán nézheti a láthatást... Fele idő az utazgatással megy el. No, meg ennek azért anyagi vonzatai is vannak. A lakás­kérdés is úgy tűnik, végre megoldódott. Most ezt mind adja föl? Pedig a mohácsi munkahely, amit ajánlottak, nagyszerű. Menne is, de érzi, nem mehet. Nem enge­di az élete, amit részben maga is alakított. Érzi, tudja ezt. ­Listát vesz elő zsebéből, rajta címek, ajánlatok, lehetőségek. Egy új élet kez­detének reményei. Sokat kipipált már, ami - ahogy mondani szokás - nem jött be. Pedig itt egykori katonatársa a mű­szaki vezető, ott még személykocsit aján­lanak, de csak nyár végére. Amott meg már belépett valaki. A régi munkahely jó volt, de a válás arra kényszeritette, hogy feladja. Feladta. Nagyon kellene egy he­lyette. Egy jó munkahely, mert az érték. Ö mondta. A jó munkahely érték! És itt engedjük kiszállni őt, a stoppos, halk szavú fiatalembert. Nagy igazságot ismertetett meg vele az élet, és úgy tűnik, ő már ezzel élni is akar. Szelektál. Ez azért nem, ez meg azért nem... bízzunk benne megtalálja azt a munkahelyet, amit keres. Akinek valóban jó munkahelye van, az tudja-e vajon, mit jelent a jó munkahely? Megbecsüli-e a jó munkahelyet? Sokan nem gondolkodtak még talán sohasem ezen a kérdésen, de a mai gazdasági élet által diktált, kissé szűkebbre szabott le­hetőségek között is érdemes megtenni ezt. Lassan közelít a félév, a negyedév mérlegét megvonva elmondható, hogy az ipari termelés országosan nőtt, de sze­rencsére elmondhatjuk azt is, hogy me­gyénkben is dinamikusan bővült a ter­melés. Ebben a bővülésben benne van az a sok jó munkahely is, ahol dolgozni, ahol alkotni lehet, amelyet sokan termé­szetesnek vesznek. Sokan teVietik is sze­rencsénkre. Akiknek viszont csak a mun­kahelye az értékes, és nem a munkája, azokban előbb-utóbb útilaput köt majd a talpára a kollektíva. Számos jó munkahe­lyet ismerünk, lehetne sorolni a példákat, mégis talán fontosabb az a tény, hogy sok olyan vállalatnál, üzemnél, cégnél is nőtt a termelés, ahol korábban termelési és értékesítési problémák mutatkoztak, és tettek béklyót a nyereségességre. Mert ezeken a helyeken tudják, érzik az emberek, hogy milyen nagy érték a mun­kahely. Kedvező tendenciát sokfelé lehet tapasztalni. Elindult egy pozitív folyamat, és ennek értékteremtő jellege a munka megbecsülésében, megbecsültetésé- ben is kifejezésre jut. Egyre inkább teret hódít a teljesítmények szerinti bérezés, melyben mindenki önmaga is alakítja munkahelyének - és persze benne ön­magának - az értékét is. A gyárak, üzemek, vállalatok igyekez­nek a termelőkapacitásukat teljes mér­tékben kihasználni, a fejlesztésre fordít­ható erőket gyártmányfejlesztésre és korszerűsítésre fordítani. Sok helyütt ma rangot jelent dolgozni. Ide rang bekerülni is. Az ilyen munkahelyeken vallják, hogy a portástól az igazgatóig, érték minden állás, minden munkahely. Amit érdemes megtartani. Ha kell, továbbképzéssel, ha kell, jobb munkával, ha kell, jobb munka- szervezéssel, vagy átcsoportosítással. A lényeg: a végeredmény... SZABÓ SÁNDOR Rendhagyó történelemóra Az áprilisban Bonyhádon megnyílt Völgységi Múzeum amellett, hogy értéke helytörté­neti, néprajzi, vallási emlékek lá­togatókat vonzó gyűjteménye, egyben az iskolai irodalom-, tör­ténelemtanítás remek kiegészí­tője is. Járnak ide általános isko­lások, s rendszeresen „hozza” tanítványait dr. Kotta László, a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola ma már nyug­díjasként oktató, történelem sza­kos pedagógusa is. Ahogyan ő fogalmazott: „...hírverés, kedv­csinálás most a cél, legalább any- nyi, hogy a gyerekek megismer­jék a múzeumot, a Völgység múltját idéző megannyi tárgyat, dokumentumot, s legközelebb talán elcsalogassák a szüleiket is.” GOTTVALD KÁROLY képriportja A harmadikos lányok érdeklődve nézték végig a múzeumot Székely vetett ágy A Perczel-család emlékeit őrző reformterem Kolta tanár úr április óta a város díszpolgára Század eleji hangulat Sváb szoba „Jöjjetek vissza máskor is!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom