Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
6 ^fePÜJSÄG 1987. június 27. Nemes János oki. gépészmérnök osztályvezetővel- Megtudhatom, hogy mivel töltötte el a hétvégét?- A szokásos módon, ez a hétvége is a munka jegyében teltei. Még mindig építjük Várdombon lévő családi házunkat. Lassan hat év telt el a beköltözés óta, de mi azóta is építjük. Nemsokára pedig nyakunkon a ház renoválása.- Harminckilenc éves, kétcsalá- dos, gépészmérnök és a Tszker területi központjának a műszaki áruforgalmi osztályvezetője. Hat éve épít egy házat. Mennyire érzi általánosnak vagy kivételesnek helyzetét?- Nem vagyok kivétel társaim között. Úgy érzem, a lehetőségekhez mérten kicsit ügyesebben, „forgattam” a pénzemet és az anyagi lehetőségeinket jobban kihasználtuk. Annak idején, valamikor 1975-ben az első munkahelyem révén, Baján egy kétszobás lakáshoz jutottunk. Öt évig laktunk itt, majd hazaköltözésünket követően természetesen hitel felvételével - és szülői segítséggel - kezdtük ennek az alig száz négyzetméteres családi háznak a felépítéséhez. Hogy idáig már eljutottunk, abban rengeteg saját munka van. Segédmunkás nem volt a házépítéshez. Anyagi lehetőségünk rá- kényszeritett bennünket, hogy jó néhány szakipari munkát is mi végezzünk el. Másrészt, pedig az otthoni ténykedés hobbinak sem rossz. Jóleső érzéssel nézek végig házunkon, mert tudom, hogy a burkolást is én csináltam. I- Házépítésben mihez nem ért még?- A vakolás kivételével mindent csináltam már. Úgy három-négy éve érzi a család a pénzszűkét. Saját munkával és a várdombi telekvásárlással jutottunk egy kicsinykét előrébb, mint más műszaki értelmiségi sorstársam. közhelyként hangzanak el olyan'dolgok - családon belül is hogy „nem baj, fiam, ha nem kapsz négyest vagy hármast, legfeljebb nem mész az egyetemre. Merthát, ha nem leszel értelmiségi, akkor anyagilag jobb lesz a helyzeted”. I- Kétségtelenül, a mostani helyzet ilyenforma. A gyermek most azt látja, hogy a sok tanulás, a későbbiekben hasznosítható sok érték, nem jövedelmez.- Ám, hogy mi magunk mégsem ezt tesszük, az azért van, mert hiszünk és bízunk a változásokban. Még akkor is, bízunk a változásokban, a reformokban... ■ - Nemes János reformpárti?- ...feltétlenül. Tehát, még akkor is bízunk mindegyikben, hogyha a fellendülés tíz-husz éven belül következhet csak be. Szerintem úgy az ezredfordulóra juthatunk el, de nem akármilyen munkával és szorgalommal oda, hogy technikailag jobban felzárkózzunk és életszínvonalunk jobban növekedjék. Mi, magunk a családban minden nehézség ellenére is úgy teszünk, hogy a gyerekek - egy lányom és egy fiam van - jobban tanuljanak, igenis menjenek gimnáziumba és egyetemre, annak ellenére, hogy környezetükben a gyerekek mást látnak. I- Apai tekintélyével képes feloldani a nevelés és a környezeti tapasztalás ellentmondását?- Erre törekszem, és úgy tűnik, sikerül. Látják persze, hogy barátaik, osztálytársaik milyen ruhát, elektronikai cikket, ajándékokat vagy mást hordanak és kapnak, és tudják azt is, hogy mi mindezt nem engedhetjük meg magunknak. Feleségemmel azt szeretnénk, ha gyermekeink ellenállóképesek lennének és magtanulnák már idejekorán azt, hogy keményen meg kell dolgozni mindenért. I- Örülök korrekt optimizmusának... ■ - Hogy élnek?- Szeretnénk sokkal jobban élni. Szerettük volna azt, hogy ha a hétvége egy része szabad lenne és ez kirándulással, pihenéssel ée regenerálódással telne el. Sokszor fáradtan kezdem hétfőn a munkát. Szeretnék végre felhőtlenül eljutni színházba, moziba vagy hangversenyre. A gyerekek nőnek, lassan kikerülnek a családból. Velük is sokkal többet kellene foglalkozni. Úgy látom, hogy a következő éveink sem lesznek gondtalanabbak. Nem fogunk ezentúl sem eljutni oda, ahová szeretnénk. Még úgy, öt-tíz év kell ahhoz, hogy eljussunk addig, hogy vasárnap kiülhessünk a nyugágyba pihenni.- E hosszú távú kényszer, amely hatással van életére, mennyire telepszik rá hangulatára, munkájára?- Nagyon foglalkoztatnak engem és kollégáimat ezek a kérdések. Munkám és mostani tanulmányaim során is figyelemmel kísérem országunk helyzetét. A műszaki fejlődés, a műszaki fejlesztés nem kapott szerintem az elmúlt évek során megfelelő prioritást. Ebből az is következik, hogy most már mindenütt - a rádióban, a sajtóban - nap, mint nap arról beszélünk, hogy igyekezzünk a műszaki fejlesztést és fejlődést szorgalmazni. Még akkor is, ha nem érjük utol a fejlett országokat, de legalább lépéshátrányunk ne növekedjen tovább. Ez persze összefüggésben van a műszaki értelmiség anyagi és erkölcsi megbecsülésével is...- Ilyen vagyok, és így gondolkodom. Még akkor is, ha tudom; hogy a műszaki értelmiség a padlón van. Más értelmiségi pályán is megtalálhatóak ezek a jelenségek is, most pedig azt tapasztalom, hogy a közgazdászok fognak a padlóra kerülni. I- Megkérdezem: mire alapozza feltételezését?- Az ország helyzete a magyarázat erre. Eddig hazánkban a közgazdászok „futottak”. A mezőgazdaságban dolgozó agrárértelmiség még képes önmagát hozni.- Osztályvezető, tehát munkája során óhatatlanul is foglalkoznia kell személyzeti kérdésekkel. A Tolna Megyei Népújság nevében én most arra kérem, hogy töltsön ki nekünk önmagáról egy „személyi lapot”.- Nemcsak az egyetemen töltött évekre, hanem már a középiskolai alma materre is nagyon büszke vagyok. Pécsett, a Zippernovszky Gépipari Technikumban régi, nagy tehetségektől tanulhattam. Itt 1965-ben végeztem, ellenben már a bekerüléshez is nagyon jó eredmény és szorgalom kellett. Miskolcon a Nehézipari Egyetem gépészmérnöki karán szereztem meg a diplomát, 1970- ben. Jórendűen hagytam el az egyetemet. Akkor még differenciálták a jobb tanulmányi eredményt, így első munkahelyemen kereken száz forinttal kaptam több fizetést, mint a közepesen végzettek. I - Milyennek tudja-érzi ezt?- Általánosan rossznak. Mindenki megtehetné például azt, amit most a napokban a Diósgyőri Vagon- és Gépgyár megtett, hogy 15 százalékos bérfejlesztést adott ennek a rétegnek. Az én megítélésem szerint ezt egyazon időben, országosan kellene rendezni. Vagy rövid átfutással és mindenkire kiterjedően, folyamatosan. Azért azt is el kell mondani, hogy a műszaki értelmiség bérfejlesztését jó néhány vállalat megtenné, csakhát ebben a helyzetben képtelen rá. I - Tehát, a válasza?- Nincs megfizetve az értelem, nincs megfizetve az iskolázottság. És most már I- Mennyi volt tehát az első borítékban és hol vette fel?- Ezernégyszáz forint volt, 1970-ben. Baján, a Ganz Villamossági Művek Készülék Gyárában. Ötéves tanulmányi szerződés ellenére én cirka tíz évet töltöttem el ott. I- Ha jól tudom, bajai vezetői tudatos előregondolás alapján végigjárta az összes műszaki szamárlétrafokot.- A műszakiaknál kezdtem, szerkesztő voltam. Ezt követően műhelymérnöknek a forgácsolómühelybe kerültem. Itt lettem művezető, a szereidében, később üzemvezető, ezt követően technológiai osztályvezető lettem, később pedig az egész gyár főmérnöke. I - Mennyi idős volt ekkor?- Pontosan 27. Majdnem öt évig voltam főmérnök. Mindez, úgy érzem, a hasznomra vált. Jó vezetőim voltak, figyeltek rám. .Adtak elegendő munkát. Most is visszacseng sok-sok intelmük. Szerettem őket. Az igaziakkal még most is rendszeresen találkozom.- Első számú vezető lett ilyen idős korára. De még azt is tudom, hogy a főmérnökből igazgató lehetett volna. Engem a „nem kimondása” érdekel.- Akkoriban a termelési hajsza nagyon igénybevette az embereket, különösen a vezetőket. Rámentek a szombat-vasárnapok és a család is kárát látta. Én pedig magam körül láttam, hogy mennyire iszonyatosan nehéz és sokszor kilátástalan a vezetők élete. Ha jó a gyár, akkor szüntelenül ott van, ha nem, akkor meg a házassága megy rá. Í- Nemes Jánosnál volt ennek reális lehetősége?- Volt. Aztán azt is láttam, hogy ha baj van, akkor az csőstül jön. Más vezetőknél meg az ital. Én ezt sem magamnak, sem pedig családomnak nem akartam. A Tolna megyébe való visszatelepülés és az előzőekben említettek összességében eredményezték, hogy hazajöttünk. I- Szekszárdra került, a Mező- gép-hez...- 1979-ben még felmenő ágban volt ez a vállalat. Számjegyvezérlésű szerszámgépek telepítése történt akkor, a gyár gyártmányai sikeresek voltak. Kereskedelmi osztályvezető voltam. Megfordultam a világ három földrészének számos országában. Sokat tapasztaltam. Ez felért egy második iskolával. ■ - Merre járt?- Még az első munkahelyemről jutottam el Svájcba, aztán a Mezőgép képviselőjeként a szocialista országokon kívül eljutottam NSZK-ba, Olaszországba, Franciaországba, Brazíliába és a háborús Bagdadba is. El kell mondanom, hogy üzleteket ezeken az utakon alig kötöttünk, ám a kintlét nagyon hasznos volt. Megismertük a másutt honos rendszere- tetet, a gyártásban pedig a gyártásszínvonal és a minőség fontosságát. És jóné- hány új vezetési ismeretet. Ezeket pedig azóta is alkalmazom. Í — Itt a Tszker területi központjában is? I- Természetes, itt is.- Miért változtatott munkahelyet?- Megmondom nyíltan, nagyon keveset kerestem. Megélhetésünkre szinte alig volt elég. I- Ekkorra már a kisfiú is megszületett, igaz?- Igen, akkorra már négyen voltunk. Építettük a házat, dolgoztunk, gondjaink voltak. 1983 óta vagyok itt. Kapcsolataimat nagyszerűen tudom kamatoztatni. A mezőgazdasági gépkereskedelem vezetése a feladatom. I - Örül a munkájának?- Azt is megtalálom benne. Ámbár ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok. Meggyőződésem, hogy az embereknek az elégedetlenség adja azt az erőt, amely mindig újabb eredmények felé sarkallja. Magam is ezt teszem. Emellett pedig tizenhét év után, újra tanulok. Szakmérnöki képesítést akarok szerezni. Mezőgazdasági műszaki-kereskedelmi szakmérnökire járok. Itt szeretném a gyakorlatban tanultakat átfogóbban is megismerni. I- Utolsó kérdés: mire vágyik még az életben?- Mindenképpen olyan munkára ahol az ember megtalálja a számítását, munkáját sikeresen és közmegelégedéssel végzi. Ugyanezt kívánom a feleségemnek is. Arra törekszünk, hogy gyermekeink is továbbtanuljanak és mindenképpen egyetemet végezzenek. Szeretnénk befejezni családi házunkat és meg tudjuk tenni, hogy szombat-vasárnapokon gondok nélkül kiüljünk a kertünkbe pihenni, vagy elmenni egy moziba, színházba, hangversenyre. I- Teljes szívemből ezt kívánom. De nemcsak maguknak, hanem önmagámnak is, és mindenkinek, aki szereti a hivatását és a családját egyaránt. sz(jcs LÁSZLÓ JÁNOS MÚLTUNKBÓL Annak idején bejárta a hír az országot- világot, hogy Dunaföldvárott csaknem teljesen ép mammutcsontvázat találtak. A leletmentéshez az alispán kiküldötte a vármegye múzeumőrét, Csalagovics Józsefet. Ö úgy tervezte, hogy visszaérkezése után azonnal beszámol szóban az alispánnak. Ezt azonban nem tehette, mert családi ügyei Dunaföldvárról Békéscsabára szólították. De a leletet oly jelentőségűnek tartotta, hogy meg sem várva Szekszárdra való visszatérését, levélben számolt be az eseményről. Az 1934. október 12-én írt levélnek a mam- muttal foglalkozó részét az alábbiakban közöljük. A dunaföldvári mammut „Dunaföldvárra való kiszállásomkor a Bögölyjárás-dülöben lelt mammut kiemelése már megtörtént volt. A hatalmas állatot, melynek mindössze egyik lába hiányzott, Csíki Székely Dénes és Kerekes János ottani róm. kát. tanítók ásták ki, minden elismerést megérdemlő módon. Megfigyeléseik és ásatás közben készült fényképfelvételeik szerint megállapítható volt az is, hogy az állatot feldarabolták. A feltárt üreghez csatlakozó területen végzett hitelesítő ásatásom aztán váratlan felfedezésre vezetett. Két lépésre az állat fejétől, ugyanabban a mélységben a bolygatatlan lösztalajban szabályos, emberi kéz által rakott tűzhelyre találtam, a tűzhely hamu és faszén rétegein ott feküdt a mammutnak eddig hiányzó csontjai közül néhány darab megpörkölt állapotban, néhány tipikus késő-palaeolith, ún. magdaléni típusú pattintott kőeszköz társaságában. A mammut tehát mint vadászzsákmány került mai helyére. Mint ilyen Magyarországon eddig egyedülálló lelet. Szabadtéri, nem barlangi magdaléni lakótelepeink közül is ez a második az országban. Jelentőségét illetőleg pedig most csak annyit jegyzek meg, hogy mint régészeti, mint palaeonthológiai szempontból európai jelentőségű. A mammutcsontvázra a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztálya is igényt jelentett be. Mivel azonban a lelet nem csak őslénytani szempontból értékes, hanem régészeti szempontból is európai jelentőségű és mert értékét éppen a múzeumunk tulajdonát képező palaeolith anyag adja meg, úgy egyeztem meg a Nemzeti Múzeum kiküldötteivel, Ernyei József és (nem olvasható) Jenővel (előbbi a term. oszt. főigazgatója, utóbbi a régészeti oszt. őre), hogy a lelet teljes egészében Tolnavármegye múzeumáé legyen. - Minden más megoldás nélkülözte volna a jogi alapot és így sérelmes is lett volna ránk nézve. A mammut egyelőre a dunaföldvári Ferencesrend zárdájának egyik szobájában van elhelyezve, ahonnan konzerválás végett nedves fűrészporba, vagy pelyvába csomagolva Szekszárdra kellenne szállítani. Egy-két hétig azonban ott sem fenyegeti veszély, mert a cella levegője eléggé nedves. Remélem, hogy pár nap múlva a hazaszállítást magam intézhetem el.” (Az idézett levelet a Tolna Megyei Levéltár őrzi 7905/1934. számon.) A megye múzeumőrének még 1934 decemberében újabb mammutdolga akadt. Pécsre kellett utaznia egy ottani mammutlelet tanulmányozására. A fürgediek határozata 1934. március 26-án Fürgéd község képviselőtestülete rendkívüli ülést tartott, amelyen meghozta a 12/1934. számú határozatát. íme: „Fürgéd község szabályrendelete az előadások, mutatványok, és mulatságok után szedhető hatósági díjakról: 1. §. Községünk szegényeinek ellátása biztosítása érdekében és általában a szegényüggyel kapcsolatos emberi jóérzésünktől indíttatva elhatároztuk, hogy a községben ezentúl tartandó mutatványok, előadások, és mulatságok után a községi szegényalap javára díjakat szedünk. 2. §. A szedhető díjak mérve és természete a következő: Hangversenyek, színielöadások, táncvigalmak, cirkuszok, álarcos menetek, tűzijáték, állatsereglet bemutatása vagy megtartása esetén 4-4, azaz négy-négy pengő fizetendő. Szavalatok, felolvasások, daltársulati, bűvészeti, 1 vagy több állattal bemutatandó előadások után előadásonként 2, azaz kettő ar(any) pengő, sípláda, citera, kintorna, általában hangszerekkel udvarokon, utcákon, tereken, nyilvános helyeken kereset céljából való játszás alkalmával, továbbá körhinta, erőmérő gépek, és ezekhez hasonló játékoknak és szórakoztató eszközöknek, illetve hasonló látványoknak nyilvános helyeken való felállítása, illetve bemutatása esetén naponként 1, azaz egy ar(any) pengő díj szedetik.” A szabályrendelet kivételt tesz azokkal a rendezvényekkel, amelyek teljes egészében jótékonykodást szolgálnak. Nem kell vigalmi adót fizetni azoknak sem, akik az első világháborúban hadirokkantságot szenvedtek. Az adóköteles rendezvény után, ha valaki „elfelejtené” adóját rendezni, közadóhátralék módjára kell azt behajtani. A rendelet a szórakozásnak sokféleségét sorolja fel. Valójában ezeknek csak egy kis része volt az, amely megyénk falvaiban a harmincas években megtalálható volt. Egykori források (levelek, jegyzőkönyvek, stb.) arról számolnak be, hogy a falusi fiataloknak alig van szórakozási lehetőségük. Ne feledjük, ekkor még mozi is alig-alig volt megyénkben! Vagyont kívánt - szegényebb lett Voltak, vannak és lesznek mindig, akik úgy érzik, hogy az élet kegyetlen volt hozzájuk, és gazdag örökségből forgatta ki. Napjainkban is akadnak, akik milliós vagyont tudnak maguknak, de ezt a vagyont valaki, valami csalfa módon eltulajdonította tőlük. Vannak, akik amerikai vagyont vélnek magukénak, s volt olyan, aki Aisónána községben gondolta megtalálni anyai örökségét - mintegy 40 esztendővel anyja halála után. Természetesen pert indított az illető, aki Budapesten köztisztasági alkalmazott volt. Nem kevesebb mint 150 000 pengő kártérítést követelt magának, hiszen úgy vélte a községben két ház is megilletné öt, csakhogy voltak gonosz emberek... Lévén teljesen vagyontalan, természetesen szegénységi alapon indította a pert a szekszárdi törvényszéken 1934-ben. A pert a házat használó két személy, és Aisónána község ellen indították. Az első tárgyalás május 4-én történt, azt elnapolták, bizonyítékokat kérve a felperestől. Az újabb tárgyalásra és ítéletre 1934. szeptember 7-én került sor. Ekkor szertefoszlottak az álmok... A felperes kénytelen volt lemondani követeléséről, és szegényebben került ki az egészből, mint annak kezdetekor volt, mert 240 pengő perköltséget is viselnie kellett... (A per iratait a Tolna Megyei Levéltár 7611/1934. számon őrzi.) Az adófizetésről A megyei pénzügyigazgató örömmel tette le 1933 évről szóló jelentését az alispán asztalára 1934. március 18-án. Hosz- szú idők óta először teljesítette túl a megye együttesen kezelt adóbevételi tervét. A bevétel 9340225 pengő volt, ami 182 729 pengővel több mint a tervezett. Túlteljesítette tervét a bonyhádi, a dombóvári, a gyönki és a tamási járás, valamint Szekszárd város. Elmaradt a paksi és a szekszárdi járás. Más eredményt kapunk, ha azt nézzük, hogy a korábbi évek hátralékával növelt megyei terv miként teljesült. Kiderül, hogy több mint 4 millió pengő (4 292 386) a megye adóhátraléka. A pénzügyigazgató összeállította a járások - adóügyi körzetek - sorrendjét is a befizetések és a hátralék szerint. íme a táblázat: a befizetés szerint a hátralék szerint 1. Dombóvár 107,02% 1. Bonyhád 16,03% 2. Tamási 106,22% 2. Dombóvár 30,90% 3. Gyönk 105,38% 3. Gyönk 42,42% 4. Bonyhád 100,03% 4. Tamási 49,78% 5. Paks 99,00% 5. Paks 56,07% 6. Szekszárd j. 98,54% 6. Dunaföldvár 58,33% 7. Dunaföldvár 94,54% 7. Szekszárd j. 61.26% A fenti két táblázatnak tanúsága szerint Paks és Dunaföldvár, valamint a szekszárdi járás lakói voltak a legrosz- szabb adófizetők, s ebből következik az is, hogy itt voltak a megye legnagyobb hátralékai is. Kedvező volt Dombóvár és Tamási helyezése. Mint ismeretes, a megye 1931-ben mindössze 80,66,1932-ben pedig 86,92 százalékra teljesítette adófizetési kötelezettségét. Ezekben az években sem az adófizetési készséggel volt a baj, hanem a fizetőképtelenség volt a jellemző. A legszigorúbb végrehajtások és árverezések ellenére sem folyt be az államkasszába a kívánt összeg. K. BALOG JÁNOS
