Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-03 / 129. szám

1987. június 3. ( tolha\ 6 KÉPÚJSÁG Kerékpár A tamásiak harmadszor nyerték a BIK Kupát A Borsod Megyei Iparcikk Kereskedel­mi Vállalat 1985-ben indította útjára az utánpótlás korosztályú kerékpárosok ré­szére kiírt BIK Kupa küzdelmeit. A kétna­pos, háromszakaszos versenyre azóta az ország minden számottevő egyesüle­te évről évre elküldi fiatal sportolóit. A BIK Kupa idei diadalán megyénk színeit a Szekszárd és a Tamási Spartacus kere­kesei képviselték két-két korcsoportban egy-egy csapattal. Az alapítás óta szinte már hagyomány- nyá vált, hogy egy-egy korcsoport csa­patversenyét megyénk szakosztályai nyerik. Ezúttal ez a tamásiaknak sikerült, az ő gyermekcsapatuk harmadszor nyerte el a kupát. A verseny krónikájához tartozik, hogy a kritérium szakaszon a szekszárdiak serdülő csapatának há­rom tagja az élbolyban bukott, szeren­csére kisebb sérülésekkel megúszták. Eredmények: Idöfutam verseny, gyer­mek: 1. Arató Adrián, 2. Szalai István (mindkettő Tamási). Úttörők: 2. Banitsek (Szekszárd). Serdülő: 3. Kasza (Szek­szárd). Kritérium verseny, gyermek: 1. Arató, 5. Kudari, 6. Szalai (mindhárom Tamási). Úttörők: 2. Banitsek (Szek­szárd). Serdülök: 3. Kincses (Szek­szárd). Országúti verseny, gyermek: 1. Arató, 2. Szalai (mindkettő Tamási). A három szakasz összesített eredmé­nye: Gyermek egyéni: 1. Arató, 2. Szalai (mindkettő Tamási). Csapatban: 1. Ta­mási Spartacus (Arató, Szalai, Kudari). Úttörő egyéni: 2. Banitsek (Szekszárd). Csapatban: 3. Szekszárdi Spartacus (Banitsek, Steig, Istlistecker), 4. Tamási Spartacus (Völgyi, Végh, Nagy, Kopitár). Serdülők egyéni: 3. Kasza (Szekszárd). Csapatban: 3. Szekszárdi Spartacus (Kasza, Kincses, Havasi). Események - eredmények Pécsett rendezték meg a dunántúli te­rületi teniszbajnokságot, amelyen kilenc megye élversenyzői szerepeltek. A Paksi SE teniszezői közül a Markó-Eke duó arany, a Dávid-Hahn páros pedig ezüst érmet szerzett. Egyéniben a legjobb nyolc közé Dávid és Dalos jutott. XU Június 7-én Szekszárdon, a tanítókép­ző főiskola csarnokában rendezik meg a kosárlabda Aliscavin Puttonyos Kupa öregfiúk tornát. Résztvevő csapatok: Szekszárd, Dombóvár, Pécs, Komló. Az olimpiai ötpróba akció keretében nyári túrát rendeznek június 14-én, rajt a tolnanémedi művelődési háznál 9 óra­kor. A paksi városkörnyéki asztalitenisz csapatbajnokság tavaszi végeredmé­nye: 1. Pusztahencse 12, 2. Madocsa 2, 3. Pálfa 2 ponttal. xt A Paks város és városkörnyéki atlétikai gyermekversenyt június 3-án, 15 órától rendezik meg a dunaföldvári sporttele­pen. Befejeződött a Szekszárd városi kézi­labda-szövetség által rendezett Cross­bar Kupa női bajnokság tavaszi idénye. A bajnokság állása: 1. Bőrdíszmű 10,2. LA- KISZ 8,3. BHG 6,4. TÉV 4,5. Tejipar 2,6. Kórház 0 ponttal. A góldobó lista élmező­nye: 24 gólos Fazekasné (Bőrdíszmű), 21: Illés (BHG), 19: Bagdiné (Bőrdíszmű) és Szarvas (LAKISZ). Az országos gyermeknapi serdülő és úttörő ökölvívó versenyen, Tatabányán sikeresen szerepeltek a Dombóvári Spartacus ifjú sportolói. Úttörők: Lég­súlyban 3. Gomann József, harmatsúly­ban 1. Nagy László, nagyközépsúlyban 1. Forgács Attila, félnehézsúlyban 1. Szarkali András. Serdülök: Kisváltósúly- ban 3. Kocsis Zsolt, váltósúlyban 3. Wág- ner Jenő, nagyváltósúlyban 3. Forgács Sándor. x< Kajak-kenu ifjúsági válogató versenyt rendeztek az Újpesti-öbölben, amelyen az Atomerőmű SE sportolói képviselték megyénket. Hoffman Ervin a C-1 500 m- en első, 1000 m-en harmadik lett, C-2- ben Takács Tiborral (Bp. Spartacus) 500 és 1000 m-en egyaránt győzedelmes­kedett. Hoffmann Szilárd és Bronz Zoltán a C-2 6000 m-en első lett. Ezekkel a győ­zelmekkel valamennyien bekerültek a belgrádi ifi VB-re utazó csapatba. Köza I ka I m azotta k megyei sportnapja A Közalkalmazottak Szakszervezeté­nek Tolna megyei titkársága 11. alkalom­mal rendezte meg a megye közalkalma­zott dolgozóinak sportnapját. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, akik atlétikai számokban és kispályás labdarúgásban mérték össze erejüket, felkészültségüket. A rendezők sajnálattal állapították meg, hogy az előző évekhez viszonyítva csökkent a gyermek korosz­tályúak részvétele a sportnapokon, en­nek okát a kedvezőtlen időjárásnak tulaj­donították. Az atlétikai versenyszámok győztesei: Nők, 100 m síkfutás: Gahó Judit (BM polg. alk.). Súlylökés: K. Balogh Zsuzsa (Sz. Dózsa). Távolugrás: Gahó Judit. Kis- labda célbadobás: Varga Sándorné (ál­lategészségügy). Lányok, 60 m síkfutás: Varga Szandra. Távolugrás: Varga Szandra. Kislabda célbadobás: Pászner Lívia. Férfiak: 200 m síkfutás: Kállai János (SZMT). 400 m: Hajnovits Zoltán (mú­zeum). Súlylökés: Tóth Sándor (megyei tanács). Távolugrás: Hajnovits Zoltán. Kislabda célbadobás: Pászner Jenő (múzeum). Fiúk: 100 m: Nemes Sándor. Távolugrás: Nemes Sándor. A kispályás labdarúgás női mezőnyé­ben a címvédő BM-Szekszárdi Dózsa közös csapata megőrizte első helyét, a döntőben 2-0-ra bizonyultak jobbnak a belügyeik a Társadalombiztosítási Igaz­gatóság lányainál. A férfi csapatok mér­kőzései egyúttal a Magyar Hírlap Kupa megyei döntőjét is képezték. Hosszú idő után ismét a megyei tanács csapata dia­dalmaskodott, valamennyi ellenfelüket imponáló magabiztossággal győzték le a tanácsiak, így megyénk színeit ők képvi­selik majd a Szigetváron megrendezen­dő területi döntőn. A gólkirályi címet Szabó Tibor (megyei tanács) és Pintér Attila (állategészségügy) szerezte meg 8-8 góljával. A legjobb kapusnak Balász János (megyei tanács) bizonyult. A megye közalkalmazottai legköze­lebb szeptemberben találkoznak sport- versenyen Gunarason. Labdarúgás Mától erőltetett menetelés az NB ll-ben A Váci Izzó MTE csapatát erősítő sokszoros válogatott, Váradi Béla, a szekszárdi mérkőzés első perceiben ápolásra szorult, a folytatásban nagyszerű átadások­kal hozta helyzetbe társait Sűrített programba csap át mától a labdarúgó NB II. küzdelemsorozata. A célegyeneshez érkezett mezőnyre 19 nap alatt hat forduló vár a szerdai-vasár­napi játéknapok erőltetett menetelésé­ben. Aligha szükséges annak hangsú­lyozása, hogy mekkora plusz terhelést ró mindez a csapatokban pályára lépő játé­kosokra. Az edzések, utazások, mérkő­zések szinte egybefolyó sorozata alapo­san próbára teszi a labdarúgók erőnlétét, s mert éppen a pontvadászat finisében gyorsul fel a tempó, a sorozatmérközé- seken várt jó szereplés alighanem az ide­geket is vizsgáztatja majd. A tét nagy: fent az NB-be jutás eldönté­se, lent a négy kieső hely elkerülése. La­zításra, a fáradalmak kipihenésére csak a június 21-ét követő szabadság kínál majd lehetőséget. Most kéne abbahagy­ni - mondhatnák a Szekszárdi Dózsa szurkolói, hiszen a lila-fehérek az előkelő 12. helyen állnak. Előnyük azonban csu­pán három pont a kiesést jelentő 17. he­lyezettel szemben. Ajúniusi hajráról kér­deztük Teszler Vendel vezető edzőt.- Megítélése szerint hány pontra van még szüksége csapatának a biztos benntmaradás kiharcolásához?- Véleményem szerint 35-36 pont szükséges ahhoz, hogy a mi sorsunkat ne a másik csapatok eredményei dönt­sék el. A hátralévő hat találkozón ezt a pontmennyiséget elérhetőnek tartom, ám közel sem lesz könnyű feladat az is­mert sűrített program következtében. Mindehhez tovább az is párosul, hogy ja­varészt tipikus „négypontos” mérkőzé­seket játszunk a hátralévő 540 perces já­tékidőben.- Hadd tolmácsoljuk a szurkolók hoz­zánk is eljuttatott elismerését: a Dózsa szakvezetője remekül „összekapta” a li­la-fehérek csapatát, hiszen az őszi 19 mérkőzésen szerzett 13 ponttal szemben tavasszal 13 találkozón már 17-et gyűj­tött az együttes.- Jólesik az elismerés, de ez olyan szakma, amelyben mérkőzésről mérkő­zésre bizonyítani kell. A tegnapi, vagy a tegnapelőtti sikerek egyszeriben a fele­dés homályába merülnek egy esetleges pillanatnyi kudarc kapcsán. Remélem, játékosaink is megértették, hogy mivel tartoznak önmagukkal és a csapattal szemben, s ennek megfelelően maximá­lis odaadással készülnek az előttük álló nehéz megméretésekre.- Vasárnapi nyilatkozata, miszerint a mutatott játék alapján az egy pontnak is örülnünk kell, arra enged következtetni, hogy elégedetlen volt a Vác ellen nyújtott produktummal.- Mi tagadás, afcsapat vasárnapi telje­sítménye nem kápráztatott el. Azt azon­ban, hogy az NB l-be igyekvő, jó játékerőt képviselő Vác ellen végül is pontot sze­reztünk, mindenképpen jó eredménynek tartom. Több játékosunknál kiütköztek az idegi és fizikai fáradtság jelei. Maradék­talanul csupán Hujber kapus teljesítmé­nyével voltam elégedett.- Mit vár az első szerdai összecsapá­son Budafokon?- Minden igyekezetünk arra irányul, hogy szeretnénk „pontosan” hazatérni a fővárosból. Éppen a vasárnapi 90 perc tapasztalatai sugallják: elképzelhető né­hány változtatás a frissítés érdekében csapatunkon belül. Összeállítást ezért csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirde­tek. A Vác elleni találkozó második félide­jének kezdetén a gyermeknapi tombola fődíjának nyertese, a szekszárdi Csankó Tímea negyedik osztályos kislány végez­te el a kezdő rúgást. A klubvezetés, meghonosítva az NB I- es csapatok újszerű kezdeményezését úgy elöntött, hogy a soron következő há­rom hazai mérkőzés kezdőrúgásának jo­gát eladásra kínálja. Az érdeklődők He­gedűs János technikai vezetőnél jelent­kezhetnek a 16-513-as telefonszámon.-fekete ­Az ÖHV győztes csapata Atlétika Megyei csapatbajnokság A 13-14 éves atléták megyei csapat- bajnokságán nyolc egyesület versenyzői álltak rajthoz. Az első forduló után kialakult sorrend: Lányok, 14 évesek: 1. Szekszárdi Dózsa (Tóth, Sipőcz, Erős) 2222, 2. Paksi SE 1928, 3. Dunaföldvári Szövetkezeti SE 1850 ponttal. 13 évesek: 1. Szekszárdi Dózsa (Baranyai, Geisz, Krizl) 2074, 2. Paksi SE „A” 1930, 3. Paksi SE „B” 1647 ponttal. Fiúk, 14 évesek: 1. Szekszárdi Dózsa (Békeffy, Scherer, Posta E.) 1415, 2. Ta­mási Szövetkezeti SE 1302, 3. Bonyhádi SE 1201 ponttal. 13 évesek: 1. Dombó­vári Sportiskola (Balogh, Szigeti, Hor­váth) 1437,2. Paksi SE „A" 1414,3. Szek­szárdi Dózsa 1316 ponttal. Nyolc versenyszámban született aranyjelvényes eredmény. Lányok, 13 évesek: 100 m: Geisz Mercedes (Sz. Dó­zsa) 13,1. 200 m: Geisz Mercedes (Sz. Dózsa) 27,3.1500 m: Baranyai Gabriella (Sz. Dózsa) 5:02,5, Kiss Anikó (Bonyhád) 5:12,2. Fiúk, 14 évesek: Diszkoszvetés: Posta Endre (Sz. Dózsa) 41,26.13 évesek: 100 m, 200 m, súlylökés: Tóth Attila (Tamási) 12,4, 25,6, 12,68. Összetett honvédelmi verseny Az MHSZ Tolna megyei vezetősége Dom- bóvárott, a lovaspálya és környékén rendezte meg az összetett honvédelmi verseny, vala­mint a sorkötelesek általános honvédelmi ver­senye megyei bajnokságát. Az ÖHV versenyen városonként három-há­rom női, férfi és ifi összeállítású csapatok áll­tak rajthoz. A terepfutásból, akadályverseny­ből és párbajlövészetből álló versenyen az együttesek számot adtak felkészültségükről, fizikai állóképességükről. Szekszárd és Paks csapatának női tagjai az akadályváltón fej-fej melletti küzdelemben külön párharcot vívtak, végül a paksiak 7,27 perces időeredménnyel győztek. Az összetett verseny, ezzel együtt a vándor­serleget a Paks város csapatát képviselő kaj- dacsi honvédelmi klub tagjai nyerték. Nagyszerűen küzdöttek a sorkötelesek ál­talános honvédelmi versenyén résztvevő vá­rosi csapatok is. Ebben a Szekszárd várost képviselő kölesdiek kerültek ki győztesen. Budapest serdülő egyéni pályabaj­nokságán a BEAC sporttelepén szek­szárdi dózsás csoport képviselte me­gyénket. Három versenyszámban jutot­tak döntőbe közülük. Posta Katalin távolugrásban 528 cm- rel a hetedik, Ignácz Attila szintén távol­ugrásban 611 cm-rel a hatodik; Bozsér Anita a 100 méteres gátfutás B döntőjé­ben 15,89 mp-cel a harmadik helyen végzett. X( A „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb?” futóverseny megyei döntőjén a kiírásnak megfelelően 11-12 éves általános isko­lás tanulók indultak. A győztesek jogot szereztek a Budapest Nagydíj keretein belül megrendezésre kerülő országos rendezvényen való részvételre. A továbbjutók: Lányok, 60 m: Papp Viktória (Paks) 8,6. 800 m: Tóth Barbara (Báta) 2:35,4. Fiúk, 60 m: Somogyi Fe­renc (Tamási) 8,3.800 m: Scheidler Gé­za (Bonyhád) 2:27,7. Úszás Négy dombóvári úszó sikeresen sze­repelt a Triesti Edero Sportvívó klub által rendezett Enzo Fivelli-emlékversenyen, amelyen 25 együttes - olasz, osztrák, ju­goszláv és magyar - szerepelt. A nemzetközi mezőny rendkívül erős volt, hiszen a Bp. Honvéd három váloga­tottja - Gyúró Mónika, Daics Tamás és Kalaus Walter - is rajtkőre állt. A dombóvári úszók eredményes sze­replését bizonyítandó Mojzes Zsuzsa két arany, Simon Levente két ezüst, Ró­zsa Norbert és Horváth Éva pedig egy- egy ezüst-, illetve bronzérmet nyert. A dombóváriak július első hetében viszo­nozzák az olasz klub vendéglátását, ami­kor a Dombóvárra látogató vendégek a tanuszodában edzenek, majd a hagyo­mányos kaposvári Csík Ferenc-emlék- versenyen állnak rajthoz. A Tolna Megyei Tejipari Vállalat FELVESZ:- pénzügyi előadót,- számlázót,- kontírozó könyvelőt, (középfokú közgazdasági végzettséggel és legalább 10 év gyakorlattal),- közgazdászt (elemzési feladatok ellátására),- tmk-előadót (feladata részben gépjárművek karbantartásának szervezése). Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán, Szekszárd, Keselyűsi u. 9. (174)

Next

/
Oldalképek
Tartalom