Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-02 / 128. szám
4 ™EPÜJSÄG 1987. június 2. Moziban A tündérmese véget ért Már azt sem tudom, szeretnék-e szép leány lenni, vagy sem? Eddig azt tanultam, hogy a szép leányok élete csupa csillogás, csupa fény. Ez a dokumentumfilm, megzavarta gondolkodásomat. Bebizonyította, hogy az egész smafu, a showbuiness humanista kapcsolatokat nélkülöző vállalkozásáról van szó. Ezek után már szép leány sem akarok lenni! Elhatározásom indoklásául el kell mondanom, hogy semmi kedvem aláírni egy vállalat olyan szerződését, amiből az sem derül ki, hogy később mit kell csinálnom. Nincs kedvem elfogadni egy olyan koronát, amit később visszakövetelhetnek. Semmi kedvem ahhoz, hogy a verseny után szobrot készítsenek rólam, amihez meztelenül „formát” kell állnom a gipszet az alanyok ruhátlan testére kenték fel és különösen nincs kedvem az engem hozzájárulásom nélkül fényképező és azon tetemes valutát kereső fotósok kamerája elé állni, mégha arra a filmben ugyan nem nyilatkozó illetékes engedélyt is adott. Tényként meg kell állapítanom, hogy az elsők között nem végzett, de objektív megítélésen szerint is élvonalbeli versenyzőtársam, K. Z. dombóvári származású, (ott érettségizett), de magát budapestinek valló kolléganőm százezer forintos díja és kaliforniai szerződése nem hagy hidegen, de elvártam volna a versenyben elsők méltóbb megbecsülését is. Szerettem volna az első helyért izgulni, de az akkori pletykák s az elkészült dokumentumfilm meggyőzött arról, hogy ez naiv ábránd, hisz az első három helyezett személyről még a zsűri szavazása előtt döntöttek. Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy nem akarok szép leány lenni... Elhatározásom Hartai László és Dér András dokumentumfilmjének megtekintése után született. Nem tudom azt se, minek nevezzem ezt a filmet. Bátor, szókimondó alkotásnak, vagy csak a szerzők jólérte- sültségét fitogtató filmnek. Mert igaz, hog Kismonográfia Pirk Jánosról Piktúránk nagy öregjének pályájáról a Képzőművészeti Kiadónál megjelent kötetben Supka Magdolna művészettörténész a következőket irjá: „Az életmű tartalma befelé gyűrűzik, mélyül, színesedik, talán mert alkotója teljességgeíráha- gyatkozik önnön csendjére, mely születése óta egybefonódott a szabad természettel. A tágasságban eszmélkedik: boldogsága, buja sóvárgása ritkán szorult tető alá és lépte falak közé. Városi utcát lába alig járt, tekintete nagy kékségben fürdött, hallása apró neszeken finomodott, tapintása szirmok bársonyán.” A művész elmúlt 80 esztendős, de ihlete, kedve nem fakul, művészete ma is a szüntelen történés csodája. Apja szíjgyártó, nyerges, kárpitos, kocsifényező és címfestö volt, a galántai Eszterházy-uradalom kommenciós cselédje. Dédnagyapja még jobbágy. Talán tőlük örökölte a föld és szegényparasztság iránti szeretetet. Tizenegy gyerek született a családban. „A galántai mezítlábasokhoz tartozom, akiknek Kodály egyik művét ajánlotta" - írja egyik barátjához címzett levelében. Pirk János festészetének földszagú arculata teljességgel egyéni, ám eredőit tekintve és a művész kötődése révén a nagybányai festészethez tartozik. A festő találóan mondja: „...munkásságom a föld költészetévé alakult..." 1921-ben készült akttanulmányán már látszik tehetsége. Pályájának szakaszait, életének sorsfordulóit határkövekként jelzik önarcképei. A negyvenes évek vége felé gyerekek protréja, virágok szépsége, évszakok köszöntése jelenik meg vásznain. Mindez annak ellenére, hogy életkörülményei igen kedvezőtlenek, kényszerűségből favágó, napszámos ebben az időben. Kedvét a festészetben leli ekkor is. Házasságkötése után újra bontakozik, újraéled pályája. Ekkor születik többek között a „Kártyázók”, a „Kukoricafosztás” és a „Szappanbuborékok” című képe. A Mai Magyar Művészet sorozatban megjelent kismonográfiát 17 színes és 33 fekete-fehér illusztráció egészíti ki. A kötet angol nyelvű összefoglalóval és képjegyzékkel jelent meg. feltár olyan (jelentéktelen) tényeket, amiről az akkori - borsos belépődíjat fizető, - néző nem tudott, de ugyanakkor nem keresi a választ alapvető kérdésre: Magyarország legszebb lánya, a csillogás, az ünneplés a világkarrier várományása, M. Cs. A. néhány hónappal a „nagy attrakció” után miért lett öngyilkos, miért nyelte le az Egyiptomból hozott kígyómérget? Egy dokumentumfilmnek nyilvánított alkotástól elvárnám a választ. No, nem a szenzációhajhász sajtóorgánumok stílusában, mert abból volt elég. Magam is olvastam a Quick magazinban Frederic von Anhalt hercegről, a nyitott Mercedes Cabrio 350-es sportautóban eltöltött randevúról és az ezt követő, Fonyódon elszenvedett pofonokról. (A fentiekre semmi bizonyíték.) A tény, hogy meghalt, önkezével vetett véget életének Magyarország szépe. A miértre ez a dokumentumfilm nem adta meg a választ. Pedig a hibák feltárása, a.visszahúzó erők, az önkényes, önhatalmú intézkedések, a kiskirálykodások, a pozícióból elkövetett visszaélések feltárása már nem is lenne magyar találmány. Tudunk erre határainkon kívülről is jó példákat hozni. Jó lett volna ebben a szellemben készíteni a filmet és akkor még a videóról filmszalagra.átmásolt alkotás moziban nagyon zavaró technikai tökéletlenségeit is elnéztem volna. Nem a kiutat, a következő évekre, évtizedekre porgra- mot adó alkotást, csak a tényfeltáró, azt bemutató dokumentumfilmet vártam. A Szépleányok című film nem ez volt. A tündérmeséről lerántotta a leplet, de alatta nem az igazságot, hanem csak egy valamivel vonzóbb leplet mutatott. TAMÁSI JÁNOS Nem tisztünk megítélni, hogy Stul- ler Gyula, Rásonyi Leila, Rolla János és más kiváló hegedűsünk sorában Szenthelyi Miklós - és az előbb említettek - képviselnek-e Zathureczky- hez hasonló nagyságrendet, kvalitásokat; a Yehudi Menuhin-féle zsenialitást végképp ne említsük. Az azonban mindenképpen bizonyos, hogy Szenthelyi Miklós egyike azon kevés magyar, fiatal hegedűsnek, akinek produkciója mindig megbízható, élménygazdag, színvonalas. Azt is mondhatnánk, a filharmóniai bérletsorozatot recenzáló toliforgatónak az évadzáró hangverseny alkalmával is könnyű dolga volt. Nyilván valamiféle oknál fogva rászolgált Szekszárd, de ennek az egyik legkisebb megyeszékhelynek évről évre rangosa bérletösszeállítása (hogy csak Baját, a hasonló nagyságrendű várost említsük: nincs is filharmóniai, felnőtt koncertsorozata...). Nem túl rég vezényelte itt Koba- yashi az Állami Hangversenyzenekart, az idén a nemzetközi Liszt-verseny győztesét üdvözölhettük a Művészetek Háza Yamahájánál, és így tovább. Enyhén szólva nagyképű dolor volna ezek fölött a kiváló dolgok fölöt fitymálgatni, szőrszálat hasogatni. Mint az előzőekben említettük Szenthelyi Miklós is honi kiválósá gaink közé tartozik: röpke néhám esztendeje már üdvözölhettük váró sunkban, jelenlegi fellépése, az el hangzott koncert tanúsága szerin igazolta a várakozást, de nem helyte len tán bizonyos értelmű előrelé pésről is beszélni. Schubert és Brahms egy-egy szó nátájában a romantikus érzüle mélységeit és magasságait bonthat ta ki, Paganini capriccioiban az „ör dög-trillás” diktálta technikai maxi mumokat ostromolhatta. Ami a két német romantikus prob lematikáját összefogja, az egy szersmind Szenthelyi telibe talá megfogalmazását is bizonyítjs Schubert a kis formák felől közeli míg Brahms a szimfonikus művek fe löl. Szenthelyi klasszikus egysége kovácsolt e két szélsőséges megkö zelítésmódból - ám véletlenül ser feledkezhetünk meg az áldozató zenei partner, „civilben” a leánytesí vér stimuláló, mindenben alkalmaz kodó zongorajátékáról... dob-n ■1^A zsűri tagjai Színházi esték Koldusopera A játékteret horganylemezzel bélelték ki, ezzel is jelezve, hogy rideg, érzelem- mentes világba visz Brecht Koldusoperája, amit - mint ismert - John Gay ötlete alapján írt, aki viszont Swiftből merített. A messze múltba nyúlik tehát vissza a Koldusopera története, ami Brecht feldolgozásában szatirikus komédia a pénz megrontó hatalmáról, azt példázva, hogy a bűnöző és a kapitalizálódott polgár között csak árnyalatnyi különbség van. Brecht cinikus hősei gátlástalanul törekszenek a vagyonra, ezért mindenre képesek, s ez egyaránt jellemzi Pea- cockot, a kolduskirályt, Tigris Brown rendőrkapitányt és a bűnöző Bicska Maxit. Petrik József rendezésében azonban eltolódik a hangsúly, itt Kocsma Jenny áll a darab középpontjában, bűnbánó Magdolnaként, amiért rendőrkézre adta a hűtlen Bicska Maxit. Bármint magyarázzuk is a darabot, ez Brecht szándékától idegen, főleg ilyen melodramatikus felfogásban, ahol Kocsma Jenny beleörül a lelkifurdalásba és a nagyobb hatás kedvéért rögtön kényszerzubbonyban jelenik meg. Brecht nem szokott érzelegni, a Józsefvárosi Színház előadása pedig azt sugallja, hogy essék meg szívünk Kocsma Jennyn, mert alapjában véve nemes szívű utcalány, akit tébolyba kerget a bűntudat. De amikor meg kellene hatódnunk, inkább feszengünk, mert ez a bűnbánó utcalány, kényszerzubbonyban, nem tud igazán beilleszkedni a darab világába, s a tanulság is, ami egyébként nem idegen Brechttől, nagyon erőltetett, mert miért kellene így járnia annak, aki rendőrkézre ad egy csapodár bűnözőt? Azt mondják, Pécsi Ildikó kedvéért történt az egész, pedig nem tud meggyőzni, nem is ő áll a darab középpontjában, hanem Tyll Attila, aki harsány jókedvvel ko- médiázza végig a darabot. A többiek is jók, Beregi Péter, Tóth Judit, Vándor Éva, Pákozdi János, s arról nem tehetnek, hogy a játék irama néha lefékeződik; főleg a befejezésnél éreztük ezt. A Koldusopera Brechtnek valószínűleg legjobb, de mindenképp leghatásosabb darabja, jelenleg három színházunk is játssza három felfogásban. A Józsefvárosi Színház előadása azt mutatja, hogy tovább lehet kísérletezni vele, mert ez a felfogás semmiképp nem jelenti a végső szót, a legjobb megoldást. Cs. L. Rádió A 8-8-8 újra a célunk A férfi korábban a Csepeli Vasműben, a „Martinban” dolgozott, derékpanaszai miatt került hántológépre, felesége betanított szakács. Ha munka után van néhány órájuk, meg hétvégeken, a kiskertbe mennek, 1970-ben vettek egy darab földet, amikor idekerültek. Szabolcsiak, nem munka ez, inkább ki- kapcsolódás nekik, menekvés a hatodik emeletről. Rendszeres gmk-val is legfeljebb 6500 forintot visz haza a családfő. A szórakozást a bérházban lévő klubban rendezett nagy ultipartik jelentik. Ha szerveznének, sem mennének el szakmai vagy kulturális programokra a „kultúrba”, halljuk a riport végén. Majd a Csepeli munkás- otthon szakembere sorolja az adatokat: csökken a könyvtárlátogatók száma, a nyelvtanfolyamokról eltűntek a fizikai dolgozók, a szabadidő hiányánál meghatározóbb gond a pénztelenség. Nem könnyű témába vágott bele tehát a szerzőpáros, Kondor Katalin és Tar- nói Gizella a Jelenidőben cimű sorozat legutóbbi műsorában. A csepeli munkások szabadidejét vizsgálták, ezúttal nemcsak a nagyszámú szociológiai felmérések alapján, hanem magukat az érintetteket megkérdezve. Vasgyáriak, textilmunkások, építőiparban dolgozók egyformán erősítették a már ismert, de megoldást nem nyert gondokat. Az Elzett Egyesülés gyárának vezetője szélesebb összefüggésben éppen az irányításban, a munkaszervezésben látta az alapvető problémát, minek következményeként a legjobban dolgozók gmk- ban próbálkoznak, holott tőlük várhatnánk a megújulást, a szakmai továbblépést. A felkészüléshez azonban szabadidő kell. A műsor készítői nagy alapossággal járták körbe a munkásoktól kezdve a vezetőkig, a közművelődési szakemberekig az érintetteket és a félórás riport- összeállításból bizony az derült ki, hogy a már száz esztendeje a munkásmozgalom zászlajára irt 8-8-8 (mun ka-szabad idő-pihenés) ma nem létezik. Ehhez pedig, mint azt Fukász György szociológus zárásként elmondotta, nem a munkaidő csökkentésén, hanem a szabadidő feltételeinek megteremtésén kell fáradozni.-takácsTévénapló Folytatásra várunk... A nemzetközi gyermeknap köszöntésére méltóképpen készült fel a Magyar Televízió. Vasárnap reggel fél kilenctől este nyolc óráig nonstopműsor szórakoztatta a gyerekeket és persze a fiatalos lelkű idősebbeket is. A nap szóvivője Rózsa György volt és mellette nagyszerű fogásként Nagy Bandó András kommentálta a látottakat, eredeti stílusával, humoros közbeszólásaival néhol továbblendítette a már-már fáradó műsor hangulatát. Valóban színes programot állítottak össze erre a napra a műsor szerzői, négy helyszínről, Budapest, Kecskemét, Kaposvár, Szeged városaiból jelentkeztek be rendszeresen a riporterek, hírt adva az ott folyó eseményekről és kicsit bemutatva a helyi iskolákat, művészeti csoportokat, az ott élő gyerekeket. Ötletes próbákat kellett megoldani a két vetélkedő város csapatainak, ahol egész napos küzdelem után dőlt el, hogy a Kaposváriak nyerték el a fődíjként felajánlott állatkertet. Ami elgondolkodtató volt, az a minden várakozást felülmúló aktivitás, amellyel a helyiek és az ország más vidékén élők társadalmi munkát, pénzfelajánlást tettek, vagy éppen valamelyik értékes állatukról mondtak le az alapítandó állat- és növény- kert javára. Ezt az aktivitást pedig nemcsak a győztes városban kamatoztathatják, fordíthatják a település hasznára, hanem az alulmaradt, de semmi esetre sem vesztes szegediek is. Ugyanúgy, mint ahogy felébresztheti más települések vezetőit, az ott élőket az összefogás, saját erejükre való támaszkodás lehetőségeire. Bár a rendkívül színes programok közül egyetlen egyet ragadtunk ki, bizonyára sokan emlékeznek szívesen a külöip erre az alkalomra irt rövid tévéjátékokra, a közös, országos sütésre, főzésre, a tehetséges gyerekek bemutatójára. De talán jó volna az ünnepi hangulatból valamit az év többi napjára átmenteni és hasonlóan izgalmas, színvonalas gyerekműsorokat, fiatalokat érdeklő és megmozgató adásokat sugározni ezután is. Mondjuk úgy, hogy hétvégeken különböző helyszínekre látogatna el egy stáb, bemutatva a települést, az ottani fiatalokat, folytatódhatna a tehetséges gyerekek bemutatkozása, vagy például a 2-es csatornán legalább hétvégén délutánonként a nonstop gyerekprogram sugárzása. Várjuk tehát a folytatást. ^ - tzs Szellem a palackban „Valóban éretlen még az ember a tudás felelősségének hordozására?” - teszi föl a kérdést Marx György „Jövőidőben" című, ismeretterjesztő célokat szolgáló, valamennyiünk lelkiismeretére és felelősségérzetére apelláló kis könyvében. A tudomány és technika fejlődésén belül elsősorban az „atombomba árnyékát" felidézve kell megfogalmaznia aggályát, s gondolatmenetét, érveit'erősítendő újra és újra föltennie a kérdést. Mert hogy miféle szellemet engedünk ki a palackból, az valamennyiünk létét, jövőjét érintően alapvető jelentőségű. Hogy súlyát, világ- rendszereket átfogó jelentőségét érzékeljük, abban a televízió külpolitikai szerkesztőségének szombat délutáni műsora is a segítségünkre volt. A kamera a nemzetközi orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért VII. kongresszusára, a napokban zajló moszkvai tanácskozásra pillantott be. Nem a rövid interjúk láncszemeire fűzött tudósítás, tehát maga a műfaji kategória teszi nehézzé azt, hogy a látottakról most „szabályos” kritika íródjék. Az esztétizáló méricskélést sokkal inkább a téma érvényteleníti. Az a leküzdhetetlen megrendült- ség, amellyel négy-ötmilliárd éves földünk pusztulásának lehetőségét vagyunk kénytelenek tudomásul venni. Nemcsak a sokkoló hatású - és sajnos ismerős képsor, amely a század legszégyenletesebb hadműveletét felidézte. Az orvosok, tudósok válaszainak összefoglalható tanulsága minden bizonnyal összecseng a stronciumesőben fogant japán gyermekek - ma már felnőtt nemzedék - tapasztalatával: a békéért való harc, az életben maradásunkért folyó küzdelem, amelyben kinek-kinek meg kell találnia a felelős cselekvés terrénumait. A nyilatkozók többsége - így a magyar küldöttség vezetője dr. Hollán Zsuzsa akadémikus is - annak a gondolatnak adott hangsúlyt, hogy nincs lefegyverzőbb érzés az egyén számára, mintáz, ha tehetetlennek hiszi magát, s „amíg az ember így gondolkodik, addig kevés az esély a változásra. ” B. Lown New York-i kardiológus, M. Kuzin sebészprofesszor, B. Chandler atomfizikus, J. Grant, az UNICEF igazgatója és sokan mások, összesen 2500-an vettek részt a találkozón abban a hitben, hogy kék bolygónk megmenthető. Adalékul: ma, amikor az emberiség által felhalmozott tudásmennyiség egy évtizeden belül megduplázódik, a ma élő tudósok 40 százaléka a hadiiparban dolgozik. Elhangzott az is, hogy naponta 10-15 ezer kisgyerek hal meg egyszerű hasmenésben, akik együttműködés esetén megmenthetők lennének. Az is tükröződött: a háború sújtotta Európában a legerősebb talán az emberekbe oltódó belső tiltakozás és a legkidolgozottabbak a felelős cselekvés alternatívái is. B. R. Hangverseny Szenthelyi Miklós hegedűestjéről