Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

1987. június 13. /tolnán _ 6 ÜÉPÜJSAG etés Paszler József igazgatóval MÚLTUNKBÓL I- Ezt a beszélgetést szeretném az építők napján közöltetni, s kérem így gondoljuk át mondandónkat- Az építők napjának Tolna megyében komoly és régi hagyományai vannak, ami talán összefügg a tolnai és Tolna megyei épitőmunkások régmúltra visszatekintő szervezettségére. A korábbi időszakban az építőipari ágazatba tartozó vállalatok ezt a napot külön-külön tartották, jelen­leg is ez a gyakorlat. Átmenetileg egypár évig a TÁÉV, a TOTÉV, a Tolnaber és a Tolnaterv együtt rendezték az építők nagy ünnepét. Nagyon sok ember él Tol­na megyében az építőiparból, ugyanis az előbb említett négy nagy vállalaton kí­vül még sokan tevékenykednek építőipa­ri szövetkezetben, termelőszövetkezeti közös vállalkozásban, vgmk-ban, gmk- ban, magánszektorban, stb. Vállalatunk, a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat az építők napját 1987. június 12-én dél­után és este tartja. Ünnepi megemléke­zésre, kitüntetések átadására, törzsgár- datagok jutalmazására, majd a Tolna Me­gyei Beruházási Vállalattal közös sport- rendezvényre kerül sor. Este vállalatunk éttermében zenés, táncos összejövetelt tartunk. I- Ön a tervező vállalat igazgatója, mióta, s hogy érzi magát?- 1966. november 1 -je óta, közel 21 éve vagyok a tervező vállalat igazgatója. Ezt megelőzően a Tolna Megyei Tanács V. B. tervosztályán dolgoztam 9 évig, 5 évig műszaki ellenőrként, 4 évig pedig osztályvezető-helyettes főmérnökként. Ha visszatekintek az elmúlt 21 évre, és számvetést készítek a vállalat és a saját munkámról, nyugodt lelkiismerettel kije­lenthetem, jól érzem magam. Ezt a jó ér­zést azok a megvalósult és szakmai kö­rökben is elismert, színvonalas, a vállalat kollektívája által tervezett létesítmények, valamint az évről évre elkönyvelt jó, ered­ményes és kiegyensúlyozott gazdálko­dásunk váltja ki. Vállalati beosztásomnál és társadalmi funkcióimnál fogva része­se és résztvevője voltam Szekszárd vá­ros és az egész megye fejlesztésének, fejlődésének, ami mindig nagy örömmel tölt el. I- Az köztudott, hogy a beruházások visszafogása megtörtént Kevesebb munka jut önöknek is?- A beruházások visszafogása vállala­tunkat már hat-hét éve érzékenyen érinti. Ez munkaellátottsági gondokban jelent­kezett. Kapacitásunkat létszámunk foko­zatos csökkenése ellenére sem tudtuk Tolna megyében kitölteni, ezért minden évben változó nagyságrendben vállal­tunk megyén kívüli tervezési feladatokat is. ■ - Melyek a mostani tennivalók?- A tennivalók sokrétűek, de ismertek. Először helyt kell állni a piacon jelentke­ző tervezői versenyben, pályázatokon. A versenyben való eredményes szereplés feltétele a jó épület (funkció, esztétikus megjelenés, elfogadható bekerülési költ­ség stb.) tervezése, rövid határidő figye­lembevételével, megfelelően kalkulált díjért, esetenként áron aluli vállalkozás, ha a feladat megszervezése ezt kívánja. A jó és zökkenőmentes munkavégzés fel­tétele a megbízóinkkal, a tanácsokkal és a partner vállalatokkal (TÁÉV, TOTÉV, Tolnaber, DTV stb.) történő szoros együttműködés. I- Kevesebben vannak, mint öt évvel ezelőtt, mégis elég sok a munkájuk. Mi lett a régiekkel, az újat alkotókkal?- Jelenleg az alábbi lényeges tervezési munkákon dolgozunk: a szekszárdi kór­ház 100 + 30 ágyas gyermekgyógyá­szati pavilonja, a kalocsai 80 lakás, a tol­nai GÉM 11. számú telep üzemcsarnoka, Tolnán a Deák F. utcai tömbbelsőben ka­zánház, a szekszárdi Garáy téren a Nagyvilág mozi és irodaépület, Fadd- Dombori üdülőtelep szennyvízcsatorná­ja, a dombóvári Bezerédj utcai 30 lakás és garázsok, szekszárdon a Bezerédj ke­reskedelmi szakközépiskola bővítése, kisdorogon vízmű, a paksi konténeres kazántelep stb. kiviteli tervei vannak az asztalaikon. Vállalatunk beruházások szervezésével és teljes lebonyolításával is foglalkozik, megbízóink megelégedé­sével. Igen, lényegesen kevesebben va­gyunk, ugyanis 1978-ban a napi állomá­nyi létszámunk 190 fő volt, ez jelenleg 122 fő, a munkajogi létszám 215 fő volt, ez jelenleg 133 fő. A létszámcsökkenés beavatkozás nélkül jött létre, összhang­ban a feladatok nagyarányú mérséklő­désével. A kötelezően előírt 15 százalé­kos létszámcsökkenés is önmagától ren­deződött, felmondás a vállalat részéről nem volt. Szerencsére a kulcsemberek közül nagyon kevesen távoztak el a válla­lattól, ezért a nagyfokú létszámcsökke­nés nem okozott zavarokat. A 10 évvel ezelőtti állapotok elmúltak, amikor 130-140 százalékos volt a tervezési igény, és szinte havonta kellett átcsopor­tosítani a feladatokat a fontossági sor­rendnek és a tanácsi igényeknek megfe­lelően. I- Hogyan lehet a mostani helyzet­ben tervezni, gazdálkodni, egy válla­latnak „megélni”?- Most a körülmények megváltoztak, a feladatok nagy részét meg kell keres­nünk piackutatás formájában, és csak kis része kerül a vállalathoz spontán megbízás alapján. Piackutatásunk első­sorban Tolna megyében, az illetékes ta­nácsoknál és vállalatoknál jelentkezik eredményesen, megyén kívül Veszprém, Baranya, Bács-Kiskun megye területén jártunk eddig a legnagyobb sikerrel, a pályázatok eredményességét is figye­lembe véve.- A tervezők, magántervezők egyre több munkát vállalnak, hiszen meg­nőtt a magánerős építkezések száma. Ez a tény viszont sok pluszmunkát je­lent a mérnököknek. Meg tudnak újul­ni?- A magántervezés, a vgmk-tevékeny- ség a vállalati feladatok elsősorban törté­nő elvégzése mellett bonyolult kérdés. A tervező vállalatoknál és így nálunk is a bérezési lehetőség a szabályozók beha­tárolása miatt rendkívül. kedvezőtlen, messze nincs arányban a kereset azzal a szellemi, alkotó munkával, amit mérnö­keink, technikusaink végeznek. Mivel a magán- és vgmMervezésnél a kereseti lehetőségek lényegesen jobbak, ezért az kedvezőtlen hatással van a vállalat meny- nyiségi és minőségi munkájára. Egy 25 éve tervező mérnöknek a vállalatnál elér­hető havi jövedelmét ki sem merem mon­dani, mert az olvasó talán el sem hinné. A vállalati tervezésen kívül végzett sok pluszmunka nagy energiát von el a ter­vezőktől, ami a fő munkaidőben fáradt­ságban jelentkezik, melynek következ­ményeit azt hiszem, nem kell magyarázni. Tervezési munkát ugyanis teljes intenzi­tással még 8 órán át sem lehet végezni, nem pedig 12-14 óra hosszat. A fő mun­kaidőben olyan jövedelmet kellene tud­nunk biztosítani a tervező mérnökeink­nek, technikusainknak, a mennyiségi és minőségi követelmények reális elvárása mellett, hogy ne legyenek rászorulva a túlzott mértékű pluszmunka végzésére. I- Szeretném, ha összegezné az 1987-es építésztervezői munkát- Az 1987. évi munkát a jóváhagyott vállalati terv főbb mutatóival tudom a leg­jobban jellemezni. A vállalat 1987. évi ár­bevételi terve 28,7 millió forint, mely 4,7 százalékkal haladja meg az előző évit. Az árbevétel növekedése mögött tényle­gesen elvégzett többletmunka van, mivel az áremelés - a versenytárgyalásos for­ma és a piac szűkülése miatt - nem jár­ható út. Ez egyidejűleg azt is jelenti, hogy az előző évhez viszonyítva, mintegy 2 fő­vel csökkenő létszám növeli az egy főre jutó termelés mértékét. Vállalatunk meg­alakulása óta nyereségesen gazdálko­dik. Az idei tervezett nyereség 7,4 millió forint, ez az előző évhez viszonyítva 4,6 százalékos növekedést jelent. I- Sok jó hírű tervező dolgozik a vál­lalatnál. A megyén kívül is öregbítik munkájukkal a vállalat hírét Jelenleg hol építenek tolnai tervek alapján, s kik azon épületek alkotói?- Elöljáróban egy-két dolgot az elő­zőekhez kapcsolódva elmondanék. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 84, műszaki és 35 egyéb beosztá­sú dolgozó. Az egy főre jutó, 1987. évre tervezett átlagkereset 80 260 forint/fő, s ez 4,2 százalékos átlagkereset-növeke­dést jelent. Az átlagkereset-növekedés üteme összhangban van az árbevétel és nyereség-növekedés alakulásával, en­nél több csak akkor lehet, ha a vállalat gazdálkodási mutatói a tervezettnél job­ban alakulnak. Erre jelenlegi ismereteink szerint meg van a lehetőség. A folyó öt­éves tervben eredetileg évi 4-5 százalé­kos termelés - árbevétel-növekedéssel, az ehhez kapcsolódó nyereség és átlag­kereset-változással számoltunk. Az 1986-os és a 87-es év igazolta is előze­tes elképzeléseinket. Jelenleg azonban a kilátásba helyezett adó-, ár- és bérre­form átrendezi gazdálkodási elképzelé­seinket. Minden szakterületen sok jó hírű tervező dolgozik a vállalatunknál, akik vezető tervezői jogosultsággal is rendel­keznek. Ez a jelenleg érvényben lévő jog­szabály alapján a vállalat tervezési jogo­sultságának is előfeltétele. Megyén kívüli munkavállalásunk a korábbi években is jellemző volt. Ezek közül a jelentősebbek: a pécsi új Pannónia Szálló (Váczi Imre, Link Péter), a komlói gázcseretelep (Huszti Pál), a mágocsi 8 tantermes álta­lános iskola (Balázs Csaba), a kaposvári lakótelep (Balázs Csaba, Link Péter), a veszprémi lakótelep (Lőrinczy Gyula, Huszti Pál, Patkó Sándor), a peremartoni iskola, óvoda, bölcsőde (Link Péter), a peremartoni üzemcsarnok, tmk darúzott csarnok, tmk-műhelyek és szociális épü­let (Link Péter) stb. Megyén kívül vállala­tunk kollektívája által tervezett létesítmé­nyek, melyek 1987-ben kivitelezés alatt vannak: Kalocsán a 12 tantermes ipari szakmunkásképző iskola (Lőrinczy Gyu­la), Kiskörösön 12 tantermes általános iskola (Lajtai Zoltán), Kalocsán a fűszer­paprika feldolgozó üzem szociális épüle­tének kialakítása (Lőrinczy Gyula), Kalo­csán fűszerpaprika-tároló (Link Péter), Peremartonban raktárcsarnok (Link Pé­ter), Kalocsán 80 lakás (Huszti Pál). I- Ha választania lehetne, milyen munkát adna a vállalat kollektívájá­nak? Hova, merre orientálná a jelenle­gi helyzetből a tervezőmérnökök al­kotókedvét?- A jelenlegi kiélezett versenyhelyzet­ben nem sok választási lehetőség van, mindent meg kell ragadni a tervezési fel­adatok megszerzésére. Mivel magasan képzett, jó hírű, igényes tervezői szak­gárdával rendelkezünk, elsősorban a szakmai igényüket szeretném kielégíteni, sok-sok egyedi tervezést igénylő létesít­mény terveztetésével. Sajnos ezen fel­adatok tervezési díja nincs arányban az elvégzendő feladattal, ezért az egyes egységek és a vállalat tervteljesítésének biztosítása érdekében olyan létesítmé­nyeket is célszerű terveztetni, vagy adap­tálni, amik szerényebb szellemi kapaci­tást igényelnek, nem annyira munkaigé­nyesek és ehhez képest a díjazásuk elfo­gadhatóan magas. A tervezőmérnökök alkotó kedvét elsősorban a megújulás irányába orientálnám a már elmondott formában, ami elősegítené az országos tervpályázatokon való eredményesebb szereplést. Biztosítaná a versenyben na­gyobb eséllyel való részvételt, elősegíte­né az aktívabb bekapcsolódást a piacku­tatásba, élénkebbé tenné a kollektívát a házi tervpályázatokon való indulásban, és szellemileg, fizikailag felfrissülve vé­gezhetnék a vállalatnál tervezési felada­tukat, megfelelő minőségi és mennyiségi igény figyelembevételével. PÁLKOVÁCS JENŐ A felszabadulás előtt sok gondot okoz­tak az ozorai baloldali erők a község és a megye hatóságainak. A helyi szociálde­mokrata párt, majd az illegális kommu­nista sejt tagjai gyakran emeltek szót az egykori hatalmasságok hivatali packázá- sa ellen. Többször megfellebbezték a képviselőtestületi választásokat, egy al­kalommal pdig tiltakozásuk eredménye­ként még a megyei törvényhatósági vá­lasztást is meg kellett ismételni a válasz­tókörzetükben. A baloldali csoport veze­tő személyisége Miklós István volt, aki 1933. december 31-én terjedelmes le­vélben hívta fel az alispán figyelmét a szabálytalan képviselőtestületi válasz­tásra. Még arra is vállalkozott, nem törőd­ve a fáradsággal, hogy felkeresse azo­kat, akik sérelmesnek tartották a válasz­tás lebonyolítását és aláírassa velük a le­velet. Azokhoz is bekopogott, akik nem is tudtak a választásról, noha szavazati jog­gal rendelkeztek és voksoltak volna... de kirekesztették őket a jogból. A levelet vé­gül is 68 személy írta alá. Az alábbiakban részletekét idézünk a levélből, mindössze annyi módosítást al­kalmazva, hogy a mai helyesírási szabály szerint közöljük a szöveget: „Alulírott ozorai választó polgárok az Ozora községi képviselő-választás ellen, mint szabálytalan, és részrehajló, politi­kai elfogultsága ellen fellebbezéssel va­gyunk kénytelenek élni. Nem irányít ben­nünket semmi pártállási elfogultság, mint minden szociális és demokratikus felfo­gású állampolgár, meghajolunk a tiszta és becsületes, szabályoknak megfelelő választás eredménye előtt az bármely párt javára dől is el, de viszont a kézzel fogható és igazolással alátámasztható választások szabálytalanságát elítélünk és azt állampolgári minőségünkben helytelennek és meg-nem engedhetönek tartunk, annál is inkább, mert hazánk ér­deke is azt kívánja, hogy a jogegyenlő­ség és annak tiszta kezelése váltja ki a la­kosság bizalmát és odaadó készségét az állammal szemben.” A fellebbezés okait négy pontban fog­lalta össze Miklós István. Közülük az első így hangzik: „A községi választásokat, úgy mint minden törvényes és szabályos községi dolgot, a szokásos hirdetés alapján há­romszor kell kihirdetni. Ez a szabályos és szokásos hirdetés nem történt meg az 1933. december 28-án tartott községi képviselő-választásra, hanem a szabá­lyokat megkerülve, csupán egyszer hir- dettetett ki, 1933. december 26-án, így községünk nagy kiterjedése folytán a la­kosság nem bírt tudomással a választás­ról, s így lehetetlenné téve a lakosság megnyilatkozása.” Kifogás tárgyává tették azt is, hogy a szavazatszedő elnök részrehajló, a kor­mánypárt tagja, a pártvezető és az egyik községben - azt nem közölték, hogy me­lyik községről van szó - a párt díszelnöki tisztségét is betölti. Hosszabb fejtege­tésben közölték az alispánnal azt is, hogy a községben két szavazatszedő bizott­ság működött, de nem egymástól függet­lenül, hanem egymást váltogatták tiszt­ségükben, s ezzel lehetővé téve a válasz­tási csalást. A két urna is oly közel volt egymáshoz, hogy a választópolgárok könnyen felcserélhették azokat, s nem annak a körzetnek urnájába dobták sza­vazólapjukat, amelyik az övéké volt. Nem hagyhatták szó nélkül azt sem, hogy egy kis ügyeskedéssel a balolda­liaktól 16 szavazatot vettek el. „...a választásokról a polgárság kis tö­redéke tudott, ezt az is bizonyítja, hogy az azelőtt történt választásokon 400-500, még ennél is több községi polgár is le szokott szavazni”, most pedig alig több mint 100 volt a leadott szavazatok száma - tették szóvá a fellebbezők. Az alispán nem sokat törődött az ügy­gyei. Értesítette ugyan a fellebbezésről a községi elöljáróságot, de többé nem foglalkozott a kérdéssel. Az elöljáróságot sem igen zavarta a fellebbezés - elbe­szélgettek az érdekeltekkel, és minden maradt a régiben... Fél évszázad a selyemiparért A Földművelésügyi Minisztérium se­lyemtenyésztési miniszteri meghatalma­zottja 1934. január 4-én levelet intézett a megye alispánjához. Fél évszázados te­vékenység ad alkalmat a leiratra. Idézzük néhány mondatát: „Bán János bölcskei lakos, Bölcske és Madocsa községek selyemtenyésztési felvigyázója minden megszakítás nélkül immár 50 évet töltött el ebben a megbíza­tásban. Nevezett a takácsmesterséget tanulta és ezzel foglalkozott, míglen a gyári szőttesek ezt a régi magyar házi­ipart a lejtő széléré nem sodorták. Ez a csapás nagyon megrendítette akkor Bán Jánost, aki feleségével és tizenegy élő gyermekével egyszerre kereset nélkül maradt. így adta magát a selyemterme­lésre és vállalta el most 50 éve Bölcske és Madocsa községek számára a se- lyempete-kikeltetést, valamint selyemte­nyésztők beszervezését, irányítását és oktatását”. A miniszteri megbízott méltatta Bán Já­nos áldásos tevékenységét a magyar se­lyemipar fellendítése érdekében, majd így folytatja: „Ez a most 79 éves derék tolnamegyei magyar ember soha nem lankadó buz­galmával még ma is teljesen megfelel vá­rakozásunknak, miért is fél évszázados szolgálata mesgyéjén munkásságának méltó megbecsülését jelenti az, hogy a földművelésügyi miniszter úr őt elismerő okirattal tüntette ki, a m. kir. országos se­lyemtenyésztési felügyelőség pedig 100 pengő pénzjutalmat utalványozott szá­mára”. Az oklevelet és a pénzt a járás főszol- gabírája ünnepélyes keretek között nyúj­totta át a jól megérdemelt, de a megérde­meltnél jóval szerényebb elismerést, 1934. január 28-án. Tanítók fizetés nélkül Teljesen véletlen dolog, hogy az aláb­biakban a kölesdi tanítók ügyével foglal­kozunk. Tehettük volna ezt szinte bármely Tol­na megyei községgel. Amit megemlítünk, ugyanis általános jelenség volt 1932- 1934-ben. A kölesdi tanítók levél­lel keresték meg a megye alispánját: „Alulírottak, mint a kölesdi református egyház tanítói, azzal a tiszteletteljes ké­réssel járulunk a Méltóságos Alispán Úr kegyes színe elé, hogy múlt évi 1387 pengő 55 fillért kitevő hátralékos fizeté­sünket Kölesd politikai község pénztárá­ból kiutalni, illetve a kiutaláshoz az enge­délyt megadni méltóztassék” - írták 1934. január 3-án. Akik a levelet aláírták: Kiss Ferenc és Pánczél Imréné tanítók. A levélhez csatolták a községi bíró iga­zolását, mely szerint az egyház tervezett adóbevételének még a felét sem tudta 1933- ban beszedni, s emiatt nem képes a tanítót fizetni. A lelkész pedig azt igazol­ta, hogy Kiss Ferencnek 411.35 pengő, Pánczélnének pedig 976.20 pengő mun­kabér-követelése állt fenn. Az ügy - úgy tűnik - nem volt igazán sürgős a megyei adminisztrációnak, még február végén sem volt döntés. Hogy a pedagógusok mikor jutottak megérde­melt keresetükhöz - az az iratokból nem derül ki. A helyi érdek az első - Pakson is Kövezetvám-kedvezményt kért a paksi községi elöljáróságtól a Krausz-Masko- vits Egyesült Ipartelepek rt. cég. A cég paksi üzeme (a mai konzervgyár elődje) borfeldolgozással foglalkozott, s mert a szállítással a közutat igénybe vette, adóznia kellett. A kérelem indoklásául leírták, hogy az üzem fejlesztése a községnek is érdeke, indokolt tehát a kedvezmény megadása. A községi képviselőtestület 1933. de­cember 7-én tárgyalta az ügyet, amelyet a község főjegyzője, Tarisznyás Gerő terjesztett elő: „Tekintettel az itteni ipartelep fejleszté­se a község szempontjából nem hagyha­tó figyelmen kívül, annak érdekében a községnek minden lehetőt meg kell ten­ni, ha szükséges, anyagi áldozatot is kell hozni, mert látható és tapasztalható, hogy ezen ipartelep állandóan nagyobb számú munkásnak ad kenyeret, így meg­élhetést”. A főjegyző javasolta, hogy a kért ked­vezményt szavazza meg a képviselőtes­tület, annál is inkább, mert nem számot­tevő az összeg. Az előterjesztést élénk vita követte, és a többség által hozott határozattal a ké­relmet elutasították. Idézzük a képviselő- testület határozatát: „Igaz ugyan, az itteni telep fejlesztésé­nek támogatása a község közönségének nagyobb számú munkás alkalmazása miatt kötelessége, de - mivel Paks bor- telmelő hely - máshelyről bornak ked­vezményes kövezetvám mellett való be­hozatalának elősegítése nem érdeke". A határozatot magyarázza, hogy a képviselőtestület virilistái közül számo­sán voltak érdekeltek a paksi szőlő és bor termelésében. Érdeküket sértette volna a kövezetvám megszavazása. Hiába, Pakson is - mint mondani szo­kás - minden szentnek maga felé hajlott a keze. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom