Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

1987. május 9. /'touüT'n 6 ÜÉPÜJSÁG- Először is arra kérem, hogy most ne beszéljünk arról, hogy a béke a lel­künk békéjével kezdődik, mert ez egy­részt igaz, másrészt pedig már sokat beszéltünk róla.- Ez is igaz, sőt már sokszor és sok helyen el is mondtam felszólalásomban, de meggyőződésem, hogy csak akkor van esélyünk a világbéke megteremtésé­re, ha magunkban és az egymás közötti kapcsolatainkban sikerül megtalálni a békés megoldásokat. Ilyen értelemben a béke rend is, bennünk és körülöttünk. Ezek szerint már megint csak azt tudom mondani, amit eddig. I- Nem bánom, de akkor tulajdon­képpen mi kell az ön lelkének békéjé­hez?- Csak az, hogy végezhessem a mun­kámat, itt a Csavaripari Vállalat négyes számú gyárában, Dombóvárott, ahol mint minőségellenőrzési csoportvezető dol­gozom, és persze a mozgalomban. ■ - Van ennek valami akadálya?- Olyan nincs, ami lehetetlenné tenné a munkát, olyan viszont sok van, ami aka­dályozza, vagy legalábbis hátráltatja. A termelőmunkában a köztudott dolgok. A gépek műszaki állapotát, az anyagellátás gondjait, értem ez alatt a szállítási határ­idők be nem tartását, a beérkező anya­gok minőségét, és persze az emberi hi­bákat, a rossz munkát. Ennek eredője ugyanaz, ami a társadalmi munkában is jelentkezik: a közömbösség. Természe­tesen nem gondolkodunk, nem is gon­dolkodhatunk egyformán. Az ifjúsági mozgalomban új nehézségek jelentkez­tek. A húsz év körüliek, vagy a még fiatalabbak közömbösek - legalábbis azok, akikkel itt a gyárban és a város mozgalmi életében kapcsolatba kerülök -, az idősebbek pedig nem érnek rá. Dol­goznak a munkahelyükön, a gmk-ban, a háztájiban. Ennek ellenére rájuk még inkább lehet számítani. Tulajdonképpen /ez a korosztály alkotja ma is a gyár KISZ- szervezetét. Nem tetszik nekem az el- anyagiasodás, hogy mindenki minél gyorsabban péhzt akar keresni, ugyan­akkor tény, hogy ma egy lakás egymillió forintba kerül. I- Mindennek ellenére a KlSZ-szer- vezet már kétszer elnyerte a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját- A harminc körüliek korosztályával értük el ezt az eredményt. Fiatal ez a gyár, a háromszázharminc dolgozónak mint­egy a fele harmincöt év alatt, körülbelül ennek a fele vesz részt a mozgalomban. Éppen most csökkent tovább a KISZ-ta- gok létszáma. I- A kilépők mivel indokolták dönté­süket?- Nem ettől fogy az alapszervezet, ha­nem attól, hogy a fiatalok nem lépnek be, ami azért nem vet túl jó fényt a szakmun­kásképzőkben zajló mozgalmi életre. Nem vonzza a KISZ a fiatalokat. I- Miért, annak idején mi vonzotta az ifjúsági szövetségbe?- Maga a mozgalom. Talán sokszínűbb volt, érdekesebb; közösségibb élet zaj­lott, mint most. Lehet, hogy akkor köny- nyebb volt a megélhetés is. I- Nem hiszem, mert én még jártam mackónadrágban általános iskolába, a mi gyerekeink pedig több mint ezer forintos farmerben feszítenek.- Valószínűleg az igények változtak meg. Ma mindenki az anyagi javakat haj­szolja, kultúrára, közéletre alig jut idő és pénz. Valamikor a KISZ-be „jó bulik” vol­tak, kirándulások, sportrendezvények. Azt hiszem, akkor sokkal nagyobb rangja volt a közéletiségnek. Hat évvel ezelőtt még ki akartak zárni a KISZ-böl egy mun­kahelyi fegyelmi miatt. Akkor elhatároz­tam, hogy megmutatom, mégis alkalmas vagyok a KISZ-tagságra, másfél év múlva titkárnak választottak meg. Ma már nem hiszem, hogy ki akarnák zárni azt, aki fe­gyelmit kap és ha akarnák is, nem tekin­tené az illető nagy büntetésnek. Nyilván­valónak látszik, hogy a mi nemzedékünk - harminckét éves vagyok - nem tudja megújítani az ifjúsági mozgalmat, ezt a fiatalabbaknak kell megcsinálniuk. Ma­gam is azt tervezem, hogy jövőre lekö­szönök, persze azért az ifjúsági mozga­lomtól nem tudnék végleg elszakadni. Korábban tagja voltam a városi és a me­gyei KISZ-bizottságnak, most már csak itt a gyáron belül dolgozom. Kicsit a vá­rosnak is, hiszen mi fiúkból állunk, van­nak kapcsolataink - mozgalmi jellegűek - lányokból álló alapszervezetekkel. Az utóbbi években a kitüntetések is formáli­sakká váltak, van keretszám, ki kell adni, hát kiadják őket.- Bocsánat, de a két kollektív kitün­tetés mellett, amit az alapszervezet kapott, van még önnek KISZ KB Di­csérő Oklevele, Aranykoszorús KISZ- jelvénye, Kiváló Ifjúsági Vezető, két­szeres Kiváló Dolgozó és a legutóbbi békekonferencián megkapta a Mun­ka Érdemrend bronz fokozatát Ér­demtelenül?- Nem mondhatom, hogy érdemtele­nül osztogatják a kitüntetéseket, csak azt, hogy néha automatikusan adják, nem elég körültekintően. Nem mindig az kapja, akinek éppen és akkor kellene megkapnia. A munkahelyi elismerése­kért remélem megdolgoztam. Az ifjúsági mozgalomban is sürögtem-forogtam, vé­leményem szerint a Béketanácstól a Munka Érdemrendet egy kicsit korán kaptam meg. Meglepetés volt, nagyon örültem is, de előlegezett bizalomnak fo­gom fel, aminek még ezután kell megfe­lelni. I- Elég rezignáltan, hogy azt ne mondjam kiábrándultán indult a be­szélgetésünk, ezért meg kell kérdez­nem: mindenben benne kell lennie?- A békemozgalomban igen, azt nem lehet kihagyni. 1982-ben a KISZ küldött a konferenciára, ott választottak meg az OBT tagjának, később pedig az ifjúsági bizottságnak is tagja lettem. Az az igaz­ság, hogy előtte azt sem tudtam, hogy az Országos Béketanács a világon van. Az viszont rögtön az elején látszott, hogy a békemunkát végezni nemcsak jó, de ér­telme is van. Hamarosan megalakítottuk az itteni békeközösséget, klubot, mind­egy, hogy minek nevezzük. Megszervez­tük az ifjúsági békeközösségek első - eddig még utolsó - országos találkozóját Dombóvárott. Azóta az ország szinte va­lamennyi békerendezvényén, találkozó­ján ott voltunk. Szerencsém volt, mert ott lehettem Ungváron, a szocialista orszá­gok békemozgalmi találkozóján is. Ala­kulgatnak a nemzetközi kapcsolataink is. Osztrák fiatalok már voltak nálunk, ha­marosan olaszok jönnek. I- Igazán azt gondolja, hogy 15-20 dombóvári fiatal tehet valamit az em­beriség békéjéért?- Igazán azt gondolom, illetve meg va­gyok győződve róla, hogy tettünk is vala­mit. Sikeresnek nevezhetem a rajzpályá­zatunkat és az árnyékfestési akciót is. Ilyen még Dombóváron nem volt. Az OBT ajánlotta, hogy a hirosimai áldozatok em­lékére - mint más országokban is - em­beri körvonalakat fessünk az utakra, jár­dákra. Közben pedig békemozgalmi röp­lapokat osztogattunk. Volt aki elfordult és hülyeségnek nevezte az egészet, mások megdöbbentek, megint mások elfogad­ták a röplapot és talán el is gondolkoztak rajta. Nemrég két általános iskolában is beszélgettem a gyerekekkel arról, hogy szerintük mi a béke? Azt mondták béke az, hogy szép ruhában járunk, hogy van mit ennünk, hogy szeretnek bennünket, hogy játszhatunk. Csak legvégül mond­ták azt, hogy a béke a háborúnélkülisé­get jelenti. Mi már el sem tudjuk képzelni, hogy milyen a háború. Természetesen az ellen is küzdeni kell, hogy ne legyen. Azért is, hogy ahol most éppen harcol­nak, legyen béke, de nekünk a saját bé­kénket kell építeni. És ez azt jelenti... I- Tudom, a magunk, a családunk, a munkahelyünk, a városunk, a hazánk békéjét..- Igenis azt... Mindazoknak az értékek­nek a felmutatását, amelyeknek csak bé­kében van értelmük és létezési módjuk. Életem egyik legnagyobb élménye a moszkvai VIT volt, meg se rendezhették volna, ha háború van. Lám, ezt az élményt is a mozgalomnak köszönhetem. Gondo­lom, már eddig is kiderült, hogy nem vá­lasztom szeletekre a mozgalmat és nem akarom részenként sem értelmezni, sem pedig adminisztrálni önmagamat. I- Mi a helyzet a kallódó gyerekek­kel?- Kallódnak most is. Az első perctől kezdve nyilvánvaló volt számomra, hogy mit kellene csinálni. A város tele van lő­dörgő fiatalokkal, akik csak állnak az ut­casarkon, lötyögnek mindenféle üres ze­nére, és nem csinálnak semmit. Velük kellene valamit kezdeni. Lehetne is, mert sok mindenki, akit hívtunk a KISZ-be, nem jött. Arra még nem volt példa, hogy békerendezvényre nem jöttek volna el az emberek. És ha egyszer már egy értel­mes célért együtt vannak, akkor már sok mindent lehet csinálni - együtt. Például társadalmi munkát, hogy szebb legyen környezetünk, például moziba járni, és utána beszélni is a látottakról, mert ezek a gyerekek nem tudják magukat kifejez­ni, az érzéseiket talán önmaguknak sem tudnák megfogalmazni. Ha már sikerül a hiányokat feltérképezni, akkor tudunk is nyújtani nekik értékeket, közösséget, él­ményt. Amit el lehet mesélni, amit meg le­het osztani másokkal. Innen már igazán csak egy lépés az értelmes munka meg­találása, és a társadalmi cselekvés. En­nek volna értelme, hasznos is lenne, de eddig még nem sikerült megvalósítani. Mert nincs terem, mert senki nem akar el­vállalni bennünket, mert nincs pénz. Ha nem volna itt a gyárban KISZ-szeryezet, már a békeklub sem létezhetne. így is előfordul - ha a béketanács sem tud se­gíteni -, hogy saját kocsin és költségen megyünk el egy-egy rendezvényre. A vá­rosi népfront és a KISZ is támogat ben­nünket erkölcsileg, de pénzük nincsen. I- Érdekes, az üzemek, szövetkeze­tek harmadosztályú focicsapatokra is költenek, akkor a békemozgalomra miért nem?- Ezt nem én mondtam, de mivel társa­dalmi mozgalomról van szó, bizonnyal jó lenne, ha volna egy társadalmi támogatá­si hálózat is. Persze a békemunkának nem minden része látványos, és azt sem tudhatjuk, hogy amit eddig tettünk, az miként és mikor fog majd tettekben reali­zálódni, de azért hiszünk benne, hogy fog. Az erkölcsi értékek végül is nem fe­jezhetők ki pénzben, de biztos vagyok benne, hogy az élet minden területét, így a gazdasági munkát is áthatják, áttétele­sen azért mégiscsak van anyagi haszna, még a békemunkának is. I- Elfoglalt esték és hétvégék, szer­vezés, autózások saját pénzen, mit szól ehhez a család?- Megszokták, tudomásul vették. Saj­nos a munka és a mozgalom mögött, csak a harmadik lehet a család. Bár, ahogy most meggondolom a sorrend azért megfordítható, ugyanis nyugodt családi légkör nélkül ezt egyszerűen nem lehetne megcsinálni. A feleségem ápolónő, három műszakban dolgozik. Ebből következik, hogy azért nekem is kell őt esetenként helyettesítenem. Nem­csak e miatt az a véleményem, hogy a gyerekneveléshez ketten kellenek, egy apa és egy anya. Igyekszem is megfelelni ennek a feladatnak is, de sajnos valóban sokkal kevesebb időt tölthetek a csalá­dommal, mint amennyit szeretnék. A fele­ségemnek köszönhetem, hogy két-há- rom napra, sőt esetenként egy hétre is el­mehetek otthonról nyugodtan, mert tu­dom, hogy ő helytáll helyettem is. A gye­rekeink - negyedikes a fiú és másodikos a kislány -, szerencsére kitűnő tanulók. A fiam máris mindenben benne van, ami­ben egy általános iskolában benne lehet lenni. I- írjunk valamit a másik családról, az indíttatásról.- írhatunk, mert vállalom, csak nehogy az legyen az eredménye, hogy én egy hátrányos helyzetű gyerek vagyok. I- Éppen ellenkezőleg, be lehetne mutatni, hogy ami hátrány, az előny is lehet, ha valaki vagyon akarja. I- Szüleim már kiskoromban elváltak - többek között - azért, mert apám ivott. Körülbelül 16 éves lehettem, amikor el­ment mellettem az utcán és nem ismert meg. Akkor elhatároztam, hogy nem le­szek olyan amilyen ő. Ez is életprogram volt, sikerült is betartanom. Sokat kö­szönhetek édesanyámnak, a nevelő­apámnak és természetesen a mozga­lomnak, mert ott lettem felnőtt, és egész ember. IHAROSI IBOLYA Fotó: Dombai István MÚLTÚNKBÓL Óriási vihar - egy pohár vízben, amely mintegy fél esztendőn át tartott, össze­rúgta a port a dombóvári járási főszolga­bíró, a csendőrség, meg a dombóvári es- peresi kerület. Történt, hogy 1931. októ­ber 7-én megtartotta rendes őszi ülését a dombóvári esperesi kerület Szakoson. Annak rendje-módja szerint megvitatták az egyházat foglalkoztató kérdéseket és megfelelő határozatokat hoztak. Már mindenki szinte sima tanácskozásnak könyvelte el a közgyűlést, amikor az „In­dítványok” című napirend következett. A megjelent plébánosok feltűnően nagy aktivitást tanúsítottak. Azért tiltakoztak, mert az ellenzék győzelme után tömege­sen büntették meg az ellenzéki szavazó­kat. Idézzük a jegyzőkönyv egy részletét: „E pontnál a kerület több plébánosa felszólal és sajnálattal állapítja meg, hogy a választások alkalmával kitörni szokott szenvedélyek hullámai még mindig nem csendesedtek el. A szolgabirói hivatal a csendőrség felhasználásával nyugtala­nítja a községek lakóit, főleg Kocsolán, Nakon, Szakoson és Gyulajon, és mindig csak azon embereknél találnak kifogá­solni valót, akik őrgróf Pallavicini György­re adták szavazatukat.” Néhány sorral lejjebb pedig ez olvas­ható: „... itt csak általánosságban annyit em­lítenek meg az érdekelt plébánosok, hogy tűzrendészeti, gabona hazahordási és cséplési ügyekben talál a hatóság az ellenzékiek ellen kifogást. Polgár János kocsolai plébánost szénája miatt büntet­te meg a szolgabiró 10 pengőre, most meg kormányzó és kormány sértés miatt indítottak ellene eljárást, majd választási rendbe ütköző kihágás címén nyugtala­nítják.” A közgyűlés az alispán közbelépését kéri, mert amint a jegyzőkönyven írták: „A mai robbanásig feszült ínséges idő­ben, amikor minden módon és minden eszközzel a béke létrehozásán és ápolá­sán kell mindenkinek munkálkodnia, ha csak a még megmaradt csonka hazának sírját nem akarjuk megásni, az említett községek plébánosainak s derék ma­gyar népének nevében kéri a dombóvári esperesi kerület a vármegye alispánját, hogy bölcs intézkedésével a községek békéjének helyreállítását eszközölni, s azt megszilárdítani méltóztassék.” Az október 7-i közgyűlés jegyzőköny­vét október 30-án küldték el az alispán­hoz. Ez azt jelentette, hogy az esperesi kerület nevében Vargha Kálmán kano­nok-esperes feljelentette a dombóvári járás főszolgabíráját. Az alispán november 6-án foglalkozott először az üggyel. Felvilágosító és igazo­ló jelentésre szólította fel a főszolgabírót, Kenézy Lászlót, a kanonoktól pedig a konkrét törvénysértési esetek leírását igényelte. Ment levél a IV. csendőrkerület dombóvári szárnyához is, jelentést kérve a parancsnoktól. Elsőként a csendörparancsnoktól ér­kezett meg a terjedelmes jelentés. Érde­mes kissé részletesebben idézni belőle, mert számos ismeret birtokába jutha­tunk: „Nemcsak a folyó, de az előző években is a gazdasági évad alatt, a dombóvári já­rás területén működő őrsök gazdasági vonatkozású kihágásokért jóval több egyént jelentettek fel, mint a szintén mű­ködési területemhez tartozó tamási já­rásban. 1931 a a dombóvári- tamási­ban ban májusában 156 94 júniusában 224 136 júliusában 1064 335 augusztusában 64 62 szeptemberében 65 55 közigazgatási kihágási feljelentés téte­tett az őrsök által. A feljelentettek zöme mind két járásban gazdasági vonatkozá­sú kihágások miatt szolgáltatott okot a feljelentésre.” Ezt követően arról ad számot a szárny­parancsnok, hogy a választás után mind­két járásban megközelítően azonos volt a feljelentések száma, tehát szó sincs ül­dözésről még a választás után is. Ezt kö­vetően a május-júliusi magas szám ma­gyarázatára térve a helyzetelemzése a következő: „Az a körülmény, pedig, hogy a válasz­tás előtti két hónapban két annyi volt a feljelentés a dombóvári járásban, azzal magyarázható, hogy e járás földműves népe alaptermészeténél fogva kevésbé tartotta tiszteletben a különböző gazda­sági vonatkozású törvényeket, rendele­teket és így a csendőrség az ő utasításai­ban gyökerező jogánál és kötelességé­nél fogva intenzívebben, még idejében beavatkozni kényszerült, anélkül, hogy erre a hatóságtól sarkalást várt, vagy ka­pott volna.” A csendőrparancsnok fenti érvelése legalábbis sántít, hogyan lehetséges hogy a választások előtt nem volt tör­vénytisztelő a dombóvári járás lakossá­ga, augusztusban pedig a választás után azzá lett? A fenti indokláshoz a parancsnok siet hozzátenni, hogy: „A feljelentettek személye soha se po­litikai pártállása szerint választotta meg, mint ahogy az állítják, mert ezt döntően cáfolja az, hogy sok kormánypárti is fel­jelentett. Mivel azonban a feljelentésben írt községek zöme ellenzéki volt, termé­szetes, hogy a feljelentettek többsége is ellenzéki lakósokból került ki, s a látszat alapján könnyen kimondható, hogy a csendőrök csak őrgróf Pallavicinire sza­vazó embereknél találtak kifogásolni va­lót.” A jelentés második részében a csen­dőrség növekvő szerepéről szólt a nyu­galom megőrzésében, majd a járási fő­szolgabírót méltatta, mint törvénytisztelő embert. Egy héttel később (november 17-én) a járás főszolgabírája is megküldte igazoló jelentését. Ebben határozottan vissza­utasítja az esperesi kerület minden pa­naszát. A feljelentések magas számára az alábbi magyarázatot adta: „Amennyiben a f. év nyári időszakában talán lényegesen nagyobb számban je­lentettek fel egyesek tűzrendészeti vagy betakarítási kihágás miatt, az nem a vá­lasztási időszaknak tulajdonítható, ha­nem annak, hogy a csendőrség egyrészt kötelességükből kifolyólag, másrészt az általam minden évben kiadni szokott fel­hívásom alapján teljesített nyomatéko­sabb ellenőrzése több feljelentést pro­dukált a korábbi évekhez képest. A kihá­gási ügyeket tárgyaló szolgabíró pedig a feljelentéseket mindenkor a rendőri bün­tető szabályzat alapján bírálja el s azok­nak megfelelően minden politikai célzat nélkül jár el.” Magyarázkodás... Ugyanis, ha minden esztendőben nyomatékkai hívta fel a csendőrség figyelmét a nyári tűzrendé­szet! és betakarítási szabályok betartá­sára, miért éppen a választások évében volt kiemelkedően magas a feljelentettek száma? A jelentés erre nem tér ki... Vargha Kálmán kanonok-esperes nem válaszolt az alispáni felhívásra, ezért november 24-én sürgető felhívást inté­zett hozzá az alispáni hivatal, ismételten kérve, a sérelmek konkrét felsorolását. Erre már megfogalmazták a választ. íme: „... a dombóvári esperesi kerületnek az ügyben érdekelt plébánosai közül az egyik öt heti távoliét után csak a napok­ban érkezett haza, egy másik pedig a pé­csi klinikán betegen fekszik, s így tőlük a concrét adatokat még nem szerezhettem be. Különben is a dombóvári főszolgabí­ró úr a dombóvári plébános úr útján lé­péseket tett a kerületi papságnál az ügy sima és békés elintézése céljából a fejle­ményekről a tek. alispáni hivatalt értesí­teni fogom.” Nos, ígéretének eleget tett a kanonok- esperes. 1932. január 18-án másfél ol­dalas levelében a többi között ezt irta: „... a nehéz gazdasági viszonyok miatt a nép között amúgy is észlelt nyomasztó s a bírságolások következtében már-már elkeseredéssé fajult hangulatot akarta a kerületi papság az esetleges további - általános vélemény szerint talán politikai okokból is származó - bírságolások csökkentésével vagy megszüntetésével mérsékelni.” A jelentés befejező gondolatai szerint mind a főszolgabíró, mind a papság ré­széről kinyilvánították egymás iránti bi­zalmukat. „Ezek után mély tisztelettel ho­zom Méltóságod nb. tudomására, hogy a kényes ügy kölcsönös megértéssel és jó indulattal békésen elintéztetett.” Az ügy végére az alispán tett pontot. Terjedelmes határozatban indokolatlan­nak mondotta ki a papság nyugtalansá­gát, majd tudomásul vette a felek békés megegyezését. « Mit fűzhetünk a fentiekhez még? Talán annyit: Pallavicini polgári ellenzékként lépett fel - nem volt baloldali beállítottsá­gú - és győzött, 1931. június 28-án a képviselőválasztáson megsemmisítő ve­reséget mért az Egységes Párt jelöltjére, Kállay Miklós államtitkárra. Ez nem tet­szett a kormánypárti közigazgatási ap­parátusnak... a papság az őrgrófot támo­gatta. Megjegyezzük még, hogy a me­gyében a választási küzdelem idején csendöri fegyverhasználatra is sor ke­rült. K. BALOG JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom