Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-04 / 103. szám
MÁJUS 4 HÉTFŐ Névnap: Mónika, Flórián A Nap kél 5.24 - nyugszik 19.58 órakor A Hold kél 9.34 - nyugszik 1.43 órakor Tizenöt éve halt meg Edward Clavin Kendall (1886-1972) Nobel-díjas amerikai biokémikus, a princetoni egyetem világhírű professzora. Felhő, eső A várható időjárás az ország területére ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég, sokfelé várható zápor, helyenként zivatar. A mérsékelt, változó irányú szél zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn nyugaton 19, keleten 24 fok körül alakul. Köszönjük a Pécsi Szikra Nyomda vezetőinek és lapüzeme dolgozóinak azt a segítséget, amely révén, ha számottevő késéssel is, de megjelenhetett lapunk május elsejei száma. Az történt ugyanis, hogy a szekszárdi nyomdagép meghibásodása miatt a pécsi nyomdászkollégákhoz kellett fordulni. A Tolna Megyei Népújság ünnepi számának elkészítését szívesen elvállalták, és a Dunántúli Napló után a hajnali órákban kinyomtatták a mi lapunkat is. A két nyomda technológiai különbözősége miatt némileg megváltozott ugyan az újság, de a jó szándékért, a segítségért megismételjük köszönetünket.- A TUDOMÁNYOS HETEK mai rendezvényei. Beszédes József születésének 200. évfordulója alkalmából emlékülést rendeznek a dunaföldvári művelődési házban délelőtt 10 órakor. Előadó Károly Zsigmond. „Környezetünk védelme - jövőnk záloga” címmel dr. Tóth György tanár tart előadást a lengyeli Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában 15 órakor. Szekszárdon, a mozgássérültek klubjában 16 órakor dr. Papp Tihamér tart élménybeszámolót Velencéről.- NEUMANN JÁNOS halálának 30. évfordulója alkalmából tudományos emlékülést tartottak szombaton a berlini Humboldt Egyetemen. A világhírű magyar származású matematikatudós, a számítástechnika úttörője 1926-ban, 23 évesen magántanári kinevezést kapott a berlini egyetemen, s ez mérföldkő volt tudományos pályafutásán. A tanácskozáson elhangzott előadások felidézték a magyar tudós életútját, berlini egyetemi éveit, tudományos tevékenységét és bemutatták a vele kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket.- LOTTÓNYEREMÉNYEK, a Sportfogadá f és Lottóigazgatóság közlése szerint a i 8. játékhéten találatos szelvény nem volt A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 57 fogadónak volt, nyereményük egyenként 237 851 forint, 3 találata 4099 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1654 forint A*2 találatos szelvények száma 128328 darab, ezekre egyenként 53 forintot fizetnek.- A MÁV kiskunhalasi pályafenntartási főnöksége értesíti a lakosságot, hogy 1987. május 5-től 1987. június 26-ig hét- főtől-péntekig naponta 23 órától másnap 04 óráig hídmunkák miatt a bajai Duna-híd közúti forgalom elől le lesz zárva, a legközelebbi Duna-híd Duna- földváron van. Földi Gyula mérnök, főtanácsos, pályafenntartási főnök. (x) Az első igazi meleg nap május elsején sokakat csalt ki a dunaföldvári strandra Fotó: K. A. OLVASTAM Magasröptű ötlet Mindenkit izgat a repülés, mindig élt az emberben az a vágy, hogy fel- szálljon a magasba, kipróbálja milyen lehet a szellők szárnyán utazni, de kevesen ismerkedhetnek meg a gyakorlatban igazán az aerodinamika elveivel és hatásával. Nem mindenkinek adatott meg az, hogy motoros-, vitorlázó vagy sárkányrepülő avagy ejtőernyős legyen. Bátorság, kitartás és persze jó erőnlét, valamint egészség kell hozzá. A repülés utáni vágy viszont megmaradt. Igen ötletesen erre a vágyra alapozva új ajánlattal bővítette szolgáltatását a Tolna Tourist - olvashattuk az ünnepi lapszámban a tudósítást. Az újszerű kezdeményezést örömmel lehet üdvözölni. Egyrészt az ötletért, mivel az országban először Gemencben indítják a turisták számára ezeket a járatokat, másrészt azért is, mert az MHSZ és a MÉM kiváló partnernek bizonyult ebben.- kér Fél hétkor érkezett a Dnyeper Sikeres főpróba a dunaföldvári kikötőben Jól sikerült a dunaföldvári új kikötő próbája, amit a Duna-part hosszú távú rendezési tervének megfelelően első lépcsőként adtak át a nagyközségben. A Dnyeper elnevezésű szovjet utasszállító hajó május elsején fél órával az este hét órára tervezett érkezés előtt kötött ki, és időzött a nagyközség lakóinak legnagyobb örömére. Jó néhányan kíváncsiak voltak ugyanis erre a történelminek korántsem nevezhető eseményre, hiszen az idősebbek között sokan emlékeztek azokra az évekre, amikor rendszeresen közlekedett hajójárat Budapest és a település között. Nos, a Dnyeper távolabbról érkezett, a fekete-tengeri Izmailból Passauba tart nyugati turistákkal a fedélzetén. Tizennyolc nap alatt teszi meg a kétezer-kétszáz kilométeres vízi utat. Illyés Gyula vers- és prózamondó verseny Megyei elöntő Szombaton rendezték meg Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központban az Illyés Gyuláról elnevezett vers- és. prózamondó verseny megyei fordulóját. A harminc jelentkező közül - akiket a művelődési házak, azok műhelyei, illetve az iskolák választottak ki - mindössze tizenketten vettek részt a döntőn. A zsűri elnöke Máté Lajos, az Országos Közművelődési Központ osztályvezetője volt, tagjai dr. Sződy Szilárd, a Művelődési Minisztérium főmunkatársa és Dránovits István, a megyei művelődési Mikroelektronikai vegyesvállalat A Mikroelektronikai Vállalat, a Híradás- technika Szövetkezet, illetőleg a szovjet Tudományos Központ nevű fejlesztő-termelő egyesülés és az Elektronzagran- posztavka' Össz-szövetségi Egyesülés vezetői magyar-szojvet vegyesvállalat alapításáról szóló okiratot írtak alá. Az új szervezet Intermos Mikroelektronikai Kft néven, budapesti székhellyel a cégbírósági bejegyzést követően várhatóan a harmadik negyedévtől kezdi meg működését. A közös vállalkozásban a magyar vállalatok 50, szovjet partnereik ugyancsak 50 százalékos arányban részesednek. A vegyesvállalat kezdetben önálló gyártórészleget nem alakít ki. Egyelőre arra vállalkozik, hogy magyar és szovjet vállalatok bevonásával megszervezi a televízió- és rádiótechnikai berendezésekhez, mérőműszerekhez, ,szá- mítátechnikai műszerekhez nélkülözhetetlen integrált áramkörök gyártását. Ehhez a vegyesvállalatot alapítók gyártókapacitásait veszi igénybe. A magyar és a szovjet felhasználók részére az idén már több tízezer mikroelektronikai alkatrészt készítenek. központ művészeti vezetője voltak. Az első fordulóban valamennyi versenyző lly- lyés Gyula verseiből, prózájából vagy műfordításai közül adott elő egyet. A második fordulóban szabadon választott művekkel indultak a szereplők. Végül az eredmény igazságos eldöntése érdekében a zsűri néhány fiataltól még egy mű előadását kérte. Hárman jutottak tovább az országos döntőre, Révész Ildikó főiskolai hallgató, aki Tamásiban lakik, Orbán Tünde gimnazista, a Paksi Diákszínpad tagja és Csonka József Nagydorogról. Rejtvényfejtő Gemenc Kupa Szombaton rendezték meg Szekszárdon, a megyei és városi művelődési központban a rejtvényfejtők harmadik országos csapatversenyét a Gemenc Kupáért. Megyénk minden évben helyszíne országos találkozónak, mert kétévente Szekszárdon, a közbeeső évben pedig Bony- hádon van országos verseny. A megyei művelődési központ mellett az idén már a Magyar Rejtvényfejtők Országos Egyesülete volt a gazdája a kupának, a zsűri elnöke Péterfalvi Zoltán, az egyesület főtitkára volt. A vetélkedőt két kategóriában rendezik, a haladó fokon huszonkét csapat állt rajthoz, mesterfokon pedig nyolc. Az értékes díjakat a szekszárdi üzemek adták össze, mint korábban is. Az értékelés úgy történik, hogy a csapatok egymás megfejtéseit javították, az illető csapat képviselőjének ellenőrzése mellett. A több órás küzdelemben a Gemenc Kupát a mesterfokú kategóriában a pécsi vasutasok l-es csapata, haladó fokon pedig a debreceni szerezte meg. Az autósok régi problémája a por elleni védekezés. Nyári száraz időben, különösen mellékutakon, földutakon gond ez, főleg a régebbi kocsiknál, de néha az újaknál is. Menet közben a külső légáramlás következtében az utastérben nyomáscsökkenés, szívóhatás keletkezik. A nyomáscsökkenés értéke függ a kocsiformától, a sebességtől, az ablakok, illetve a szellőzőberendezés megoldásától és beállításától. Innen ered az a gyakorlati megfigyelés, hogy egyes gyártmányok, illetve autótípusok kevésbé hajlamosak a por beengedésére - még hibás szigetelés esetén is -, míg más kocsik, amelyeknél nagy a szívóhatás, igen nehezen szigetelhetők el. Az előzőekből adódik, hogy az ablakok és a szellőző beállítása jelentősen befolyásolja a por beáramlását. Ennek megfelelően kevésbé jön be a por a kocsi belsejébe, ha az ablakokat teljesen felhúzzuk, és az első ajtók háromszögletű „ele- fántfül-ablakait” előreforgatjuk, hogy a kocsiba minél több levegő áramoljék be. Az olyan kocsiknál, melyeknél torlónyo- másos szellőző van, ezt nyissuk ki. Mindkét esetben azt érjük el, hogy az utastérbe beáramló levegő megszünteti a nyomáscsökkenést, azaz a szívóhatást, sőt belső túlnyomást hoz létre a kocsiszekrényben. A túlnyomás következtében a tömítetlen helyeken kifelé áramlik a levegő, így azokon nem jöhet be a por. Az elmondottak alapján belátható: nem helyes, amit az autósok egy része tesz, hogy lehúzza az ablakot abból a meggondolásból, hogy akkor kimegy a por. Lényeges tehát, hogy a tömítések jók legyenek. Ahonnan porbeáramlást észlelünk vagy gyanítunk, vizsgáljuk át a tö- mítőgumikat és a karésszéria illeszkedő részeit, különösen alul, a hátsó ajtóknál. A sérült, hiányos vagy a rugalmasságukat elvesztett profilgumikat cseréljük ki. Amennyiben megfelelő méretet nem lehet beszerezni, habosított műanyag csík felragasztásával is biztosíthatjuk a tömítést. A karosszérián található egyéb réseket tömítőmasszával zárjuk el. Nemcsak az utasoknak, a motornak is árt a sok por. A szennyeződés - főleg a kvarcpor - a motorba jutva koptatja a hengert és a dugattyút. A por ellen a légszűrő védi a motdft. A légszűrők megfelelő időközönkénti tiszítása növeli a motor élettartamát. A lefutott kilométerek számától függően kell tisztítani a légszűrőt, kedvező körülmények között 5000 kilométer után ajánlatos ezt elvégezni. Olyan esetben viszont, ha poros úton, konvojban sokat autózunk, mindez már 2000 kilométer után ajánlatos. Természetesen a légszűrő rendszerétől is függ a lefutható távolság. Az olyan gépjárműveken - teherautókon, dömpereken - melyeket poros levegőben használnak, nagyobb teljesítményű, nehezebben telítődő légszűrőket alkalmaznak. Személygépkocsinál ritkábban kell tisztítani az olajtükrös szűrőket, mint a száraz vagy az olajfátyolos rendszerüe- ket. Szerviz alkalmával célszerű ezt megcsináltatni. De a szűrőtisztítást magunk is elvégezhetjük. A szűrőbetét rendszerint a szárnyas anyák és a zárófedél eltávolítása után szabaddá válik. A nedves és olajtükrös szűrők betétjeit mossuk ki alaposan benzinben. Olajtükrös szűrőnél - minden második tisztításnál - cseréljünk olajat is. A szűrőbetétet tisztítás után öntsük le motorolajjal, mert ezáltal fogja fel a port. Száraz rendszerű (papír-, filc-, műanyag betétű) szűrőknél erős levegőárammal vagy porszívóval távolítsuk el a lerakódott porréteget. (Utána a szűrőket természetesen nem szabad beolajozni!) Ha sokat járunk poros utakon, akár 5000 kilométer után aktuálissá válhat a légszűrő cseréje, egyébként 10 000 kilométer után ajánlott ez a - hasznához képest nem túl nagy költségű - művelet. B. I. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Az Izmailból Passauba tartó szovjet hajó Dunaföldváron