Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-25 / 121. szám
1987. május 25. HÉTFŐ XXXVII. évfolyam, 121. szám ÁRA: 1,80 Ft A HÉT VEGE SPORTJA (5-6. oldal) Paksra látogatott a Tolna megyeiek klubja Szombaton délelőtt az atomvárosba látogatott a megyénkből elszármazottak tavaly Budapesten megalakult baráti köre. A családtagjaikkal együtt érkezett vendégeket Pakson Varjas János, a Hazafias Népfront megyei titkára fogadta. Ezután Topor Béla, a PAV pártbizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Balogh István, oktatómérnök adott rövid tájékoztatót az erőműről. Általános ismeretterjesztő és az atomerőmű működéséről szóló videofilmeket láttak ezután a vendéget, majd üzemlátogatáson megtekintették a gépházat és a vezénylőtermeket. Ebéd után a csoporthoz csatlakozott Jákli Péter, a városi tanács elnöke, valamint Csizmadia Endre, a városi pártbizottság titkára is, hogy városnéző kiránduláson bemutassák Paks nevezetességeit. Mint Jantner Antal, építési- és városfejlesztési miniszterhelyettes elmondta, félő volt, hogy a rossz időjárás elriasztja a tagokat. Az ország egyik büszkeségének tartott erőművel és a Pakssal való ismerkedés azonban olyan vonzó programnak bizonyult, hogy több, mint százan eljöttek a Duna-parti városba. A klub őszi tervei között egy gemenci kirándulás szerepel. csi-gk Tájékoztatón a PAV előadótermében Befejeződött a Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára zárszavával szombaton a varsói Ursus traktorgyárban befejeződött a LEMP KB kétnapos ülése, amelyen határozatot hoztak a pártalapszervezetek szerepének növeléséről a munkahelyeken, az ország társadalmipolitikai és gazdasági életében. A tanácskozás - így a beszámolók és a hozzászólások - alapvető gondolata az volt hogy a pártalapszervezeteknek, de a Lengyel Egyesült Munkáspárt egészének is belső munkastílusában, szervezeti felépítésében, a társadalomban betöltött vezető szerepének gyakorlati megvalósításában a lehető eggyorsabban alkalmazkodnia kell az országban végbemenő politikai és gazdasági •eform követelményeihez Döntés született arról is, hogy a megváltozott feladatoknak megfelelően átalakítják a párt szervezeti felépítését, csökkentik az apparátus létszámát Vasárnap hazaérkezett Budapestre az a magyar küldöttség, amely a kanadai parlament meghívására hivatalos látogatást tett az észak-amerikai országban. A delegációt Sarlós István, az Országgyűlés elnöke veLEMP KB ülése mérsékelve a fenntartási költségeket Igen sok kritikus észrevétel hangzott el arról, hogy az alapszervezetek jelentős részét a mai, történelmi átalakítás időszakában is a passzivitás, a felső utasításokra való várakozás jellemzi. Kerülik a konfliktushelyzeteket nem foglalnak határozottan állást a mindennapok fontos problémáiban. A KB mostani, illetve a PB korábbi határozatának megfelelően a pártszervezetekben, a vajdasági, a városi pártbizottságokon és a központi bizottságban is, az új feladatoknak megfelelően osztályokat vonnak össze, szüntetnek meg. Ezzel párhuzamosan felülvizsgálják a teljes pártapparátus állományát politikai és szakmai ismérvek szerint A pártapparátus költségeinek mérséklése érdekében már a jövő év január elsejével 20 százalékkal csökkentik a LEMP KB munkatársainak számát zette. Tagjai voltak Bokor László, Gajdócsi István, Katona Sándor és Varga Imre képviselők. A küldöttség fogadásánál a Ferihegyi repülőtéren megjelent Robert L. Elliott, Kanada budapesti nagykövete. Izraeli csapaterősítések A damaszkuszi rádió kommentárja szerint nagyszabású izraeli hadműveletre kell felkészülni Dél-Libanonban. Bejrutba érkező és New Yorkból származó diplomáciai források viszont azt hangoztatják hogy Izrael nem óhajt katonai akciót indítani az országrészben állomásozó palesztinok ellen - de minden egyes ellensiéges akcióra pusztító megtorló csapással válaszol, s ezt szolgálják a dél-libanoni izraeli csapaterősitések Izraelben cáfolják ezt a vádat de lényegében elismerik hogy Libanonban nagy katonai csapásmérő erőt hoztak létre. A megtorló és megfélemlítő intézkedések dacára az ellenállás szombaton újabb támadást intézett Dél-Libanonban az áruló Lahad tábornok emberei és egy izraeli járőr ellen. Az Irán-barát Hezbollah szervezet bejelentette, hogy fegyveresei megölték a járőr több tagját Vasárnap a dél-libanoni Tyrben autóba rejtett pokolgép robbant Az autó vezetője meghalt jelentős anyagi károk keletkeztek de a járókelők közül senki sem sérült meg. Izrael és a „dél-libanoni hadsereg” - Lahad emberei - ágyúkkal és helikopterekről naponta lövik az ellenállók feltételezett állásait Sarlós István hazaérkezett Kanadából Gorbacsov Romániába látogat Ma érkezik Bukarestbe Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, hogy Nicolae Ceausescunak, az RKP főtitkárának, Románia köztársasági elnökének meghívására hivatalos baráti látogatást tegyen a Román Szocialista Köztársaságban. A szovjet pártfőtitkár a megválasztása óta eltelt több mint két év folyamán már járt a Varsói Szerződés többi tagállamában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és az NDK-ban. Mint Albert Vlaszov, az SZKP KB propagandaosztálya vezetőjének első helyettese és Jevgenyij Primakov akadémikus vasárnapi bukaresti nemzetközi sajtókonferenciájukon elmondták, Mihail Gorbacsov régi meghívásnak tesz eleget, a látogatás román kezdeményezésre jön létre. A sajtóértekezleten közölték: Mihail Gorbacsov és Nicolae Ceausescu bukaresti tárgyalásain a kétoldalú kapcsolatok állnak majd előtérben, de a két vezető megvitat fontos nemzetközi kérdéseket is. Kifejtették még, hogy a két ország kapcsolatai kiegyensúlyozottak, a közös érdekeken és célokon alapulnak. A Szovjetunió és Románia minden sajátossága mellett közösek a törekvések a kapcsolatok fejlesztésére és szovjet részről úgy vélik, a mostani látogatás további ösztönzést ad ehhez. A Hotel Bukarestben szombaton megnyílt nemzetközi sajtóközpontban román részről vasárnap két sajtókonferenciát tartottak: az egyiken a romániai nemzetiségi politikáról, a másikon pedig a román külpolitika törekvéseiről tájékoztatták az érdeklődőket. A legfelsőbb szintű román-szovjet tárgyalásokon várhatóan vezető helyet foglalnak el a gazdasági együttműködés kérdései. A két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének 2000-ig szóló programja előirányozza az árucsere-forgalom jelentős növelését, a termelésszakositás és kooperáció kiszélesítését, a műszaki-tudományos együttműködés bővítését. A jelenlegi ötéves tervidőszakban különösen lendületesen fejlődő árucsere-forgalom növekedési üteme megközelti a 70 százalékot, értéke pedig meghaladja a 30 milliárd rubelt. A Szovjetunió hagyományosan Románia első számú külkereskedelmi partnere, részesedése a román külkereskedelmi forgalom egynegyede. Kommunista választási gyűlés A Párizs melletti Malakoffban a kommunista parlamenti és helyi tanácsi képviselők ötödik országos kongresszusával megnyílt az FKP elnökválasztási hadjárata. A kongresszuson mondott beszédében Georges Marchais, az FKP főtitkára kritikus hangon beszélt a baloldal közős kormányának négyéves tapasztalatáról és felhívta a ki- zsákmányoltakat, hogy jövőre szavazzanak az egyetlen valóban baloldali jelöltre, André Lajoinie-re. Az FKP főtitkára kijelentette, hogy jövőre a kommunista szavazat lesz az egyetlen lehetőség arra, hogy mozgósítsák mindazokat, akik egyaránt elégedetlenek az 1981 és 1986 közötti tapasztalattal es az azóta tartó jobboldali kormányzással is.-A kommunista választási hadjárat fő témái a béke, a szabadság és a társadalmi igazság lesz és aki igazi baloldali politikára akar szavazni, az csak a kommunista jelöltre szavazhat. Ballagás a szakmunkásképzőkben Szegfű, gerbera és kála celofánban, virágkosárban. Az ünneplő öltönyön, a selyemblúzon tarisznya kis pogácsával, a vállon fokos, piros pöttyös bugyorral. Szorongás és felszabadultság, egy-egy könnycsepp, mosoly. Szülők és rokonok százai. Tolongás. Találgatás: elkezdődött? Nem látok semmit ebben a tömegben. A hangszórókból erőteljesen, a torkokból el-elcsuklóan: „Most búcsúzunk és elmegyünk...” A ballagás évente visszatérő kellékei és hangulata - ezúttal a szakmunkásképző intézetekben. „Szép tavaszon ragyogott fenn az ég..." - sajnos csak a dalban. A metsző szél az ünneplő ruhán is áthatolt, a zászlóba belekapaszkodott. Sokaknak ez a nap így is szép és felejthetetlen volt. Soha vissza nem térő. Tolna megye hét oktatási intézményétől 1205 fiatal vett búcsút. Ballagási ünnepségek voltak szombaton Bonyhádon, Dombóváron, Tamásiban, Lengyelben és Szek- szárdon. Fotó: K. A. A Szekszárdi 505. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában 478 véndiák búcsúzott i Varjas János üdvözli Jantner Antalt, az erőmű déli bejáratánál