Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
1987. május 23. "népújság 5 Rendhagyó példa A minap beszélgettünk Zentai Andrással, a Szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatójával, aki jogosan büszke arra, hogy a középiskolai tantárgyi versenyek sorában orosz nyelvből ismét három diákja öregbítette az iskola hírnevét. A nyelvi speciális osztályba járó egyik negyedikes harmadik helyezést, egy óvónői szakközépiskola végzőse ötödik helyezést nyert, a harmadik kategóriában, tehát az általános tantervű osztályok versenyében huszadik lett egy szintén érettségire készülő fiatal. S nem csupán a rend kedvéért érdemes elmondani azt is, hogy e téren az idei év nem tűnik ki a korábbiakból, mert a szekszárdi gimnazisták tavaly, tavalyelőtt, s azelőtt is figyelemre méltó „díjakat" hoztak el a a versenyekről. Másképpen - mert mindezt érdemes másképpen is megfogalmazni - a Garay Gimnázium e rangos tantárgyi verseny tekintetében az ország első iskolái között van. Sajnos, elég szomorú, hogy ami az idegen nyelvek tanulását illeti, hazánk a többi országhoz képest csöppet sincs élvonalban, s hogy ez miért szomorú, azt most he részletezzük, hiszen erről gyakran esik szó bőségesen a különböző fórumokon, sőt, a magánbeszélgetések témái között is előkelő helyet foglal el. Gyakran hangzik el olyan kijelentés is, hogy ez jórészt az iskolák bűne, hiszen nem szorítják rá a gyerekeket a nyelv elsajátítására, no és a megjegyzések vonatkoznak arra is, hogy az adott óraszám nem is elegendő, hogy a tanulók legalább közepes szinten megtanuljanak akár egyetlen idegen nyelvet. Bár tény az is, hogy ennek ellenkezőjét is többször hallhatjuk bizonygatni. Most ez utóbbira szolgálnánk, úgymond, rendhagyó példával, mégpedig a szekszárdi gimnáziuméval. Azt mondja - mégpedig igen határozottan - Zentai András, hogy a gyakorlat bebizonyította: a középiskolában meg lehet tanulni egy idegen nyelvet - mi több, kettőt is -, ha azt a tanár és a diák egyaránt akarja. Ez így van még akkor is, ha a tanuló nem nyelvi speciális osztály tagja, hanem általános tagozatra jár. íme megint a bizonyító számok: a speciális nyelvi tagozatosok egy-két diák kivételével gimnáziumi tanulmányaik ideje alatt leteszik az alapfokú nyelvvizsgát, illetve a legtöbben, mintegy hatvan százalék, a középfokút. A jelenlegi 15-ös létszámú orosz csoport tagjai közül 14-nek alapfokú, 8-nak pedig középfokú nyelvvizsgája van, a 17 fős „német csoportban” az arány 16, illetve 12. Még ide kívánkozik az, hogy az általános tagozatra járók közül is egyre többen vizsgáznak „menet közben” nyelvből, számuk évente tíz körül mozog. Igaz, hogy a vizsgázás körülményei nem a legjobbak, már ami a helyszínt illeti. Ugyanis állami nyelvvizsgát tenni csak a fővárosban lehet. Először van az írásbeli, egy másik alkalommal a szóbeli. Ezekre fölutaznak - tanáruk kíséretében - a diákok. Tehát jó lenne megszervezni, hogy bizonyos létszám esetén a vizsgáztatók - vagy azoknak helyi megbízottjai - utazzanak a középiskolákba. Ami pedig a pályaválasztást illeti, egyre több diák vonzódik az úgynevezett nyelvigényes pályák iránt - a mostani orosz csoport tagjai közül kilencen -, s ez nemcsak a tolmácsképzőt, vagy a nyelvszakos tanári hivatást jelenti, hanem például a külkereskedelmet. Érdemes azt is kutatni, hogy miként lehetett ebben a gimnáziumban ilyen eredményeket elérni a nyelvtanulás, illetve taníttatás terén? Sikerült egy olyan átgondolt rendszert létrehozniok, ami egyaránt vonatkozik a személyi és a tárgyi feltételekre. A személyi feltételek elsősorban a tanárok számát és felkészültségét jelentik, olyan egyéniségekét, akik képesek „begyújtani” a gyerekek nyelvtudás iránti vágyát, s mint ismeretes, a diákok egymásra is hatnak, tehát egyre jobb, kiegyensúlyozottabb tanulói kollektívák alakulnak. No, de hogy valóban alakulhassanak, szükség van a szülök és az általános iskolák tanárainak a gyermek, illetve tanítvány készségének pontos ismeretére, ebből következően a pályára való irányításra. Mert sajnos, még mindig jóval több a nyelvtanulás iránt fogékony, tehetséges nyolcadikos diák száma, mint ahányan a speciális nyelvi tagozatra jelentkeznek. Hauck Péter „hetvenkedik”, itt született Kövesden. Régen volt. Négy családtagja, gyermeke élt itt, négy év óta leányával egy takaros házban lakik. A Bátaszékhez tartozó Kövesden Sinkovics Ferenc szerint - tizenöt éve itt postás -, hetven „élő” ház van, egyben átlag négy személy lakik. Egy épület romokban hever. Két szép tanya a múlt évben épült a hegyoldalban. Tóth József nyugdíjas harminc évet töltött itt, a tanyáját borháznak tartja. Lakóháza ott van, ahol minden zápor elönti a kerteket, s a gazda maga ássa ki az árkot, és az iszapot elhordja. Az áthidalók megteltek a hegyről lezúduló földdel. A mozi, keskenyfilmes, hetente kétszer vetít. Az italbolt hétfőn zárva. A vegyesbolt mindennap kinyit. Áruellátása bőséges. Friss a kenyér, van mosópor, fölvágott, füstölt áru. S rengeteg üdítő. A bolt havi forgalma százötvenezer forint körül alakul. Ugyanennyire tehető az italboltban elköltött pénz összege is, s érdekes, ott is inkább az üdítő fogy. Újság minden házhoz jár, a Tolna Megyei Népújságnak hatvanegy az előfizetője. A postás 54 embernek viszi a nyugdíjat. Hét asszony gyesen van. Az autóbusz nem hajt be a községbe. Két kilométert kézben, biciklin viszik az emberek a gyerekeket a bá- taszék-mórágyi útnál lévő buszmegállóba - nincs óvoda, iskola. A gázcseretelepen tíz pb-palackot tudnak tárolni. Schmidt Istvánná tanácstag minden alkalmat megragad arra, hogy szóvá tegye az utak, az árkok javításának szükségét. Tizenöt éve a község lélekszáma nem csökkent...-PiFotó: Czakó Sándor Múlt Jelen Jövő V. Horváth Megérkezett a nyugdíj Százötvenezer forintos forgalom Tóth József borházat épített A benszülött Hauck Péter Kovácsolt rózsa - ki tudja hány éves?
