Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
1987. április 18. Képújság 5 Mi van a kosárban? Tájegységenként, azon belül ista- lán családonként változik, hogy milyen ajándékkal lepik meg egymást, szeretteiket a mikroközösségektag- jai, miként szereznek örömteli perceket, órákat, például ilyenkor, hús- vétkor. Ami talán a legjellemzőbb és legáltalánosabb, hogy e szép tavaszt is köszöntő ünnepen nem a drága és extra, szóval az értékes ajándékok kerülnek a friss fűvel bélelt, apró virágokkal díszített kosarakba, hanem a kedves figyelmességeket jelző picinyke tárgyak, valódi meglepetések. Olyanok, melyek megvásárlása előtt nem kell ösz- szeülnie a családi kupaktanácsnak, s dönteni, hogy erre futja, amarra viszont nem. Az is igen változatos, hogy a már említett kosarak az előszobába kerülnek-e, avagy az erkélyre, netán nincsenek is fészkek, hanem a „nyuszi” elrejti az ajándékokat a kert bokrai alá, hogy reggel a gyerekek izgalommal keressék, kutassák, s örömködő visongással jelezzék, hogy meglelték a pirostojást, a csokinyuszit, kisbárányt. Azt hiszem, a húsvét ünnepének ezek a legmeg- hittebb percei, majd az áhított könyv lapozgatása, a hanglemez meghallgatása. S hiszem, sőt tudom, ezek az igazi örömszerzések legigazibb pillanatai is egyben. S az örömszerzéshez érkezve azon tűnődöm, hogy említsem-e azoknak az elcsépelt adományoknak a sorolását, melyekkel kapcsolatban az ajándékozó nagylelkűnek, gavallérnak hiszi magát, s egyáltalán nem a megajándékozott örvendezése, hanem annak hálálkodása jelenti számára a meglehetősen kétes izgalmat, büszkeséget. Furcsa, bár titkolt szemlélet az ilyen, különösen akkor, ha az illető erőn felül költekezett - elsősorban a sajátmaga elismertetése, ünnepeltetése gonddal rejtett vágyával, másodsorban a rokonság, a szomszédok, ismerősök túllicitálásával. A napokban egy általános iskolában jártam, s a várakozási időmet átbeszélgettük néhány negyedik osztályos gyerekkel. A közelgő ünnep az ajándékozást is szóba hozatta, s igy egészen érdekes „lista” jött össze. Az egyik fiú egy-egy teáscsészét vásárolt szüleinek, a tojásokat pedig majd osztálytársaival közösen festik a napköziben, a pisze kislány ikebanát készített, a szöszi lány huszonhat forintért vett „egy olyan, de olyan gyönyörű vázát, hogy csak na”, s apró virágokat tesz bele az ünnepi asztal díszítésére. A legjobban egy kerek arcú fiúcska hatott meg, aki matricáit „áldozza fel”, s teszi a tojásokra, mert ők az idén semmit nem vesznek egymásnak. Már néhány hete megállapodtak, hogy bevezettetik lakásukba a gázt, s ez lesz a család húsvéti ajándéka - a családnak. „És jövő télen nem kell apunak meg a tesómnak - ő már gimnazista - a pincéből fölhordani az olajat, az anyunak is kevesebb időt kell a konyhában töltenie, mert a gázon gyorsabban megfő az ebéd, mint a villanytűzhelyen.. És vaásrnap délutánonként több idő jut a sétára és a társasozásra..” Jóleső érzéssel tűnődtem a kisfiú szavain, meggyőző lelkesedésén, családjuk harmóniáján, s azon a szereteten, amiből a család minden tagjának jut - oda és vissza, kamatostul. Aztán Garai Gábor szavai ju- tottak eszembe: „A szeretetet szét kell osztani, mert természete szerint oszthatat- j lan; mikor már másnak nem jut, magadnak sem marad belőle.” Szívből kívánok ilyen szeretetet mindannyionknak. De nemcsak húsvétra. Az esztendő, az esztendők minden napjára. Melléje pedig mára néhány piros tojást, talán egy szép könyvet. A holnapi kiránduláshoz pedig szikrázó tavaszi napsütést. V. HORVÁTH MÁRIA Ősi mintákkal díszített váraljai tojások Gereblyés, makkosruzsás... ..kötőfékes, körüszíves, pikkelyes, récetópas, rozmaringos, vadrúzsás. Nem folytatom, az egész oldalt tele lehetne írni azokkal az elnevezésekkel, amelyek a magyar nép művészetében a hímes tojások díszítőelemeit jelölik. Megyénkben - ősi időktől eredve - a Sárközben és Váralján él még a tojáshímzés hagyománya, de micsoda különbséggel. Addig amíg a váraljaiak valóságos főtt - elfogyasztható - tojást készítenek, a sárköziek csupán viasszal töltött dísztárgyat. Ők ugyanis kifújják a tojás tartalmát, és a csupasz héjat díszítik, majd, ha kész a hímzés, akkorparafint töltenek bele. Jelentős különbség van a mintakincset és színezést illetően is. Váralján a legősibb díszítőelemeket „írják" a kicával a tojásra. Ebben rokonságot mutatnak akár a székelyföldi, akár a somogyi motívumokkal, de némely elemek egészen a prehisztorikus ősidőkből fennmaradt kultikus jegyekig mennek vissza. A színezőanyaguk pedig a hagymahéj. A Sárközben sokkal bujább, barokkosabb a díszítés és sokféle színt alkalmaznak. Régebben természetből gyűjtött növények főzete adta a színező anyagot: pirosbörzsöny, a vadómafa héja, az öptejke. Ma már a színes tus is a palettára került. Amiben rokonság mutatkozik: kevesek tudománya mára tojáshímzés, ezért a családok többségében a bolti festéket használják a tojások színezésére. A húsvétot ma már egyazon mód ünnepük megyeszerte: a városias, újmódi szokások szerint. Kivéve Váralját, ahol húsvét vasárnapjának délutánján a Magyar dombon találkoznak a családok. A keresztanyák egy-egy tojással megajándékozzák keresztgyerekeiket, elbeszélgetnek, viccelődnek. Hétfőn aztán jöhet a locsolás. CZAKÓ SÁNDOR Vörös Mihályné: „Ezek pedig bátaiak” Méhviasszal először azt a mintát rajzolják meg, amelyik fehér marad Kiamik Mihályné a kötöféknek nevezett mintát hímezi egy tojásra Aki keres, az talál 1 1 I I 'iii Hangulat Kiskertben jártam, rózsafát láttam...
