Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

TOLNA MEGYEI Világ proleta egyesüljetek rjai lAZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MA FIATALOK (5. oldal) 1987. április 14. KEDD XXXVII. évfolyam, 88. szám ÁRA: 1,80 Ft Megkezdődtek a magyar-dán kormányfői tárgyalások Lázár György köszönti vendégét (Teiefotó) A virágos Szekszárdért Évente negyedmilliós kár. Óvatos becslés szerint is legalább ekkora értékű facsemete, cserje, frissen kiültetett virágpalánta tűnik el a tol­nai megyeszékhely közparkjaiból, legázolják, vagy derékba törik az éj­szaka leple alatt a még alig kapasz­kodó fákat. A minap megdöbbenve tapasztaltam, hogy a Tartsay ABC melletti kis parkban milyen nyomo­kat hagyott maga után a markoló az örökzöldeken. Ugyanitt többéves fe­nyőnek hiányzik a szive, a Béri Ba­logh Ádám utcában derékba tört fa­csemeték sinylik a vandálok vonulá­sát. Az emberi kultúrától elvonatkoz- tathatatlan a környezet. Sőt, ha kul­túráról beszélünk, fel kell tételezzük a szép óhajtását, szeretetét. Elgon­dolkoztató, amíg a lakásainkban ápoljuk, óvjuk a tenyérnyi zöldet, a kiskertben a frissen hajtó, bimbózó virágok között egy szál gazt sem tű­rünk meg, némelyek viszont ottho­naikból kilépve szabad prédának te­kintik a közterületet. A minap szerez­tünk tudomást egy nyugati hírügy­nökség jóvoltából, hogy Svájc több millió frankot ajánlott föl és áldoz a trópusi erdők védelmében. Felvet­hető, ha gondolkodásunk lokális lenne, vajon mi köze Svájcnak a tró­pusi őserdőkhöz. Csupán annyi, hogy glóbuszunk, légburkunk vé­delmében tették, amit elhatároztak. Szekszárdon mintegy hatszáz­ezer négyzetméterre tehető a me­gyeszékhely közparkjainak területe. Ez valamivel kevesebb, mint a kívá­natos. Éppen ezért is jobban sajá­tunknak kellene tekinteni a virág­ágyásokat, a pázsittal frissen beve­tett részeket. Annál is inkább, mert kevés azoknak a száma, akik hiva- , tásszerűen végzik e napokban a ró- zsabokrók metszését, az őszi lomb gereblyézését, összehúzását, ók aligha képesek arra, hogy ezt a munkát magukra hagyatva mara­déktalanul elvégezzék. Jó hallani, miszerint a közelmúltban általános iskolák vállalták együttműködési szerződésbe foglalva, hogy segítik parkjaink rendbetételét. A városi ta­nács idén sem áldozhat többet nyolcmilliónál a parkok fenntartásá­ra, ami önmagában nem túl magas összeg. Azonban a társadalmi ösz- szefogás, a lakókörzetek, a Hazafias Népfront aktívái sokat tehetnek a környezet szépítéséért, a virágos Szekszárdért. Az új lakótelepeken élők a tapasz­talatok szerint sokkal inkább igény­lik, a tanács és a népfront által bizto­sított cserjéket, csemetéket, kiülte­tendő virágpalántákat, mint a koráb­ban létesítetteken lakók. A közeli na­pokban megközelítőleg tizennégy­ezer egynyári palántát ültet ki a la­kosság, s további huszonötezret a városgazdálkodási vállalat. Üdvöz­lendő, hogy a játszótéri hinták és egyéb gyermekjátékok újjávarázso­lására csak a mázoláshoz szüksé­ges festéket kérik a lakók, amit köz­pénzből biztosítanak. A megyeszékhely számíthat a kü­lönböző vállalatok segítségére is. E munkából jelentős szerepet vállal a TÁÉV, a TOTÉV, a Szekszárd-Paksi Vízitársulat, a Tolna Megyei Tejipari Vállalat. A szebb, emberi környeze­tért, a Magyar Televízió Natura szer­kesztősége által meghirdetett pályá­zathoz ugyan eddig egyetlen me­gyei cég csatlakozott, a Tolna Me­gyei Kommunális Szolgáltató Válla­lat, mely vállalásában a Palánki út gondozását végzi, de bízzunk ab­ban, hogy e mozgalomnak több pár­tolója lesz. Mint ahogy a csemete- rongálók is mielőbb a környezetvé­dők táborához csatlakoznak... SALAMON GYULA Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hétfőn hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Poul Schlüter, a Dán Királyság miniszterelnö­ke. A dán kormányfőt magyarországi út­jára elkísérte felesége. A dán és magyar nemzeti lobogókkal díszített Ferihegyi repülőtéren katonai tiszteletadással fogadták a magas rangú vendéget. Elsőként Lázár György és Vár- konyi Péter külügyminiszter üdvözölte Poul Schlütert, aki ezután vendéglátója társaságában fogadta a felsorakozott díszszázad tisztelgését. A dán és a ma­gyar Himnusz elhangzása után Poul Schlüter és Lázár György kölcsönösen bemutatták a jelenlévő magyar, illetve dán személyiségeket. Poul Schlüter fogadtatásán jelen volt Hans Kühne, Dánia budapesti, valamint Király Andrásné, hazánk koppenhágai nagykövete, s ott volt Lázár Györgyné is. A dán miniszterelnök a délutáni órák­ban megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét' a Hősök terén, majd Poul Schlüter és Lázár György vezetésével hi­vatalos magyar-dán kormányfői tárgya­lásokat tartottak az Országházban. A megbeszéléseken jelen volt Hans Kühne és Király Andrásné. Az MTI tudósítójának értesülése szerint a megbeszéléseken áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását, majd véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről. Mindkét részről megelégedéssel álla­pították meg, hogy a magyar-dán kap­csolatok az élet minden területén egyen­letesen, jól fejlődnek, s további bővíté­sükben nem jelent akadályt a két ország eltérő társadalmi rendszere sem. Nagyobb, ropogósabb zsemlék, fosz­lós kalácsok kerülhetnek húsvétkor az ünnepi asztalokra Tengelicen és környé­kén. Felújították ugyanis a helyi Petőfi Téesz sütőüzemét. A régi helyett új dagasztógépet, és hat új, összesen 200 ezer forint értékű da­gasztócsészét állítottak be, s a korszerű­sítéstől nagyobb térfogatú és ízletesebb termékek előállítását remélik. A Celldömölkön készült, 265 ezer fo­rintos, nullszériás gép, amely megyénk­Az európai együttműködés továbbvite­le megkívánja a különböző társadalmi rendszerű államok gazdasági kapcsola­tainak fejlesztését. Ennek érdekében mind dán, mind magyar részről hangsú­lyozták a két nagy európai gazdasági tö­mörülés, a KGST és az EGK közötti, illet­ve az EGK és az egyes KGST-tagorszá- gok közötti kapcsolatok rendezésének fontosságát. ben az első és az ország területén is mindössze hat van belőle, alacsonyabb áramfelvétellel működik, s így - amellett, hogy jobb a vele dagasztott tészta szer­kezete - gazdaságosabb is, mint az elő­ző. A sütöde dolgozói, akik a 3 hétig tartó korszerűsítés alatt az üzem festését, má­zolását is maguk végezték, tegnaptól az új berendezések segítségével sütik a ke­nyeret és a tízféle péksüteményt, amely Nagydorog két legnagyobb üzletébe és Paks több büféjébe is eljut. A magyar-dán kormányfői tárgyalá­sok után az esti órákban Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese szállá­sán kereste fel Poul Schlütert. A megbe­szélésen jelen volt a két nagykövet is. n Lázár György és felesége este díszva­csorát adott Poul Schlüter és felesége tiszteletére a Parlamentben. Tegnap Szekszárdon ülést tartott a SzakszervezetekTolna Megyei Tanácsá­nak elnöksége. A tanácskozáson részt vett Ligeti László, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának alelnöke is. Az ülésen elsőként az idei gazdasági év indításának megyei tapasztalatait vi­tatták meg. Az MSZMP Központi Bizott­sága és a SZOT tavalyi állásfoglalásait is figyelemmel kísérő beszámoló kapcsán a hozzászólók hangsúlyozták, hogy a gazdasági léptékváltással párhuzamo­san a szakszervezeti munkának is meg kell újulnia. A soron lévő feladatokhoz, az érdekképviseleti munka hatékonysá­Moszkvában hétfőn délelőtt megkez­dődtek a szovjet-amerikai külügyminisz­teri tárgyalások. Az eszmecserék hom­lokterében a leszerelés kérdései állnak. George Shultz amerikai külügyminisz­ter hétfőn reggel érkezett a szovjet fővá­rosba. Az amerikai diplomácia vezetőjét a repülőtéren Alekszandr Besszmertnih szovjet külügyminiszter-helyettes és más hivatalos személyiségek üdvözölték. Ezután Eduard Sevardnadze, az SZKP NDK-csehszlovák külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek hétfőn Berlinben. Oskar Fischer, az NDK és Bohuslav Chnoupek Csehszlovákia külügyminisz­tere áttekinti a két szomszédos, szoros, jó viszonyt fenntartó szocialista ország kapcsolatainak helyzetét és tovább­Szűrös Mátyás Bulgáriába utazott Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tit­kára a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Szó­fiába utazott. Kíséretében van Őszi Ist­ván, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Szabó Sándor, a KB munka­társa. Az elutazásnál a Ferihegyi repülő­téren jelen voltGeorgi Pangelov, Bulgária budapesti nagykövetségének követta­nácsosa. Magyar-lengyel gazdasági ülésszak Hétfőn a Parlamentben megkezdte munkáját a magyar-lengyel gazdasági és műszaki-tudományos együttműködé­si bizottság XXIII. ülésszaka. A magyar tárgyaló küldöttséget Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a lengyelt Józef Koziol miniszterelnök-helyettes, a bizottság társelnökei vezetik. Ugyancsak hétfőn a MTESZ székházá­ban megnyílt a lengyel gazdasági és mű­szaki napok rendezvénysorozata. A ma­gyar, illetve a lengyel külkereskedelmi kamara és a MTESZ szervezésében az elkövetkező három napon lengyel szak­emberek ismertetik az iparban elért leg­újabb eredményeiket. A megnyitó ün­nepség részvevőit Tóth János, a MTESZ főtitkára, üdvözölte. A megnyitón részt vett és felszótdlt Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és Józef Koziol miniszterelnök-helyettes, aki a magyar-lengyel gazdasági és műszaki- tudományos együttműködési bizottság 23. ülésszakára érkezett Budapestre. gának növeléséhez igen nagy szükség van az ágazati szakszervezetek tapasz­talataira is. A megújulás követelményei közé tartozik, hogy a vállalati gazdálko­dás javítása, az ösztönző bérrendszer kialakítása, a szerkezetváltás szüksé­gessége az érdekvédelmi munkában se az óhajok és elvárások szintjén fogalma­zódjék meg, hanem a realitások, az adott helyzet konkrét elemzése alapján. Végezetül Csapó Jánosné, a Simon- tornyai Bőrgyár igazgatóhelyettese, vala­mint Dongó László, a Gemenc Volán szb- titkára számolt be vállalatuk érdekvédel­mi munkájáról. KB PB tagja, külügyminiszter és amerikai kollégája megkezdte tárgyalásait az atom- és űrfegyverzetekkel kapcsolatos kérdésekről. A két külügyminiszter meg­vizsgálja az európai közép-hatótávolsá­gú atomrakéták felszámolását célzó szovjet-amerikai megállapodás kidolgo­zásának lehetőségeit. Eduard Sevardnadze a nap folyamán ebédet adott George Shultz és kísérete tiszteletére. fejlesztésének lehetőségeit. A meg­beszéléseken nyilvánvalóan szó lesz Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtit­kárának múlt heti csehszlovákiai tárgya­lásairól. A csehszlovák külügyminiszter szer­dáig lesz az NDK fővárosának vendége. Félmilliós felújítás Nagyobb, finomabb péksütemények Tengelicről Ülést tartott az SZMT elnöksége Leszerelési tárgyalások Sevardnadze és Shultz megkezdte tanácskozásait Chnoupek Berlinben Az új dagasztógép és -csésze üzembe helyezés közben

Next

/
Oldalképek
Tartalom