Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-05 / 54. szám

4 "NÉPÚJSÁG 1987. március 5. Egészségünkért Mindenki megöregszik Bácsikám tréfásan plébánosnak vallotta magát, mivel egy gázgyárban dolgozott, és lakatosként gázórákat javított. Plébános volt, mert ő „bánt a plével”. Ez tréfa volt, de az már nem, hogy egyszer megemelte magát a gyárban, agyvérzést kapott, és utolsó évtizedét ágyban fekve, bénán élte végig. Pontosan emlékezett arra, hogy mi történt vele az első világháborúban Doberdónál, de arra már nem, hogy mit evett ebédre. Az eset szélsőséges, betegség következménye. Ám az elég gyakori, hogy idős emberek élesebben emlékeznek régvolt eseményekre, mint az öt perccel ezelőt­tiekre. Az idős ember gyakran felejt, és ebből sok kellemetlenség, félreértés, rossz dolog származik. Az még a kisebb baj, ha a nagymama elfelejtett sót tenni a bab­levesbe, netán liszt helyett gipszet kever a nokedlitésztába. Nagyobb baj, ha a bab­leves alatt kinyitja a gázcsapot, és elfelejti meggyújtani a lángot, vagy télidőben pa­puccsal a lábán megy a boltba, mert elfelejtett cipőt húzni. Orvosok tudják a magyarázatát ennek a jelenségnek: meszesednek az erek, az agy erei is, ez okoz zavarokat a gondolkodásban, az emlékezetben, olykor az ítélő­képességben is. Mit lehet tenni? Bizonyos mértékig talán segíthetnek a már létező gyógyszerek, melyek ha nem is tudják megállítani az agyi erek elváltozását, a folyamatot lassíthat­ják. Ami ennél is fontosabb az a megértés, a türelem. El kell hinni az idős embernek, hogy ő valóban úgy gondolja, amit nyilvánvalóan hibásan gondol. Ha nem lénye­ges, cáfolni sem kell, ha lényeges - esetleg éppen az ő érdekében -, akkor pedig türelemmel kell megmagyarázni a valós helyzetet. Nem könnyű? Persze, hogy nem az. De, ha „nem visz el az ördög” bennünket, akkor magunk is megöregszünk, és akkor... mi magunk is „vevők” leszünk a türelemre, megértésre. ÖTVEN Nemrég olvastam, hogy egy nő, ha megőrzi testi-lelki frissességét, hatvanon túl is életvidám, csinos maradhat. Kinga Wisniewska-Roszkowska len­gyel orvos-pszichológusnő állítja, hogy ötvenen felül kezdődik a nők harmad­virágzása és ebben a korban is meg lehet tartani a fiatalos, könnyed mozgást, egészséget, szépséget - csak akarni kell. Még az sem kizárt, hogy sokaknak éppen ez lesz életük legboldogabb sza­kasza. Mi a titok nyitja? A pihenés, az alvás - mint a leg­jobb kozmetika a vitamindus étrend; a friss, tiszta levegő; a séták, a rendszeres mozgás; a jó idegállapot mind-mind hoz­zásegítenek bárkit a fiatalos külső meg­őrzéséhez. „A kövérséget, az elhízást a kor hozza magával" - hangoztatják szí­vesen a Rubens-alakot öltők. Ez csak önáltatás, mentségkeresés, mert maguk­nak ellenségei azok, akik nem igyekez­nek megszabadulni a felesleges kilóktól, FELETT a zsírpárnáktól, amelyek nemcsak eltor­zítják az idomokat, hanem mozgásszervi, vérkeringési betegségeket is okoznak. Az elnehezedett testben elfárad a lélek is, tompul az elme; közöny, letörtség, búskomorság telepszik az emberre. En­nek a tartalmatlan élet a kiváltója, amiben a falánkság, az örökös édességmajszo- lás jelenti az egyetlen örömet. Pedig az öregség küszöbe, az ötvenedik X ideális időszak. Az ötven felettiek végre a maguk életét élhetik, gyermekeik felnőttek, rég megteremtették egzisztenciájukat, több idejükjut művelődésre, utazásra, nyelvek tanulására, a szellemi életre. Az orvos-pszichológus válaszol arra a kérdésre is, hogy milyen hosszúra nyúlik a nők harmadvirágzási ideje. Azt mondja, ez előéletünktől, anyagi viszonyunktól, a körülményektől, a táplálkozástól, lelkünk nyugalmától, céljainktól, energiatartalé­kunktól függ. Egy bizonyos: csodaszerek nincsenek. Mértéktartóan kell élni, be­csülve az apró örömöket, sikereket. Utazni költséges, de jó Utazási irodáink közül a Tolna Tourist - a megyénkben működű nyugdíjasklu^ bök közül többel is tart kapcsolatot. A nyári főszezon kivételével az év kilenc hónapjában igyekszik az ilyenkor egyéb­ként is valamelyest olcsóbb árakat to­vább mérsékelni. Hazai útjaikon - cso­portos kirándulás esetén - ugyanazok­ban az előnyökben részesülhetnek a nyugdíjasok, mint az iroda szervezésé­ben utazó diákok és KISZ-fiatalok. Az összköltséghez képest 25 százalékos az engedmény. A programajánlatban zöm­mel két-három napos országjáró túrák szerepelnek. A MÁV TOURS és a COOPTOURIST csak a saját nyugdíjasait - utóbbi az utazási irodát megalapító 56 szövetkezet dolgozóit - részesíti kedvezményben. Tolnai szövetkezet azonban nincs az ala­pítók közt. Katóka Régen volt az, amikor Katóka is­kolapadban ült és megtanulta, ho­gyan kell az autóbuszon dolgozni. Kalauz, azaz jegykezelő lett. Még abban az időben volt ez, amikor a MÁVAUT kocsikban darabárut is szállítottak, s ennek kezelése is a kalauz dolga volt. Aztán jöttek a fa- karuszok, a pótkocsis autóbuszok. A fiatalabb generáció kedvéért: az autóbusz után kötöttek egy pótko­csit, amelyben megállónként be-, il­letve kiszállt a kalauznő, s foglalko­zott az utasokkal. Katóka Dunaföldvár térségében dolgozott. „A" Katóka. Ne firtassuk, mennyit utazott, hány utassal mér­gelődött, tény, hogy hibátlanul vé­gezte munkáját. Ellenőr soha nem érte szabálytalanságon, s még azok az utasok is ráköszönnek, akiket va­lamikor - ő nem is emlékezik ponto­san az időpontra - megbírságolt. A napokban Dunaföldvárott jár­ván autóbuszügyben, találkoztam, s megismerkedtem Katókával. Nem mondhatom, hogy úgy kell belőle ki­húzni a szót, mert szeret beszélni, és jóízűen tud beszélni. Akkor is ha a piaci árakról van szó, akkor is ha a pontatlanul közlekedő buszsofőrök­re panaszkodik. Merthogy gyakori vendég a buszállomáson. Hozzavi- szi a történeteket, híreket, amolyan összekötő kapocs a közönség, meg az autóbusz-vállalat között. A zsúfoltságról volt szó, hogy kés­nek a buszok, hogy koszosak. Kató­ka azonban nem azért volt hosszú évekig „klajzinéni”, hogy ne tudna megoldást. Azt elveti, hogy mind olyan kalauz legyen mint ő volt, merthogy mostanság már nincse­nek kalauzok. A rendetlenség, a pontatlanság ellen azonban van or­vossága: „Adják szerződésbe a já­ratokat. "Katóka, segítsen a duna- földvári buszosoknak!-Pj­Nyugdíjasok és a könyvtár Hétközi klub Tamásiban Asszonyok kártyáznak az előtérben, néhányan figyelik őket. A férfiak tőlük el­különülve, a másik oldalon pöfékelnek, diskurálnak. A tamási gondozási központ - ezen belül a szállást biztosító idősek klubja - nemcsak elnevezésében ujho- dott meg a közelmúltban, de az épületét is korszerűsítették, bővítették. Az elköltö­zött ideggondozó és a rendelő helyén négy szobát alakítottak ki, így szélesedett az intézmény profilja, a rászoruló idős emberek hét közben itt is alhatnak, nem kell a fűtetlen, vagy éppen jó néhány kilo­méter távolságban lévő otthonaikba, vagy a magányba hazamenni. Most huszonnégyen laknak itt és csak hét végén járnak haza, de mint azt Kis Jó- zsefné klubvezetőtől hallottuk, sokan ak­kor is maradnának szívesen.- Úgy tudom, a megyében csak nálunk gyakorlat, hogy szombatig maradhatnak az idősek, aki pedig rászorul, azt a vasár­nap is ellátjuk - mondja a szimpatikus fiatalasszony. A 150 forintos tagsági díj mellett ha­vonta az étkezésükért átlagosan napi öt­hét forintot fizetnek az ide eljárók. A szál­lásért éjszakánként húsz forintot számol­Özv. Papp Istvánná: Hat éve marad­tam özvegyen, ’83 óta járok ide a napközibe Tamási külterületén, Tuskóson la­kik Nagy Jánosné, nem tudna na­ponta bejárni a klubba nak fel, de a mentességi elv természete­sen érvényes a 2550 forint alatti, illetve 70 évet betöltött embereknél a 2490 forint alatti nyugdíjaknál. Mivel a jövede­lembe a háztáji is beleszámít, így egyet­len idős asszony fizet nagyobb összeget, 680 forintot a teljes hétközi ellátásért, amibe tegyük hozzá, a mosás lehetősé­gén túl a színes tévé, az összekomfortos kényelem tartozik. A gondozási központ házi gondozást, szociális étkeztetést is végez, ezt har­minchármán veszik igénybe. Nagy segítséget jelent a pincehelyi kórház terepjárója, amit naponta hasz­nálhatnak. Két Babetta motorjuk az ebédkiszállitást és a gondozottak látoga­tását könnyíti meg. Takács-Kapfinger TÁJÉKOZÓDÁSRA Februári nyugdíjasrovatunkban közöltük a területi gondozás díjtételeinek tábláza­tát, mely a jogszabály kiadásakor érvényben lévő adatokat tartalmazta. 1987. január 1 - el a nyugdíjak és járadékok, segélyek 70 év alattiaknál minimum 120 forinttal, a 70 év felettieknél pedig minimum 180 forinttal emelkedtek, így a táblázati értékek is megvá- loztak méghozzá kétféleképpen: 70 év alattiaknál: 2490 Ft-ig 2491-2990 2991-3490 3491-3990 3991-4490 4491-től 0% 20% 40% 60% 80% 100% 70 éven felülieknél: (és akik ez évben töltik be a 70 évet) 2550 Ft-ig 2551-3050 3051-3550 3551-4050 4051-4550 4551-től 0% 20% 40% 60% 80% 100% A táblázatban közölt százalékok a szolgáltatásokért fizetendő díjak százalékát jelen­tik. A szekszárdi városi és megyei könyv­tár munkatársa, dr. Donkó Istvánné volt szives segítségünkre lenni néhány, a nyugdíjasok és az olvasás viszonyát fir­tató kérdés megválaszolásában. A vá­laszadók között van nyugdíjas adminiszt­rátor, közhivatalnok, vasutas, lelkész, pe­dagógus és orvos. A kapott feleletek is ennek megfelelőek és azt bizonyítják, hogy a könyvtár szolgáltatásait aktív éle­tük szakmai irányultságának megfele­lően veszik igénybe a nyugdíjasok is. Kö­zöttük a nők zöme megmarad a kölcsön­zésnél, nekik házi, családi elfoglaltságaik nem engedik meg, hogy betelepedjenek az olvasóterembe. Az olvasóterem nyug­díjas látogatóinak többsége tehát férfi és nem meglepő, hogy ők érdeklődésükkel a napi- és hetilapokon, havi folyóiratokon kívül a nem kölcsönözhető szakmai kiad­ványokat, lexikonokat, útikönyveket tün­tetik ki, a lépéstartás igénye jegyében. Ami közös: a könyvtár nyugdíjas láto­gatóit ugyanolyan intenzitással érdekli a napi politika, a gazdaság, a történelem, a szociológia, a művészet, a tudomány fej­lődése mellett a városépítés, a kertész­kedés, vagy a barkácsolás, mint a még aktívakat. Szívesen jönnek a könyvtárba már csak azért is, mert - mint azt mond­ják - két nyugdíj sem lenne elegendő ta­lán arra, hogy mindazt megvásárolják, amit el akarnak olvasni. De ismerjünk meg közelebbről is egyet, a válaszadók közül. Horváth János, a Szekszárdi Földhiva­tal ny. főelőadója a hétfőt avatta könyvtári nappá. Havonta négyszer vendég a könyvtárban. Érdeklődése sokirányú, de vannak neki is kedvelt olvasnivalói. Ilye­nek a művészeti albumok, amelyek világ­hírű múzeumok, képtárak anyagát mu­tatják be. Neki magának is vannak ilyen könyvei. Itt nézi át a képes és más folyó­iratokat, olykor azokat a lapokat is, ame­lyeknek nem előfizetője. Míg élt a felesé­ge - aki a felsővárosi asszonyklub tagja volt -, beutazták az egész országot és külföldre is többször eljutottak. Ezért ve­szi kézbe szívesen a Panoráma útiköny­veket. Ezek segítenek fölidézni az úti él­ményeket. Ö miért olvassa - előfizetőként - a Népújságot? Amiért a többiek, akik ragaszkodnak a szükebb haza napilapjához: érdekli őket Szekszárd, Tolna megye élete, helye a nagyobb hazában és örömmel vették, hogy a lapban az általuk megkedvelt olyan rovatok köre, mint a Hét végi be­szélgetés, a Hétről hétre, az Olvastam, a Múltunkból, bővült a nyugdíjasok minden hó első csütörtökén megjelenő rovatával. Ebben a klubokról, érdekes emberekről, az egészségvédelemről szóló írásokat olvassák szívesen. Mi, a rovat gondozói viszont azt vennénk örömmel, ha minél többen írnának e hasábokon maguk a nyugdíjasok is. Az első késés Idős férfiak beszélgetnek a szekszárdi utcán. A három közül kettő régi, egy pe­dig új nyugdíjas. Az egyik régi így kíván hosszú, boldog éveket az újnak:- Kívánom, hogy sokáig nyúzd a NYUFI-t. Az új nyugdíjas azt panaszolja, hogy nehezen telnek az első hetek, megszo­kott életritmusa teljesen fölborult. - Én is így voltam - mondja a közel másfél évti­zede nyugdíjban lévő igazgató. - Aztán lassan kialakult minden. Tudod, mi volt nekem a legrosszabb? Az, hogy reggel nyolc órára nem kellett sehová mennem.- Nekem is a reggel a legnehezebb. Fölkelek a szokásos időben, elindulok a szokásos időben, pedig nem kell seho­vá mennem. Járom az utcát kifáradásig...- Ez így lesz még egy darabig - veszi át a szót ismét a nyugdíjas igazgató. - Aztán majd megszokod, hogy nincs munkakez­dés. Én is megszoktam. Olyannyira, hogy nyugdíjba vonulásom után négy év múl­va pontosan nyolc órára vártak a városi pártbizottságon. Szégyellem bevallani, de tíz percet késtem. Majd belejössz te is, öregem! Kezet fognak és ki-ki útjára indul.-i-s­Az úgy volt, hogy... Ültem a tévé előtt. Külvilágtól elzárt falvak, járhatatlan utak, megrekedt autósor, didergő emberek a képernyőn. Kiskato- nák, akik erejüket nem sajánlva, egészségüket nem kímélve emberfeletti munkával segítenek a szovjet testvéralakulat ka­tonáival együtt bajbajutott embertársakon. Helikopter tűnik fel, kenyeret dob le egy tanya lakóinak. Lentről egy asszony kiáltja: „Köszönjük!" A gép felemelkedik, folytatja útját, viszi a segítsé­get a hóba zárt embereknek. A következő filmkockákon a Duna jégtáblás szürke arca. Félelmetes! És amikor elúszik szemem elől a kép, gondolatom 42 évet megy vissza az időben. A Duna, Gerjennél 1945-ben... A háború még dúl, de a taní­tás úgy ahogy megindult. Félévkor Kalocsáról igyekeztünk ha­za, átkelve a folyón egy kilencszemélyes csónakban. Tizenhár­mán álltunk a parton, be is szálltunk mindannyian, pe­dig néhány óra alatt megindult a jég. A csónak utasai a követ­kezők voltak: a káromkodó révész, és a felesége, gerjeni kofák, két tanítóképzős „kisasszony", továbbá egy, inkább szökött, mint szabadságos kiskatona. Gerjennél, ha sima a víztükör, tíz perc az átjutás. Akkor a 30. percben még csak a Duna közepén jártunk. Recsegtek, ropog­tak körülöttünk a jégtáblák. Iszonyatosan féltünk. Szavunk se volt már. Mígnem a kiskatona dúdolni kezdte azt a népdalt, hogy Széles a Duna, keskeny a partja... Akarta, nem akarta lelket öntött belénk. Éppúgy, mint azok a kiskatonák, akik 1987 telén segítettek, lelket öntöttek annyi szorongatott helyzetű embertársunkba. Mi, akkor régen két perc híján egy óra alatt értünk partot. Még nem ért véget a háború, vagyis nemcsak a tél volt az ellen­ségünk. Az idén embertársaink békében győzték le téltábor­nokot. Köszönjük meg szívből! Feljegyezte: KUBANEK GYULÁNÉ-li-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom