Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-24 / 70. szám
4 Képújság a, 1987. március 24. Moziban A prérik és hegyek Lindája Egyszer egy valamikori, kedves ismerősöm - igen gyorsbeszédű, szőke hölgy - egyszuszra elmesélte egy fordulatokban igencsak bővelkedő indiánfilm történetét. Talán a „Chato földje" volt, vagy a „Vad Banda” - talán valami más. Nem emlékszem. De arra annál inkább, milyen apró részletekig emlékezett mindenre és milyen pontosan, vélhetően kronológi- kus rendben idézte föl a nagy sztorit. Önkéntelenül is átadva magam a hallottaknak, amikor az olyannyira előzékenyen előadott történet végére ért, éppolyan önkéntelenül megkérdeztem: „És mondd, tulajdonképpen miről szólt a film?” Tapintatlan és fölényeskedőnek tetsző kérdés volt - joggal bántódott meg. Megjegyzésemmel azt az élményét csúfoltam meg, amit olyan szívesen osztott volna meg velem. Megvallom, a Sárga Haj és az Arany Erőd cimü amerikai-spanyol film megtekintése után egy kis különbséggel, de hasonló helyzetbe kerültem. Igyekeztem jól elraktározni magamban Matt Cimber filmjének minden egyes mozzanatát, a banditák főnökének bicegését, a bár- gyúságig életvidám Pecos és a prérik Lindája, azaz Sárga Haj felé kúszó kígyókat, a lótás-futást az aranyrög után -, mintha arra számítanék, hogy valaki, múlhatatlan kíváncsiságtól gyötrötten, elmesélteti velem a látottakat. Csakhogy e kíváncsiskodónak se tudnék többet mondani, mint amennyit mondott az a bizonyos hölgy nekem. Legfeljebb beszámolhatnék sanda reményeimről, arról, hogy a spanyol temperamentum és az amerikai rutin a meseszövésben, a szcé- nikában bódító koktéllal kecsegtet. Majd a csalódottságról, hogy ez a felnőtteknek gyártott, horrorisztikus banalitásokkal tűzdelt történet, milyen tarkán, jellemábrázolásában is következetlenül zsúfolja a vadnyugati western, a letűnt kultúrákból üzenő indiánmítosz és az igazságosztó népmese jól ismert toposzait. Van ebben a filmben átszúrt ajkú, riasztó külsejű harcostól, ördögien száguldó lovasfogattól kezdve a mágikus erejű agancsig és a kőgörgetegig minden. Persze, ilyenkor általában felmerül a kérdés, ha egy film bevallottan csak a szórakoztatás olcsó eszközének tekinti magát, egy filmismertetés az érték védelmében hogyan és mennyire legyen elfogult. Mert kétségtelen, a Sárga Haj és az Arany Erőd láttán elhamvad minden ité- szi tűz, lelki épségünket megnyugtató befejezés állítja helyre, józanabbik eszünket a felejtés. BÓKA RÓBERT Egy rendhagyó zenei rendezvény elé Rádió A Varázsfuvola keresztmetszete Pro és kontra a Művészetek Házában A szekszárdi Művészetek Háza már tavaly - úgymond - próbálkozott rendhagyó zenei rendezvény szervezésével, s mint sokan tudjuk, igen nagy sikerrel. Minthogy a ház méretei nem alkalmasak egy teljes operaelőadás megtartására, úgy gondolták, az érdeklődők bizonyára örömmel fogadnák egy-egy opera keresztmetszetének bemutatását. Ez lényegében azt jelenti, hogy ezen az előadás valamennyi szereplője jelen van, s valamennyi jelentős ária elhangzik. Közben a műsor vezetője ismerteti a történetet. Az elmúlt esztendőben Bánk bán az irodalomban és az operában címmel rendeztek műsort a középiskolásoknak, s a nagy siker és az azt követő érdeklődés nyomán idén is szerveztek és szerveznek hasonló rendezvényt. Az általános iskolások már láthatták néhány hete a Varázsfuvola ilyen „feldolgozását”, s most, március 25-én pedig a középiskolásoknak, majd pedig a felnőtteknek tűzik azt műsorra. A délutáni elődás 3 órakor, az esti pedig fél 8-kor kezdődik. Az előadás műsorvezetője a szekszárdiak által igen jól ismert Varga Károly lesz, a szereplők pedig valamennyien az Állami Operaház magánénekesei. Fellép Domahidy László Érdemes művész, Gáti István Liszt-díjas, Köröndi György Érdemes művész és László Margit Kiváló és Érdemes művész. S ameny- nyiben a felnőttek szívesen fogadják e várhatóan szép összeállítást, akkor a jövőben is szerveznek hasonlóakat. Eszperantó könyvkiállítás „Az eszperantó könyv Magyarországon” címmel kiállítást rendeztek Fajszi Károly gyűjteményéből az Országos Széchenyi Könyvtárban. A kiállítás április 11-ig látható a budavári palota F épületében. Bizonyára nem volt véletlen, hogy a Magyar Rádió az Országgyűlés tavaszi ülésszaka után a péntek esti műsorára tűzte a bűnözés és megelőzés témakörét. A bűnügyi statisztika alapján készült prognózis szerint 1990. esztendőre hazánkban a bűnesetek száma eléri a 200 ezret. Ez természetesen csak az, ami a hatóságok tudomására juthat. Különösen jelentős helyet foglal el a gazdasági bűnözés, a tulajdon elleni bűncselekmény. Gondolkodást és mielőbbi tetteket sürget az a tény, hogy nő a felderítetlen ügyek száma. Az emberölés 90, a lopások 60 százalékát sikerült felgöngyölíteni. A számok azt is jelzik, hogy a kiszabott büntetések nem elég riasztóak. Kevés a börtön és hasonlóan kicsinek bizonyul a bűnüldöző szervek apparátusának létszáma. Arra a kérdésre is választ kaptunk a műsorban, hogy beszélhetünk-e Magyarországon szervezett bűnözésről. Abban az esetben, ha nyugati országokban elkövetett bűncselekmény-típusokhoz hasonlítjuk, akkor azt kell mondani, hogy nem. Ugyanakkor jól, előre megtervezett, előkészített végrehajtással és széles körű orgazdahálózattal akad dolga az illetékeseknek. A félórás vitában az ellenintézkedések lehetőségéről is szóltak. A legjárhatóbb útnak, a legbiztosabb módszernek tűnik a társadalmi összefogás. Vannak jó tapasztalatok arra vonatkozóan, hogy egy- egy lakótelep közössége miként vigyázza a személygépkocsikat, vagy egy üdülőtelep őrzésére hogyan szerveződött önkéntesek tábora. Az etikai szemléletünkben is szükségeltetik olyan változás, amely egyben parancsolatja lenne mai társadalmunk lelkiismeretének. A bevezetőben említett prognózis utat mutat, tudományos módszerü figyelemfelhívás kell. A gazdaságpolitika is legyen része a bűnmegelőzésnek. A társadalom szétesett családjai, a rosszul tanuló fiatajok, az alkoholisták, a hátrányos helyzetűek egy-egy ponton alapját jelentik a bűnözésnek. Az elhangzottakat jó volna további vitára bocsátani az általános és középiskolák, de valamennyi felsőfokú tanintézet diáksága körében, lehetne ez is a megelőzés módszere. Félő azonban, hogy ennek a késő esti adásnak kevés hallgaTévé nap ló Kun Béla emléke Kevés olyan jelentő alakja volt a magyar történelemnek, akiknek emlékét annyi félreértés az rosszindulat kísérte, mint Kun Béláét. Fiatalon a magyar progresszió bátor harcosa, Ady, Szabó Ervin társa, az egyik pesti szerkesztőségben még Kosztolányival is együtt dolgozott, felkészült, biztos ítéletű író, lapszerkesztő, majd a tomszki hadifogolytáborból a forradalom útjára lép. Többször látjuk Lenin mellett, aki nagyra becsülte, így kerül a Magyar Tanácsköztársaság élére, s utána is fáradhatatlanul szervezi és szóig Ija a forradalom ügyét. Előbb Bécsben van, majd Berlinben, ismét Bécsben, megfordul Losoncon, s amikor 1928-ban elfogják, nemzetközi összefogás menti meg életét: Gorkij, Barbusse, Upton Sinclair áll ki mellette. Tagja, egyik vezetője a Kominternnek, a szovjet párt első vonalában harcol, ott van a Krimban, az Uraiban, részt vesz Lenin összes műveinek sajtó alá rendezésében, s egyik szorgalmazója a klasszikusok többnyelvű kiadásának. Amikor kitör a spanyol polgárháború, maga is részt akar venni benne, Münnich Ferenctől azzal búcsúzik, hogy majd a felszabadult Magyarországon találkoznak, de ekkor már a személyi kultusz árnyéka borult rá: 1936-ban minden párttisztségéből leváltották, nem sokkal később letartóztatták, hogy ő is az áldozatok számát szaporítsa. A felszabadulás után sokáig elhallgatták nevét, Rákosi az emlékétől is félt, s történelmi jelentősége csak az elmúlt évtizedekben kapta vissza igazi fényét. Magyar-szovjet közös vállalkozásban készült a Kun Bélára emlékező dokumentumfilm, számos olyan részlettel, amit eddig nem láthattunk. A film nyomon követte Kun Béla életének fontosabb helyszíneit, egy fennmaradt híradó a keleti népek ba- kui kongresszusán is megőrizte s a rendezők figyelme és gondossága sok újdonsággal szolgált, amelyek bővítették, gazdagították a Kun Béláról kialakult képet. Kassák A Kassákra emlékező műsor - Nagypál Endre rendezte - kevésbé sikerült. Szabályos irodalmi műsort láttunk, melyben részletek hangzottak el önéletrajzi regényéből, az Egy ember életéből néhány vers is, közben Kassák-képek, mindez azonban így egymás mellé állítva alig érzékeltette, hogy a század egyik klasszikusáról van szó. A Kassák-versek titka sem könnyen tárul fel, aki ekkor hallotta először, legföljebb sejthette, hogy nagy költő szól hozzá. Kassák neve egybeforrt az avantgarde-mozgalmakkal, nevezetes folyóiratalapításai, A Tett, a Ma, a Dokumentum a század első fele szellemi forrongásának bizonyságai. Forradalmár volt, költő, regényíró, festő, rendíthetetlenül hitt igazában, akkor is, amikor hívei elhagyták, vagy a hatalom elnémította. Voltak, nem is kevesen, akik megmosolyogták fáradhatatlan kísérletezéseit, de közben szemünk előtt bontakozott ki a klasszikus életmű, ami a század művészetének egyik nagy teljesítménye. Mindig a megújulásban gondolkozott, mert minden eredmény új hódításra ösztönözte, s egész működésére jellemző, hogy a hazai szűkös viszonyok közül kilépve, mindig világirodalomban gondolkozott. Egyáltalában nem mellékes tény, hogy az európai avantgarde minden jelentős írója folyóiratai valamelyikéban szólalt meg először magyarul, mint Apollinaire, Majakovszkij, Tzara, Babel, s amikor Martin du Gard megkapta a Nobel-díjat, Kassák folyóiratában „üzent" Magyarosrzágra. A hazai irodalomban is biztosan tájékozódott, Illyést éppúgy közölte, mint Vas Istvánt, s a Nyugathoz is erős szálak fűzték, hisz annak idején Osvát jóvoltából itt jelent meg első nagyobb prózai műve, a Misilló királysága. Versek, prózai részletek hangzottak el a tévé emlékezésében, csak éppen azt nem éreztük, hogy a század egyik klasszikusáról van szó. Megjegyzés A híradó örömmel jelenti, hogy a tévé fotóriportere több köteg teljesen ismeretlen fényképet talált a század első évtizedéből. Az ilyesminek mindenki örül. A néző pedig azonnal be is avattatik a jelentős lelet titkába. Képek villannak fel, bizonyságként, addig is, amíg az egész gyűjtemény közkincs lesz. De már az első vagy második képnél baj van. Megrokkant 48-as honvédet támogatnak ifjú katonák, csakhogy ez a kép egyáltalában nem ismeretlen, számos helyen publikálták, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum birtokában is van ilyen fénykép; Jelenet az 1918. november 16-i pesti népgyűlésből címen. Természetesen nincs semmi baj, a leletben nyilván van számos valóban ismeretlen fotográfia, de azért ha valaki nem tudja, jobb, ha megkérdezi, mi ismert és mi ismeretlen. Könyv Nem csupán a kulisszatitkokról Szidjuk vagy nem szidjuk a televíziót, szinte teljesen mindegy. Mert tény, hogy meglehetősen sok időt töltünk „társaságában”: akár megszállottan kuporgunk előtte, akár vasalunk, vagy varrogatunk a műsorok alatt, azért vele vagyunk, s legtöbben nem tudunk nem tudomást venni róla. S talán e kicsit zavaros kapcsolat rendezéséhez is nyújt némi segítséget a most megjelent Tv-könyv, mely az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat és az RTVKI közös gondozásában látott napvilágot. Gondolom, hogy sokaknak jelent örömöt a könyv, mely sokoldalúan, sok szemszögből mutatja be a televíziót, a televíziósokat, gondjaikat, örömeiket, hétköznapjaikat és ünnepeiket. Nem regényszerű olvasmányról van szó, hanem bizonyos szempontok szerinti blokkosított interjúkról, riportokról, visszaemlékezésekről, véleményekről. Szóval olyan olvasmány(ok)ról, amik akár beosztha- tóak „egy este - egy mese” alapon is, de információszerzésre is kiválóan alkalmas, mitöbb, az írások többsége kitűnő szórakozást is nyújt. Mint már említettem, a tévés személyiségeken kívül mások is megszólalnak a könyvben, természetesen olyanok, akiknek kapcsolata a televízióval ismert, s véleményük valamiképpen fontos és figyelemre méltó nemcsak a tévé berkein belül, hanem a nézők számára is. A Színészek a televízióról blokkban ismert művészek nyilatkoznak. Gálvölgyi Jánostól megtudhatjuk - miközben igencsak meglepődünk -, hogy első televíziós főszerepét 1986-ban kapta. S ugyanígy megdöbbentő, hogy nem tartozik a tévében leggyakrabban látható művészek közé, sőt évente maximum háromszor-négyszer látható csupán. (Legfeljebb olyan emlékezeteset csinál, hogy még fél év múlva is emlékezünk minden szavára, mozdulatára.) Balázs Péter in- ponálóan beszél a tévéről, mint „egy nagy-nagy szerelemről”. A Kritikusok fórumáról is szólni kell, még akkor is, ha elfogultsággal vádol bárki is. Tehát ismert és olvasott lapok kritikusai szólalnak meg, mondanak kritikát a kritikáról, beszélnek a tapintatról és az igényességről. Virág F. Éva, aki - sokáig a Tolna Megyei Népújság munkatársa volt - a Magyar Hírlap tévénézője „hivatalból” például elmondja azt is, hogyan lett tévékritikus, de érdemes elolvasni, miként vélekedik a kritikusi függetlenségről és az önbecsülésről. Szintén izgalmas olvasmányok azok a beszélgetésrészletek, melyeket a Stúdió ’86 munkatársai készítettek a kulturális élet külföldi és hazai reprezentánsaival. Csak egy-két név: Vészi Endre, Fábri Zoltán, Végh Antal, Allen Ginsberg, Nemes Nagy Ágnes... Szinte biztos vagyok benne, hogy sikerkönyvet tartok a kezemben, s teszik ezt hamarosan nagyon sokan. S nem elsősorban azért, mert valamiféle pletykákat sejtünk é könyv lapjain, iszen nemcsak kulisszatitkokat tálal, hanem éppen ellenkezőleg. Őszintén vall és „vallat” a televízióról, elfogulatlanul, érdekesen, olvasmányosan, ahol arra van szükség, ott szellemesen, vidáman, másutt komolyan és elfogulatlanul. Még akkor is - talán sőt! - ha Árkus József „megsértette a levéltitkot”, persze, „csak” az 1985-ről 1986-ra virradó szilveszteri Szuperbola kapcsán.- hm Csak tizennégy éven felülieknek!
