Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-03 / 52. szám
MÁRCIUS 3 KEDD Névnap: Kornélia A Nap kél 6.23 - nyugszik 17.30 órakor A Hold kél 7.44 - nyugszik 21.55 órakor Százhúsz éve született Alexander Graham Bell (1867-1922) angol származású amerikai pedagógus, egyetemi tanár, neves feltaláló. Hideg Várható időjárás ma estig: csökken a felhőzet és már csak futó hózápor lehet. Az élénk, helyenként erős északkeleti, keleti szél hóátfúvást okozhat. A hőmérséklet éjszaka -8 és -15 fokig csökken, napközben pedig csupán -4 és -9 fokig emelkedik.- A HELYI amatőr citerazenekar és asszonykórusa, valamint a német nemzetiségi kórus nagy sikerrel mutatkozott be szombaton Hőgyészen, a művelődési házban.- AZ ANYANYELV HETÉT ismét megrendezi Tamásiban a városi úttörőelnökség, valamint a városi könyvtár, március 5-i kezdettel. A helyesírási versenyre az ifjúsági és úttörőházban, a versmondó- verseny're pedig a városi könyvtárban kerül sor.- AZ ÖT ÉVVEL EZELŐTT elsőként megalakult tolnai Elektromos-ipari Kisszövetkezet a múlt hét végén tartotta mérlegzáró és tisztújító közgyűlését. Az öt éve megválasztott elnöknek, Szűcs Ferencnek a tagság ismét bizalmat szavazott.- ÚJ KISSZÖVETKEZETEK. Tolna megyében 20-ra emelkedett a megyei szövetséghez tartozó ipari kisszövetkezetek száma azáltal, hogy tegnap Dunaföldvá- ron FIRT néven építőipari szolgáltató, Gyünkön pedig Mobil néven ipari és szolgáltató kisszövetkezet alakult.- BORBÍRÁLAT. A bölcskei termelő- szövetkezetben szombaton megtartották a hagyományos borbírálatot.- TÁRSTALANOK TÉLÜZÖ MULATSÁGA. (Tudósítónktól.) A társtalanok baráti egyesülete jól sikerült farsangi bált tartott szombaton éjjel a szekszárdi a Ga- rayban. A hangulatos zenéről Horváth Mihály vezérletével Báratkó András, So- ponyai József és Oláh Rudolf gondoskodtak. A jól szervezett programot mókás jelmezverseny, tombola és speciális „amerikai árverés” színesítette. Az egyesület jogi személyként 1987. januárjától működik, fenntartásukról saját maguk, az egyesület tagjai gondoskodnak (tagdíjak, rendezvények bevételei). Támogatást a Garay komplexumtól és a Babits művelődési háztól kapnak. A Garay az összejövetelekhez helyiségről és kiszolgálásról, a művelődési ház az esetenkénti kiránduláshoz autóbuszról gondoskodik.- HIVATALOS TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Totó 9. játékhetére beérkezett 5989 076 darab szelvény. Nyereményalap: 32 017 600 forint. Ennek felosztása: jutalom: 2910691 forint. Az I—IV nyerőosztályra egyenként 8 732 073 forint, a II—III. nyerőosztályra egyenként 5 821 382 forint került felosztásra. 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3 326 504 forint, 13 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 997 951 forint, 12 találatos szelvény 137 darab, nyereményük egyenként 33 993 forint, 11 találatos szelvény 1563 darab, nyereményük egyenként 2980 forint, 10 találatos szelvény 12171 darab, nyereményük egyenként 574 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt március 7-től, 20000 forint felett március 12-től. Évzáró közgyűlés a „keriben” Az iskolaszövetkezet eredményei A szekszárdi Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskolában működő diákszövetkezet évzáró közgyűlést tartott. A napirendi pontok felsorolása után elsőként Béres Vilmos, a Szekszárd-Sár- köz és Vidéke Áfész igazgatóságának elnöke kért szót, s az áfész múlt évben elért eredményeit és az idei év terveit ismertette. Tóth Ildikó, az iskolaszövetkezet intézőbizottságának elnöke az intézményben végzett munkáról számolt be. Mint elmondotta, az iskolaboltban, ahol különböző árucikkek állnak a vásárlók rendelkezésére, a forgalom elérte a 388 ezer forintot. Ez mindenképpen szép eredménynek könyvelhető el. Az intézőbizottság és az ellenörzőbi- zottság elnökének és tagjainak megválasztása után Csapó Jenő, a Mészöv elnökhelyettese színes tévét és videoké- szüléket adott át a középiskola tanulóinak. Megszűnt Szekszárdon a külföldi (lengyel) piac Március elsejével megszűnt Szekszárdon a külföldi, közismertebb nevén a lengyel piac. Mint dr. Kovács János, megyei föügyészhelyettes tájékoztatójában elmondta, már február 6-án a megyei főügyészség koordinációs megbeszélést kezdeményezett ez ügyben a megyei rendőr-főkapitánysággal, a vám- és pénzügyőrséggel, a városi tanáccsal, valamint a megyei tanács vb kereskedelmi felügyelőségével. Megállapították, hogy Szekszárd Város Tanácsa piacrendeletének nem felel meg, hogy a piacon külföldiek árusítsanak, hiszen e rendelet többek között kimondja azt, hogy a napi élelmiszerpiacon használt és műszaki cikkeket nem lehet árusítani még belföldieknek sem. Ezentúl a külföldiek deviza-szabálysértést követnek el, ha a piacon vagy bárhol árusítanak. A külföldi állampolgárok áruval megrakott bőröndökkel, szatyrokkal rendszeresen visszatértek Szekszárdra és a megye többi városába. Itt Ibusz-lakáso- kat béreltek, nem alkalomszerűen árusítottak, hanem szervezetten üzleteltek, forgatták a forintot, és így munka nélkül nagyobb jövedelemre tettek szert Ezért indítványozták a piac megszüntetését Hétfőtől több nyelvű tiltó táblákat helyeztek el a szekszárdi piacon, ahol rendszeres ellenőrzést végez a városi tanács piacfelügyelösége a rendőrséggel együtt A megyei főügyészség felszólította a megye többi városának tanácsát is, hogy hasonlóan járjanak el az ottani külföldi piac ügyében. Sze_ „Vízbe fulladt” halak Megyénkben három helyen is tömeges halpusztulást tapasztaltak: a Bonyhád és Zomba közötti paradicsompusztai, közismert nevén tőzegtavakként emlegetett vizekben, a szekszárdi keselyűsi holt Sión valamint a kisszékelyi tavon. Szegedi László, a Megyei Horgász Szövetség Intéző Bizottságának titkára elmondta, hogy tudnak a tömeges halpusztulásról, a felmérés folyamatban van. A bajt feltehetően az oxigénhiány okozta, pedig Paradicsompusztán még a Pannónia Tsz emberei is besegítettek a lékek vágásába, mégis baj történt. Feltehetően az alacsony vízállás, netán a tőzeges- mocsaras helyeken jellemző kénhidrogén-termelő- dés egyszerűen kiszorította az oxigént. A vízmintavétel és haltetemek elemzése folyamatban van. Sok halat jégbe fulladva találtak. Kisszékelyben körülbelül 5 mázsa hal pusztult el, gyakorlatilag a teljes telepítés, a holt Sión majd 30 mázsa, míg a paradicsompusztai gondokról még nem érkezett becslés.- szs Fotó: KAPFINGER ANDRÁS A paradicsompusztai „vízbe fulladt” pontyok. Törvényességi felügyeleti csoport alakult- Jó napot kívánok! A megyei tanács igazgatási osztályának vezetőjével szeretnék beszélni.- Tessék, dr. Bősz Endréné vagyok.- A közelmúltban megváltozott a vállalatok törvényességi felügylete gyakorlatának rendszere. Erről szeretnénk az ön segítségével olvasóinkat informálni- Szívesen állok a rendelkezésükre, annál is inkább mert az új rendszerről nemcsak a közvéleménynek, de gyakran az érintetteknek is téves elképzeléseik vannak. Hasznos lesz tisztázni az új típusú törvényességi felügyelet lényegét.- Kezdjük azzal, ami megváltozott e téren!- A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöke múlt év májusában kiadott irányelveinek megfelelően a megyei vb döntése alapján ez év január 1-től a tanácsi alapítású önkormányzati típusú vállalatok, az ipari, fogyasztási és takarékszövetkezetek törvényességi felügyeletét az alapítói jogoktól elkülönülten Tolna megyében is a megyei tanács vb igazgatási osztálya látja el. Ennek keretében ellenőrizzük a vállalatok szervezeti és működési szabályzatát, továbbá azt, hogy egyéb belső szabályzatai, működése és határozata összhangban vannak-e a jogszabályokkal. Hangsúlyoznám, hogy nem terjed ki a törvényességi felügyelet a vállalat gazdálkodásának és döntéseinek gazdasági és célszerűségi szempontból való felülvizsgálatára, valamint a központi, az ágazati és a funkcionális irányítás, a piacfelügyelet és a hatósági tevékenység körébe tartozó ügyekre.- Mi az ami nem változott?- A mezőgazdasági szövetkezetek, lakás-, üdülő-, garázs- és műhelyszövet - kezetek állami törvényességi felügyelete változatlan maradt.- Az új feladatokat .az osztály a régi felállásban végzi?- E tevékenység ellátására osztályunkon - létszám-átcsoportosítás eredményeképpen - az osztály belső szervezeti egységeként hat jogászból álló csoportot hoztunk létre. Az általuk gyakorolt törvényességi felügyelet összesen 90 egységre terjed ki. Köztük vállalatok, ipari szövetkezetek, takarékszövetkezetek, áfészek, érdekképviseleti szervek is vannak.- Hol tartanak jelenleg a munkában?- A csoport munkaterve elkészült. Az egységek felénél sor került a bemutatkozó látogatásokra, valamint az eddig tartott vezetőségi, igazgatósági és közgyűléseken való részvételre. Elkezdődött a bekért iratanyagok rendezése, a szervezeti és működési szabályzatok törvényességi felülvizsgálata, a második félévben pedig módszertani vizsgálatok megtartására kerül majd sor.-riAkik nem hittek a márciusi hónak... A francia Pireneusok egyik üdülőhelyén, Luz Ardiden-ben elszakadt az egyik sífelvonó kötele s ez tömeges balesetet okozott: öten meghaltak, 25-en súlyosan megsebesültek. Helikopterek segítették a mentést. (Telefotó) Súlyos sérülések a síkos úton OLVASTAM Együtt a családdal Már közhelynek számít az a mondás, hogy kevés az időnk, pedig a megállapítás igaz, és a hét végekre is vonatkozik. Hiszen ekkor is vár minket a kert, a szőlő, a háztáji és a különféle másodállás. Rohanunk és keressük a pénzt. „Meglopjuk” a családot, hanyagoljuk a gyereknevelést. A csemeték egész nap az iskolában vannak, hát a hét végén legyen együtt a család. Kevés az idő, mondogatjuk, s valóban kevés, mert talán nem is akarunk több időt szentelni erre (tisztelet a kivételnek), és azt is szoktuk mondani kifogásként, hogy kevés olyan rendezvényt kínálnak a művelődési házak vagy az ifjúsági házak, ahol a család együtt szórakozhat, kikapcsolódhat. Mindenesetre ha alkalom van, akkor jelentkező, résztvevő is van. Ezt igazolja a paksi harmincadik körzet lakóinak családi hétvégéje is. Örömmel olvastam lápunk utolsó oldalán az erről szóló tudósítást, amely akár példa is lehetne. Még nagyobb örömmel olvasnám azokat a tudósításokat, amelyek a megye többi településein a paksiakhoz hasonlóan megrendezett családi hétvégekről számolnak be. - kér Már majdnem hittünk a tavasznak, de tegnapra visszatért a tél, amit az autósok egy része figyelmen kívül hagyott, így a következmény súlyos sérüléses karambol vagy koccanás lett. A 6-os főúton Bonyhád közelében Lázár József Eger, Rövid u. 4. szám alatti lakos a KT 95-03 forgalmi rendszámú Ladájával az úttesten megcsúszott, domboldalnak ütközött, majd onnan visszacsúszva teherautónak csúszott, amit Gecse Sándor medinai gépkocsivezető vezetett. Lázár József súlyos sérülést szenvedett, míg felesége ennél szerencsésebb volt, könnyű sérüléssel megúszta a balesetet. Ugyancsak a 6-os úton Tolna közelében Fáncsi Kálmán Ercsi, Sallai u. 1 /4. szám alatti lakos az általa vezetett KA 44-90 forgalmi rendszámú gépkocsijával előzés közben csúszott meg, majd az útmenti árokba hajtott, ahol felborult. A kocsi utasai közül Piros György és felesége súlyos sérülést szenvedtek. A 6-os út és az 56-os út kereszteződése közelében a Sió Motel előtt Víg József- né Sióagárd, Zrínyi u. 9. szám alatti lakos a GX 72-87 rendszámú gépkocsijával a jobbra ívelő útkanyarban megcsúszott, áttért a bal A Lada - mint a példa is mutatja - totálkáros lett Bonyhádnál. oldalra és összeütközött egy pótkocsis teherautóval. Víg Józsefné súlyos sérülést szenvedett. Több koccanásos baleset is történt tegnap a megye útjain. A példa intő lehet... A múlt héten négy sérüléses balesetet jelentettek a főkapitányság központi ügyeletére, amelyek közül egy súlyos, három könnyű sérüléssel végződött. A balesetek során egy személy súlyosan, négy könnyebben sérült meg. A balesetek oka figyelmetlenség és gyorshajtás volt. Február 23-án 19.30 órakor Dunaföldvár külterületén a 6-os főútvonalon Csátich Antal Baja, Szamuely u. 33. sz. alatti lakos a PR 63-94 rendszámú személygépkocsijával elütötte az úttesten áthaladni szándékozó Mészáros István 34 éves segédmunkás, Dunaföldvár, Sárvári u. 38. sz. alatti lakost, aki súlyos sérülést szenvedett. A baleset okának tisztázását a rendőrség szakértő bevonásával végzi. Az igazságügyi és a rendőri szervek ittas járművezetés miatt négy vezetői engedélyt vontak be. rtEPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MUR2SA ANDRAS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hfrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. A diákok az iskolaszövetkezet munkájának értékelését hallgatják