Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-19 / 66. szám

1987. március 19. /' TOLHA __ KÉPÚJSÁG 5 l Ate A tengerészstílus elegáns is lehet Az idei kánikularuhákon felismerhetők lesznek az egzotikus, etnikus hatások Hogyha a hivatalos divat- iránytű útmutatását próbál­nánk összegezni, szinte erőn felüli vállalkozásba kezdenénk - terjedelmi okok miatt -, hiszen a kö­vetkező szezonban igen el­térő formákat, színeket vi­selhetünk. A divatdiktátorok visszairányítottak bennün­ket az egyszerű, kényelmes formákhoz, a kontrasztok, különböző társítási ötletek tehetik egyénivé a ruháza­tot. A másik stílusirányzat­nál a nőiesség, a törékeny sziluett jellemző, előtérbe kerül a test vonalát követő, karcsú derekat, nőies cipőt hangsúlyozó vonalveztés ennek az irányzatnak inspi­rálója lehet a 40-es, 50-es évek főként a rövid kabátos kosztümöknél, míg a nyári hétköznapi öltözékek az idealizált vidéki életből me­rítenek. A legtöbben talán a modern, városias stilust kö­vetik majd az idei tavaszon, nyáron, ami­be beletartoznak a kötött ruházatra jel­lemző nőies, kifinomultan sportos és nosztalgikus jegyek. Hogy mit tudunk ebből átvenni, meny­nyiben követhető a mindenkori divathul­lámzás, erről a szakembert is megkér­deztük. Jerabek Jenőné, a Szekszárdi Szabó Szövetkezet modelltervezője ked­vezően vélekedett.- Az előző évekhez képest csökkent a távolság a „divatnagyhatalmak” és köz­tünk, követők között. Felzárkóztunk szín és formakövetésben, nagyobb gondot az alapanyagok jelentik. A mindenkori ak­tuális divatskálából mindenki kiválaszt­hatja a neki megfelelő, egyéniségéhez il­leszkedő elemeket és beillesztheti ruha­tárába.- Mit kedvel legjobban a divattervező az idei repertoárból?- Tartja magát évek óta a fekete-fehér variációja, használható, praktikus, muta­tós viselet. Lehet sportos, fiatalos, ele­gáns, ünnepélyes az alkalomtól, dara­bok megválasztásától függően. Kedve­lem még a természetes, pamut alapanya­gú szafaristilusban készült öltözékeket - halljuk a választ. Aradi Jánostól, a szekszárdi Korzó áruház igazgatójától érdeklődve a keres­kedelem szemüvegén keresztül kaptunk választ.- Alapvetően meg kell különböztet­nünk divatkövető és hagyományőrző ré­tegeket. Ez utóbiak természetesen több­ségben vannak és tudomásul kell venni, hogy igényüket ki kell elégíteni úgy, hogy közben formáljuk is az igényszintet - mondja Aradi János. Ez persze nem könnyű, különösen, hogyha a gazdaságosságot is figyelem­be veszik. Mégis inkább a nők azok, akik könnyebben váltanak színt, vagy alkal­mazkodnak egy-egy szokatlan formá­hoz. A divatot közvetlenül követők ma még inkább a méterárurészlegen talál­nak elképzelésüknek megfelelő árut, ez az a terület, ahol nemcsak lépést tartani, de megelőzni is tudják a kiskereskedel­met. Pedig egyre szaporodik, erősödik a kiskereskedők hálózata, ami szintén egy tünetet, egyfajta kielégítetlen igényt jelez. Ezért is tendencia, hogy rendszerint egy- egy vevőkörre irányulnak ezek a butikok, tizenéveseknek sportos, farmeröltözéke­ket árusítanak, középkorosztálynak szo­lidabb, elegánsabb vagy éppen egy szűk réteg luxusszínvonalnak próbálnak ele­get tenni. Mondják, hogy amíg két nő lesz a föl­dön, addig létezik a divat. De mint azt a már idézett könyvben olvashatjuk, „a di­vat az emberiség játékai közé tartozik. Nem lenne kár lemondani róla?” TAKÁCS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Sok ember nem tudja másként kiejteni a „divat” szót, mint becsmérlő hangsúl­lyal. Felületesen nézve valóban a köny- nyelműség, ostobaság látszatát keltheti, valójában azonban minden megváltozott szabásvonal a változás iránti mélységes emberi vágy kifejeződése. A divat vissza­tükrözi a társadalom életstílusát, minden ember alá van vetve neki; akár önként és lelkesedéssel, akár passzívan és gon­dolkodás nélkül teszi: a divat egyformán vezet mindannyiunkat. A hétköznapok kultúrájának része, színes illusztrációja. Az elgondolkodtató szavakat a Képes divattörténet az ókortól a napjainkig című könyvből idéztük azzal a szándékkal, hogy kifejező mottóul szolgáljon öltözkö­dési kultúránk feltérképezésében, a tel­jesség igénye nélkül néhány vélemény bemutatásában. „Az emberiség játékai közé tartozik” A magukra maradt gyermekekért (Tudósítónktól.) Sok szó esik mosta­nában a gyermekfaluról most a magyar- országi egyesületéről és a hozzá kap­csolódó kérdésekről beszélgettünk, Né­meth Ilonával, és Pónya Józsefnével, a Magyar Vöröskereszt Paks városi veze­tőségének munkatársaival.- Az S. O. S. „Kinderdorf”, az S. 0. S. Gyermekfalunak 1983. október 24-én alakult meg a magyarországi egyesülete - kezdi Pónya Józsefné. Célja, hogy a magukra maradt tartós állami gondozást igénylő gyermekek testi, érzelmi és er­kölcsi fejlődését előmozdítsa, s azok tár­sadalmi integrációját segítse. Ezt - mint ahogy a működési szabályzat rögzíti - a családhoz hasonló közösségekben tör­ténő gondozás, nevelés útján kívánja elérni az egyesület. - Korábban orszá­gos felhívást is tettek közzé a battonyai gyermekfaluért, volt-e valami eredmé­nye?- Igen - veszi át a szót Németh Ilona. - Mivel a mi szervezetünk is teljesen „ro­kon értelmű és érzelmű”, így jelentős részt vállaltunk a propagandában. Ez ne tűnjön hivalkodásnak, de a Magyar Vö­röskereszt Tolna megyei vezetősége ál­tal szervezett adományozási akcióban, országosan a 2. helyet foglaltuk el. Ez a tény - területarányosan vizsgálva - rendkívül tiszteletre méltó. Nagyon sok jogi- és magánszemély segítette és segíti anyagilag, szakmailag vagy egyéb mó­don az egyesületet, céljainak és felada­tainak végrehajtásában.- Ezek után nyilvánvaló a kérdés, hogy ki és hogyan lehet tagja? Pónya Józsefné- Bevezetésként el kell azt mondanom, hogy az egyesület rendes, pártoló és tiszteletbeli tagokból tevődik össze. Ren­des tagja lehet az a nagykorú magyar ál­lampolgár, aki legjobb tudása és képes­sége szerint kész rendszeresen és tevé­kenyen részt venni céljainak és feladatai­nak megvalósításában. Az egyesületnek jelenleg 104 rendes tagja van. Pártoló tagja lehet az a jogi, illetve magánsze­mély, aki az egyesület működéséhez, te­vékenységéhez tud anyagi-, szakmai vagy más egyéb segítséget nyújtani. Tiszteletbeli tagja lehet az a személy, aki a gyermek- és ifjúságvédelem területén jelentős eredményeket ért el, illetőleg az ifjúság nevelését, fejlődését előmozdító kiemelkedő közéleti tevékenységet foly­tat, vagy az egyesület javára különleges szolgáltatásokat teljesített. Pártoló és tiszteletbeli tagja külföldi állampolgár is lehet. Belépési nyilatkozatot kell kiállíta­nia, amelyet a következő címre adhat fel: S. O. S. Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete, 1525 Budapest, FT. 29. Az S. O. S. Gyermekfalu javára és kol­lektiv adományokat az 508-9402-V. számlaszámra lehet befizetni. Belépési nyilatkozatot és befizetési csekket pos­tán keresztül a már megadott címről, személyesen pedig: Budapest I., Szent- háromság tér 1-3. szám cím alól lehet kérni. G. SZABÓ PÁL Fotó: POLGÁR ANDRÁS Visszhang Ellenérzést, növekvő közéleti töltetű nyug­talanságot váltott ki belőlem a Tolna Megyei Népújság 1987. február 21-i számának a szekszárdi Mezőgép igazgatójával készített interjúja. Mindezt az okozta, hogy írásában Salamon Gyula elejétől végig szinte vallató módszerrel és hangvétellel, a mindenáron va­ló kötözködés kirívó szándékával nyújtott in­formációt, s így is kommentálta a kapott vála­szokat. Vajh, szűkebb pátriánkban nem lenne talán veszteséges üzem? Mert olyanról megyei la­punkból mostanában nemigen értesültem. Én ugyan természetesnek tartom, hogy ne csu­pán azokról írjanak, de még a veszteségesek­ről sem szabadna így, a közérdeket is csorbító módon, s majdhogynem megalázóan írni. Ez úton hívom fel az ominózus cikk Írójának figyelmét arra, hogy napjainkban sajnos még az erős mezőgazdasági nagyüzemek is csök­kentik, vagy elodázzák a mégoly szükséges gépek beszerzését, gyakran még a műtrágyá­val, és egyéb termésvédő, vagy -növelő sze­rekkel is takarékoskodnak. A tamáskodó cikk­írónak javaslom, ha mást nem tesz, hallgas­sa rendszeressen a Falurádiót, onnan majd értesülni fog a mezőgazdaság beruházásín­ségéről, s annak mélységéről. Ajánlom, többet forgassa ennek érdekében megyei lapunkat is. Azt sem értem, hogy a szerző miért fanyalog a nyereségösszeg hallatán, -holott világos, hogy a felsorolt éves adatok pozitív tendenciát mutatnak - és nem takarnak, ahogy ö írja. Vajh, milyen alapon állapítja meg a cikkíró, hogy neki nem sokat mond a műszaki fejlesz­tésre fordított 12 millió forint? Honnan e csal­hatatlansági érzet? Nekem, mint olvasónak, sajnos a cikkíró meghökkentő kijelentései nem meggyőzőek, mint például „sok mindent takarnak", „elgon­dolkoztató”, „az okokat máshol kell keresni”, és ehhez hasonló, öncélúknak tűnő, de min­denképp’ sejtelmes megállapítások. Töpren­gek, de hasztalan, hogy vajon mi volt a szán­déka ezzel az írással, és az ilyen hangvétellel? Csak tán nem tervezte el előre, hogy neki ez lesz az alapállása? Természetes, hogy helye van a közérdeket szolgáló, megalapozott új­ságírói ellenvélemények, magam is hive va­gyok az előre mutató vitáknak, az érvek kifejté­sének. De itész-e vajon az újságíró, beszélhet- e magas lóról? Tollat adott kezembe az a meggyőződés, hogy a csalhatatlanság érzete, a másik fél leki­csinylése közösségellenes. Vagy miként értse az olvasó a cikkíró azon mondatát, hogy „Min­dezt nem vonhatom kétségbe”!? Nekem még az sem világos, hogy miért erőlteti a kérdező a mindenáron való termékváltást akkor, amikor már váltottak is, és törekszenek a külpiaci együttműködésre. Milyen váltásra gondol még? Hagyják talán abba a mezőgazdaságot kiszolgáló eszközök gyártását? Többszöri elolvasást követően sem világo­sodott meg előttem, hogy szerzőnek mi volt a célja ezzel a vallató módszerrel kicsikart, meg­fellebbezhetetlen, hitetlenkedéssel tarkított, és sajnos, felszínes Írásával? Attól tartok, hogy ma az újságiróképzésben eme interjú elrettentő példaként betölthetné azon állatorvosi ló szerepét, melyen minden betegség nyomai kiütköznek. Azt hiszem, hogy az általam bírált szerzőn­ket is kötelezi a kulturált, meggyőző-bizonyító véleményalkotás - erre mind a nagy múltú új- ságiró-etika, mind pedig sajtótörvényünk be­tűje és szelleme serkenthetné. Kollégái így dolgoznak. Mondják: a sajtó nagyhatalom. Nehéz teher, elismerem. Azt vallom, hogy lelkiismeret, felelősségér­zet nélkül ne fogjon tollat, ki írástudónak tekin­ti önmagát, és megadatott a lehetősége. SOMI BENJAMINNÉ Egy kis „telefonológia” Hányszor sóhajtunk elégedetten: de jó, hogy föltalálták a telefont. Ennél csak bosszankodásunk gyakoribb. Ez utóbbit elsősorban a vonal és egyéb „műszaki hibák” esetében tapasztaljuk magunkon. Érthető, hiszen azok job­ban érzékelhetőek, mint a bennünk levők. De azért a „mi készülékünk” hibái­ra is allergiásak vagyunk... az „ő készülékéről” meg ne is beszéljünk! De hát miért ne? Csak „tessék?”- Halló! Tessék!- Az X hivatallal beszélek?- Persze. Úgy kérdez, mintha nem is maga hívott volna ben­nünket.- Igen, de mondjuk félretárcsázhattam...- Miért? Nem ismeri a számokat?- Dehogynem... Csupán megjegyzem, leegyszerűsítené a dolgot - lévén szó közintézményről - amikor ön, mint telefon- központos, fölveszi a telefonkagylót, nyomban bemondaná hi­vataluk becses nevét. Egyébként is ez lenne a dolga...- Hogy mi az én dolgom, azt a főnököm mondja meg, nem maga. Es különben is... nincs gyereknap. Én nem érek rá szórakozni. „Ki keresi?”- Tessék! Y hivatal titkársága.- Az igazgató elvtársat keresem - és precíz bemutatkozás...- Honnan keresi? Újabb precíz válasz.- Ha lenne kedves megmondani, milyen ügyben? Kedves vagyok, már mondom is.- Sajnos, sem tudom kapcsolni az igazgatót. Házon kívül van. Pontosabban határon kívül, ugyanis elutazott az NDK-ba... - és bontja a vonalat. Kár! Pedig milyen készségesen tájékoz­tattam volna cipőm méretéről is... „Ki keresi?” - másként- Z hivatal, titkárság.- A főmérnökkel szeretnék beszélni.- Szabad a nevét?- Hát persze... - és mondom.- Milyen ügyben? * Hivatalosan.- Máris kapcsolom.- Csak egy pillanatra még. Ha azt mondom, hogy kifejezet­ten magánügyben szeretnék vele szót váltani, akkor is bekap­csol?- Igen, de előbb megkérdezem, hogy milyen jellegű az ügy. Aztán döntök...- Miért? A főmérnök döntésképtelen? Már ami a magán­ügyeit illeti?- Csak nem a Sárikával beszélek?- Nem. Hiszen mondtam a nevemet.- Jó magának, hogy van kedve viccelődni - és a telefon- kagyló le. Királyi- Igazgatói titkárság.- A főnököt tessék kapcsolni.- Sajnos, nincs bent.- Kérem, ha visszajön, szíveskedjenek ezen a számon visz- szahívni... nagyon fontos dologról van szó.- Mi nem hívunk vissza senkit.- Megtudhatnám, hogy miért nem?- Mert nem telefonálgatás az életünk. Akinek fontos, az tár- csázgasson, próbálkozzon!- Rendben. Megteszem tíz percen ként. De akkor valóban te­lefonálgatás lesz az élet. És fölöslegesen bonyolult.- Kértük, hogy egyszerűsítse?... Viszhall... Magánlakásban- Halló! Tessék!- Kivel beszélek?- Mihelyt bemutatkozik, én is megmondom a nevemet.- Éppen fordítva illenék.- Nézze, én nem érek rá vitatkozik, bár megjegyzem, a tele­fonetikett nem önt igazolja.- Tudja mit? A szomszédjával akartam beszélni, de inkább elmegyek hozzá, mintsem hogy magától szívességet kérjek... Magánlakásban (2.) Vasárnap reggel 7 óra. Élesen visít föl a telefon. A férfi ijed­ten ugrik ki az ágyból. Lényeg, mielőbb fölkapni a kagylót, ne­hogy a gyerekek is fölébredjenek.- Tessék.- Az igazgató úrral beszélek?... A keddi programot szeret­ném megbeszélni, mivel pénteken nem jött össze a dolog.- És hétfőn nem dolgozik a kartársnő? Mert én igen.- Dehogynem... Csak most tervezem a jövő hetemet... (- Ki az apu?- rángatják a kispizsamások a nagypizsama uj­ját...) V. HORVATH MÁRIA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom