Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

4 nEPÜJSÄG 1987. február 14. A KSH Tolna Megyei Igazgatósága jelenti A megye gazdasági és társadalmi fejlődése 1986-ban A KSH közelmúltban megjelent országos jelentése megállapítot­ta, hogy „1986-ban a termelés a számítottnál mérsékeltebben, a belföldi felhasználás a tervezettnél nagyobb mértékben emelke­dett”. Az országos tendenciához hasonlóan Tolna megyében sem következett be gyökeres változás a gazdasági folyama­tokban. Néhány területen a pozitív irányú változás kezdeti jelei érzékelhetők. A megyék közötti rangsorban, a termésátlagok alapján, Tolna megye búzából és őszi árpából az első IPAR 1986-ban az ipari termelés volumene az országosnál élénkebben, 2,4%-kal nőtt. Ebben döntő szerepe volt a paksi atomerőmű termelésfelfutásának. A IV. negyedévben megtörtént a III. 440 MW- os blokk üzembe helyezése, így 1986- ban az ország villamosenergia-termelé- sének 27%-a származott nukleáris for­rásból. Az atomerőművet nem számítva a megye iparának termelése az előző évi szinten maradt. Az iparon belül az állami szektor termelésének növekedése mér­sékeltebb, a szövetkezeté élénkebb volt. Ugyancsak az átlagosnál jobban nőtt a kisvállalatok, kisszövetkeztek teljesítmé­nye, súlyuk azonban az ipari termelésen belül továbbra sem jelentős. A termelés változása gazdasági egységenként az 1985. évihez hasonlóan igen széles ská­lán szóródott. A csökkenő termelésű egységek száma ugyan az előző évinél kevesebb volt, de közéjük került néhány állami nagyvállalat is. Az 1986. évi nép- gazdasági terv az ipar - ezen belül első­sorban a feldolgozóipar - fő feladatának a kivitel és ezáltal is a nemzeti jövedelem­hez való hozzájárulás növelését jelölte meg, a biztonságos belföldi ellátás mel­lett. A Tolna megyei székhelyű gazdálko­dók összes értékesítése csökkent, ezen belül azonban a külkereskedelmi értéke­sítés aránya 18,9%-ról 23,0%-ra emelke­dett. A megye vállalatai, szövetkezetei és ipartelepei 1986-ban 4777 millió Ft érté­kű árut értékesítettek külföldön, változat­lan áron számítva 9,7%-kal többet, mint 1985-ben. A rubel elszámolású export 17,1, a nem rubel elszámolú 2,9%-kal növekedett. (Országosan a rubel elszá­molású kivitel az 1985. évi szinten ma­radt, a nem rubel elszámolású több, mint 3%-kal csökkent.) Az összes exportból a nem rubel elszámolású aránya 49,3%-ra mérséklődött. A megye iparában foglalkoztatottak száma 1,1%-kal nőtt, a fizikai foglalkozá­súaké az 1985. évivel azonos szinten ma­radt. A termelékenység - a fizikai foglal­kozásúak egy munkaórájára jutó terme­lés alapján - 2,6%-kal emelkedett. ÉPÍTŐIPAR A megyei székhelyű kivitelező építő­iparteljes bruttó termelése 6,1 %-kal több volt, mint egy évvel korábban. A termelé­sen belül az ipari tevékenység élénkült, az építési szerelési munkák volumene 1 %-kal elmaradt az 1985. évitől. Az állami kivitelezőknél csökkent, a szövetkeze­tieknél növekedett a változatlan áron számba vett építési-szerelési termelés. Élénkült az építőipar megyén kívül vég­zett tevékenysége, a megyén belüli csök­kent. Az 1985. évi átmeneti csökkenés után emelkedett a fenntartási munkák aránya, az építőipari kisszövetkezetek növelték a lako.sság részére végzett fogyasztási szolgáltatásaik értékét. A foglalkoztatottak - ezen belül a fizikai foglalkozásúak - száma összességében kismértékben csökkent, szektoronként és gazdálkodó egységenként azonban igen eltérő volt a létszámmozgás iránya. A termelékenység minimális mértékben csökkent. Az iparban és a kivitelező építőiparban folytatódik a vállalati szervezetben és irá­nyításban korábban elkezdődött változá­sok. Az állami vállalatok döntő többségét az 1986. év végén vállalati tanács, köz­gyűlés vagy küldöttgyűlés irányította. MEZŐGAZDASÁG A gabona termelési színvonala - a ked­vezőtlen időjárás következtében - csök­kent, az összes gabonafélére számított faj­lagos hozam azonban így is messze felül­múlta az országos átlagot. A gabonafélék közül a kalászosok vetésterülete és ter­mésátlaga - így a betakarított mennyiség is - csökkent, a kukorica vetésterülete nőtt, termésátlaga csökkent, a termésmennyi­ség kis mértékben növekedett. A termésátlagok alapján a megyék kö­zött Tolna megye búzából és őszi árpából az első, kukoricából a harmadik helyet fog­lalta el. A cukorrépa- és a burgonyatermelés 1986-ban tovább mérséklődött, naprafor­góból többet takarítottak be, mint egy évvel korábban. A talajerő-utánpótlás színvona­la a nagyüzemi gazdaságokban szerény mértékben javult. A felhasznált műtrágya mennyisége az állami gazdaságokban erőteljesebben, a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetekben mérsékeltebben nőtt. A szerves trágyázott terület is, az állami szektorban növekedett jobban. A megye szarvasmarha-állománya 1986-ban tovább csökkent, az országos­hoz hasonló arányban. A tehénállomány valamelyest növekedett, számottevő emel­kedés azonban csak a kistermelőknél volt. A sertésállomány csökkenése megállt, 1986. december 31 -én 2,4%-kal több ser­tés volt a megyében, mint egy évvel koráb­ban. A növekedés üteme elmaradt az orszá­gos átlagtól, azonban a korábbi években a csökkenés mértéke is kisebb volt a me­gyében, mint országosan. Az állomány a nagyüzemekben nőtt, a kistermelőknél va­lamelyest mérséklődött. Az anyakoca-állo­mány az állami gazdaságokat kivéve vala­mennyi szektorban növekedett. A fontosabb állati termékek közül csu­pán a vágóbaromfi és tehéntej értékesíté­se emelkedett, vágómarhából, vágósertés­ből, tyúktojásból kevesebbet értékesítettek a gazdaságok, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a 100 hektár szántóterület- rejutó értékesítés a cikkek többségénél to­vábbra is magasabb az országos átlagnál. NÉPESSÉG, FOGLALKOZTATOTTSÁG A megye népessége előzetes adatok szerint 1987.1.1 -én 265 ezer fő volt, a ko­rábbi évekhez hasonlóan 1986-ban is to­vább csökkent. A megfigyelt ágazatokban a foglalkoz­tatottak - ezen belül a fizikai foglalkozá­súak - száma kis mértékben csökkent. A gazdaság szerkezetváltozása, a ha­tékony foglalkoztatás követelménye fo­kozottabban előtérbe állítja a vállalaton belüli és vállalatok közötti munkaerő- mobilitás kérdését. Az elmúlt években létrejött az ennek megfelelő intézmény és támogatási rendszer. Tolna megyében az átképzés szerve­zett lehetőségével nem éltek a gazdálko­dók: mindössze egy szövetkezet vette igénybe az átképzési támogatást. A vállalatok, intézmények munkaerő­igénye - a megyei tanács vb. munkaügyi szolgáltató irodájától kapott információ szerint - mérsékelten növekedett. A ke­reslet mintegy fele szakmunkásokra, egyharmada betanított munkásokra je­lentkezett, és csak kis hányada segéd­munkásokra, vagy szellemi munkakör betöltésére. A munkaerő-kínálat ugyan­akkor mennyiségben és képzettségben is elmaradt az igényektől. A megye 16 irodájánál jelentkezők nagy része szakképzetlen volt. A foglal­koztatottak havi átlagbére az ágazatok átlagában 5740 Ft volt, 7,7%-kal maga­sabb, mint egy évvel korábban. Ezen be­lül a fizikai foglalkozásúak átlagbér-nö­vekedése 6,6, a szellemi foglalkozásúa­ké 11%-os volt. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a bérek az iparban és a vízgazdálkodásban; a többi ágazatban átlagos, vagy annál kisebb bérnöveke­dés valósult meg. Az elért átlagbér az iparban volt a legmagasabb, és - a ko­rábbi évekhez hasonlóan - a kereskede­lemben a legalacsonyabb. A foglalkoztatottak havi átlagkeresete a megfigyelt ágazatokban 6140 Ft volt, 8,9%-kal haladta meg az előző évit. PÉNZFORGALOM Az MNB Tolna Megyei Igazgatóságá­nak jelentése szerint a szocialista szer­vektől a lakosság 9,6%-kal több bevétel­hez jutott, mint 1985-ben, kiadásainak összege 8,6%-kal emelkedett. A lakos­sági bevételek közül az elsődleges mun­kaviszonyhoz kapcsolódó jövedelemnek (munkabér és személyi jövedelmek, mgtsz-ek kifizetései) az átlagosnál ke­vésbé nőttek. A gmk-knak, magánszek­toroknak teljesített kifizetések, a mező- gazdasági termékek értékesítéséből származó jövedelmek emelkedése élén­kebb volt. (Ez utóbbiban a felvásárlási árak növekedésének volt döntő szere­pe). A társadalombiztosítási kifizetések összege is lényegesen meghaladta az egy évvel korábbit. Az OTP Tolna Megyei Igazgatósága és a takarékszövetkezetek jelentése szerint a lakosság betétállománya 6156, hitel- állománya 5907 millió forint volt 1986 vé­gén. A betétbefizetések az előző évinél élénkebben növekedtek, melyhez hozzá­járult a lakossági bevételek korábbinál nagyobb emelkedése. Ugyanakkor mér­sékeltebben nőttek a betétfelhasználá­sok, ami összefüggésben van a csökke­nő lakásértékesítésekkel. A megtakarítá­sok egy része így feltehetően kényszer­megtakarításként jelentkezett. A hitel- állomány kevésbé növekedett, mint 1985-ben; csökkentek a kihelyezések, ugyanakkor az adható kedvezmények miatt nőtt a lejárat előtti visszafizetés. LAKÁSÉPÍTÉS 1986-ban 1509 lakást vettek haszná­latba a megye lakosai, 71 -gyei keveseb­bet, mint egy évvel korábban. Állami erő­forrásból 242 lakás épült, 89%-kal több, mint 1985-ben. Az előző évihez viszonyí­tott lemaradás a magánerőből épült laká­A kulturált kereskedelem egyik helyszíne a tolnai Fészek-áruház soknál jelentkezett: az átadott OTP-beru- házású lakások száma 227 volt, több mint 50%-kal kevesebb az előző évinél. Családi házakból ugyanakkor 964 épült fel, míg 1985-ben 875. Szövetkezeti szervezésben 76 lakás készült el. A megyén belül a városokban épült lakások száma és aránya is csök­kent, a községekben átadottaké növeke­dett. Az összes lakás 55%-a gyarapította a városok lakásállományát. ÁRUFORGALOM A megye kiskereskedelmi forgalma 1986-ban 12 075 millió Ft volt, folyóáron számítva 7,0%-kal haladta meg az előző évit. Összehasonlító áron 2,6%-os volt a növekedés, valamivel mérsékeltebb, mint az országos átlag. A kiskereskedel­mi forgalom 43,5%-a az állami, 54,8%-a a szövetkezeti, 1,7%-a a magánszektorban realizálódott. Az átlagosnál nagyobb mértékben bő­vült a bolti élelmiszerek és élvezeti cik­kek, illetve a vegyesiparcikkek értékesí­tési volumene, a ruházaté és vendéglátá­sé tovább csökkent. Az áruellátás alap­vető élelmiszerekből megfelelő volt. Nem volt kielégítő a diabetikus készítmények választéka. Javult az ellátás húsfélékből, de ezen belül ún. szárazárukból igen szegényes volt a kínálat mennyiségben, és minőségben is. Időszakos hiány volt napraforgóolajból és egyes kávéfajták­ból. A ruházati cikkek közül többek között a fiú- és férfikonfekciónál, a hazai alsóru­házati cikkeknél voltak ellátási problé­mák. A vegyes iparcikkek közül több tartós fogyasztási cikk kínálata javult, de még mindig széles azoknak a termékeknek a köre, amelyeket hiába kerestek a vásár­lók. A kiskereskedelemben a boltok és a vendéglátóhelyek között is csökkent a szerződéses, nőtt a jövedelemérdekelt­ségű egységek száma és aránya. IDEGENFORGALOM A kereskedelmi szálláshelyek férőhe­lyeinek száma 1986. július 31-én 3293 volt; 2,5%-kal csökkent az előző évihez képest, ami a szállástípusok közül dön­tően a fizető-vendéglátásban jelentke­zett. A belföldi vendégek száma több mint 6%-kal volt kevesebb, mint egy éve, a külföldieké minimális mértékben csök­kent. A vendégek kevesebb időt töltöttek megyénkben, mint 1985-ben, a belföl­diek átlagosan 4,1, a külföldiek 2,3 éjsza­kát. A szocialista országok közül a Szov­jetunióból és Lengyelországból, a tőkés országok közül az NSZK-ból érkezett a legtöbb vendég. EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS A szervezett általános és üzemi orvosi körzetek száma 1986 végén változatlanul 111 volt ebből négy volt betöltetlen, míg 1985-ben hat. A gyermekgyógyászkörze­tek száma 32-ről 34-re emelkedett, 1985- höz hasonlóan négy körzet volt betöltetlen. A községi fogorvosi körzetek száma 25 volt közülük egy állás volt üres. A betöltet­len körzetek ellátását minden esetben he­lyettesítéssel oldották meg. A szakorvosi órák száma 36-tal több, mint egy éve, a fo­gászati és cardiológiai szakterület ellátási lehetőségei bővültek ezzel. Továbbra is a szükségesnél kevesebb azonban a fogá­szati, labor, cardiológiai, röntgen, szemé­szeti, bőr- és nemibeteg-gondozó területe­ken az orvosok száma. A működő bölcső­dei férőhelyek száma 1729 volt, 30-cal ke­vesebb, mint 1985-ben. A csökkenés két üzemi bölcsőde megszüntetéséből adó­dott A bölcsődékbe beíratott gyermekek száma tovább mérséklődött. 1986. év vé­gén 1115 bölcsődés gyermek volt a me­gyében, az 1985. évinek 91,2%-a. A böl­csődék kihasználtsága alacsonyabb, mint 1985-ben. Az egészségügyi gyermekott­honok férőhelyeinek száma 315 volt év vé­gén, átszervezés folytán 75-tel csökkent. A szociális otthonokban 1200-ról 1325-re nőtt a férőhelyek száma. 1986-ban 2 öre­gek napközi otthona kezdte meg működé­sét. Az otthonok száma 43, a férőhelyeké 1010 volt. OKTATÁS 1986/87-es oktatási év kezdetén 11 928 óvodai férőhely volt a megyében, 65-tel több, mint egy éve. A beírt gyermekek szá­ma tovább csökkent, 11 408 fő volt, több mint 300-zal kevesebb, mint az előző év­ben. Ebből következően 100 férőhelyre ta­valy 99, az idén 96 gyermek jutott. 1986- ban egy új óvodát adtak át Szekszárdon, 160 férőhellyel. Ezt leszámítva a megyében több férőhely szűnt meg, mint amennyi bő­vítés volt. Az általános iskolai tanulólét­szám 32 947 fő volt a tanév elején, mindösz- sze 54-gyel több, mint egy éve. Az első osztályosok száma tovább csökkent, a végzősök száma növekedett. Az oktatás feltételei - a tanerők és az osztálytermek számának növekedése miatt - valamelyest javultak. Két új iskolát adtak át az év folyamán, Pakson 11, Szek­szárdon (gyakorlóiskola) 18 osztályterem­mel. A középiskolai tanulmányokat 5229 fő kezdte meg illetve folytatta, 1,8%-kal több, mint tavaly. Közülük 2537 fő gimnázium­ban, 2692 fő szakközépiskolában tanul to­vább. A gimnáziumi tanulók részaránya to­vább mérséklődött, 1985-ben 51,0 1986- ban 48,5% volt. A szakmunkástanulók szá­ma 4265 fő volt 2,5%-kal kevesebb, mint egy éve. A középiskolák száma eggyel nőtt, Pakson az atomerőmű szakközépis­kolájával. Az idei tanévben megkezdődött a me­gyében az 5 éves időtartamú technikus- képzés, 1 -1 osztállyal a Paksi Atomerőmű Műszaki Szakközépiskola és Szakmun­kásképzőben, a Szekszárdi Rózsa Ferenc Finommechanikai Műszeripari Szakkö­zépiskolában és az Apáczai Csere János Szakközépiskolában, Dombóváron. To­vábbi változás a továbbtanulási lehetősé­gekben, hogy Tolnán, a Földvári Mihály Gimnáziumban megindult a szakközépis­kolai képzés, textilipari szakon. Ugyanitt 69 férőhelyes, Pakson 40 férőhelyes kollégiu­mot is átadtak. Használatba vették a tanév elején Szekszárdon a tanítóképző főiskola 300 személyes kollégiumát. Tavaly üzembe helyezték a III. blokkot

Next

/
Oldalképek
Tartalom