Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-13 / 37. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MA Tudósítóink 1987. február 13. PÉNTEK írják XXXVII. évfolyam, 37. szám (4. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Magyar felszólalás Genfben Az atomkísérletek gátolják a nukleáris leszerelést Naprakészen Irányító és gazdálkodási gyakorlatunkba mélyen beleivódott az éves bázisszemlélet. A terveket, gazdasági mutatókat az év végéig kell teljesíteni, s ha közben fél- és negyedévenként figyelemmel kísérik az eredmények alakulását, akkor a zárásig nagy baj, mulasztás nem történhet. A közelmúltig ezt a bázisszemléletet erősítette a kötött bér- és létszámgazdálkodás előírása, a bázisra épülő vállalati rangsorolás, kitüntetési rendszer is. Ám a vállalati önállóságot, kockázatvállalást és kezdeményezőkészséget erősítő állami intézkedések nem férnek össze az óvatoskodó, báziseredményekre „rátervező” irányítási gyakorlattal. A még rövid távra sem előrelátó vezetéstől nem várható el, hogy megalapozott fejlesztési koncepciót, vállalati marketingstratégiát dolgozzon ki, s ez azt a veszélyt rejti magában, hogy többnyire a gazdasági folyamatok, lehetőségek nyomában kullog. Az utólagos intézkedésnek, átállásoknak pedig kapkodás, rögtönzés a velejárója. Természetesen váratlan helyzetekben ez az improvizálás elengedhetetlen magatartás, de egész gazdálkodási tevékenységünket a „szüntelen kiigazítás” gyakorlatára építeni - ez felelőtlen és nem célravezető megoldás. Még akkor sem, ha sok helyen a változó, szigorodó gazdasági szabályozókkal indokolják ezt a fajta „ad hoc” kézivezérlést, hiszen ma már a mikrogazdaságban is magasabb a vezetői követelmény. Általános tervezési, irányítási recept ugyan nincs, de célszerű, ha a vállalat hosszú távú fejlesztési, termelési és kereskedelmi stratégiáján belül a gazdálkodási, anyagbeszerzési és piackutatási folyamatok kézben tartása érdekében több, alternatív változatot is kidolgoz. Ezeknek a terv- módosításoknak, eltéréseknek aztán a megfelelő feltételeit is biztosítani kell, illetve a változások, belső intézkedések következményeire jó előre fel kell készülni. Egyszóval: naprakész döntési és cselekvőkész irányítás, végrehajtás szükséges az adott vállalat, tevékenység hatékonyságának fokozásához. Ennek érdekében szakítani kell a megcsontosodott bázisszemlélettel, a lassú, halogató sémákkal és vezetési módszerekkel. Elengedhetetlen, hogy helyébe mind a tervezésben, gyártáselőkészítésben, mind a termelésben, kereskedelemben bátran vállalkozó, rugalmas irányítást honosítsanak meg. Nem arról van szó, hogy havonta fel kellene forgatni minden ügymenetet, irányító láncot, ellenkezőleg a hosszú távú vállalati stratégia céljait szem előtt tartó, annak megvalósulását szolgáló vezetéssel készüljenek fel a változó kereslet egyre gazdaságosabb kielégítésére. Nem szüntelen, kétséges kimenetelű kísérletezés, hanem átgondolt, a vállalat adottságait, kapcsolatrendszerét is számításba vevő, a kapacitásokat és a piaci lehetőségeket kihasználó tevékenység szükséges a nyereség növeléséhez. Ehhez az átfogó, tervszerű és mégis változékony vezetési ideál eléréséhez nem csupán a piac ismerete, a felettes hatóságokkal kialakított szoros kapcsolat elengedhetetlen, de ugyanolyan fontos a széles körű érdekegyeztetés és együttműködés a kooperáló vállalatokkal, a saját előkészítő, kivitelező vagy értékesítő szervezettel is. A naprakész irányításhoz az is szükséges a vállalaton belül, hogy a folyamatban részt vevő mindegyik részleg, szerv rendelkezzen a saját tevékenységét szabályozó, a hatékonyság javítását ösztönző önálló hatáskörrel, felelősséggel, mert a visszajelzés, vagy a szükséges intézkedési jogkör hiánya zátonyra futtathatja a legjobban irányító apparátust, a leghatékonyabban kiépített termelési szervezetet is. A naprakészség voltaképpen - tettrekészség. Csak ennek birtokában válhat rugalmassá, alkalmazkodóképessé vagy - ahogy mondani szoktuk - versenyképessé a vállalat. zs. cs. Szinte általános az egyetértés a leszerelési bizottságban, hogy az elsőrendű cél az atomfegyver-kísérletek, illetve a vegyi fegyverek eltiltása, valamint az űrhadviselés megelőzése. Erről beszélt a testület csütörtöki ülésén Meiszter Dávid magyar nagykövet, rámutatva: a fegyverkezési versenyt szító atomfegyver-kísérletek eltiltása nélkül meddő minden erőA „nukleáris háború ellen, az emberiség fennmaradásáért" jelszóval Moszkvában megrendezendő, szombaton kezdődő békefórum résztvevőit hétfőn fogadja Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és fontos - a fegyverkezési-lesze- relési kérdéskört érintő - bejelentést tesz. Ezért ezt a találkozót közvetíteni fogja a televízió, s a sajtóközpontban felállíCsütörtökön befejezte négynapos hivatalos, baráti látogatását a Bolgár Nép- köztársaságban a magyar Országgyűlés küldöttsége. A delegáció Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a parlament elnökének vezetésével, a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésének meghívására tett látogatást. Az utolsó napon Szófiában zárómegbeszélést tartott A Magyar Kereskedelmi Kamara sajátos módszerekkel segíti tagvállalatainak munkáját, a bel- és külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztését, a gazdálkodó szervek kapcsolati rendszerének korszerűsítését. Az általuk szervezett tanfolyamok, a különböző szakmai előadások, a kamara gondozásában megjelenő információs anyagok mind-mind az előrébb lépést szolgálják. Az említettek csupán egy részét képezik a kamarai tevékenységnek ugyanúgy, a Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-dunántúli Bizottsága munkájának, amely négy megyére kiterjedően látja el feladatát. Tegnap délelőtt Pécsett, a Hunor Kesztyű és Bőrruházati Vállalatnál tartotta soros elnökségi ülését a dél-dunántúli bizottság, amelyen a Baranyát, Somo- gyot, Tolnát és Zalát képviselő elnökségi tagok, a megyék párt- és állami szerveinek illetékesei vettek részt. A megjelenteket Gulyás József, az MKK Dél-dunántúli Bizottság elnöke köszöntötte. Az elnökségi ülésen többek között részt vett Nagy Ferenc, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője is. Gulyás József elnök elsőként az elmúlt esztendei munkát értékelve kiemelte, hogy a dél-dunántúli bizottság A bécsi közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások csütörtöki fordulójában Ludek Handl csehszlovák nagykövet kénytelen volt megállapítani, hogy nyugati részről változatlanul nincs meg a készség a kompromisszumra. A plenáris ülést követő sajtóértekezfeszítés a nukleáris leszerelésre. A Szovjetunió immár másfél éves egyoldalú moratóriuma jó alapot teremtett a megállapodáshoz - annál sajnálatosabb, hogy az Egyesült Államok éppen a leszerelési ülésszak megnyitásának napján válaszolt újabb kísérlettel. Nagykövetünk szólt arról, hogy megfelelő elhatározottsággal idén be lehetne fejezni a munkát a tott hatalmas képernyőn is nyomon követhető lesz az esemény - hangzott el a fórum előkészítő bizottságának csütörtökön Moszkvában tartott tájékoztatóján. Eddig 906 tudományos, művészeti, politikai, vallási személyiség és üzletember fogadta el a szombaton Moszkvában kezdődő békefórumon való részvételre ‘szóló meghívást. 203 meghívott még nem a két ország törvényhozásának tárgyaló- küldöttsége. A találkozón Sztanko Todorov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Nemzetgyűlés elnöke és Sarlós István egyaránt hasznosnak ítélte a magyar parlamenti képviselők bulgáriai látogatását. Egyebek között megállapodtak abban, hogy szélesítik a két parlament közötti kapcsolatokat. eredményesen működött közre a határmenti kereskedelem növelésében, a különböző kiállítások előkészítésében és szervezésében. Növekedett a kamarai rendezvények száma a dél-dunántúli megyékben, s elhatározott céljuk tevékenységük további társadalmasítása. A kamarai munka színvonalát azzal is növelték, hogy az elmúlt év őszétől Zalában főállású munkatársuk is dolgozik, Somogybán félállásban végzik ezt a munkát és a közeljövőben Tolnában is megoldódik e kérdés. Az elnökség személyi ügyekben is döntött. Dr. Vasas Istvánt, a Bonyhádi Zománc- árugyár igazgatóját, aki korábban a Tolna megyei társelnök volt, nagyfokú egyéb leterheltsége miatt - megköszönve eddigi munkáját - felmentették, s helyette Horváth Györgyöt, a Tolna Megyei Tejipari Vállalat gazdasági igazgatóhelyettesét kooptálták az elnökségbe. A továbbiakban Tardos János, a Magyar Kereskedelmi Kamara osztályvezetője tartott tájékoztatót a területi érdek- egyeztetésről, illetve a vezetői érdekképviselettel összefüggő kamarai feladatokról. Az elnökségi ülés gyárlátogatással fejeződött be. létén a csehszlovák küldöttség nem volt hajlandó latolgatásokba bocsátkozni azt illetően, hogy a hagyományos haderők csökkentéséről folytatandó tervezett tárgyalások „halálra ítélik-e” a középeurópai haderőcsökkentési tárgyalásokat. vegyi fegyvereket eltiltó egyezménnyel, majd hangoztatta: a nemzetközi szerződések jelenlegi rendszere nyilvánvalóan nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozzák a fegyverkezési verseny átterjedését a világűrre. Ezért újra fel kell állítani a leszerelési bizottság illetékes testületét, hogy haladéktalanul konkrét rendszabályokat dolgozzon ki. adott választ, így lehetséges, hogy a résztvevők száma tovább fog nőni - mondották az előkészítő bizottság tagjai. A fórum résztvevői hét kerékasztalnál folytatnak vitát. A tervezett hatról azért nőtt hétre a vitacsoportok száma, mert külön szekcióban folytatják majd a vitát a környezetvédelem problémáival foglalkozó ökológusok. Az Országgyűlés elnöke magyar- országi látogatásra hívta meg Sztanko Todorovot. Az Országgyűlés küldöttsége csütörtökön hazaérkezett Szófiából. A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Venelin Kocev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. Motortekercselő részleget indítottak a Paksi Állami Gazdaságban. Az Agrokémiai Gazdasági Társaság telepén lévő tmk-műhelyen belül kapott helyet az új •üzem, aminek felszerelése, beruházása mintegy kétszázezer forintba került. Ma, az induláskor még csak „egyszemélyes”, a gazdaság vezetői azonban gyors felfutását várják, ezzel együtt fogják bővíteni a létszámot. Korábban különböző helyeken, így a tolnai, a Paksi Építőipari KTSZ- ben javíttatták a meghibásodott villanyÜlést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács megtárgyalta az 1986. évi népgazdasági terv végrehajtásáról, a pénzügyi-gazdasági ellenőrzésről, valamint a népi ellenőrzés 1986. évi munkájáról és ellenőrzési tapasztalatairól szóló jelentéseket. A kormány megvitatta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a lakásépítés minőségéről, a szavatossági kötelezettségek teljesítéséről adott jelentését. Ennek kapcsán megállapította, hogy az elkészült lakások minősége és a szavatossági kötelezettségek teljesítése sok tekintetben továbbra is kifogásolható. Utasította az illetékeseket a szükséges intézkedések meghozatalára. A Minisztertanács tudomásul vette a tankötelezettségi törvény végrehajtásáról szóló beszámolót és megbízást adott a tapasztalatok hasznosítására. « Frank Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Bányász Rezső a kormányszóvivői értekezleten elsőként a Közleményben szereplő témák közül a tavalyi népgazdasági terv teljesítésének tapasztalatairól szólt (a Magyar Hírlap kérdésére). Elmondotta: a Minisztertanács fő megállapításai lényegében azonosak voltak azzal az értékeléssel, amit az MSZMP KB adott tavaly novemberi ülésén. Ugyanakkor - tette hozzá - a Központi Statisztikai Hivatal beszámolója a tavalyi munkáról további gyengeségeket tárt fel, olyanokat, amelyeket az év vége előtt még nem lehetett látni. A kormány mindezek alapján számbavette, hogy az egyes tárcáknak milyen konkrét és haladéktalan feladatai vannak a gazdaságszervező (Folytatás a 2. oldalon.) motorokat, ezentúl helyben és sokkal gyorsabb átfutási idővel történhet mindez. A gazdaság igényeinek kielégítésén túl az Agrokémiai Gazdasági Társuláshoz kapcsolódó hat termelőszövetkezet motorjainak „orvoslását” is itt végzik majd el. Gazdaságossága vitathatatlan, hiszen addig, amíg korábban kétezer forintot adtak ki egy motor tekercselésére, addig ez ma már felébe kerül a Paksi Állami Gazdaságban. Holnap kezdődik a moszkvai békefórum Hazaérkezett az Országgyűlés küldöttsége Bővülő kamarai tevékenység Gyorsabb és olcsóbb a gazdaságnak Motortekercselő üzem a Paksi Állami Gazdaságban s. GY. Haderőcsökkentési forduló a bécsi tárgyalásokon Tekercselőgép - Fritz János újításaként