Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-11 / 35. szám

4 Képújság 1987. február 11. Egyhetes „turné” megyénkben A hazánkban ideiglenesen állomásozó Szovjet Déli Hadseregcsoport művész- együttese ezen a héten megyénk különböző településein ad műsort. Hétfőn Szekszárdon, kedden Bátaszéken arattak sikert, ma Dombóváron, holnap De­esen szerepelnek, pénteken Pakson, szombaton Simontornyán, vasárnap pedig Bonyhádon mutatják be műsorukat. Fotó: Kapfinger András A big-band gála elé Immáron nyolcadik éve működik városunkban a közkedvelt Szekszárd Big- Band. Az amatőr muzsikusokból verbuválódott együttes évente egy-egy önálló hangversennyel lepi meg Szekszárd zeneszerető közönségét. Február 16-án a megyei művelődési központban bemutatásra kerülő gálaműsorukban az új kompozíciók - e műsort mutatják be ősszel az NSZK-ban - mellett ismét hallhat­juk régebbi sikeres számaikat is. A művészeti vezető, Pecze István vezényletével megszólaló Szekszárd Big-Band műsorának felkért közreműködői: dr. Kelemen Endre és a Spirituálé együttes. Az új műsort február 16-án láthatjuk. A Corvina Kiadó tervei Mintegy 170 magyar és idegen nyelvű kiadványt jelentet meg az idén a Corvina Kiadó. A könyvműhely újdonságai között új sorozatok első kötetei is helyet kapnak - tájékoztatták a kiadónál az MTI munka­társát. A magyar nyelven olvasható mű­vészeti kötetek sorában adják ki Bodnár Éva Kard és eke című munkáját, amely a magyar történeti festészetről - egyebek között Madarász Viktor, Székely Berta­lan, Than Mór, Benczúr Gyula munkás­ságáról - nyújt áttekintést. Gellér Katalin és Keserű Katalin az 1903-ban alakult gödöllői művésztelepet mutatja be: a ma­gyarországi szecesszió egyetlen szerve­zett művészcsoportja elsősorban szövő- műhelyéről volt híres, de ismertek voltak építészeti, festészeti, könyvillusztrációs törekvései is. A vásárhelyi festőkről Kris- tó-Nagy István írt monográfiát. Az első negyedévben elkészül Nyulásziné Straub Éva munkája, az öt évszázad ma­gyar címerei. A kötet a Magyar Országos Levéltár gazdag gyűjteményéből száz ci- merképet mutat be, megismertetve az ol­vasókat a címerképfestészet szabályai­val is. Kurucz Albert a hazánkban működő szabadtéri néprajzi múzeumokról, tájhá­zakról, a múzeumként funkcionáló épü­letekről irt könyvet. Folytatódik a Művészet története című sorozat, amelyből a barcelonai Salvat Kiadó gondozásában egy évtizede meg­jelent kötetek magyar változatát vehetik kézbe az olvasók. Az antik világ után Az érett reneszánsz és A barokk című könyv lát napvilágot. A képzőművészet klasszi­kusai című sorozatban kerül az olvasók­hoz a Rembrandt- és a Goya-album. A XIX-XX. századi művészeti irányzatokat bemutató sorozatban Az expresszioniz- mus enciklopédiája címmel jelentetnek meg kötetet. A kortárs magyar képzőmű­vészek munkásságával megismertető sorozatban adják ki a Molnár C. Pálról szóló monográfiát. A műterem-sorozat­ban Koffán Károlyt és Sváby Lajost mu­tatják be. A magyar művészet nagy ké­peskönyve című kötetben történelmünk kezdetétől napjainkig követhető nyomon a hazai képzőművészet fejlődése. Schei­ber Sándor és Benochofsky Ilona a bu­dapesti zsidó múzeumot mutatja be. A második világháborúban tetemes kárt szenvedett gyűjtemény ma is egyike Európa leggazdagabb ilyen jellegű em­lékegyütteseinek. Iris néven új sorozat indul, amelyben magyar művészettörténészek kutató­munkáival ismerkedhetnek meg az olva­sók. Elsőként templomépítészetünkről és a feliratos falvédőkről jelenik meg kö­tet. A Szép otthon című másik új sorozat a lakberendezés legfontosabb stílusait mutatja be példák közreadásával. A fotóalbumok sorában adják ki Ka- pocsy György A magyar puszta című kö­tetét. Folytatódik a 99 ételreceptet köz­readó, közkedvelt sorozat. Lajos Mari és Hemző Károly közös munkája vad- és a halételek, valamint a saláták elkészítésé­nek módjával ismertet meg. Befejeződik Liscsinszky Béla Négy évszak az Arany- sárkány vendéglőben című könyvének kiadása. Az idegen nyelvű kiadványok sorában az idegenforgalmi kötetek mel­lett német és angol nyelven mutatják be a Szépművészeti Múzeumot, a Mátyás­templomot és a magyar koronázási jelvé­nyeket. A négy világnyelven jelentetik meg a mai magyar írók munkásságával megismertető antológiát. Angolul és né­metül adják ki Gárdonyi Géza A láthatat­lan ember és Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regényét, valamint Hamburger Klára Liszt Ferencről írt mo­nográfiáját. Barangolás a zene (gyermeki-felnőtti) birodalmában Az egyik „magyar zenei csoda”, vagy nem csoda? „Mesélő muzsika”, ez volt a címe an­nak az iskolásoknak szóló, délutáni hang­versenysorozatbeli eseménynek, amely­nek megelőzői ugyanezzel a főcímmel e té­mák köré csoportosultak: „Évszakok mu­zsikája”, majd „Nevető muzsika”. Mindany- nyiuk kreátora, felidézője és közvetítője az a Varga Károly, akit csupán az avatatlan­nak szükséges bemutatni. Felnőtt ember­nek élményszámba menő dolog maga a látvány, ahogy megannyi (mondjuk két­száz) gyermekkéz emelkedik a magasba: az már csak a dolog összetevője, hogy a kezet birtokoló popsik, a nagy nyúlászko- dásban majd kiesnek a tiszteletet paran­csoló karfásszékekből... Épp aznap - hétfőn - reggel meditált a háromnegyed hét órai jegyzetében a Ma­gyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője éle­tünknek olyasféle romló minősége fölött, amelyet többek között a nívós helyek (hangversenytermek) elnéptelenedése is jelez: túlhajtottak vagyunk, elcsigázottak, ennélfogva lemondóak is. Persze nem a kényszerről: ez értelemszerű. „Az éhező ember számára nem egsistal az aestheticai szépség” - mondja megelőző korok egy­szerű bölcseleté. Némileg kifordítva olyas­képpen is alkalmazható ez az igazság, hogy bizony igaz, a zene nem süt kenye­ret... (No de a fiziológia tudománya sem se­gít emészteni...) Miféle „bonyolult” dologról van tehát szó - hogy divatos közelítésmódot hasz­náljunk -, amelyen kesereg a felelősen gondolkodó felnőtt ész, ám fittyet hány reá az avatatlan gyermeki lélek, ha má­gusok: jó mágusok hatalmába kerül? Ez a klasszikus értékű zene örök vará­zsa, a nemzetközi hírű előadóké, s azé, aki mindezt összehozta, az észrevétlenül pe- dagogizáló műsorvezetőé. Varga Károly bízvást nevezhetné ma­gát korábbi idők utolsó mohikánjának (ab­ban csupán reménykedünk, hogytöbbed- osztályú folytatás csak-csak lesz, mert a je­lek mutatják, hogy továbbvivő „indiánok” fel-felbukkannak azért a sorok mögül, még ha szerényebb kapacitással is...) E sorok rovója, személyesen, utoljára húsz évvel ezelőtt találkozott vele a „Zene­kedvelő gyerekek klubja” című tévéadás­ban, akkor saját maga is kiskorú volt. Igaz, nem alsó tagozatos, mint az idézett műsor közönsége, hanem felsős, mint a két órával későbbi előadásé. Ám a sejtései, hite egy­formák: Varga károly ugyanaz a régi va­rázslója szakmájának: pedagógus, zenei és gyermekléleki művész. Bartóki, kodályi iskolázottságé muzsikus és nevelő, a gye­rekek igaz barátja. Ha úgy tetszik, zenei unokái is ültek a sorokban. S most próbál­junk meg válaszolni az aznapi rádiós jegy­zetnek. Üzenetünk, gondolatunk az, hogy a felnőttek fáradtsága - szerencsére - még nem közvetlenül a gyermeké (jóllehet él a veszélyhelyzet: ragadóssá válhat!) Hogy mit bizonyított cseppben a tenger módján ez az apró (kétszázötven gyermek figyelmét lekötő) műsor? Azt, hogy a művé­szetek az emberi életben nem egyféle elha­nyagolható, fölösleges luxusként működ­nek, hanem az emberi élet egyik azonossá­gaként, egyik legfontosabb minőségtevő- jeként. Bizonyította ezt az ottani légkör, s a „mini-katarzisok” sokasága is, ami nyo­mán - így szoktuk mondani - nem változott meg a Föld forgásiránya, de ők, egészen biztosan, kicsit más emberekként léptek ki a kapun. (S hogyan jönnek később be? Ez már távolabbra vezetne.) Ami alább következik, már a felnőtteknek szóló példázat. Ha még nem döbbentünk volna rendesen rá, hogy a kultúra egyszer­re látens hatalom, valóságos érték (vagy azt teremtő erő) és piac, arra érzékletesen világítanak rá a következő dolgok. (S bár ehelyütt művészeti kultúráról van szó, azt is tudjuk; tetszik - nem tetszik, mindennek van kulturáltságbeli összetevője...) Japánok jelentették ki a közelmúltban, hogy a magyar zenei javak érdeklik őket Svéd szakemberek tanulmányozták a hatvanas években a „magyar zenei cso­dát” benne a diákhangverseny-sorozatot. Ök ilyesmiről még nem hallottak. Idejöttek megnézni, mert hihették, hogy ez nem egy­szerűen „púder”, ez használható valami... (némi leegyszerűsítéssel és malíciával: esetleg éppen elnyűttség, fásultság ellen.) Aztán Varga Károlyi - aki abban az időben a rádió zenei osztályának vezető munka­társa volt - figyelmeztették, hogy módosít­son az adásba menő szövegén: már nem vagyunk világelsőka magunk évi 2000 órá­nyi diákkoncertjével, többek közt a svédek is „űbereltek”, 3500-zal. Egyszerűen az iskolai órák rendjébe ik­tatták a hangversenyeket Ki hinné ezt Ko­dály országában, s azt is, hogy a svédek micsoda gazdaságtalan szemléletű luxus- tevők?... Ennyi a gyermek- (értsük: ember)formá- ló mesékről, ám a dologban cselekvő „asz- szisztensekről” még nem is szóltunk! Sziklay Erika érdemes művész, egyete­mi tanár énekesnőnkről, aki pl. Schubert: Pisztrángjával a gyerekeket „megpecáztat- ta” (e vonatkozásban, a gyerek életkori sa­játosságait tekintve, egyszerűen mindkél fél a „maga dolgát” tette), Mező Márta, ope­raházi szólista csellóművészünkről, akinek Saint-Saáns: Hattyú - előadása alatt az apróságok egynémelyikének keze vele együtt csellózott, s a szerényen, de magas kapacitással mindent végigdolgozó zon­goraművész Katona Ágnesről, aki Schu­mann: Gyermekjelenetek darabjaival egy­szersmind a felnőttek világába is bevonta az ifjú művészetértőket. Fontos, hogy mi, felnőttek, ne legyünk le­mondóak. Felelősek persze mindenképp Ez utóbbi dolog a Művészetek Háza prog­ramjában és az idősödő Varga Károly együttmunkálkodásában tevőlegesen is nyomon kísérhető. DOBAI TAMÁS A zongoránál Katona Ágnes Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ Párbeszéd a szovjet és amerikai tudó­sok között az atomenergetika problémái­ról - címmel közli a Szovjetunip legújabb száma egy izgalmas eszmecsere rövidí­tett szövegét. Az interkontinentális pár­beszédet öt szovjet és öt amerikai város tudományos és oktatási intézményeiben követhették figyelemmel a nézők a televí­zió képernyőjén. A falusi egészségügy egyike azoknak a gondoknak, amelyek megoldására most oly sok figyelmet szentelnek a Szovjetunióban. A lap munkatársai egy helyszíni riport keretében mutatják be, milyen kiemelkedő eredményeket lehet elérni ott, ahol kellő gonddal foglalkoz­nak az emberek egészségével. Egy adat a riportból: a megyei tanács költésgveté- sének a felét ilyen célokra fordítják. Számos további cikk, riport, képes be­számoló foglalkozik a folyóirat februári számában a Szovjetunióban folyó átala­kítás megannyi érdekes mozzanatával. LÁNYOK,ASSZONYOK Négy interjú a kolhozelnökkel - ez a cí­me a riportnak, amelyet a Lányok, Asszo­nyok legújabb számában olvashatunk a kárpátaljai Péterfalván működő Hatátőr kolhozról. Megismerjük Bíró Andor elnö­köt és a vezetése alatt kiválóan dolgozó gazdaságot. Az öt falut magában foglaló kolhoz mezőgazdasági, ipari üzemei mellett szó esik a rendkívül színes egyé­niségű elnök által patronált művelődési és sporttevékenységről - általában a vi­dék nagyrészt a magyar lakosságának mindennapi életéről. Több más érdekes cikk mellett a lap bemutatja Leningrádot, folytatja Borisz Vasziljev: Égő csipkebokor című regé­nyét. szputnyik „Glasznoszty” - magyarul nyíltságnak fordíthatjuk a ma már világszerte megis­mert fogalmat, a Szovjetunióban folyó átalakítási folyamat egyik kulcsszavát. A fogalmak mögött emberek állnak. Ho­gyan élik át a folyamatot akik tegnap is hűen szolgálták az eszmét, s ma is, válto­zó körülmények között, politizálniuk, az emberek között élniük, dolgozniuk kell? Hogyan képesek a régi gondolkodás hí­vei megújulni? E bonyolult nehéz folya­matról szól a folyóirat februári számának vezető cikke. Néhány további cím: Atomenergiáról Csernobil után, Mit tudunk és mit nem tu­dunk az agyról, A halott ember levelei, Új eljárás a szívbetegségek diagnoszti­zálásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom