Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-04 / 29. szám

1987. február 4.--------------­----------­2 ^fePÜJSÄG Fokozottabban kell igazodni a nemzetközi piac követelményeihez (Folytatás az 1. oldalról.) célozza. Az Ipari Minisztérium más javas­latokat is tett a kormányzati szerveknek arra, hogy miképpen lehet még jobban ösztönözni, segíteni az idei tervcélok elé­rését. Az ipari a tervek szerint az idén 2 szá­zalékkal bővíti termelését, szocialista ex­portját 3, konvertibilis kivitelét - a múlt évi elmaradások bepótlásával együtt - 4-6 százalékkal. Mind a termelésben, mind az értékesítésben nő majd a nagyobb szellemi munkát igénylő feldolgozott ter­mékek aránya. Ennek megfelelően az iparirányítás elsősorban a piaccal ren­delkező, s már most is korszerű cikkeket előállító ágazatoknak biztosít lehetősé­get az erőteljesebb fejlődéshez. így az idén és a következő években is az elekt­ronikai termékek, a vákuumtechnikai, a robottechnikai gyártmányok, a szer­számgépek, a közúti járművek, a gyógy­szerek és növényvédő szerek, egyes műanyag- és gumiipari cikkek, s a diva­tos ruházati termékek és bútorok gyártá­sa fejlődik majd az átlagosnál gyorsab­ban. S mivel ezeknek a feldolgozóipari ágazatoknak kellő ipari háttérrel, kiszol­gáló partnerekkel is rendelkezniük kell, az ilyen jellegű termékek előállítására is szükség van. Az egyes ipari ágazatok idei terveiről szólva Kéri Endre elmondta, hogy a hazai szénbányászat 23,3 millió tonna szenet termel ebben az évben, s miközben a gazdaságtalan mélyművelésű aknákban fokozatosan visszafejlesztik a termelést. A kőolajipar 1,9 millió tonna, a földgázki- termelő-helyek pedig 7 milliárd köbmé­ter nyersanyagot hoznak a felszínre. A villamosenergia-ipar termelése 3,9 szá­zalékkal haladja majd meg az előző évit. így az ipar termeléséhez és a lakossági ellátáshoz rendelkezésre áll a szükséges energia. A kohászat 2 százalékkal bővíti termelését, ezen belül a nyersvasgyártás az eddigi szinten marad, az acél- és hengereltáru-termelés 2-3 százalékkal csökken, nő viszont az értékesebb ötvö­zött acélok, valamint a másod- és har­madtermékek előállítása. A feldolgozó- ipari ágazatok általában 3 százalékos termelésnövekedést irányoztak elő. A minisztérium ezekben a hetekben felméri a vállalati szándékokat összegző terveket. Az eddigi tapasztalatok szerint a kívánt termelésnövekedést általában előirányozzák a vállalati tervek is, ugyan­akkor a szükségesnél és a lehetséges­nél jóval kisebb exportot terveznek a konvertibilis piacokra. A sajtótájékoztatón arról is szóltak, hogy az évkezdet, az évindítás nem volt zökkenőmentes. A januári kemény fa­gyok és hóviharok leállásra késztettek számos gyárat, ami az iparban mintegy hárommilliárd forintos termeléskiesést okozott. Ez az éves termelés 0,3-0,5 szá­zaléka. A veszteség pótlására mindenütt program készült, a vállalatok nagyobb része már az első negyedévben, a többi a félév végére hozza be a lemaradását, bár a pótműszakok szervezése is jelentős többletköltséggel jár. Európai utókonferencia Bécsben Magyar felszólalás a földrész biztonságának erősítéséről Elsőrendű feladat az európai bizton­ság erősítése. Ennek érdekében ki kell szélesíteni a stockholmi konferencia mandátumát és a helsinki folyamat kere­tében meg kell kezdeni a tanácskozáso­kat az európai haderők és a hagyomá­nyos fegyverzetek csökkentéséről. Erről beszélt a bécsi utótalálkozó keddi teljes ülésén Erdős André nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Utalt arra, hogy az előző, a madridi utótalálkozó is világosan állást foglalt az európai katonai enyhülési folyamat folytatása mellett, és Bécsben a Varsói Szerződés országai már konkrét javaslatokat terjesztettek elő a kérdés­ben. Hazánk kormánya azt kívánja, hogy a további késlekedést elkerülve, a talál­kozón a 35 ország adjon megbízást az európai bizalomépítésről, a biztonságról ésá leszerelésről tárgyaló konferencia új szakaszának összehívására. Küldöttségünk vezetője szólt arról, hogy hazánk nyílt szellemben vizsgálja a novem­ber óta ülésező konferencián eddig előter­jesztett javaslatokat a résztvevő országok közötti együttműködés felterjesztésére, s reméli, hogy a többi állam is hasonlóan, a helsinki folyamat hosszú távú érdekeit szem előtt tartva cselekszik. A javaslatok­ban sok az azonosság, a hasonlóság. Ezért a feladat az, hogy az elgondoláso­kat összehasonlítva, összekapcsolva, to­vább javítva, korszerűsítve törekedjenek a sikerre. így magyar részről előterjesztendő javaslatainkkal kapcsolatban, például a kevésbé elterjedt nyelvek, vagy az ipari együttműködés kérdéséről tanácskozunk az érdekelt küldöttségekkel, olyan megfo­galmazásokra törekedve, amelyek min­denkinek megfelelnek, hogy így a javasla­tok végső soron elfogadhatók legyenek a tanácskozáson. Mai kommentárunk Túszügyek Libanon 1975 óta tartó drámájában újabb tragikus felvonással fenyeget a túsz­háború. Keddre virradóan az Egyesült Államok már a harmadik repülőgép-anyaha- jót irányította a bejrúti partok közelébe, miután a J. F. Kennedy, valamint az atommeghajtású Nimitz és kísérő flottilláik fenyegető felvonulása a hét végén megkezdődött. Több, mint kéttucat helikopterrel a fedélzetén a Saipan helikopter­hordozó is a térség felé tart - közölte a washingtoni hadügyminisztérium. A flottademonstrációt Washington azzal is nyomatékosítja, hogy újabb és újabb nyilatkozatokban utasít el bármiféle engedményt a túszok szabadon bocsátása fe­jében. Eközben Izrael a maga részéről ugyancsak elzárkózott az „Iszlám szent há­ború Palesztina felszabadításáért" elnevezésű szervezet követelésének teljesítésé­ről, hogy a múlt héten elrabolt három amerikai és egy indiai egyetemi tanárért cse­rében szabadon bocsássanak 400 Izraelben bebörtönzött palesztint. Kedden haj­nalban az iszlám szervezet közölte, Bejrútból biztonságos helyre szállították a tú­szokat, mert tartanak attól, hogy az Egyesült Államok katonai akciót tervez a túszok kiszabadítására. Szóvivőjük emlékeztetett arra, hogy az amerikai flotta már koráb­ban is hajtott végre „büntető támadást” Bejrút ellen, de mint akkor sem, most sem tud semmit elérni ilyen fenyegetésekkel. Libanonban 27 külföldit tartanak fogva az emberrablók, számuk különösen az utóbbi hetekben növekedett meg. Az összefüggést nem nehéz kimutatni a Reagan-kormányzat Irangate botránya és a túszejtő akciók számának megszaporodása között. A szélsőséges szervezetek úgy látják, hogy a Fehér Ház vezetője sebezhetővé vált politikailag, és ezért a koráb­binál jóval tetemesebb váltságdíjat lehet tőle kicsikarni. Ám mióta Terry Waite, a canterbury érsek különmegbízottja, aki 1981 óta több mint egy tucat túsz szabadon engedését tudta kieszközölni közvetlen tárgyalások és nem kis váltságdíj segítsé­gével, maga is immár két hete - feltételezhetően - az emberrablók fogságába ke­rült, a nyugati kormányok mind egységesebben vallják, hogy semmilyen enged­ményt sem szabad tenni a zsarolóknak. Ezt fogalmazta meg például a londoni Ti- 'mes vezércikke: „Az egyetlen, amit a bűnözőkkel tehetünk, ha megértetjük velük, hogy gonosztettüktől nem várhatnak semmilyen politikai és pénzügyi hasznot." Az amerikai katonai fenyegetés jelzi, hogy a túszügy következményeként a fe­szültség akár nemzetközi konfliktussá is fejlődhet. Ez beleférhet azoknak a szélső­séges szervezeteknek a terveibe, amelyek a libanoni polgárháborúban eleddig is a zavarosban halásztak. Ám semmiképpen sem szolgálja a sokat hányatott ország, és egyben a közel-keleti térség békereményeit. A Szovjetunió maga is többször el­ítélte a terrorizmust, mint politikai eszközt, de felhívta a figyelmet a külföldi beavat­kozás kiszámíthatatlan következményeire is. (o. I. gy.) BUDAPEST - A Srí Lankai Demokra­tikus Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte Junius Richard Dzsajavardene köztársasági el­nököt. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Ranaszinghe Premadasza mi­niszterelnökhöz intézett üdvözlő távira­tot.- A csehszlovák Szövetségi Gyűlés küldöttsége, amely a magyar Ország- gyűlés meghívására tartózkodik hazánk­ban, kedden a Tungsram Rt. budapesti központjába látogatott. A delegációt Alois Indra, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének el­nöke, a CSKP KB Elnökségének tagja ve­zeti. A vendégeket az üzemlátogatásra elkísérte Sarlós István, az Országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja. Ott volt Ondrej Durej Csehszlo­vákia budapesti nagykövete. ÚJ-DELHI - Mauno Koivisto finn köz- társasági elnök hivatalos indiai látoga­tásra kedden Új-Delhibe érkezett. Kísé­retében van a finn kormány több minisz­tere. Finnország teljes mértékben támo­gatja az Indiát is magába foglaló hatok atomleszerelési kezdeményezéseit. WASHINGTON - Március elsejei ha­tállyal lemondott tisztéről Patrich Bucha­nan, a Fehér Ház propagandafőnöke. A jobboldali ultrakonzervatív újságíró azzal indokolta távozását, hogy a Fehér Házon kívül „jobban szolgálhatja a konzervatív gondolatot". Az iráni fegyverszállítások miatt kirobbant politikai botrány kapcsán ugyanis Buchanan több ízben is hevesen támadta Reagan ellenfeleit, köztük a Re­publikánus Párt vezetőit.- A nevadai sivatagban kedden föld alatti nukleáris kísérletet hajtottak végre. ben. A Szuezi-csatorna tranzitforgalmá­tól várt 1 milliárd dollár bevétel is 200 mil­lióval elmaradt a tervezettől, mert a csa­torna mélyépítési munkálatainak elhúzó­dása miatt a 150 ezer tonnánál nagyobb hordképességű tankhajók még mindig nem közlekedhetnek. Nyolchavonta 1 millió fő Az állami bevételek csökkenése mel­lett a demográfiai robbanás is nehezíti Egyiptom helyzetét. Az elmúlt 35 év alatt megduplázódott az ország lakossága - jelenleg a népesség száma már eléri az 51 millió főt. Nyolchavonta 1 millió fővel nő a lakosság! A kormány a súlyos gazdasági helyzet ellenére nem meri megkockáztatni az aránytalanul magas szociális kiadások mérséklését. Az ötvenes években keve­sebb, mint 30 millió volt az ország lakos­sága, ezek számára tették olcsóbbá az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások árát. A hús, az étolaj, a szappan, a ke­nyér, a liszt, a cukor és a tea aránytalanul olcsóbb a világpiaci áraknál. A tömeg­élelmezést szolgáló lepénykeret, az „ais baladi”-t például 95 százalékkal szub­vencionálják. A dotációk az állam össz­bevételének egyharmadát emésztik fel. A szubvenciók leépítése Egyiptom külföldi adóssága 39 milliárd dollár. Az adósságok törlesztése a jelenlegi feltételek alapján messze felülmúlná az összes devizabevételek felét. Ezt az USA által rendelkezésre bocsátott évi 2,8 mil­liárd dollár már nem képes fedezni. Ezért is panaszkodott Mubarak elnök, és kérte mindenekelőtt az Egyesült Államoktól a kamatterhek csökkentését, és a törlesz­tések átütemezését. A másik út, az irreálisan magas állami dotációk csökkentése volna. Ez azonban elkerülhetetlenül jelentős áremelkedé­sekkel, és az amúgy is nagy szegénység­ben élő tömegek miatt súlyos politikai kockázattal jár. Az utolsó fél évben már száz százalék­kal emelkedtek a húsárak, a rizs ár^i 170 százalékkal lett magasabb. MUBARAK PANASZA Világszerte meglepetést keltett, hogy Mubarak elnök súlyos szemrehányások­kal illette Egyiptom nagy pártfogóját és szövetségesét, az Egyesüit Államokat. Az ország nehéz gazdasági helyzetére hi­vatkozva ugyanis még novemberben kérte, hogy Amerika a felével csökkentse az ország államadósságai után járó ka­matokat. Ugyancsak sürgette Washing­ton megígért közbenjárását a Nemzetkö­zi Valutaalapból kért egymilliárd dolláros hitel, és a Világbanktól remélt további kölcsönök megadásához. Az olajárak visszaesése, és a külföldi adósságterhek súlya katasztrofális hely­zetbe hozta Egyiptom gazdaságát. En­nek a helyzetnek a következménye, hogy Mubarak 1981-ben történt elnökválasz­tása óta tavaly novemberben már hato­dik kormányát volt kénytelen kinevezni. A fellendülés évei Néhány éve még minden jól ment. Mu­barak elődje, Anvar Szadat alatt meg­élénkült a gazdaság, és az Izraellel kötött megállapodás lehetővé tette a fegyver­kezési kiadások csökkentését. Négymil­lió egyiptomi vállalt külföldön munkát, mindenekelőtt az olajállamokban. Évi átutalásaik az ország devizabevételének egyharmadát jelentették, többet, mint az olajexportból származó bevétel. Komoly hasznot hozott a Szuezi-csatorna, és a különösen az utóbbi két évben fellendült idegenforgalom. Az olajbevételek, az immár 45 millió tonnára nőtt termelés eredményeképpen ugyancsak növelték az állami kasszát. Elmaradt olajmilliók S ekkor jött a krach: az olajárak esése. Az arab olajországok - csak Irakban nemrég még mintegy kétmillió egyiptomi dolgozott - csökkentették a fizetéseket, így a vendégmunkások hazautalásai drasztikusan csökkentek. 1986-ban már csupán egymilliárd dollárt hozott az olaj-, export, az előző évi 3 milliárddal szem­Turisták Gizehben. A közel-keleti terrorcselekmények miatt erősen visszaesett a turistaforgalom. „Csak az iszlám hozhat megoldást!” - hirdetik az egyiptomi funda­mentalisták. (Spiegel fotók - KS) PANORÁMA

Next

/
Oldalképek
Tartalom