Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-03 / 28. szám
4 Képújság 1987. február 3. Moziban n Az Első Lovashadsereg Az I. világháború Szovjet-Oroszor- szágban 1918-tól kezdve szinte észrevétlenül változott át több évig tartó polgárháborúvá. A vörösök és fehérek elkeseredett küzdelmeket vívtak egymással, és ezekben a csatákban tűnt fel számos, örök hírnévre szert tevő katona is. Ezek egyike volt a legendás Első Lovashadsereg parancsnoka, Bugyonnij is. Ennek az egységnek mutatja be egy napját a kétrészes, színes, szinkronizált szovjet film. A kissé idealizált, de néhol látványos elemekkel is átszőtt történet valós eseményeken alapszik. Bugyonnij valóban megütközött a fehérek tábornokával, Gyenyikinnel, annak ellenére, hogy a forradalmi haditanács küldötte visszavonulást sürgetett. Bugyonnij azonban parancsnok társával, Vorosi- lowal együtt úgy dönt, nem hátrál tovább, szembeszáll a háromszoros túlerőben lévő ellenséggel. A kozákok elszántan készülnek a csatára, optimizmusuk még a tapasztalatlan újoncokra is átragad: a győzelem nem lehet kétséges. A seregben időnként feltűnik egy szemüveges, zavartan viselkedő, fiatal, értelmiségi kinézetű egyén. Talán ő maga, a javíthatatlan antikato- na sem érti, hogyan került ide, a háború sűrűjébe. Nem nehéz felismerni az egyébként kitűnően megformált figurában Iszaak Bábelt, akinek itt szerzett élményeiből összeállított „Lovashadsereg” című elbeszélésgyűjteménye ma már kötelező olvasmány a középiskolákban. A film egyébként sokkal többet érdemelt volna, mint ami osztályrésze volt a szekszárdi Panoráma moziban. Nem tartozik a kimagasló alkotások közé, ebben a kategóriában készült már jobb, de még több sokkal gyengébb munka is. Az ösz- szesen öt néző azonban bizonyára nem a minőség, hanem egyéb tényező kritikája. Nem tartozik szorosan a témához, de talán érdemes röviden megemlékezni az Első Lovashadsereg három említett főszereplőjének további sorsáról. Bugyonnij pályája meredeken ívelt felfelé, a II. világháborúban a honvédelmi népbiztos első helyetteseként tevékenykedett, s megkapta a Szovjetunió marsallja címet. Vorosilov a Nagy Honvédő Háború alatt szintén a Szovjetunió marsallja lett, s ő volt 1945-től 1947-ig a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke. Babel sorsa regénybe illő, az író a legnagyobb magasságból zuhant a mélységbe. A „Lovashadsereg” megjelenése pillanatában óriási siker a Szovjetunióban és külföldön is. Ám ez az elismerés csak rövid ideig segít Bábelen: egykori parancsnoka, Bugyonnij több alkalommal is nekitámad a Pravda hasábjain, erőteljesen bírálva a történetet saját szemszögéből és sajátos, stílusban bemutató „anyámasszony katnáját”. Babel ettől kezdve gyanússá válik, és ennyi elég: 1939-ben letartóztatják és két év múlva valamelyik munkatáborban örökre nyoma vész a Lovashadsereg írójának. SZERI ÁRPÁD Színházi esték Gordon Zsuzsa a pódiumon Ki kérdezett? - töprengett Karinthy s a kérdést minden író felteszi magának naponta s ezt kérdezte Gordon Zsuzsa is előadóestjének bevezetőjében. A feleletet is ő adta meg azokkal a versekkel, amelyeket a XX. század magyar költőinek műveiből válogatott. Gordon Zsuzsa alapvetően intellektuális művész, aki pontosan tudja a verssorok, szavak súlyát és értékét, s ismeri a hatás titkát is, ami a versben rejlik, csak ki kell bontani belőle. Ezért szólt olyan elementáris erővel Ady litániázó verse, a Krónikás ének 1918-ból vagy a Sírni, sírni, sírni drámai lüktetése, amit kedves természetességgel oldott fel a korai Zsóka búcsúzójának még Reviczkyre emlékeztető hangulata. Gordon Zsuzsa sajátos ritmust tudott adni költői estjének, Kosztolányi Ilonájának látszólagos játékossága mintha Esti Kornélt idézte volna, sejtetve „mily nehéz a könnyű, mit a medvék lenéznek”. S ezután szinte magától értetődően szólaltatta meg Tóth Árpád egészen más zenétől zengő sorait, s az ismert Verlaine-versnek, az Őszi chansonnak is helye volt itt, ami Tóth Árpád műfordítói munkásságának egyik bravúros darabja. Az első részt drámai erővel zárta a József Attila verscsokor és Radnóti Ikrek havának vers és próza határán mozgó részlete, ami tulajdonképpen miniatűr színház. Az első részben talán Gábor Andor kissé olcsó verse volt idegen, s úgy éreztük, a második rész, melyben kortárs költők verseit szólaltatta meg, bizonyos engedményt jelentett, s Gordon Zsuzsa kivételes művészetéhez itt mindenek előtt Simon István verse volt méltó. Szép est volt, amelyen egy fiatal hegedűművész is bemutatkozott, a jelenleg második gimnazista Kocsis Tamás. Méltó híréhez, a megszólaltatott Bartók- és Ravel- mű előadása azt mutatta, hogy a fiatal művésszel, akit Szenthelyi Judit kísért zongorán, egy-két éven belül számolnia kell hangversenyéletünknek. Gordon Zsuzsa estjének őszinte sikeréhez hozzájárult a meghitt, családias környezet is, a falakon ugyanis férjével, dr. Váradi Istvánnal közös műgyüjteményé- nek legszebb darabjai láthatók, A képek a XX. század magyar festészetének válogatott darabjai, melyek közül néhány szép Rippl-Rónai-, Vaszary-, Kohán-kép közül is kiemelkedik a gazdag Márffy-kollekció. Bolondjáték Ezúttal a színpad nézőtér is egyben, akár Shakespeare-korabeli színházban is képzelhetnénk magunkat, de hogy teljes legyen a játék, valamennyien fehér köpönyeget kapunk, ami egyaránt jelentheti, hogy ápolónak vagy őrültnek tartanak bennünket. Ez a játék a játékban illik is Witkiewicz abszurd komédiájához, amelynek színhelye egy elmeház, szereplői pedig orvosok és ápoltak. Witkiewicz világirodalmi jelenség, a lengyel avantgardéjeles alakja, aki mellesleg festő is volt, végigpróbálta az élet számos lehetőségét, de mindenek előtt író volt, aki Ionesco előtt olyan abszurd darabokat írt, mint Az őrült és az apáca, amit Kerényi Grácia fordított magyarra s a szegedi színház mutatta be. Távolból Kafka hatása kísért, az alapréteget azonban Freud jelenti, akit nem vesz olyan komolyan, mint József Attila, de annyira csúfot sem űz belőle, mint ahogy időnként e darabja alapján gondolni lehetne. Az őrült és az apáca a lángész és a világ kapcsolatáról szól, melyben önéletrajzi elemek is fellelhetők, - őrült költője festő is egyben -saz élet alapképleteire keresi a választ, mert művésznek lenni épp úgy a lemondás és önpusztítás egy fajtája, mint apácaként élni, vezekiésben, visszavonulva a világtól. Őrült játék, mondja műfaji megjelölésként, de itt minden vérre megy, miként Witkiewicz életében is, aki végül feladta és öngyilkos lett. Ez a darab még a csoda reményét ígéri, mert a „Döglött nyuszika” nevű bolondokházában végül is minden jóra fordulhat, de ehhez valóban a csoda kell, aminek nincs logikája, magyarázata sincs, csak csoda van, önmagában, Hegel műszavát használva, magáértvalóan. A szegedi előadás, Sándor János újabb rendezése, a tragikumot emeli ki, esetenként szinte félelmetesen, s ezt a váratlan fordulat sem tudja ellensúlyozni, amit azonban a kis játéktér is okozhat, mert visszatérő költőre több fénynek kellene hullania, ő az irracionális csoda megtestesítője, aki a normális pszichiáterrel a végső romlásból menti ki a boldogtalan apácát, hogy az általános helycserében az apácafőnöknő és a freudista pszichoanalitikus kezdje elölről az ő játékukat. Holl Zsuzsán, Szabó Ildikón, Jakab Tamáson, Szántó Lajoson és Galkó Bencén az előadás felelőssége s a siker is az ő nevükhöz fűződik. Az előadás pedig arra is figyelmeztet, hogy a gazdag Witkiewicz-életműből érdemes és időszerű lenne mást is bemutatni. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió Miki bácsi gravitációja Tinédzser koromban nem mulasztottam volna el egyetlen Táskarádió adást sem, de bevallom, az utóbbi időben átpártoltam a tévéhez. Vasárnap délután kíváncsian ültem le a rádió mellé, meggyőződni arról, elég változatos-e, le tud- e kötni a műsor egy órán át. Nem csalódtam. A sok-sok könnyűzenével „ízesített” összeállítás érdekfeszitő, izgalmas témákkal szolgált. Szó esett többek között egy - a Szovjetunióban mostanában fellendült dokumentumhullám termékeként készült - filmről, amely a címében feltett „Könnyű- e fiatalnak lenni?” kérdésre keresi a választ. Ha hozzánk is eljut, punkokat, nar- kómámorba menekülő, és morális sérüléseikért vasúti kocsik berendezésein bosszút álló fiatalokat láthatunk majd benne. Ennél valószínűleg hamarabb kerül majd hazai filmvásznainkra az az alkotás, melyet Szörnyek évadja címmel a Jan- csó Miklós-Hernádi Gyula páros készített a közelmúltban. A Táskarádió riportere rendhagyó módon nem a rendezőt, nem is valamelyik színészt, hanem Erős Péter építészt szólaltatta meg, aki statiszta volt a felvételek során. A fiatalember a film tartalmáról nem sokat mondott. A forgatásról, az ott uralkodó hierarchiamentes légkörről azonban - amely szerinte Jancsó, azaz „Miki bácsi gravitációjának” köszönhető -, szinte áradozott. Egészen új képet kaptunk világhírű rendezőnkről. Megszólalt még a műsorban egy francia szakos nyelvtanár is, aki nappal gyerekeket okít, éjjel bárokban felnőtteket szórakoztat dalaival, s valaha egy stockholmi színpadon Josephine Baker partnereként is fellépett már. Bepillanthattunk a Lehetséges tárgyaink című kiállításra is, amely újabb bizonyíték arra, mekkora kihasználatlan szellemi töke halmozódik a magyar fejekben. Röviden szólva érdekes, színes magazinműsort készített Várady Júlia és Gör- gényi Zoltán. Érdemes őket máskor is meghallgatni. cser Tévénapló Koldus Napoleon Hiteles a helyszín, a szereplők meggyőzőek, Szirtes Ádám legföljebb kicsit daliá- sabb, mint Móricz volt, s a történet is éppen olyan, amilyennek Móricz megírta, legföljebb annyi a különbség, hogy az eredeti beszélgetés színhelye a „műhely”, az író dolgozószobája, a filmben pedig a kert, de így egyszerűbb volt, kedélyesebb is. Az írás azok közül való, amelyek Móricz munkamódszeréről árulkodnak, mert sokaktól megkérdezte, „beszédes ember-e?”, s ha az illető igennel válaszolt, elhangzott a felszólítás is: „Ebéd után elmeséli nekem az életét. Vigyázzon, ha érdekes lesz, amit mond, dupla napszámot kap. ” így keletkezett egyik legszebb könyve. A boldog ember s A koldus Napoleon című novella is. Móricz pedig hallgatott és jegyezge- tett, s kiváltképp örült, ha egy eredeti fordulattal, ízes megfogalmazással találkozott. A koldus Napoleon (az eredeti címben névelő is van) jóízű szegényember-törté- net, sa film, amit Móricz Virág írt, nem is akar mást, mint megőrizni az eredeti zama- tát, naturalista légkörét. Hol akkor a hiba? Minden a helyén van, sehol egy hamis hang, rossz gesztus, de valami hiányzik az egészből, fáradtság lengi körül a történetet. Amint olvasom, Móricz szívesen olvasta fel ezt az elbeszélést, s mindig sikere volt vele. Valószínűleg ez is a titka, s ezt nem lehetett átvinni a filmre: Móricz személyes jelenlétét, elbeszélésének varázsát, s úgy látszik, bármilyen kedélyes is a történet, ellenáll annak, hogy filmen megjelenjék. A filmnek mégis csak mások a játékszabályai. Valószínűleg ez magyarázza azt is, hogy néma rokkant, a koldus Napoleon volt a film főszereplője, hanem néhány szavas szerepében Szirtes Ádám, s még inkább Kölgyesi György, aki alig szólalt meg, de mindvégig jelen volt, mint a végső nyomorúság keserű bizonysága. Munkaerő A győri Rába felmondott kispesti gyára 360 dolgozójának: ezt az országos izgalmat okozó kérdést járta körül Fazekas Lajos riportfilmje. Mindenki elmondta a véleményét, a munkások hűséges szolgálatukra hivatkoztak, az igazgató gazdasági megfontolásokra, s természetesen mindenkinek igaza volt. Ugyanakkora tényen ez mit sem változtat, mert a döntést a vállalati tanács hozta, ennek értelmében meg is kezdték végrehajtását. A munkások azért nem kerülnek az utcára, elhelyezkedni egyébként sem nehéz, mert jó szakmunkásra sok helyen szükség van, a munkások azonban, akik közül nem egy több mint 30 éve dolgozott a gyárban, megcsalva érzik magukat, s a kerületi pártbizottság titkára is tapintatlanságot emlegetett, rideg bánásmódot. Gazdasági életünk felett sokáig mintha romantikus felhő lebegett volna, az volt a követendő példa, aki nem változtatott munkahelyet, törzsgárdatag lett, hűségjutalmat kapott, míg a vándormadarakat megvetés, sőt különböző hátrány is sújtotta. Most azután kiderült, hogy a gazdasági életből ki kell iktatni az érzelgősséget, a világpiacot nem Mária-lányok igazgatják, s az marad felül, aki jobban tud alkalmazkodni a változó körülményekhez. Gyakorlatiasabbak lettünk, előrelátóbbak, s ma már abból sem csinálunk titkot, hogy a hűség, ahogy hajdan értelmeztük, nemegyszer a tehetetlenséget takarta, az elnézést: húzza csak ki nyugdíjig, ő is a mi kutyánk kölyke... A hűség nemes tulajdonság, de nem kell éppen egyetlen munkahelyhez kapcsolódnia, fontosabbnak gondolom a szakma iránt érzett hűséget, azt, amikor valaki nem lesz hűtlen hivatásához, választott szakmájához. Ettől még őszintén fájlalhatja valaki, hogy annyi év után új munkahelyen kell dolgoznia, de ezzel becsületén nem esik csorba, csak állja meg a helyét tisztességgel. Az a munkavállaló viszont, akinek az Ablak című műsor kelt védelmére, legalábbis vegyes érzelmeket ébresztett. Új munkahelyén nem volt hajlandó bemutatni szakmunkás-bizonyítványát, s még neki állt feljebb, mondván, őezta főnökkel már elintézte, a kötelességét végző tisztviselőnő miatta akár „kacsákat is rajzolhat munkakönyvébe.” 4 Az ilyen okvetetlenkedőnek valószínűleg legjobb ajtót mutatni, mert ugyan mi is várható tőle? Az Ablak munkatársa azonban a szegény csoportvezetőt vonta kérdőre, aki nem győzött mentegetőzni, végül kínjában arra hivatott, hogy „frontérzékeny", pedig hát mindenki kötelességszerűen járt el, kivéve a munkavállalót, aki ezek után sem volt hajlandó bemutatni szakmunkás-bizonyítványát. Igaz, nem is volt neki, ha ugyan jól értettük, mert az ember ilyenkor nem hisz a fülének. A kötelességtudó tisztviselőnő pedig ezek után, ha nincs jobb dolga, a hetyke munkavállaló tanácsának megfelelően, akár kacsákat is rajzolhat a munkakönyvé- be. ■ rs Könyv „ÚJHOLD, ÚJ KIRÁLY!” A magyar népi orvoslás életrajza A kifejező főcímet Kálmány Lajos neves néprajzkutató század eleji gyűjtéséből kölcsönözte a fenti című, mostanában megjelent rendkívül érdekes könyv sokoldalú, tudós szerzője: dr. Oláh Andor. A Gondolat Könyvkiadó a magyar népi orvoslás első részletes életrajzát vitaébresztőként s az orvosnéprajz-kuta- tók értékmentő munkájának összefoglalásaként javallja az olvasóknak. Ennél azonban sokkal jelentősebb műről van szó, ezt laikus olvasó is megállapíthatja. Szerzőjének jellemzése szerint: „Kultúrtörténeti és orvostörténeti jellegű munka, ugyanakkor, remélhetőleg, az etnográfia irodalmát is gazdagítja, mert igyekeztem tér- és időrelációkba, a múlt, a jelen és a jövő koordinátáiba helyezni a magyar népi orvoslást, miközben nemcsak saját Békés megyei és szatmári gyűjtésemnek az anyagát használtam fel, hanem országos adatokat is, és a keleti örökség jelentőségét szintén bemutatom.” De rögtön hozzáteszi azt is: ez a kötete nem lehet a betegségek gyógyításához használható kézikönyv, annak ellenére, hogy sok népi gyógymódot ismertet. A 305 oldalas könyv első részében a magyar népi orvoslás és kutatásának története tárul föl előttünk; második részében az élet-halál (a hosszú élet és a jó egészség) titkairól, továbbá a népi gyógyszertanról: betegségekről és gyógyításukról olvashatunk; harmadik részében a gyógyító, a tudós emberről kapunk átfogó képet a vélemények és az ellenvélemények tükrében. Az utóbbiban nagy íróinkról, köztük Illyés Gyuláról is megemlékezve, akik az előítéletekkel először szálltak szembe, és ők mutatták meg először a maga valóságában a gyógyító embert és a népi orvoslást, torzítás nélkül, alapos néprajzi kutatómunka, olvasottság és ihletett meglátás alapján. Gazdag irodalomforrás és gyógynövényjegyzék egészíti ki a tartalmas könyvet; az előbbinél felfedeztük a Szekszárdon élő dr. Gémes Balázs néprajzkutató nevét is, akinek: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon című, az Orvostörténeti Közleményekben megjelent tanulmányaiból többször idéz a szerző, sőt külön elismeréssel szól a magyar etnomedicina-kuta- tók nemzedékeinek sorában folytatott értékteremtő munkájáról. Oláh Andor tudálékosságtól mentes, mindenki számára olvasmányos művében a magyar nép érzékletesen találó, sokszínű kifejezéseit is megörökítette az utókornak, s ez még külön növeli kötete értékét. B. L Bugyonnij, a híres lovasparancsnok
