Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

6 NÉPÚJSÁG 1987. január 24. MÚLTUNKBÓL I- Az ön számára mit jelent a nyitott ajtó? Gesztus a munkatársai iránt, avagy irtózik a bezártság érzésétől? Netán csak akkor húzza be maga után az ajtót, ha megbeszélést tart?- Nem tagadom, mindebben célzatos tudatosság rejlik. A munkatársaim iránti emberi tisztelet kötelez arra, hogy ha egyedül vagyok a vezérigazgató-helyet­tesi szobában, bárki bármikor beléphet hozzám akár szakmai, akár pedig egyéni problémájával. Az első napokban min­den bizonnyal furcsállták a kollégáim ezt a fajta stílust, de hat esztendő alatt már megszokhatták. Mint ahogy azt is tudják: ha nem vagyok vidéken, vagy éppen kül­földön nemzetközi tárgyaláson, reggel fél hét után már itt vagyok.- Munkatársaitól tudom, hogy az ön számára nincs munkaidő, hanem a feladat elvégzése, megoldása áll min­denekelőtt. Az a hír járja önről, hogy önmagához a legszigorúbb. Nem za­varja mindez a családi életet?- Szó sincs róla. Társasági életet ko­rábban se nagyon éltem, mig Pécsett dolgoztam. Teljesen leköt a munkám, így aztán a fővárosban sem alakult ki olyan baráti kör, amit ön feltételezne. Annál is inkább nem, mert a „pécsiességemet” mind a mai napig.megtartottam. Az állan­dó lakás pécsi bejegyzésű a személyi igazolványomban. Úgy gondolom, ez a fajta kötődés érthető többek között azért is, mert ott él az édesanyám, továbbá az életutam egyik meghatározó állomása volt a mecsekalji város. I- Igaz, de ön nem baranyai, hanem bácskai születésű.- Bácsbokodról származom. Dédapá­mig bezárólag mindig volt vasúti a csa­ládban. E tekintetben tehát érthető, hogy meg se fordult más a fejemben, minthogy a MÁV-hoz jöjjek én is. A középiskolát Szekszárdon, a Garay gimnáziumban végeztem. Fácánkertről jártam be a me­gyeszékhelyre abba a nevezetes osz­tályba, ahová a Lázár Ervin. Ma is jó szív­vel emlékszem egykori osztályfőnököm­re, Béla Pálra. Fácánkert már csak azért is él elevenen az emlékezetemben, mert éveken át ott gyerekeskedtem, ugyanis apám a helyi állomáson teljesített szolgá­latot. 1954-ben kezdtem a közlekedési műszaki egyetemet Szolnokon, és mint közlekedési mérnök szereztem diplomát. ■ - Hová szólt az első vezénylése?- Nem töltöttem be a 25. életévemet, amikor a Szegedi Igazgatóság révén Kecskemétre kaptam vezető mérnöki megbízást. A lakásgondot viszont nem sikerült megoldani, mert abban az idő­ben létesült a BHG kecskeméti üzeme. Az új otthonokba a gyár munkásai és mű­szakijai költöztek, így aztán hoppon ma­radtam. Ez volt a meghatározó abban, hogy a Dunántúlra kerültem: a Pécsi Igazgatóságnak szüksége volt egy közle­kedési mérnökre Bátaszéken. Viszont el sem foglalhattam új szolgálati helyemet amikor a vonaton kaptam az értesítést, utazzak tovább Kaposvárra, mert ott la­kás is vár. Érthető volt az örömöm min­den tekintetben. Kaposvár alkotói para­dicsomot jelentett számomra, a kezdő mérnöknek. A szakmai feladatokon túl szívesen vállaltam részt a társadalmi munkákból is. A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsége, a Közlekedéstudományi Egyesület helyi csoportja jelentette számomra a műszaki érdeklődésem továbbfejlesztését. I- Mégis, két esztendő múltán ismét költözni kellett!- Tulajdonképpen váratlanul ért, hogy a pécsi főpályaudvarra helyeztek vezető mérnöknek. Ezt követően a MÁV Pécsi Igazgatóságán szinte kivétel nélkül vé­gigjártam az osztályokat, belekóstolhat^ tam az igazgatósági munka sokrétű fel­adataiba. Ma is azt kell, hogy mondjam: jó iskola volt számomra. I- Mikor az MSZMP Pécs Városi Bi­zottságának gazdaságpolitikai osz­tályvezetőjévé nevezték ki, nem saj­nálta elhagyni a vasutat?- Nem, mert úgy éreztem, hogy bizo­nyos idő múltán ismét a MÁV-nál kama­toztathatom a megszerzett tudást! Arra viszont- Amit viszont eltervezett hosszabb távon mint a MÁV Pécsi Igazgatósá­gának vezetője, nem az ön irányításá­val valósul meg, mert alig két év múl­tán, a vezérigazgatóság Népköztársa­ság útjai székházának első emeleti „vezérhelyettesi” irodájában találta magát.- Az első időben bizony nagyon nem éreztem jól magam. Meg kellett szoknom az itteni légkört Én erre az épületre felnéztem, aztán jöttek az első meglepe­tések, ami néhány munkatársam nem megfelelő fölkészültségével kapcsola­tos. Aztán többször felmerült, hogy a kü­lönböző anyagokra jegyzett határozott véleménynyilvánításom gátolhatja a sza­badabb gondolkodást a döntések előké­szítésében. De kérdem én öntől: ha vala­kinek nincs véleménye és a másiktól vár­ja, hogy mit illik, illetve kell tennie, az csak természetes, hogy orientálom a dolgo­kat Például állandóan visszatérő gondo­latom, hogy a magyar vasútnak mielőbb meg kell újulnia, és ezt nem csupán a műszaki-technikai előrehaladásra, ha­nem a szemléletváltozásra is értem. Ugyanis a környezet, a külső hatások alól nem vonhatjuk ki magunkat. I- Olyan időszakban lett ön a MÁV vezérigazgató-helyettese, amikor a vasúti munka környezeti feltételei enyhén szólva drasztikusan romlot­tak.- Valóban így van. Ezért tartom figye­lemre méltó eredménynek, hogy ennek ellenére a MÁV funkcionális készségé­vel, az egyre szorítóbb feladatok megol­dásával nem volt különösebb probléma. Ezt . óriási fegyverténynek tartom. Belső megnyugvást kelt bennem, hogy a fuva­roztatókkal sikerült korrekt kapcsolatot kialakítanunk, az évek során engem is megismertek. Amiatt viszont elégedetlen vagyok, hogy nem tölthetek több időt a különböző vállalatoknál, igazgatósá­gainkon, a szállítási vérkeringést biztosí­tó nagy gócpontokon. Mindez abból is adódik, hogy jelentős feladatokat rónak rám a MÁV nemzetközi kapcsolatai, az ezzel összefüggő üzleti tárgyalások. Évente átlagosan két hónap az az idő amit külföldön töltök, és ezt sokallom. Ezért is igyekszem úgy előkészíteni a külföldi tárgyalásokat, hogy a kinntartóz- kodás ideje minél inkább csökkenjen.- Gondolom, ez azzal is összefügg, hogy a MÁV meghirdette, az úgyneve­zett „kitörési” stratégiát, ami a klasszi­kus vasúti tevékenység becsületének visszaállítását, a MÁV eredményessé­gének javítását célozza!- A Magyar Államvasutak 1985-ben több mint 200 millió forint veszteséggel zárta az évet. Úgy gondolom nem szük­séges részletezni, hogy milyen intézke­déseket tettünk annak érdekében, hogy 1986-ban lábaljunk ki a nehézségekből. A mérleg ugyan még nem készült el telje­sen, ám azt mondhatom: várhatóan nagymérvű gazdasági gondok nem fog­ják sújtani a MÁV-ot. Az elmúlt esztendő­ben mintegy 230 millió utast szállítottunk. Igaz ugyan, hogy ez 0,8 százalékkal el­marad a terveinktől, de azt mindenféle te­kintetben figyelemre méltónak tartom, hogy tovább mérséklődött a vasúton uta­zók számának csökkenése. Ami az áru­szállítási feladatok ellátását illeti, a követ­kezőket mondhatom. Megközelítőleg 118 millió tonna árut fuvaroztunk. Javulta kocsiforduló idő, a vagonok terhelése, a mozdonyok futásteljesítménye. Egyszó­val a gazdasági mutatók többségében ja­vulás következett be.- A MÁV vonalain ütemesen halad a villamosítási program. Ugyanakkor a fejlesztési források hiánya nem teszi lehetővé, hogy mielőbb megfiatalod­jon a személy- és tehervagonpark, s a mozdonyok jelentős része is túljutott a „férfikor” delén.- A villamosított pálya aránya már eléri a hálózat közel negyedét, és ma a forgal­munk 59 százaléka bonyolódik ezeken a vonalakon. A programot természetesen tovább folytatjuk, évente átlagosan 100 kilométernyi pálya villamosítását végez­zük el, ami a mi viszonyaink közepette jó teljesítménynek mondható. Ami viszont az eszközállományt illeti, kétségkívül mind nagyobb figyelmet kell fordítanunk a vagonpark és a mozdonyok üzem­készségére, azok javítására, a karban­tartásra, mert beszerzési lehetőségeink korlátozottak. Az elmúlt évben 150 kilo­méter hosszúságú pályát építettünk át, 66 kilométernyi szakaszon készült auto­matikus térközbiztosítás, tíz állomáson korszerűsítettük a biztosító berendezé­seket, s mintegy ötven önműködő so­rompót helyeztünk üzembe. A nagy fel­adatok közé tartozik, a rendező-pá­lyaudvarok bővítése és korszerűsítése; elegendő ha csak a ferencvárosit emlí­tem azok közül. Terveink között szerepel az úgynevezett elővárosi közlekedést bonyolító, új járműcsalád kifejlesztésé­ből való részvállalás. Ugyanakkor azt is el kell, hogy mondjam, miszerint a gyér for­galmú vonalakon várhatóan kevesebb szerelvényt közlekedtetünk majd, illetve ha szükséges, akkor átmenetileg szüne­teltetjük a vasúti közlekedést. Ezekről a vonalakról az ott dolgozókat azokra a szolgálati helyekre irányítjuk át, ahol je­lentős munkaerőgondokkal küszkö­dünk. I- Végezetül engedjen meg még egy föltevést. A Szekszárd és Cece közötti vasúti pálya meglehetősen elavult. Mikorra várható annak felújítá­sa?- Közeli terveinkben ez nem szerepel, ám ez nem jelenti azt, hogy az említett szakasz korszerűsítéséről lemondtunk volna. De ,mindez anyagi lehetőségeink függvénye. ■ - Köszönöm a beszélgetést. SALAMON GYULA Itt a farsang. Egyre-másra jelennek meg a farsangi rendezvények plakátjai, csábítanak egy-egy vidám estre, táncos szórakozásra. Valószínűleg, a napi nehe­zedő gondok ellenére is népesek lesz­nek ezek a rendezvények. Sokkal nehe­zebbek voltak életkörülményeink 1942-1943-ban - hiszen dúlt a II. világ­háború - s akkor is megteltek a táncpar­kettek. Mi módon szórakozott akkor a megye lakossága. A vigadalmiadó segít­ségével megválaszolhatjuk a kérdést. A gyönki képviselőtestület 1943. au­gusztus 8-án szabályrendeletet fogadott el a vigadalmiadóról. Véghatározatában kimondotta, hogy az „előadó jelentését tudomásul veszi és egyhangú határozat­tal kimondja, hogy a felolvasott vigalmi szabályrendeletet teljes egészségebn megállapítja, elfogadja, kellő kihirdetés és fellebezési határidő lejárta után fel­sőbb jóváhagyásra felterjeszteni rende­li”. A gyönki képviselőtestület nem saját jószántából hozta a fenti szabályrendele­tet. A 3620 sz. miniszterelnöki rendelet szerint minden nagyobb községben meg kellett alkotni a vigadalmiadó szabály­rendeletet. Elfogadás után fel kellett ter­jeszteni jóváhagyásra az alispánhoz. A szabályrendeletek ellen - ismereteink szerint - sehol sem fellebbeztek a me­gyében. A szabályrendeletek jogerőre emelke­dése után már a belügyminiszter rendel­kezett 1944 februárjában. Összeíratta, milyen állandó jellegű és milyen alkalmi rendezvények voltak a községekben, amelyek után vigadalmiadó szedhető volt Arra is választ kért, hogy ezzel az adóval miként gyarapodik a bevétel. Az így elkészített jelentések érdekes képet adnak egy-egy község évi rendez­vényeiről, s bepillantást engednek az egykori közművelődés néhány területére is. 1944. május 7-i keltezésű gyönki fő­szolgabírói jelentés szerint a községben mindössze egy olyan szerv volt, amely vigadalmiadó fizetésére kötelezett, ez a mozi, amelynek 124 férőhelye volt. Nagy volt a forgalma. Évente 180-200 előadást tartottak - a jegyek 90 százaléka elkelt. A községben 1942-ben 3 színielőadást, 4 hangversenyt, 3 sportversenyt és 7 tánc- mulatságot rendeztek. Egy-egy színi­előadásra 130-160 jegyet adtak el 1942- ben. Egy évvel később ez a szám elérte már a 300-at. A hangverseny díjtalan volt. Nem volt sikerük a cirkuszoknak, elő­adásonként átlag 60-80 jegy kelt el. An­nál több volt a táncesték iránt az érdeklő­dés, egy-egy rendezvényre 300-350 je­gyet adtak el. A község évi vigadalmiadó bevétele 1000-1200 pengő volt. Dombóváron, érthető módon, kissé más volt a helyzet. Ott összesen hat olyan szerv volt, amelyiket vigadalmiadó fizeté­sére köteleztek. Az alábbi adatokban nem szerepelnek az újdombóvári tételek. Tehát a dombóváriak az 1944. március 18-i jelentés szerint 1 mozival és 5 zenés vendéglővel rendelkeztek. Ezek állandó adófizetők voltak. A mozi évente 340 előadást tartott, s fizetett 14 633 pengő vigadalmiadót. Színielőadás évente 25 volt a községben, átlag 200 jegyet adtak el. Dicsérendő érdeklődés. Feltűnően sok volt a cirkusz! Évente mintegy 60 előadást tartottak, átlag 150 érdeklődő előtt. Népszerűek voltak a hangverse­nyek. A község vigadalmiadó bevétele 19 000 pengő volt. Bátaszékiek a gyönkiekhez hasonlóan mindössze a mozit sorolhatták az állandó vigadalmiadót fizetők közé. A mozi 416 férőhelyes volt. Évente 120 előadást tar­tottak viszonylag csekély érdeklődés mellett - a férőhelynek alig 30 százalékát töltötték meg az érdeklődök. A jelentés meglehetősen kevesli az egyéb rendez­vények számát. 1942-ben 3 színielődás volt 200-250 néző előtt. A tánc itt is a leg­kedveltebb volt. Évente 15 alkalommal volt ilyen vigadalom, s azon esetenként 250-300 személy vett részt. Ennél csu­pán az egyetlen sportverseny vonzott na­gyobb nézősereget, mintegy 400-500 volt kiváncsi a leventék vetélkedőjére. A község bevétele vigadalmiadóból 4700 pengő volt. Miért szidják az OTI-t? Dühbe gurulhatott Alapy Victor dr., amikor ki tudja hányadszor szidták már előtte az OTI-t. Úgy vélte, neki kötelessé­ge megvédeni a szidalmazástól, mert „nincs intézmény, amely annyi szociális támogatást nyújtana, annyi sok ember fájdalmát csillapíthatná, annyi könnyet törölne le, mint az OTI". De-azért is szük­ségesnek vélte védelmébe venni az in­tézményt, mert ó az OTI (Országos Társa­dalombiztosító Intézet) elnökségének tagja volt. Tehát hivatalból is védelmezte. S mert dühe nem csillapodott, tollat raga­dott, s megírta a Munkaügyi Szemle 1943. évi 4. számában cikkét: „Miért szidják az OTI-t?” A cikkről több tízezer különnyomatat és készítettek, s elküldték az alispánhoz, hogy a törvényhatósági bizottság tagjainak osszák szét. Bőségé­vel küldte a községekhez is, hogy ott a képviselőtestületi tagoknak juttassák el. A vármegyei aljegyző 1943. december 18-án intézkedett a különnyomatok szét­küldéséről. Hanem nagy volt a meglepetés az alis- páni hivatalban, amikor a belügyminisz­ter 1944. január 21 -i kelettel úgy rendel­kezett, ha még nem osztották ki ezeket a röplapokat, vonják vissza, ne adjanak belőle senkinek. Mi az, amit a belügyminiszter helyes­nek tartott és mit kifogásolt. Néhány számadatot közölt a szerző, ebből kiderül, hogy mintegy 350 mun­kaadó, 1400 000 munkavállaló és 1300000 családtag tartozott ehhez a szervezethez, majd megállapította: sok munkaadó elmulasztja alkalmazottait be­jelenteni. 1937-1941. között a központi ellenőrzés kiderítette, hogy 19153 mun­kaadó közül 9427 nem jelentett szabály­szerűen, a vidéki ellenőrzések során pe­dig az derült ki, hogy 140 050 munkaadó közül 23283 nem jelentette be szabá­lyosan alkalmazottait. Ezért a felderíté­sért a munkaadók haragudtak az OTI-ra. De miért korholta a biztosítottak egy része a biztosító intézetet? Idézzük: „Ha a betegellenőr kimegy és megállapítja, hogy a „keresőképtelen beteg” nincs ott­hon, leleplezi, hogy mellékfoglalkozást vállalt, vagy batyuzik, mozijegyszedő, vagy a kertjében dolgozik, éjjeles pincér, vagy a kocsmában ül - a mulasztó szidja a kötelességét teljesítő OTI-t. A szerző úgy véli, akkor is az OTI-t szidják, amikor az orvost kellene. „Ha a 3500 pénztári orvos közül egy, vagy tíz, vagy akár száz tényleg nem megy el, vagy sürgős hívás dacára késedelmesen megy el a beteghez, ha otthon felejti a bé­lyegzőjét, ha a magányos lázas beteget citálja a vényért a rendelőjébe, ha nem tartja be a rendelő idejét, ha éjjel nem megy el hívásra, ha nem ismeri fel a be­tegséget, ha tévesen vagy felületesen gyógykezel, ha udvariatlan vagy gorom­ba” - ekkor is az OTI-t teszik meg bűn­baknak. S mit irt olyat Alapy Victor dr. ami nem tetszett a belügyminiszternek? Az emberek úton-útfélen arról panasz­kodnak, hogy kevés a táppénz, a járadék, a nyugdíj. A szerző elhárítja a szidalma­kat: „Nem az OTI szabta meg, hogy mennyi járadékot, mennyi nyűgéért kell adni, hanem a törvényhozás. Az OTI azt fizeti, amit a törvényhozás előirt. Miért szidják mégis az OTI-t? Azért, mert a tör­vényhozást veszélyesebb volna szidni.” Nem tetszett a belügyminiszternek a következő sem: ....az OTI-t nem az ön­k ormányzat elhatározásai irányítják. Az önkormányzatnak majdnem mondén - jogorvoslattal meg nem támadható - ha­tározata jóváhagyást igényel, és az ön- kormányzati elhatározás helyébe gyak­ran kerül más! Sokan szólnak hozzá az OTI ügyeihez, amíg az elhatározás meg­születik." Egy másik helyen pedig ez olvasható: „Az alkalmazottak véglegesítettek. Csak fegyelmi úton bocsáthatók el. Baj volt a bürokráciával is, sok volt az aktatologa­tás, s noha az elnökség megfogalmazta elképzeléseit, „az önkormányzatnak azonban nincs rendelkezési joga. A tör­vény csak az ügyvitel ellenőrzését és a felügyeletet utalta az önkormányzat ha­táskörébe.” Nincs megtorlási lehetőség a mulasz­tást elkövető orvossal szemben sem, eh­hez nincs joga az önkormányzatnak. S nem az érdekelt szerv az amelyik az or­vost alkalmazza. A vagyonbefektetési el­képzelések sem valósulhattak meg, pa­naszolja a szerző. A tervek elkészültek, de „nem kapta meg hozzá az önkor­mányzat sem a szabad kezet, sem a fel­ügyelet jóváhagyását. Emelett - sajnos - egyes, az Intézeten kívülálló tényezők­nek az intézet vagyonának az Intézettől távolálló célokra való felhasználására, elhelyezésére irányuló kívánsága gyak­ran erősebb támogatásra talál. Az OTI önkormányzata alulmarad!” . Magyarán mondva, az OTI vagyonát nem fordíthatták a gyógyító bázis széle­sítésére. Alapy mondanivalójának lénye­ge itt található: „nem működhet az OTI önállóan, a rendeletek szűkreszabják mozgási lehetőségét. Az önkormányzat legfeljebb nevében létezik, alig van dön­tési joga még a legbelsőbb dolgaiban is. Természetesen nem az OTI az egyet­len olyan szerv, amelyik bár létezhetett, de alig működhetett. 1943-ban ez volt az általános. Napjainkban már alig akad ember, akinek dolga lenne azokkal az ügyekkel, amit az OTI intézett, jobbára az SZTK alkalmazottai és a levéltárosok. Leginkább a nyugdíjasok, vagy a nyug­díjba készülők emlegetik, s inkább az egykori tőkést szidják, aki annak idején nem jelenetette be alkalmazásukat. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom