Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
1987. január 24. ^ÜÉPÜJSÁG 11 Tipográfia, illusztráció, és a kötés - a művészi könyv formai meghatározói, díszei, ékei. E témákat járta körül az Országos Széchenyi Könyvtár két korábbi s a mostani, február 14-ig látható kiállítása. A Széchenyi Könyvtár anyagából és több múzeumi és könyvtári közgyűjteményből, egyházi könyvtárból válogatták össze a Művészi könyvkötések régen és ma című kiállítás egy részét. A másik rész, s ezt a bemutató alcíme is közli, Szirmai János (Hollandia) könyvkötő- művész modern alkotásaiból áll. S ez örvendetes tény, mert Szirmai (aki magyar származású és húszévesen, orvostanhallgatóként került 1947-ben Hollandiába) nagyszerű művész. Munkáival először kerülnek hazai közönség elé mai, modern kötések. Azok a tárlatok ugyanis, amelyeket az utóbbi száz évben láthattunk, mind díszített történeti kötéseket sorakoztattak fel. S legutóbb az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban 1882-ben megrendezett könyvkiállításon szerepeltek „jelenkori kötések”. A történeti részben 135 válogatottan szép kötet vall az elmúlt korok díszkötéseinek stílusfejlödéséröl. A középkori kódexek elefántcsont-faragású, drágakövekkel ékes, ezüst ötvösművészeti táblái védték és díszítették az értékes szellemi kincseket, a könyveket. A román stílű, majd később a bőrmetszéssel és domborítással készült gótikus kötések még egységes motívumkinccsel rendelkeznek. A nemzeti sajátosságok csak a reneszánsz kötésekben jelentkeznek. Ilyen az a Szépművészeti Múzeumban őrzött sienai számadáskönyv (Biccherna), amelynek tábláján a város kincstárnokának korabeli portréja látható. Historizáló kötés (XIX. sz. vége). A magyarországi reneszánsz kötések legszebb példányai Vitéz János könyvtárából, Mátyás király Budán készült Corvinái közül valók. S szinte az európai reneszánsz könyvkötészet minden jellegzetes stílusjegyével találkozhat a vitrinekRégi és új Művészi könyvkötések ben a látogató. A 17. század legyeződíszes kötése Hollandiából és Németországból származnak, s nagyon népszerű ez a díszítés ekkor Erdélyben is. Kolozsváron valószínűleg fejedelmi műhely működött. Gyönyörű az a két kötés, amely Teleki Mihály erdélyi kancellárnak és feleségének, Vér Juliannának készült - le- gyezömotívumokból, a népművészetből vett madárka és virág motívumokkal. Aranyozott barokk kötések folytatják a sort, amelyben különösen gazdag a magyar anyag nagyszombati, pozsonyi, erdélyi műhelyek munkáiból. Rokokó és klasszicista könyvbaritók jelzik a következő stílusfordulatot. S igazi különlegesség a 18. századtól a 19. század közepéig Debrecenben virágzó festett pergamenkötés. Korabeli mesterremekek, amelyeket vizsgamunkának készítettek a debreceni könyvkötők. Bekötésre a Református Kollégium könyvtárából kértek kölcsön könyveket, s a könyvtáros latinul bele is jegyezte, kinek a mesterremeke védi a könyvet. így maradt fenn Túri András, Könyves Tóth Mihály, Bátori István, Barta István debreceni könyvkötők neve. A gyöngyhímzéses kötések is Debrecen városához fűződnek. Az 1800-as évek közepén itt jöttek divatba a gyöngygyei hímzett énekes-imakönyvek, melyeket asszony- vagy lánytulajdonosuk saját kezűleg készített. A kompakton munka e kötéseken csak másodlagos. Miként a művészetek egyéb ágaiban, a könyvkötészetben is megjelenik az eklektika. A historizáló kötéseket a régi mesterek, régi stílusok másolása jellemezte. Néhány érdekes szecessziós kötet zárja az Elmúlt korok szép kötései című tárlatot. Aztán a folytonosság és a megújulás jegyében találkozhatunk Szirmai János ötven kötésével, tizenötév munkájával. A folyamatosságot a kézimunka és a technika őrzi. A megújulást a mester új formanyelve, a könyv tartalmához igazodó, de szuverén művészete jelenti. Szirmai János megfogalmazásában „a mai könyvkötőművész többre tart igényt, mint hogy pusztán dekoráljon, hogy a kötéstáblán egyszerűen csak utaljon a könyv tartalmára; az a célja, hogy egy könyv, egy irodalmi téma kapcsán saját művészi énjéről valljon, a könyv tartalmát és szellemét újra fogalmazza, visszautasítva azt az alárendeltséget, hogy a könyvet „csak” beköti és a nyomtatványt „védi”. Aranyozott velencei bőrkötés (XVI. sz. második fele). Csömöszlei, az észkombájn Osztályvezetőnk közölte: az idén a rosszabb gazdasági körülmények miatt csak a második félévben adnak fizetésemelést. Az első félév eredményei biztatóak, így az emelést márciusig visszamenőleg kifizetik. Már megvannak a keretszámok is, minden munkatársra 350 forint jut. Az igazgatóságnak az a határozott kérése, sőt utasítása, hogy azok kapjanak többet, akik jobban dolgoznak, a sereghajtók, a gyengék kisebb arányban részesüljenek az elosztásból. Külön felhívták a szakszervezeti bizalmi figyelmét, hogy vége az egyenlősdi- nek, a mérsékelt teljesítményt nyújtók kritikátlan felkarolásának. Nem akarom osztályunk minden tagját felsorolni, csupán a két szélsőséges esetet említem. Az egyik: Csömöszlei Imre ügyintéző. Jól képzett, kiváló munkatárs, pontos, fegyelmezett. A főnök minden fontosabb tárgyalásra magával viszi, mert Imre mindent tud, a kisujjában van a szakma, esetenként élő lexikonként, jogszabály-gyűjteményként is használható. Irigyei még a háta mögött is mozgó észkombájnként tartják nyilván. így aztán mindenki esküdni mert rá, hogy kombájno- sunk, Imre legalább 600 forint fizetésemelést kap. Osztályunk legfájóbb pontja: Rekettyés Amália ügyintéző. Még mindig leánykori nevét használja, bár most menekült el tőle sorrendben a harmadik hites ura, más megközelítésben a hetedik élettársa. Ez a kissé zaklatott életű hölgy ügyintézőként a legsatnyább bányászbéka szintjét sem üti meg, olyan buta, mint egy számítógép áramszünet idején. Rendszeresen késik, órákig telefonál, a büfében traccsol, a tükörben nézegeti magát, nagy hangú, szemtelen, kötekedő, intri- kus, mindenki menekül előle. Behozhatatlan előnye viszont, hogy vállalatunk férfikarának tagjai közül többen - elsősorban osztályvezetői és annál magasabb sarzsik tulajdonosai - az ügyeletes hódolói közé tartoznak, és szükség esetén szívesen segítik, támogatják őnagyságát. Szakszervezeti bizalmink Amáliának mindössze 150 forint fizetésemelést javasolt, nem csoda, hogy ötlete mély felháborodást váltott ki a magasabb sarzsik tulajdonosai körében. Ennek következtében szakmai vezetőnk és a bizalmi közti egyeztető tárgyalások félbeszakadtak, de hála a munkahelyi demokráciának, újra kezdődtek. Az ügyben szakértők, tanácsadók véleményét is kikérték, konzultációkat tartottak szakszervezeti és vállalati jogászok részvételével, jogszabályokat szedtek elő, íratlan vállalati szokásokra hivatkoztak, taktikáztak, kértek, könyörögtek, emelt hangon utasítottak, visz- szabeszéltek, elmarasztaltak, tippeket adtak. Hosszas huzavona után salamoni döntés született. Az igazgatói tartalékalapból Amália szépen megideológizált indokok alapján kapott még 450 forintot, s így utólérte osztályunk legjobb munkatársát, Csömöszleit. Kollégánkat is váratlanul érte ez a méltánytalan döntés. Másnap félórával később jött be, aztán a szakszervezeti irodából elemeit egy nyugágyat, és felment az épület tetejére napozni. Szemtanúk mesélik, hogy délután egy fontos értekezleten a piackutatás adatai helyett totótippeket sorolt, s a partnercég képviselőit arra biztatta, hogy az olasz mérkőzéseket rakják meg kettesekkel, mert csak így lehet nagy pénzt nyerni. Beszélik, hogy Csömöszlei kikezdett az igazgató feleségével, már vacsorázni is elvitte, de ez nem biztos. Ellenben a főkönyvelő húgával többször látták éjjeli mulatókban dorbé- zolni. Reggelenként újabban elkésik, munkaidőben sokat lóg, az asztalán elintézetlen akták tömege hever, nagy hangon intrikál, vitatkozik, néha ordít is, és legalább egy félórával előbb hazamegy. A főnökség is értetlenül áll az eset előtt. Már a vállalat pszichológusával is megvizsgáltatták Csömöszleit. A pasas pedig, miközben a tesztjeit mérték, először adta a hülyét, majd félreérthetetlen ajánlatot tett a doktornőnek, aki ijedtében abbahagyta a vizsgálatot és kilépett. Mi viszont kíváncsian várjuk, hogy az idén végzett munka alapján jövőre ki kap több fizetésemelést: Rekettyés Amália, avagy Csömöszlei Imre, a fellázadt észkombájn? KISS GYÖRGY MIHÁLY Na Az ember győz! Az ember leszállt a fáról, kőbaltát ragadott, nekiesett a mamutnak, a gaz rabszolgatartónak, nemesúrnak, kapitalistának, természetnek, Téli Palotának (már puskával és Aurorával). Útja diadalmenet volt, diadalugrás inkább, mindig annyit előre, amennyit a dobókocka mutatott, ha hatos jött ki, akkor hatot, és újra dobhatott, és szökkenhetett egészen az emberi fejlődés csúcsáig, az álmok álmáig, a nagykohóig, a melyből vörösen csapott ki a győzelem lángja. Útközben persze voltak akadályok, olykor vissza is kellett lépni - például akkor, amikor az ember egy négert megütött, hármat is -, de az ember dobhatott újra, s győzött, ha előbb nem, akkor utóbb. Dr. Püspöky András vett egy sárga babát, vagyis embert, hozzá egy kopottfejű lilát, egy ősrégi készletből való elefánt- csont dobókockával és játszott. Egyedül, ahogy a családjából kiűzött ember manapság játszhat a padlásszobájában, hogy valamiképpen elüsse az időt a következő műszak megkezdéséig. Vagy valameddig.- Eldugult a kád! - Hompáth Zsuzsika kopogás nélkül kinyitotta az ajtót, bejött, lépett kettőt előre a lila figurával, s ment vihogva zuhanyozni. Odalent a földszinten nagyanyja, Borbála trappolt reggeltől estig bokafogó, fűzős cipőjében. „Ha az én koromban megáll az ember, úgy marad és vége.” András sose merte kimondani, pedig százszor ott volt a nyelvén: „Na és?” inkább elfogadta és letuszkolta a meleg pogácsát vagy a fényesre törölt almát, amit anyja rátukmált. Nem haragudott rá, nem is utálta soha, igazából a halálát sem kívánta, dehát na és? Őszintén és rosszindulat nélkül. Önmagára vonatkoztatva sem vélekedett másként. Csöppet sem nyegleségből, mert ennél fontosabb kérdést, hogy na és?, nem ismert. Az innensőre vonatkozó kérdéseket az ember vagy tudja vagy nem, ha nem, akkor pedig nézzen utánuk. A válasz aztán ez vagy az, mind érdektelen, mert józan ésszel kitalálható -, mintha a komputereket utánozná valaki, ha ebben a körben járatja az eszét. A kérdés a na és?-en túl kezdődik. Talán rögtön is^/ége - az volna igazán megnyugtató! A kopottfejű, lila emberke vereséget szenvedett a Párizsi Kommünben, egy dobásból kimaradt. A halottakban semmit sem lehet találni. Legföljebb tumort, agyalapi törést, epekövet, embóliát, ilyesmiket. Aki a halált keresi bennük, mintha a tegnap erre szált fecskék nyomait kutatná a levegő gyűrűA Központi Sajtószolgálat 1986. évi novella- és tárcapályázatának különdíjas alkotása. dései közt. Egy tetemnél üresebb tér az egész világmindenségben nincsen. Isten - nos, ha van - ő is kiköltözött belőle. Húst hagyott, agyat gondolat nélkül, szívet vágyak nélkül, gerincet izgalom nélkül, lágyuló szöveteket, fekete vért, csontokat,. hamis anatómiát, ámely ugyan szórul-szóra igaz, de sehogy másként, mert ami maradt, abban semmi sem köt, nem tart, nem fűz semmit, minden céltalan, akár egy vers szavai a szótárban. Akit a na és érdekel, az ne menjen kórboncnak. András ezt későn vette tudomásul, de azt is, hogy akit már más nem érdekel, az ötvennégy esztendős korában nem fog új elfoglaltságot keresni. A kopottfejű lila elég peches alak volt, mert a sárga már rég a kohó vörös lángjainál sütkérezett fene boldogságában, ő elveszítette az 1905-ös forradalmat is. Hompóth Miklóst irigyelte. A sógornak volt bátorsága már negyvenhat éves korában átsurranni a na és-en túlra. Igazán elegánsan, csöndesen, úriember módján.- Nem hagytam itt az órámat? - Zsuzsika koraérett rózsaszín testén nem volt egyéb, csak a víz. Törölközőjét torreádo- rosan maga előtt lebegtetve becsörtetett a szobába. A győztes sárga, meg az elvesztett 1905-ös orosz forradalom viharaiba újra belekeveredett kopottfejű lila figurát a földre legyintette.- Miért éppen itt hagytad volna? - András ásított. Mások mezítelensége őt mindig a bádogasztalon elébe kerülőkre emlékeztette. Különösen, hogy unokahúga törölközőkendöjét örvénylő vörös ívben megforgatta, majd a hátára terítette, hogy személyét előbbre hozza. Amíg meghajolt az asztalok alá a bábukért, Zsuzsika rövid, de határozott sikítást hallatott. - Megőrültél?- Csak ásítottam. Nekem nem szabad? Én nem unatkoz- hatom?- Áthajolt a játékasztal fölött, bele András arcába. Erős, hűvös mellét bácsikája babákat szorongató öklére bocsátotta.- Ne hülyéskedj, kérlek, ne hülyéskedj! - Püspöky András komolyan megijedt. Nyilvánvaló volt, hogy Zsuzsikánál nincs filozofálás, nincsen na és?- Elbíztad magad, Bandi bácsi. - Meglátta a Marlborós dobozt. Elengedte végre mellével bácsikája remegő kezét, rágyújtott. - Ti, Andrások általában túlságosan elbizakodottak vagytok. - Törülközőjét hagyta földre esni, kiment. Püspöky András a sárgát és a kopottfejű lilát a negyedkori dzsungelt ábrázoló kezdőkockára tette, aztán két tenyere között rázni kezdte az ósdi elefántcsont dobókockát. Rázta, rázta, de eldobni elfelejtette. Bertók László: Prédikáció Minthogy az őnsajnálat és az öndicséret ugyanannak az éremnek a két oldala, és mindegy, hogy csak ünnepnapokon, vagy csupán otthon az egyik faltól a másikig viseled, érdemtelenné válsz az őszinte érzelemre, és ne csokálkozz, ha elfordulnak, vagy összekacsintva a saját sebeikre mutatnak, a saját vállukat veregetik akkor is, amikor tényleg bajban vagy, s igazán megdicsérhetnének, mert tudod már, hogy az éremnek harmadik oldala nincsen, csak a rémület, amit nem lehet többé eltakarni.
