Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-06 / 4. szám
r JANUÁR A Nap kél 7.32 6 nyugszik 16.08 órakor KEDD A Hold kél 11.05 Névnap: Boldizsár nyugszik - órakor Kilencven éve született Balmazújvároson Veres Péter (1897-1970) kétszeres Kossuth-díjas író, ismert politikus és publicista. Borult idő, havazás Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte túlnyomóan borult idő várható, sokfelé ismétlődő havazással. Később a felhőátvonulásokból futó hózáporokra lehet számítani. A délnyugati, majd északnyugati szél gyakran megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és plusz 3 fok között alakul. V /- A PAKSI VÁROSI TANÁCS holnap délután 14 órai kezdettel - tanácstermében - megtartja idei első negyedévi ülését. A napirendi pontok a következők lesznek: az 1987. évi pénzügyi, illetve társadalmi munkaterv meghatározása, valamint a város és városkörnyék egészségügyi, szociális ellátásának helyzete, további feladatai. A tanácsülés nyilvános.- TÍZ IDŐS EMBER KÖLTÖZÖTT BE tegnap abba az úgynevezett szállást biztosító idősek klubjába, amit Tamásiban adtak át karácsony előtt néhány nappal. A társadalmi összefogással átalakított új intézményben - mely régen orvosi ügyeletként szolgált - két háromágyas és két kétágyas szobát alakítottak ki.- A SZILVESZTERI TV-LOTTÓ NYEREMÉNYEI. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a szilveszteri tv-lottó nyereményei a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 39 darab, nyereményük egyenként 268 458 forint; 3 találatos szelvény 4220 darab, nyereményük egyenként 1241 forint; 2 találatos szelvény 122 368 darab, nyereményük egyenként 43 forint. A közölt adatok nem véglegesek.- ÚJFAJTA NAPIJEGYEK A BKV-NÁL. Az utasok gyorsabb kiszolgálása érdekében januártól újfajta autóbusz- és villamos-napijegyeket árusít a Budapesti Közlekedési Vállalat. A jegyek kezelése egyszerűbbé válik, ugyanis a hónapokat és a napokat lottószelvényhez hasonlóan nyomtatják rájuk, s a dátumot csak be kell jelölni rajtuk. A jegyek ára, érvényessége és a visszaváltás módja nem változik. A régebbi, szelvényes napijegyek további intézkedésig érvényesek.- SZOVJET TELEVÍZIÓ - ÚJ MŰSORIDŐ. Ezentúl egy órával előbb kezdi meg adását a szovjet televízió első programja. A képernyőn pontban hét órakor először reggeli tornára szólítják a nézőket, utána rajzfilm, rövidfilm következik, majd a reggeli idején könnyűzenei program szórakoztatja a közönséget. Harminc perccel előbb kezdődik a televízió híradójának, a Vremjának a reggeli kiadása; nem kilenckor, hanem már fél kilenckor felhangzik a szignál. A szovjet televízió éjféltájban fejezi be esti adását. A televízió a nézők kérése alapján, a dolgozók többségének munkabeosztását figyelembe véve döntött a műsoridő ilyen jellegű módosításáról. Tegnap délelőtt megnyitották Bonyhádon, az OTP Tolna Megyei Igazgatóságának új totó-lottókirendeltségét. Tolna megyében az elmúlt évben több, mint húszmillió szelvényt értékesítettek, a megnövekedett forgalom és az ügyfelek kulturáltabb kiszolgálása érdekében került sor az új, esztétikus külsejű „totózó” kialakítására Bonyhádon, a Széchenyi téren. Emléktábla Gemencen Party István okleveles erdőmérnöknek, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság ma már legendás hírű vadászati igazgatóhelyettesének emlékére márványtáblát lepleztek le tegnap a gemenci erdő keselyűsi, régi vadászházának előterében, a hajdani vadgazda halálának tizedik évfordulója alkalmából. Az emléktáblát a MÉM Vadgazdálkodási Főosztályának kezdeményezésére a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság állította, a kiemelkedő elődök tevékenységének megbecsüléseként. A 69. évében elhunyt Party Istvánnak tekintélyes szerepe volt a magyar vadgazdálkodás fejlesztésében, új iskolát teremtett a természeti környezet védelmében és a szakember-nevelésben is. Szülőföldjén évtizedeken át irányította a gemenci vadászati rezervátum gazdálkodását, s a nagy árvizek idején megtörtént, hogy élete kockáztatásával mentette a vadat, főként a szarvasokat, őzeket. Emléke előtt volt munkatársai, barátai tisztelegtek. (B. L.-G. K.) I 1 I : J A keselyűsi „Bagolyvár” régi vadászház Tanácskozás a zenei nevelésről A zenei nevelés aktuális kérdéseiről tanácskoztak tegnap délután Szekszárdon, a megyei tanács vb-termében a megyei művelődési osztály mellett működő művészeti bizottság tagjai. Thész László, a Szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója a megye zeneiskoláiban folyó zenei nevelésről, Czakó Sándorné tanár a Szekszárdi 1. Számú Általános Iskola ének-zene tagozatán folyó munkáról tartott beszámolót; Méry Éva, a Művészetek Háza igazgatója pedig - speciális intézményről lévén szó - a minden korosztályra kiterjedő zenei nevelésről számolt be. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az első heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 1 darab, amely egyben 13 plusz 1 találatos is. A nyeremény és a jutalom együttesen 6 962 488 forint; 12 találatos szelvény 164 darab, nyereményük egyenként 21 227 forint; 11 találatos szelvény 2845 darab, nyereményük egyenként 1224 forint; a 10 találatos szelvények száma 24 580 darab, nyereményük egyenként 212 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hasznos nosztalgia... (Tudósítónktól) A negyvenes években, lévén „vasutas-birodalom” Dombóvár, társadalmi eseménynek számított a mozdonyvezetőbál. A volt Korona Szálló nagytermében minden évben nagy találkozót rendeztek. Egy időben, talán a generációváltás, vagy a felgyorsuló élet miatt ez a hagyomány megszakadt. Ezt hívta újra életre Herr Ottó brigádvezetővel az élen a Molecz Géza mozdonyvezető szocialista brigád. Immár másodszor találkoztak fehér asztalnál azok a mozdonyvezetők, akik legtöbbször csak a vonalon fényszóró-villogással üdvözlik egymást. Az egy estére „lefékezett” élet közelebb hozza egymáshoz a vaspálya vándorait. A bál nagy sikert aratott a mozdonyvezetők körében és ezentúl minden évben megrendezik. BELES LAJOS OLVASTAM A „ Walking” prófétái A tegnapi dátum végérvényesen felfüggesztette az ünnepi mámortól eltunyult tagjaink (itt talán írhattam volna állampolgáraink) zsibbadását, mert munkába kellett végre mindenkinek állni. Még az iskolák is benépesültek a tegnap reggeli csengetésre. Remélhetően mindenütt csengettek már, és ezt a csengőszót, nagyonbízom benne, hogy minden aktívan tevékenykedő meghallotta. Ha netán mégis akadna olyan ember, akinek ilyen-olyan oknál fogva eldugult a füle, netán nagyothallóvá tette a pezsgősdugók pukkanása még a múlt év utolsó másodperceiben, annak ajánlanám, hogy keresse fel bátran a Walking magyarországi prófétájának - mert bizonyosan van már ilyen is - a birodalmát. Hogy mi az a Walking? Azt olvastam, hogy egy új, mégis ősrégi sport, ami tulajdonképpen maga a járás. Azok, akik elszoktak a járástól, meg azok, akik nem a Földön járnak, bátran alkalmazhatják. Ha véletlen nem találnák meg a sportág hazai prófétáját, ajánlanám Jane Fondát - ugye ismerős az aerobicról is aki időben váltott és most „ Walking” prófétája lett. Lesz olyan is, aki elindul majd gyalog... ?! - szs Közlekedési balesetek A múlt héten hét személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet jelentettek a fűkapitányság központi ügyeletére, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt, három súlyos, három könnyű sérüléssel végződött. A balesetek során egy személy életét vesztette, négy súlyos, négy pedig köny- nyű sérülést szenvedett. A balesetek mindegyike relatív gyorshajtás miatt történt. December 30-án 8.00 órakor Duna- földvár határában a 6. sz. főútvonalon Müller Árpád Érd, Rizling u. 17. sz. lakos az UO 40-31 rendszámú személygépkocsijával a jeges úton megcsúszott, s az út jobb oldali árkába hajtva fának ütközött. A gépkocsi utasa, Müller Emese, 10 éves tanuló súlyosan megsérült. December 31-én 22.30 órakor Duna- szentgyörgyön, a Várdomb u. 32. sz. ház előtt Hanoi Zoltán Dunaszentgyörgy, Wesselényi u. 1. sz. lakos az OZ 87-06 rendszámú motorkerékpárjával a nedves úton megcsúszva villanyoszlopnak ütközött. A motorkerékpár vezetője, valamint Ferenczy Tibor Dunaszentgyörgy, Kossuth u. 18/1. sz. lakos, a motorkerékpár utasa súlyos sérülést szenvedett. A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja. Az igazságügyi és a rendőri szervek ittas járművezetés miatt hat vezetői engedélyt vontak be. Ünnep utáni cserebere- Halló, Tolna Megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya?- Igen, Takács István, kereskedelmi osztályvezető-helyettes. Tessék parancsolni!- Ajándékozások alkalmával gyakran előfordul, hogy két azonos ajándékot kap valaki. Akár családtag, akár más hozzátartozó vásárolta, kettő mégis sok egyféléből. Tartogatni nem érdemes, tovább ajándékozni sem a legcélszerűbb, maradt tehát a becserélés vagy a levá- sárlás. Mika tapasztalatok ebben az ügyben megyénkben?- A Kereskedelmi Általános Üzleti Szabályzat szerint: „A fogyasztó kívánságára - a vásárlástól számított 8 napon belül - az árut minőségi kifogás nélkül is ki kell cserélni amennyiben az áru hibátlan, és azt a fogyasztó nem használta. Ez a szabály könyvekre nem vonatkozik. Élelmiszert, egészségügyi, kozmetikai, alsóruházati cikket, gyermekjátékot sértetlen csomagolású kozmetikai, alsóruházati cikk, gyermekjáték kivételével - kicserélni nem szabad.” Az ünnepek után az említett szabályzat egyes előírásaitól a boltvezetők - a vevők érdekében - el szoktak térni, ugyanis az esetek többségében 8 napon túl, illetve blokk nélkül is elvégzik az áru kicserélését, ha az árucikket a bolt is forgalmazza.- Halló, Babits Mihály Könyvesbolt? Milyen az ünnepek utáni könyvcserefor- galmuk?- Mint minden évben, most karácsony után is tartottunk cserehetet - mondja Zörényi Zoltánná boltvezető. - Élnek is a vásárlók ezzel a lehetőséggel, s naponta átlagosan hárman-öten hoznak cserére könyveket. Mi a hanglemezeket is visszacseréljük, de a könyvekkel ellentétben ebben az esetben kérjük a blokkot, s csak az originál csomagolásúakat vesz- szük át. Egy kérésünk is van: csak olyan könyveket hozzanak vissza a kedves vásárlók, amelyek az idén vagy tavaly kerültek forgalomba, mert a korábbiakat nem tudjuk elfogadni.- Halló, Otthon Áruház?- Igen, Szabó Mihály, áruforgalmi osztályvezető beszél.- Mennyire gyakori a műszaki cikkek cseréje karácsony után?- Az apróbb műszaki cikkek cseréjével mi is foglalkozunk. Többnyire rádiók, zsebrádiók, hajázárítók, kávéőrlők, hajsütő vasak kerülnek vissza hozzánk. A blokkot mi sem kérjük, még akkor sem, ha máshol vették az árut. Ha egy mód van, pénzt nem adunk visz- sza, hiszen nemcsak a műszaki osztályon vásárolhatják le a cserére szánt ajándék árát, hanem áruházunk többi osztályán is. Rendkívüli esetben visszafizetjük a termék árát, például ha végképp nem tudnak semmit választani helyette.- Mennyire gyakori ez?- Eddig még ilyen eset nem volt.- Meddig lehet levásárolni a dupla ajándékot?- Ünnepek után átlagosan két hétig.- Önöknek, kereskedőknek jelent-e a csere bonyodalmat?- Kisebbet igen, hiszen az esetek többségében garanciális termékek cseréjéről van szó. Két hétig, amíg a gyártótól megérkezik az új garancialevél, nem tudjuk eladni a terméket. De, ez legyen a legnagyobb gondunk.- Halló, Skála Áruház?- Itt Takler Istvánné, a villamossági osztály részlegvezetője beszél.- Az ünnepek utáni ajándékcseréről szeretnék érdeklődni.- Hozzánk eddig még nem jöttek vásárlók olyan kéréssel, hogy a duplán kapott ajándékot szeretnék kicserélni. Az ünnepek és a kivett szabadságok után a napokban - gondolom - már jönni fognak. Várjuk őket. Szekér 11-211 12-863 15-922 tVÉPLJJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129.- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.