Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

r 1986. december 13. SZOMBAT ■ XXXVI. évfolyam, 293. szám ÁRA: 2,20 Ft Hétről hétre - hírről hírre (3. oldal) ■ t, '■ : \ Kádár János válaszai a Magyar Televízió kérdéseire Az alábbiakban rövidítve közöljük Kádár Jánosnak, a Magyar Szoci­alista Munkáspárt főtitkárának vá­laszait, amelyeket a Magyar Televí­zió kérdéseire a televízió székházá­ban tett látogatás alkalmából adott. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára péntek este interjút adott a Magyar Televíziónak. A riporter Sugár András volt, akinek első kérdése így hangzott:- Kérem, mondja el, hogyan ítéli meg a nemzetközi helyzetet és kilátásokat? Kádár János bevezetőben a reykjavíkl csúcstalálkozóról szólt, ahol - mint mon­dotta - a béke megőrzésének, s termé­szetesen a két nagyhatalom viszonyának legfontosabb kérdései kerültek szóba. Nyilvánvalóvá vált, hogy az álláspontok bizonyos mértékig közeledtek egymás­hoz és úgy tűnt, mintha karnyújtásnyira lenne a megegyezés lehetősége. Ez volt a legfontosabb vonása ennek a találko­zónak. Rövidesen egy esztendeje lesz annak, hogy Gorbacsov elvtárs a Szovjetunió nevében teljesen újszerű és radikális javaslatot tett. Hangsúlyozta, hogy a je­lenlegi helyzet és az emberiség érdeke mindenekelőtt azt követeli, hogy a civili­zációt, az emberiség létét fenyegető nuk­leáris fegyverektől egyszer s mindenkor­ra megszabaduljanak. A nyugati nagyhatalmak magatartása nem ebbe az irányba mutat. A napokban olvastam a NATO egyik legutóbbi ta­nácskozásának nyilatkozatát, amelyben ismét megállapítják, hogy nekik szüksé­gük van a nukleáris elrettentésre. Tessék ezt a két álláspontot szembesíteni egy­mással, s akkor nagyon könnyen lehet véleményt alkotni a dolgok menetéről. A KGST-tagországok pártvezetőinek moszkvai találkozójáról szólva Kádár János kiemelte, hogy a béke védelmé­ben és az enyhülésért folytatott harcnak a kérdéseiben teljes egység volt. Egyön­tetűen helyesnek ítéltük és teljes támo­gatásunkról biztosítottuk azt az álláspon­tot - mondotta -, amelyet Mihail Gorba­csov Reykjavíkban képviselt, s amely azóta is napirenden van. A Gorbacsov elvtárssal tartott kétoldalú találkozón is pozitívan értékeltük a pártvezetők meg­beszélését és teljes nézetazonossággal, elvtársi egyetértésben megvitattuk a magyar-szovjet kapcsolatok fejlesztésé­nek lehetőségeit Visszatérve a nemzetközi kérdésekre: mi gyakran mondjuk, hogy egyetértünk a szovjet javaslatokkal. Ezt nem illendő­ségből, s még kevésbé valamiféle nyo­más hatására tesszük, hanem teljes bel­ső meggyőződéssel. A szovjet állásfogla­lás új, nagyon erős eleme, hogy a szovjet vezetés és személy szerint Gorbacsov elvtárs nemcsak beszél az új módon való gondolkodás szükségességéről, hanem ténylegesen így is cselekszik. A Szovjetunió merőben új módon lépett fel Reykjavíkban is, ami némi megrökö­nyödést keltett s NATO-ban. Számos amerikai és NATO-javaslatot kiinduló­pontként elfogadott, s azokon túl­menően, radikális leszerelési javaslato­kat tett. A moszkvai találkozón megemlítettem, hogy a Reykjavíkban elfoglalt, és a jelen­legi szovjet álláspont fontos új eleme a kölcsönös biztonság hagsúlyozása. Tehát nem egyoldalú, hanem kölcsönös biztonságra való törekvésről van szó, ami az összes érdekelt fél számára garantálja a biztonságot. Erőfölényt a mi oldalunkon nem akarunk, és nem engedhetünk a másik oldalnak sem. Az erőegyensúlyt azonban fokozatosan, paritásos alapon, a fegyverzet mind alacsonyabb szintjére akarjuk leszállítani. A magam részéről nagyra értékeltem, hogy a Reykjavíkot követő időben - kü­lönféle viták közepette - Mihail Gorba­csov kijelentette: javaslataik az asztalon vannak és bármely kérdésben, bármikor készek az érdemi tárgyalásra. A nemzet­közi helyzet igen fontos jellemzőjének tartom, hogy bár a katonai versengés még tart, létrejött a „köszönő viszony”, Gorbacsov és Reagan Genfben általá­nos eszmecserét, Reykjavikban konkrét tárgyalásokat folytatott. Beosztásomnál fogva sokat foglalko­zom nemzetközi ügyekkel. Ez természe­tes, szükségszerű, s nem is panaszként említem. A napokban is voltak olyan talál­kozóim, amelyeken megismerhettem je­lentős nyugati politikusok véleményét. Felvetették: pillanatnyilag az Egyesült Államok vezetésének bizonyos nehézsé­gei mutatkoznak, vajon nem akarja-e a Szovjetunió a maga előnyére kiaknázni ezt valamilyen formában, akár úgy is, hogy nem hajlandó tárgyalni. Azt vála­szoltam, hogy mély meggyőződésem szerint a szovjet vezetés a kérdéseket teljes felelősséggel közelíti meg, az ügyet nézi, és nem akar a maga számára elő­nyöket szerezni. A riporter ezután arról kérdezte Kádár Jánost, mit várhat hazánk a nemzetközi kapcsolatoktól. A nemzetközi helyzetet illetően népünk legfőbb igénye, hogy béke legyen, béké­ben élhessen és dolgozhasson a szocia­lista építés terveinek megvalósításán - hangzott a válasz. - Ez ugyan automati­kusan nem valósul meg, de a békét óhaj­tó népek akarata és a józan ész végül fe­lülkerekedik, mert az emberiség számára más út nincs, mint a nemzetközi kérdé­sek tárgyalásos megoldása. A magyar nép nyugodtan élhet, né­pünk biztonságáról szövetségeseinkkel együtt mindig gondoskodunk. Fel szok­ták vetni: mit tudunk tenni mi, magyarok ebben a nemzetközi helyzetben? Az ter­mészetesen világos mindenki számára, hogy egy ilyen, aránylag kis lélekszámú, kis területű ország alapvető fordulatot egyedül nem tud előidézni semmiféle nemzetközi kérdésben. De a jó ügy javá­ra tud tenni valamit. És állítom: tesz is.- Miként ítéli meg ma Kádár elvtárs Magyarország harminc évvel ezelőtti helyzetét? - kérdezte ezután a riporter. Mostanában - nem egészen a mi szándékunk szerint - sok szó esett 1956-ról. Azok a propagandaforrások, amelyek nem különösképpen szeretik a szocialista társadalmi rendszert, a kommunistákat, valamiféle kampányt indítottak az események újraértékelése céljából. Az akkori valóságot szeretnék a lényegéből kifordítani, azért kapott nagy sajtót ez a harmincadik évforduló nyuga­ton. A hangulatkeltés bizonyos értelem­ben nálunk is érződött, ezért mi is felidéz­tük: mi történt valójában 1956-ban. Magyarországon akkor - több ok miatt is - mély társadalmi krízis volt. A Magyar Szocialista Munkáspártnak 1956 decemberében - tehát még a legforróbb napokban - született egy határozata, amely feltárta az események jellegét, s megjelölte az előidéző okokat is. Ezt a határozatot bárki előveheti, újra olvas­hatja és megállapíthatja: a Magyar Szo­cialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának akkori értékelése ma is helytálló. Sokan elfelejtik, hogy Magyarorszá­gon 1956 októberében nem 10-12 napos válság volt, hanem 1953 nyarától nyílt politikai krízist éltünk át éveken ke­resztül. Hat hónaponként változtak az irányzatok, hol a szektás, hol a revizionis­ta irányzat nyomult előtérbe. A hibák ismertek voltak, de a nép nem látott komoly szándékot arra, hogy a hibákat kijavítsák. Elkeseredettek és összeza­vartak voltak az emberek - ez is hozzá­tartozik 1956 októberének történetéhez. A mi számunkra ezért elsőrendű fel­adat volt ennek az eszmei zűrzavarnak a felszámolása, hogy mindenki megtalál­ja az igazi helyét, és ne olyan oldalra sod­ródjon, ahová talán nem is akart kerülni.- Ön, mint az elmúlt harminceszten- dűs korszak névadója, hogyan értékeli azt az utat, amelynek során az 1956-os válságból kijutva a mához érkeztünk? A „névadó” címhez nem ragaszkodom - válaszolta a párt főtitkára. - Ettől füg­getlenül sok mindenről lehet és kell szól­ni. Az előállott helyzet egyik jellemzője a teljes anarchia és a társadalom szerve­zett erőinek bomlása volt. Először ezt kel­lett megszüntetni, és helyreállítani az országban a törvényes rendet. További nagy eredménynek tartom, hogy egy olyan helyzetből, amelyben már a párt sem volt működőképes, szervezetlenné vált az állam, megbénultak végrehajtó szervei, sikerült kikerülni és újjászervezni a pozitív erőket. Rendkívül fontos volt (Folytatás a 2. oldalon.) Eredmények, gondok a tsz-mozgalomban Megkezdődött a mezőgazdasági termelőszövetkezetek V. kongresszusa A mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa pénteken délelőtt az Építők Rózsa Ferenc székházában megkezdte munkáját. A kongresszuson csaknem egymillió termelőszövetkezeti tag képviseletében 600 küldött tanácskozik. Az elnökségben helyet foglalt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szabó István, a TOT elnöke, a Politikai Bizottság tagjai, Pozsgai Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Váncsa Jenő mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter, Hetényi István pénzügyminiszter, Kapolyi László ipari miniszter, Markója Imre igazságügyi miniszter, valamint a szövetkezeti mozgalom, a társadalmi és tömegszervezetek számos képviselője. A tanácsko­zást Fülöp László, a TOT elnöke nyitotta meg. Szabó István szóbeli kiegészítése A Termelőszövetkezetek Országos Ta­nácsának írásos beszámolójához Szabó István, a TÖT elnöke fűzött szóbeli kiegé­szítést. Bevezetőben megállapította: a legutóbbi kongresszus óta további ked­vező változás következett be a mezőgaz­daság és a termelőszövetkezeti mozga­lom szerepének és helyének megítélésé­ben. Társadalmunk elismeri az agrárgaz­daság, ezen belül a téeszek eredményeit, erőfeszítéseit. A mezőgazdaság, a ter­melőszövetkezeti gazdálkodás gazdasá­gi környezete alapvetően segítőkész, megértő, ám kétségtelenül szigorú, ami a szabályozást illeti. Ez egyre következete­sebben közvetíti - az ország gazdasági helyzetével összefüggésben is - a foko­zódó követelményeket, s a külső gazda­sági környezet hatását. Az utóbbi öt év­ben tovább nyílott az árolló, növekedtek az elvonások és mérséklődött a közvet­len támogatás. Mindez növelte a téeszek terheit, szűkítette felhalmozási forrásai­kat. A szabályozás az adott helyzetben mást nem is tehet: mind szigorúbban igényli a teljesítmények fokozását. Ezt a jellegét, mint alapvető tendenciát, el kell fogadnunk, még akkor is, ha a részlete­ket illetően vitáink is vannak. Előnytelen vonása viszont az esetenkénti szeszé­lyesség és a következetlenség, ami az érdekképviseleti munka napi gyakorlatá­ban is szóba kerül. Arra van szükség, hogy a szabályozórendszer elemei ösz- szehangoltabbak legyenek, s egyértel­műbben, áttekinthetőbben ösztönözze­nek a célok elérésére. Meg kell teremteni az érdekeltség, és az eszközök jobb összhangját, hogy a célok elérését az eddiginél ritkábban kelljen politikai esz­közökkel - agitációval, meggyőzéssel - elősegíteni. Szabó István utalt arra, hogy a külpia­con az elmúlt években felerősödtek a kedvezőtlen tendenciák, amelyek egyér­telműen hátrányosan érintették a magyar mezőgazdasági termelőket. A kialakult viszonyok között óhatatlanul szóba került a kivitelre szánt árutermelés visszafogá­sának a kérdése. Ez azonban - mutatott rá - nem bizonyulna helyes lépésnek, agrártermelésünk erejét nem sorvaszt­hatjuk el, azt meg kell őrizni, és felkészül­ten kell várnunk a kedvezőbb fejlemé­nyeket. A gazdaság szervezeti és intéz­ményi rendszerének korszerűsödésével kapcsolatban kiemelte: az elmúlt idő­szakban a vállalati és az igazgatási teen­dők letisztultak, folytatódott szétválásuk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy viszonyaink között mind kevesebb létjogosultsága van a monopóliumoknak, a versenytől felmentett egykéz-szervezeteknek. A téeszekkel közvetlen kapcsolatban lévő több központosított nagyvállalati szerve­zet megszűnése kedvező helyzetet te­remtett, mivel felerősítette a partnerek önállóságát, és nagyobb hangsúlyt adott a felelősségnek és az esélyek egyenlő­ségének. A tsz-ek gazdasági eredményei A mezőgazdasági szövetkezetek el­múlt ötévi gazdálkodási teljesítményét értékelve a TOT elnöke elmondotta:- A tsz-ek az előző ötéves időszakhoz képest növelték a termelést, és - ami je­lentős eredmény - összességében telje­sítették a VI. ötéves terv reájuk háruló fel­adatait. Összehasonlító áron számolva mezőgazdasági termelésük öt év alatt 13 százalékkal nőtt, úgy, hogy a ráfordítá­sok csak kilenc százalékkal emelkedtek. Az elemzésben azonban itt nem állha­tunk meg, látnunk kell, miképpen alakult a teljesítmények íve. Az 1984-ig tartó fej­lődés után, az utolsó két évben, fordulat következett be. Mérséklődtek a teljesít­mények, és sem tavaly, sem az idén nem sikerült maradéktalanul teljesíteni a ter­melési előirányzatot. Tisztáznunk kell, mennyire befolyásolta teljesítményeinket az aszály, amely üzemek százait sújtotta, egy részüket rákényszerítve a tartalékok felélésére is. Ám azt is egyértelművé kell tennünk, mennyiben járultak hozzá a visszaeséshez munkánk gyengeségei is. Az kétségtelen, hogy a szövetkezetek ráfordításai az utóbbi években nem emelkedtek olyan mértékben, mint az azt megelőző időszakban, a hatékonyság azonban mégsem tekinthető kielégítő­nek. Továbbra is sok a felhasználásnál a veszteség, és elfogadhatatlanul magas az az értékcsökkenés, amit a termékek az értékesítésig elszenvednek. Az állatte­nyésztés teljesítményei lényegesen el­maradnak az elfogadható szinttől, pél­dául a biológiai produkció tekintetében és a minőségben, és nem engedhető meg az sem, hogy a megtermelt almának alig háromnegyedéből lesz áru. A csök­kenő élőmunka-felhasználásnak is ak­kor lehetne örülni igazán, ha azt a mun­kaszervezés, illetve munkateljesítmény javulása eredményezte volna. Ám sokkal inkább arról van szó, hogy az élőmunka egyes munkaigényes tevékenységek megszűnése, vagy egyes technológiai elemek kihagyása következtében lett ke­vesebb. A nem termelői állományban vál­tozatlanul tart a létszám gyarapodása, holott erre nincsen semmilyen elfogad­ható indok. A TOT elnöke foglalkozott a gazdálko­dás differenciálódásának kérdésével, ki­fejtve: az eredmények létrehozásában a gazdaságok eltérő mértékben vettek részt. Amíg az üzemek egy csoportja még ebben a nehéz időszakban is képes volt a dinamikus fejlődésre, addig a ter­melők jelentős köre nemcsak az élboly­tól, hanem a középmezőnytől is lesza­kadt, és súlyos jövedelmezőségi gon­dokkal küszködik. Mintegy háromszáz nagyüzemről van szó; ezek egymillió hektáron gazdálkodnak és százezernyi tsz-tagot foglalkoztatnak. Nem marad­hatnak magukra az egyszerű újraterme­lés gondjával. Helyzetük rendezésére az (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János tévényilatkozatot adott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom