Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
1986. december 6. NÉPÚJSÁG 11 A török háborúk és a képzőművészet Zsenge ifjúságomban irigyeltem a színházi bonvivánokat, mert ök a második felvonás nagyjelentében megcsókolhatták az isteni nőt, Vehe- menczey Adélt, aki a primadonna szerepkörét töltötte be az általam oly sűrűn, s kizárólag az ő kedvéért.láto- gatott színházban. Irigységem akkor kezdett lanyhuló tendenciát mutatni, amikor megtudtam, hogy a színpadi csók nem igazi. Csupán markírozzák. Vagyis úgy tesznek, mintha... A markirozás egyébként azóta lelépett azokról a bizonyos világot jelentő deszkákról. Megjelent az aszfalton, a parketten, s mindenütt, ahol élünk, mozgunk. Tessék csak figyelni. A napokban egy külföldről érkezett, de magyar származású emberrel társalogtam, aki szinte ájultan beszélt arról, hogy Magyarországon mennyien beszélik az angol nyelvet. „Szinte azt hiszem - áradozott -, hogy önöknek az angol a második anyanyelvűk.” „Honnan veszi ezt a marhaságot?” - kérdeztem tőle nemes egyszerűséggel, mire vendégem kibökte, Budapesten is töltött néhány napot, más városokban is jól körülnézett már, s meglepetéssel tapasztalta, hogy milyen sok nálunk az angol szöveg a cégtáblákon. De az említett nézetet erősítette benne az is, hogy ifjoncaink nagy része angol feliratú trikóban, dzsekiben díszeleg. Aztán kérésemre egy ilyen angol trikóst leszólított, hogy szpikel-e englisül, vagyis beszéli-e a szigetország nyelvét, mire ifjú barátunk eltá- totta a száját, majd nem éppen egy angol lord modorában válaszul egy kérdést tett fel, ami úgy szólt, hogy: „He?” Markírozunk Hát igen kérem. Ez a sok angol cégtábla és egyéb felirat is a markí- rozásnak egy formája. Azt próbáljuk mutatni, mintha itt minden második hazánkfia eredetiben olvasná Shakespeare-t. Vagyis úgy teszünk, mintha... De még ha csak a nyelvtudást markíroznánk. A minap egy hivatalban volt dolgom. A kopogtatás után azonnal pe- léptem, s azt láttam, hogy emberem nagy igyekezettel próbálja a pocakjával benyomni íróasztalának fiókját, miközben kezével zavartan matat toll után az asztalon. A rusnya fiók azonban valahol elakadt, mint a szónok ajkán a szó, amikor összekeveredik a kezében a papír. Alkalmam volt tehát észrevenni a fiókban egy könyvet a jellegzetes sárga fedéllel, mely tudvalévőén nálunk a krimiknek a sajátja. Kiderült tehát, hogy eme hivatalnok csak markírozza a munkát, vagyis úgy tesz, mintha dolgozna, íróasztalának tetején ugyanis nyitott akta feküdt, de ő korántsem ebben mélyedt el, hanem feltehetőleg abban, hogy Agatha Christie legendás Poirot felügyelője hogyan csípi nyakon a gyilkost. A markirozásnak egy másik példájával is nemrég találkoztam. Egy kezdődő építkezés előtt vártam valakire hajnali fél kilenc órakor. Jobb híján bámulni kezdtem befelé az elkerített területre. A korai órák ellenére már négyen-öten is lehettek az építkezésen, de lelkileg még nem lehettek felkészülve a munkára, mert csak beszélgettek, nézelődtek. Aztán egyikük kivált a csoportból, s mintegy fél perc múlva újra feltűnt, hóna alatt egy kétméteres deszkával. (Lehet, hogy csak száznyolcvan centi volt.) A deszkával körbesétálta az építkezést, aztán újra eltűnt. De nem sokáig kellett nélkülöznöm, mert kisvártatva ismét feltűnt a deszkával, és újfent körbejárt vele. Hogy ezt hányszor ismételte meg, nem tudom, mert a negyedik deszkás séta után megjött, akire vártam, s elhagytam a helyszínt. BALOGHY ZOLTÁN Három évszázaddal ezelőtt európai jelentőségű esemény volt Buda visszavívá- sa. A késői utódok az évfordulón tisztelegnek az egykori dicső események előtt. A Képzőművészeti Kiadó is azt teszi, amikor közre adja Galavics Géza művészettörténész reprezentatív albumát, mely három és fél évszázad magyarországi török harcainak képzőművészeti emlékeit tekinti át. A 14. század második fele óta ugyanis Magyarországon mindenekelőtt az írott szó erejével buzdítottak a törökök elleni harcra. A csatákról hősi énekek is szóltak, melyek a 16. században nyomtatásban is megjelentek. A török kort idéző történeti énekek vagy énekballadák Magyarország más nyelvű népeinél is ismertek. A képzőművészetnek is születtek jelentős alkotásai a török veszedelem szorításában, csak ezek megismertetését ez ideig kevésbé propagálták, pedig sajátos képi nyelvén szólva ugyancsak sugallta a török elleni harc szükségességét. Az irodalom különböző műfajai mellett igen sokszínű és gazdag a török képi ábrázolásának megjelenítési formája is. Apró érmektől a monumentális falképekig, uralkodói gyűjteményekben található festményektől nagy példányszámban készült rézmetszetig, templomi oltárképtől a síremlékekig és könyvillusztrációkig terjed a török témájú műalkotások sora, melyek a hódítók megállítását illetve kiűzését hirdették. Erősítették, támogatták Zrínyi Miklós harcba hívó kiáltását: „Kössünk kardot az pogány ellen”, mely címet a most megjelent kötet is viseli. A Képzőművészeti Kiadó Európa különböző területeiről összegyűjtötte annak a 250 képnek a nagyrészét, melyet a kötet tartalmaz. A kötetet német nyelvű összefoglaló és képjegyzék egészíti ki. A virágénekektől az első irodalomtörténetig Képes bevezető az irodalom világába- Hol a kódex? - tette fel néhány esztendővel ezelőtt ezt az egyáltalán nem szónokinak tűnő kérdést egyik neves prózairónk, amikor a régi magyar irodalom egyik históriai vonulata után kutakodva a rejtélyes sorsú Kassai Kódex után vezetett irodalmi nyomozást. A kódex - mint tudjuk - a középkor kőnyvformája volt (latinul annyit jelentett, mint fatörzs), amelyben magyar irodalmunk első emlékei is latin nyelven örökí- tődtek meg. A Halotti beszéd, az első magyar nyelvű írás II. Endre korából, az Aranybulla (1222) évtizedéből való. Ez az első, ösz- szefüggő szövegű nyelvemlékünk a latin szövegű Pray-kódexben maradt ránk. Nem sok hasonló történeti értékű prózára vagy versre (versrészletre) támaszkodhatunk. Hiszen jött a tatár (1241 ), jött a török (1526), s az egykori gazdag, büszke és hírneves középkori Magyarország önmaga árnyékává vált. Mégpedig „hármas-árnyékká” mivel a mohácéi vész után három részre szakadt földrajzilag is az ország. Mátyás király idején a 80 milliós lélekszámú Európában 4 millió magyarországi lakos élt, s ez a szám a XVIII. század el- következtére 2 és fél milliónyira zsugorodott, miközben Európa 30 millióssá lett. Mindezeket azért kellett elöljáróban elmondani, mert a Petőfi Irodalmi Múzeum emeleti termeiben (a budapesti Károlyipalotában) olyan kiállítás nyílt, amelyik ha nem is cáfolja meg Kölcsey Hymnus- ának baljós szavait (a nemzeti énekké vált Hymnus alcíme szerint is „A magyar nép zivataros századaiból” merített ihletet), de azt bizonyítgatja a korabeli múlt szellemi és tárgyi kincseinek felmutatásával: mégsem veszett el a nemzet! Képes bevezető a magyar irodalom világába - hirdették jelszóul a kiállítás rendezői, s valóban korabeli ágyúk, kardok, szablyák, egykori bútorok és zeneszerszámok, viseletek és háztartási tárgyak között fénylenek fel az első magyar nyelvű könyvek, a hazai könyvkiadás kezdeti fénykorában, miközben szinte lábujjhegyen lépkedünk a reneszánsz és a barokk korának (1550-1750) ámulásra késztető emlékei között. Mire figyeljünk fel: Egy sodronyingre Zrínyi Miklós fegyvertárából, amelyik szegecselt török gyűrűkből szövetett meg? II. Rákóczi György nemesfémű jogarára? Pázmány Péter házi oltárára? Bethlen Miklós poharára vagy háztartásából való, jó arasznyi nagyságú és ugyanakkora szélességű mozsarára? Zrínyi Ilona fényes gyűrűjére? Tinódi Sebestyén nemesi címerére, amelyben mintha zeneszerszáma is benne foglaltatik? A korabeli tárgyak mellett festmények láthatók (ez utóbbiak közül lenyűgöző a 33 esztendős Balassi Bálint ismeretlen mestertől származó táblaképe az Esztergomi Keresztény Múzeumból). S még ez ideig nem beszéltünk a könyvekről, amelyeket a kitűnő szemű összeállítók több mint tucatnyi világi és egyházi könyvtár, levéltár, kincstár, múzeum, intézet és intézmény legjavából gereblyéztek össze. Buda eleste és az ország három részre szakadása utáni időszakban kezdődik ez a „képes” és „könyves" kiállítás, a korszak virágénekeivel, vagy az 1583-ban megjelent katolikus lelkipásztori kinyomtatott útmutató gyóntatási kérdéseivel, amelyek között a legelső: „Voltak-e szívedben testi és buja gondolatok? Adtál-e magadnak okot afféle gonosz gondolatokra vagy tekénteteddel, XVIII. századi színpadkép Tótfalusi Kis Miklós Mentsége Bél Mátyás (Andreas és Joseph Scmutzer rézmetszete) Nycnstart.ítc « M í> C C í l Zrínyi Miklós (Thomas Johannes - Bouttats Gerhard rézmetszete) Gyöngyösi István Marssal Társalkodó - Murányi Venus címlapja Balassi portréja az esztergomi Keresztény Múzeumból vagy másképpen ?” Könyvek százai látványánál talán még izgalmasabb ezen a kiállításon megtudni a könyvírók sorsát. Mindjárt Balassi Bálintén, aki 1594- ben esett el, a tizenöt éves háború idején, ha úgy tetszik a csatában, amiként alig két és fél évszázad múlva Petőfi (vajon melyik irodalom mondhatja még el magáról; csatába küldi legjobbjait, hogy ott vérrel is bizonyítsák költői lángjuk hitelét?...) Vagy a későbbi időszak emlékiratairól! Kemény János, Erdély fejedelme tatár rabságban, Bahcsiszerájban írta meg a „háborúságos időket”, 1657-58- ban. Vagy Bethlen Miklós, Erdély kancellárja, miközben poharát szemléljük, tegyük hozzá az életrajzi adatot: 1708 és 1710 között császári fogságban emlékezett, amelyből a leghitelesebben - akár filmszerűen - rajzolódik elénk Zrínyi tragikus halálának históriája. Nemcsak könyvek és íróik, de a nyomdáknak a sorsa is látható itt: amikor protestáns könyvnyomtató mesterek, mint vándorlegények, szinte a hátukon vitték a Gutenberg megteremtte új, ma úgy mondanánk: a tömegtájékoztatási eszköz ösz- szes kellékét. A XVI. században 18 nyomda létesült, mindmegannyi a reformáció érdekében - az egyetlen katolikus nyomda 1577- ben kezdte meg működését, Nagyszombaton, ahol később Pázmány Ferenc egyetemet alapított, a mai budapesti tudományegyetem ősét. Hol a kódex? - kérdeztük a legelején. Hol vannak az első könyvek? - folytathatjuk, hiszen a XVI. században mintegy 1000, a XVII-ben 5000, a XVIil-ban pedig 25 000 kinyomtatott munka hagyta el a korabeli nyomdát a történelmi Magyarországon. Ilyen formán Bőd Péter már 1766-ban megírhatta az első magyar nyelvű irodalomtörténeti összefoglalót, Magyar Athe- nas címmel, amelyet Szebenben adtak ki. A könyvek itt vannak körülöttünk, ezen a kiállításon, amelyek között úgy sétálgathatunk, gyönyörködhetünk, akár egy szászorszép, növényekkel díszes virágoskertben. TÓBIÁS ÁRON
