Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
4 Képújság 1986. december 31. A tejről, a sajtról - Grill Jánossal A gyerekkorunkban, úgy gondolom, Újdombóváron a legismertebbek voltunk. Grill Jancsi apja sütödéjéből a krenclivel hordta az üzletekbe a finom kiflit, zsömlét, én meg kis tejeskannákban a főkalauzoknak, főintézőknek, mozdonyfelvigyázóknak a frissen fejt tejet. S ha néha-néha közbejött kettőnk között „árucsere”, azmind- egyőnk hasznára vált. A termelési vezetői posztot a szekszárdi tejüzemben Grill János a próbaüzemelés, 1983 óta tölti be. Előtte Tamásiban volt főművezető.- Valamikor minden beérkező tejet megkóstoltunk. Most nincs erre mód, műszerek vették át a posztunkat, nekem csak a sajtkóstolás „jut”, ma éppen százötven falatot kóstoltam meg. Valamikor a vajat a legjobbnaktűnő tejből készítették, most gondos recept, beállítás útján. De mi sajtosok vagyunk. Naponta 20-25 tonna kerül le a futószalagokról. Érlelés, sózókád, csomagolás és a raktár, ahol ugyancsak érlelődik. Nagy a keletje a mi jó minőségű áruinknak. Az irodában beszélünk. Felhallat- szik ide a tejüzem gépeinek zaja. A látogatás - az üzemben való körülnézés, amely napi többszöri tennivalója a termelési vezetőnek, - előtt még néhány információ: Trappista, edami és gombás sajtot készítenek. Az érlelési ideje a sajtnak 21-29 nap. A csomagolás nejlonba történik, amely ellen egy alkalommal már mérgelődtem, s írtam róla, de megkaptam most a választ: nincs, aki a sajtot úgy forgassa, natúr testében, hogy kéreg képződjék rajta. Pedig a sajtimádók a kérges sajtot szeretik - mert az az igazi. De hogyan lehet naponta húsz tonna sajtnak géppel kérget, héját készíttetni? Sehogy.- Menjünk János, mutasd meg „birodalmadat”.- Négyszázhúszan dolgozunk az üzemben, részben folyamatos, részben nyújtott műszakban a kívántnál meglehetősen több túlórával. Lavíroznunk kell a bérrel, mert - itt beépül néhány százalék a törzsbérbe, más esetben csökken, megint növekszik a felhasználható bértömeg. S örökké vívódom, hogy nehogy megsértsem azt, aki jól húz, aki még- jobban - az nem gond, ha valakit elmarasztalok, mert a bizalmi, a részlegvezető, a brigádvezető megmondja, hogy ki hogyan ügyködött. Gyere, menjünk le. Hosszú folyosó, rideg-hideg átjáró az üzembe. Vaslépcső, korlát, aztán van egy „kilátó”. Én nevezem ennek, mert itt van a forduló a lépcső— korlát-üveg végénél és innen át lehet tekinteni az egész - majdnem az egész üzemet. A sajtüzem sózó kádjai vannak alattunk. Benne ki tudja hány ezer sajt sózódik a 17 százalék sótartalmú lében. Aztán csövek mindenütt. Különböző méretűek, színűek. Munkást kettőt-hármat látni. A konvekjorok, a szalagok végén műszerszekrények apró lámpái villognak. Él az üzem. Amott a sajtsózó kádak előtt egy nő takarít, kékruhás, szerszámos ládás férfi siet át a termen. Kérdezem, kiket látunk most az üzemben,, ebben a percben kik ügyelnek a gépekre. Molnár István, Pénzes Józsefné, Gulyás Elemér, Ri- bánczik József, Szigeti Miklósné, Rácz Lászlóné, Rátóti Éva, Lovász Gábor, Vinczellér Irma...- És ha valaki nem jön be reggel, a kezdési időre?- Nézd, akkor beugrik a művezető, vagy éppen én. Átirányítok más helyről embereket. Sajnos, az asszonyok gyerekei, úgy mint más üzemekben, nálunk is nem az üzemi munkarend szerint lázasodnak be. Sajnos, monGrill János dóm, mert együtt érzek az asszonyokkal, akik másnap, vagy még aznap felhívnak telefonon, üzennek, hogy János, sajnos, a gyerek beteg. Szóval érzik, a munkájuk értéke mennyiben része az egész kollektíváénak. Ehhez a munkásérzethez kellett a három év. S amikor mondom, hogy asszonyok, fiúk, szorítsatok egy kicsit ma, mert holnap talán miattatok kell többet dolgozni másnak, megértik az emberek az ilyen beszédet. Szóval munkatársaim a beosztottjaim, gondokkal, örömökkel együtt. Csak igy lehet dolgozni. Képzeld, még a tmk-sokat is be tudom szervezni tejipari, azaz sajtmunkára, vagy éppen átvételre. A sajtok egyensajtok. Egykilósak mind. Egy-kétdeka ide vagy oda, engedélyezett. Hogyan is mondta a termelési vezető:- Te, öregem, naponta tizenhét- ezer trappista is bejön a raktárba. Tudod ez mennyi?- Nem tudom, János. Látom azonban, hogy itt mennyire korszerű a munka, a munkaszervezés, az emberek hogyan együtt vannak - majdnem azt mondom, hogy a gépek részesei, alkatrészei.- így igaz. Nézd, itt van a nagyvezértől Nincsen itt a kezelő ember, mert minden automatikus. Kiment segíteni a téemkásnak, de azt sem tartom kizártnak, hogy valamelyik üzemrészben éppen slaggal mosatja a padozatot. Amíg itt nem jeleznek a műszerek, hogy „azonnal gyere vissza”. Irány a raktár. Hűvös van, tornyokban, raklapokon a sajtok - árgusán figyelek, van-e puffadt, repedt, hasadt trappista a stócokon. Nem látok egyet sem. A szomszédban rakodnak. Nagy kamion áll az ajtó előtt. Oda viszik a gondosan - és sajnálatomra - nejlonba csomagolt sajtlábasokat. Számolják, írják a cédulát rakják a kocsit, aztán indít a sofőr. Elvisz egyszerre tízezer trappistát.- Ez a vég - mondja János, gyerekkori barátom.- És mond, te Csornán végeztél, szakmabeli vagy, gyerekkorodtól ismered a sajtok, a vajak világát csináltál-e valami olyant ami szabályellenes, amire úgy csöndesen, jó barátok között visszaemlékezel, szívesen, jóízűen. Persze, csináltam. Még Tamásiban dolgoztam, egészen fiatalon, nem mondom, hogy már harminc éve, de akkor kíváncsiságból készítettünk paranyicát - most azt mondanánk, hogy sutyi géemkában. No ezt a paranyicát az egyik falubeli ember húsfüstölőjében füstöltük meg. Tudod, annak volt ám igaziból jó íze, finom íze... Hát azóta még nem gyártottunk olyan szép, jó, ízletes és értékes sajtot. A házilag füstölt paranyica minden bizonnyal olyan ízletes lehetett, mint 1942-ben amikor Grill János a krencliből adott nekem egy kiflit s cserébe ő ihatott a főkalauznak általam kiskannában vitt tejből. Jóízű volt mindkettő. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Fut a sajt a szalagon - gyakorta kell ellenőrizni az automata gépek utáni termelési folyamatot Ha 18 millió tonna teremne... Mit tegyünk a gabonával? Ma már bizonyosra vehető, hogy a gabonatermés mennyisége elmaradt a tervezettől. Ezt már a nyáron lehetett tudni, hiszen az aszály megtizedelte a kalászos növényeket. A kukorica termése ugyan valamivel több lett a vártnál, de a gazdaságok bevételei összességében kedvezőtlenül alakultak. A idei a második esztendő, amikor a gabona rosszul fizetett. A cél pedig ennek éppen a fordítottja, hiszen a VIL ötéves tervidőszak végére 17,5-18 millió tonna gabonát kellene termelni. Ennek elsőrendű oka, hogy a mezőgazdaság, illetve annak fontos részeként a gabonatermelés a mostaninál is nagyobb arányban szolgálja a külgazdasági egyensúlyt. Nyomott árak Ez utóbbinak nemcsak a kedvezőtlen időjárás miatti kár, hanem a világpiac jelenlegi helyzete is ellentmond: a felgyülemlett készletek miatt ugyanis nyomott a gabona ára. A fejlett országoknak a felesleges, a fejlődőknek a hiányzó gabona okozza a gondot. Végül is volna helye a készleteknek, de ahol a fogyasztás növekedésére lehetne számítani, ott nem tudnak az áruért fizetni. Magyarország szempontjából a világpiac telített gabonával, hiszen mi elsősorban a hozzánk közelibb országokba exportálhatunk. A szállítási távolságok növekedése ugyanis megkérdőjelezi az export gazdaságosságát, mert a fuvar- költségek elérhetik az eladási ár 30-40 százalékát is. Ahová viszont a fuvarköltségek miatt érdemes szállítani, ott alig bővíthető a piac, s telítettsége miatt az árak is alacsonyak. Jelenleg a 100 dollárt sem éri el a búza tonnánkénti világpiaci ára, s ez éppen csak fedezi a hazai termelés és a felvásárlás költségeit. A nyugat-európai országokban számottevő bővülésre nem is számíthatunk, lényegében maradnunk kell hagyományos piacainknál. Az exportból származó bevételek persze nemcsak a feldolgozatlan termék értékesítéséből származhatnak. Gyakori érv az export bővítése mellett, hogy eladhatnánk lisztet, kukoricacsíra-olajat, izo- cukrot, és még számos, gabonából készített terméket. A felmérések szerint azonban e termékek piacán is erőteljes a verseny, ugyanakkor a hazai feldolgozó kapacitás szűkös, és a technológia is elmarad a világszínvonal mögött. Maradna még a vetőmagexport növelése, de ennek is számos korláta van. A kukorica „kozmopolita-növény”, vagyis a világ számos térségében termeszthető, ugyanakkor a vetőmagexportot szolgáló nemesítésben elmaradunk a világ legjobbjai mögött. A búza nemesítésében élenjárunk, e növény vetőmagjának exportja viszont csak korlátozott területen lehetséges. Húshegyek Nyugat-Európában A gabona világpiaci helyzetéből és a hazai termelés jelenlegi eredményeiből következően önként adódik a kérdés: kell-e a mostanihoz hasonló mennyiségű gabonát termelni? Induljunk ki a tényekből. Jelenleg 10 millió tonna gabonát használnak fel az országban takarmányozásra, 2,7 millió tonnát étkezési és ipari célokra, félmillió tonna a vetőmag, megközelítően ennyi az éves veszteség. Az összes szükséglet kereken 13,5 millió tonna. Az export eddig is az úgynevezett maradékelv szerint történt, vagyis azt a mennyiséget adtuk el a külpiacon, amelyre itthon nem volt szükség. Jelenleg a „maradék” 2-2,5 millió tonna, amely elegendő arra, hogy a hosszú távú szerződésekben megfogalmazott kötelezettségeinket teljesítsük. A tervek azonban a termelés bővülésével számolnak, így változatlan hazai felhasználás mellett növekvő mennyiség jut majd exportra, melynek gazdaságos elhelyezése a nyomot világpiaci árakon nehézkes. A termelés bővítését a világpiaci árak önmagukban nem tagadják, hiszen a régi paraszti bölcsesség szerint a gabonát „bőrben” is el lehet adni. Vagyis: előbb fel kell etetni az állatokkal, s azok húsából készített termékeket exportálva térülnek meg a gabonatermelés költségei. A legutóbbi években azonban a hús világpiaci ára is csökkent, s egyes termékek gazdaságtalanul értékesíthetők. Mégis szükség van rá Az eddigiekből látszólag az következik, hogy nincs értelme a gabonatermelés fejlesztésének. Mindez csak látszólagos, s a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében az alacsony világpiaci árakból nem következik az, hogy a gabona- és a hústermelést fékezni lehetne. A százmilliárd forint értékű élelmiszer-exportra ugyanis mindaddig szükség van a külgazdasági egyensúly megőrzése érdekében, amíg ennek csökkenését más népgazdasági ágak nem képesek pótolni. A gabonatermelés a mostani feszültségekkel együtt is alkalmas arra, hogy jól szolgálja a hazai ellátást valamint a szerény gabona-, és a tekintélyes mennyiségű állati termékek exportja révén a külgazdasági egyensúlyt. Jövője több tényezőtől is függ: befolyásolja a világpiac alakulása, s az egész magyar gazdaság teljesítőképessége. Ezek mélyreható elemzése, ismerete és egyeztetése nélkül nem lehet dönteni a gabona sorsáról, legyen az fejlesztés, szinten tartás, vagy visszafejlesztés. V. FARKAS JÓZSEF Beavatott emberekkel Az MSZMP Központi Bizottságának novemberi határozata újból megerősítette, hogy elő kell segíteni a veszteségesen és alacsony hatékonysággal gazdálkodó termelőegységek munkájának gazdaságossá tételét, a költségvetési támogatás leépítését, a gazdaságtalan termelőtevékenység megszüntetését. Valamennyien tudjuk, hogy e program végrehajtása alapos és elszánt, körültekintő, egyben következetes döntést, végrehajtást igényel. Hiszen gyakran nem kevesebbről van szó: be kell zárni az olyan üzemet, vagy gyárat, amely - ahelyett, hogy gyarapítaná - fogyasztja a közvagyont. El kell érni, hogy az ilyen gyár gépei, üzemcsarnokai olyan vállalathoz kerüljenek, amelyek nyereségesen gazdálkodnak. S minthogy még a legkorszerűbb berendezés is csak holt tárgy marad ember nélkül, az elérendő célok közé tartozik az is, hogy a régi, a veszteséges gyár dolgozói is váltsanak. Hogy ez miképpen megy végbe, az persze, korántsem mellékes. Elképzelhető, hogy az emberek a régi üzemcsarnokban dolgoznak továbbra is, de már egy másik vállalat munkásaként. Az sem kizárt - sőt, inkább gyakoribb -, hogy egy másik céghez kerülnek. A lényeg viszont mindkét esetben azonos: valami más, valami közhasznúbb tevékenységet folytatnak, mint idáig. Azért beszélünk - s beszélnek ők is - váltásról. Kétségtelen, hogy ez végső soron a dolgozó érdekében történik. Könnyű belátni ugyanis, hogy csak olyan országban boldogulhatnak munkájukból az emberek, ahol a termelés valóban gazdagítja a közvagyont Csakhogy attól, hogy a józan eszemmel belátok, elfogadok valamit, még nehéz, akár keserves is lehet az ilyen váltás, a vezetőnek és dolgozónak egyaránt. De még a nehéz döntés is könnyebbé válhat, ha a vállalatok vezetése megosztja a váltás gondjait, de várható előnyeit is a dolgozókkal, bevonja őket a döntésbe, beavatja őket a tervekbe, elképzelésekbe. Ezt annál is inkább érdemes hangoztatni, mivel számos példa bizonyltja, még a jó szándékkal elhatározott átcsoportosításból, változtatásból is kínos ügyek származtak csak azért, mert időben nem tájékoztatták a dolgozókat az érintetteket. Például helyes intézkedés sorozatot megkérdőjelező közhangulat alakult ki a vidéki nagyvállalat budapesti egységében amiatt, hogy a fővárosi dolgozók az újságból tudták meg, mi a terv velük, üzemükkel. Történetesen több ezer, magát megcsalatottnak érző kispesti munkásról van szó, akikért mellesleg kapkodnak más üzemek, hiszen nem rajtuk múlott, hogy az egységben a tevékenység kilátástalanná vált. Joggal érezték, ha idejében szólnak, ők is idejében felkészülnek a búcsúra, sorsuk új útra vezetésére. Az emberek feje fölött intézkedni még az annyira áhított gazdálkodási cél érdekében sem leheti Ez az eljárás azzal sem menthető, hogy a váltást bonyolult tárgyalások előzik meg, s nem könnyű meghatározni, mikor lehet érdemben tájékoztatást adni. A hibát általában előbb követik el. Ott, ahol a dolgozóknak meglepetéssel kell tudomást szerezniük arról, hogy eladják, átszervezik, átcsoportosítják üzemüket, vajon hogyan keresték előbb velük együtt a nagyobb gazdaságosság módját, a hatékonyabb tevékenység feltételeit? Mire mozgósították őket eddig, ha csak most tudják meg, hogy bajok voltak? Egy-egy ilyen, az emberek életét kezdetben tán kedvezőtlenül befolyásoló döntés előtt a vezetésnek el kell számolnia azzal, mit tett a meglévő kapacitás hatékonyabb üzemeltetéséért, mi az a körülmény, amin változtatni nincs hatalmában, és ami az adott kapacitás átadását indokolja. De abban az esetben is a dolgozók megértésére számíthat, ha új termékszerkezet, a nagyobb rend és fegyelem elérése miatt „mozdul meg a talaj” egyesek lába alatt. Mozdulni kell. Jelen terveink valóra váltása csak akkor lehetséges, ha gép, műhely, üzem nagyobb hatásfokkal több hasznot hajt. Késlekedni sem szabad a változtatással, ha arra megérett az idő. Viszont, hogy megérett, azt a dolgozók tudatán is mérni szükséges: vállalják-e az újfajta tevékenység kényelmetlenségeit a jobb boldogulás perspektívájával? Ez nem időhúzás, felesleges akadékoskodás, soha véget nem érő viták indokolása. Meggyőződésünk, ha a dolgozók tájékoztatására is gondolnak, még meg is gyorsulhat az átszervezés. Márpedig ez a célunk. KOMORNIK FERENC
