Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-03 / 284. szám

6NËPÜJSÀG 1986. december 3. Súlyemelő NB II. CSB Derekas helytállás Debrecenben Parlag Tibor, a 64 kg-os súlycsoport győztese Debrecenben rendezték meg a súly­emelő NB ll-es csapatbajnokság máso­dik fordulóját, amelyen részt vett a lista­vezető Szekszárdi Dózsa, a második he­lyezett DMVSC, valamint a harmadik he­lyen álló Honvéd Bocskai SE gárdája. A bajnokság végeredményben még nem zárult le, ugyanis a megyénk színeit kép­viselő együttesből hiányzott Bertus, Cse- reklei, Orsós és Imre, akiknek eredmé­nyét utólag számolják be a felnőtt egyéni országos bajnokságon nyújtott teljesít­ményük alapján. A Szekszárdi Dózsa legénységének az a fele, amelyik szerepelt a debreceni megméretésen, becsülettel helytállt. Egyéni eredmények: Szalontai a 110 kg- ban 320, Vincze ugyanebben a súlycso­portban 310, Baksa a 100 kg-osok között 100, Mátrai pedig a 75 kg-os súlycso­portban 305 kg-ot teljesített. A csapat eddigi összpontszáma 4526, ezzel az el­ső ízben megrendezett Honvéd Kupán a Szekszárdi Dózsa „csonka” együttese a fegyveres testületek (BM, HM) csapatai- között a harmadik helyen végzett. Mindez a felnőtt országos bajnokságon tervezett hasonló pontszámmal együtt az NB II. CSB dobogójának felső fokát jelentheti. Parlag arany, Götli ezüst Az idei úttörő és seredülő országos bajnokságot Szombathelyen rendezték meg, ahol megyénk színeit csak a Szek­szárdi Dózsa utánpótlásgárdája képvi­selte. Az ifi OB-nek megfelelően a serdü­lők az eddigi legjobb teljesítménnyel, 14 bajnoki ponttal a nem hivatalos pont­versenyben az ötödik helyen végeztek. A serdülők között, a 44 kg-os súlycso­portban Götli Gábor ezüstérmet szerzett. Ebben a korosztályban az 1 -6. helyezett közé csak aranyjelvényes szinttel lehe­tett bejutni. Ez történt a 64, a 71 és a 82 kg-ban is, ahol a szekszárdi versenyzők egyéni legjobb eredményükkel is csak pontszerzők lehettek. Szabó Zoltán re­mek teljesítménnyel a 64 kg-os súlycso­portban 830 ponttal a hatodik, Komonyi Norbert a 71 kg-ban 896 pontos teljesít­ménnyel az ötödik helyen végzett. Peterli Gábor, a dózsások tavalyi úttörőbajnoka 200 ponttal javította meg egyéni legjobb­ját, de ezzel a 930 ponttal is csak a ne­gyedik helyet tudta elcsípni. Szabó Zsolt a 82 kg-os súlycsoportban szintén mesz- sze felülmúlta egyéni legjobbját, és 925 ponttal negyedik lett. Parlag Tibor a 64 kg-osok között - kellemes meglepetést okozva - nem talált legyőzőre. Kézilabda vb Magyarország: második hely / az éremtáblázaton 1957-1982 között nyolc női kézilabda világbajnokságot rendeztek, a kilence­dikre csütörtöktől Hollandiában kerül sor. Az érmes helyezéseket figyelembe véve Magyarország a második helyet foglalja el az NDK mögött. A magyarok eddig valamennyi vb-döntőben bizonyít­hattak, s egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet könyvelhettek el. (Ötödik­nél rosszabb helyen soha nem zártak.) Az NDK először 1971-ben éppen Hollan­diában mutatkozott be a legjobbak kö­zött, s rögtön aranyérmet szerzett, 1975- ben és 1978-ban ugyancsak első lett, így háromszoros világbajnokként várja a raj­tot. Egy-egy világbajnoki címmel büsz­kélkedhet még Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és a Szovjetunió. Sikeres évet zárnak Az autómodellezők műhelytitkai A BHG szekszárdi autómodellező klubja két éve alakult két fővel. Azóta a ta­gok száma egyre gyarapszik: tavaly négy, idén nyolc versenyzőjük szerepelt az erőpróbákon. A jelenlegi klubtagok két I. osztályú, öt II. osztályú és egy III. osztályú minősítést szereztek az idei sze­zonban. A BHQ-sok két legeredményesebb versenyzőjét, Tímár Lászlót és Müller Györgyöt egy ház alagsori helységében, új „klubszobájukban” - amely egyben a műhelyük is - kerestük fel.- Hat éve kezdtem a modellezést és csak autókkal foglalkozom azóta is. Ak­kor, még mint a városi modellezőklub tagja szerepeltem - mondja Tímár László. - Tavaly jutottam el arra a szintre, hogy sikerült elérnem az I. osztályú minő­sítést, idén pedig megvédtem ezt a címet. Nagy örömömre szolgál, hogy már tár­sam is akadt, hiszen Müller György bará­tom szintén megszerezte ezt a minősí­tést.- Mit kell teljesítsen egy autómodelle­ző, hogy I. osztályú versenyző lehessen?- Évente 8-10 versenyünk van, ebből 6-7 pontszerző - halljuk Müller György­től. - Mindenki a három legjobb verseny- eredményét veheti figyelembe a ponto­zásnál, ezek értékét kell összeadni. Ver­senyenként maximum ezer pontot lehet szerezni - elméletileg. Ezt elérni azonban gyakorlatilag lehetetlen. Ha valaki az Szombattól várjuk olvasóink szavazatát Tolna megye 1986. évi legjobb sportolói A szavazók is nyerhetnek A december hónap általában az év közben végzett munka összegzésének és értékelésének utolsó állomása. A sok mindenre kiterejdő számvetésből nem maradhat ki a nagy érdeklődésre számot tartó sportmozgalom sem. Megyénk sportolói az 1986-os esztendőben is számos nagyszerű egyéni és csapatsikert értek el a hazai, valamint a nemzetközi versenyeken és mérkőzéseken. Ezekre joggal lehet büszke szűkebb pátriánk, Tolfia megye sportszerető közvéleménye. Lapunk olvasói többször bizonyították már, hogy számít­hatunk aktív közreműködésükre az év legjobb megye spor­tolóinak megválasztásában. Tolna megye sportolói közül ez évben immár 9. alkalommal szeretnénk kiválasztani a legjob­bakat. Azokat, akik a nők illetve a férfiak között kiemelkedő eredményekkel dicsekedhetnek. Mint minden rangsorolás, természetesen ez is magában rejti a szubjektív ítéletalkotást, de az előző nyolc szavazás végeredménye bizonyította, hogy a sport iránt elkötelezett olvasóink véleménye egybeesett a szakemberek által készített rangsorolással. Az 1986-os esztendő legjobbjainak megválasztása ezútal is a hagyományos módon és módszerrel, azaz szavazással történik, amit a Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsa, a KISZTolna Megyei Bizottsága és aTolna Megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatalával közösen hirdetünk meg. Sportrovatunkban négy szavazólapot jelentetünk meg, az elsőt december 6-án, ezzel a legjobb női sportolóra szavaz­hatnak. Demceber 8-án közöljük a 2-es szelvényt, azzal a legjobb férfi sportolóra voksolhatnak. A legjobb női, illetve a férficsapatra a december 13-án, illetve 15-én megjelenő szelvényeken tippelhetnek. A kitöltött szavazólapok bekül­dési határideje: 1986. december 31. Címünk: Tolna Megyei Népújság Sportrovata, 7101. Szekszárd, Liszt tér 3. Csak a lapunkból kivágott és kitöltött szelvények érvényesek: az ér­tékelésnél a fénymásolt szavazólapokat nem vesszük figye­lembe. A kitöltött lapokat Szekszárdon a Sajtóház portáján személyesen is leadhatják olvasóink. A hagyományoknak megfelelően nemcsak a sportolók, hanem a szavazók is nyerhetnek. Szerkesztőségünk ezúttal a ragnsort eltalálók, azaz a legeredményesebb tippelők kö­zött - a múlt évtől eltérően - nem hat, hanem tíz darab, fél év­re szóló Népújság előfizetést sorsol ki. A nyertesek névsorát az 1987. január 17-i számunkban közöljük. Az 1986. év leg­jobb Tolna megyei sportolóit január közepén Sajtóházunk­ban látjuk vendégül, ahol ünnepélyes eredményhirdetésen vehetik át a szerkesztőség, a Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsa, a KISZTolna Megyei Bizottsága, és a Tolna Megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala által felajánlott dí­jakat. Kedves olvasóink! Szombattól tehát ismét várjuk szavaza­taikat, s önökkel együtt mi is kérdezzük: kik lesznek ez évben Tolna megye legjobb sporotolói? Kaszparov mestere Mihail Botvinnyik 75 éves Hetvenöt éves Mihail Mojszejevics Botvinnyik, aki a szovjet sakkozás törté­netében új korszakot nyitott. Az első szovjet nemzetközi nagymes­ter 1911-ben született Leningrádban. 1935-ben tört be a világ élvonalába. Bot­vinnyik háromszoros világbajnok (1948-57, 1958-60, 1961-63), csapat­ban ötszörös olimpiai bajnok (1954, 1956, 1960, 1962, 1964). 1946-ban kellett volna lebonyolítani az Aljechin-Botvinnyik sakkvilágbajnoki döntőt, amikor a cím védője váratlanul el­hunyt. A Nemzetközi Sakkszövetség (FI­DE) határozatának értelmében az akkori idők hat legerősebb sakkozója verseng­hetett az elsőségért. Robin Fine amerikai nagymester visszalépésével 1948 tava­szán öten szálltak harcba: Mihail Bot­vinnyik, Paul Kérész, Vaszilij Szmiszlov (mindhárom szovjet) Max Euwe ex-világ- bajnok (Hollandia) és Sámuel Res- hevsky, az Egyesült Államok bajnoka. Botvinnyik lehengerlőén játszott az egész versenyen, jóval az utolsó forduló előtt biztosította magának a végső győ­elérhető 3000 pontból 2800-at begyűjt, az már I. osztályú szintet jelent. Tímár László 2905 pontot ért el, ami fantaszti­kus teljesítmény. Sőt, a másik kategóriá­ból is elérte a 2800 pontot. Jómagam a Forma-1 kategóriában teljesített 2831 pontommal lettem I. osztályú.- Miből áll egy modellező verseny?- Az első napon csak edzések vannak, ekkor lehet ismerkedni a pályával. A má­sodik napon kerül sor az egyik, általában a sportkategóriára, a harmadikon pedig a Forma-1 kategória versenyeire.- Ezt a hobbit sokan gyerekesnek tart­ják, úgy néznek ránk, mint a szellemileg visszamaradottakra. Pedig ehhez a sporthoz jó koncentráló képesség és ko­moly technikai felkészültség szükséges - veszi át a szót Müller György. - Modell- jeinkhez néhány apróbb alkatrészt ma­gunk „gyártunk” a gyárból megmentett hulladékanyagokból. Ezek néha strapa- bíróbbak, mint amiket a boltokban árul­nak.- A versenyszezon március végétől zelmet: ő lett az első szovjet sakkvilág­bajnok.- Minek köszönhette ezt a szép ered­ményt?- Mindenekelőtt annak, hogy a tudo­mányos következetességgel a tökéletes­ségig csiszolta megnyitásait. Mélyreha­tóan tanulmányozta leendő ellenfelei re­pertoárját és rájuk kényszeritette a szá­mukra legkellemetlenebb megnyitáso­kat. Ily módon gyakran már az első nér hány lépésváltásban eldöntötte a maga javára a játék kimenetelét. A végletekig pontos volt a taktikai já­tékban, bátran vállalta a kockázatot, ki­játszotta ellenfeleit a bonyolult és kiéle­zett küzdelemben. A háromszoros világbajnok kiváló tu­dós, a műszaki-tudományok doktora. Ki­tartóan munkálkodik egy minden eddigi­nél tökéletesebb sakk-komputer létreho­zásán. Ö alapította meg a híres „Botviny- nyik iskolát”, amely olyan nevekkel di­csekedhet, mint Garri Kaszparov világ­bajnok és Anatolij Karpov ex-világbaj- nok. október végéig tart. A „versenycsendes időben” sem tétlenkedünk, ilyenkor álta­lában itt vagyunk a műhelyben és a mo­dellek karbantartásán, felújításán ügykö­dünk. Sokat köszönhetünk feleségéink- nek, hiszen az ő megértésük nélkül nem hódolhatnánk ilyen mértékben kedvtelé­sünknek. Jómagam egyébként még tár­saimnál is kevesebbet tartózkodom ott­hon, mivel az országos válogatott keret tagjai közé is bekerültem - mondjaTimár László.- Mik a szakosztály jövő évi tervei?- Szeretnénk elmenni Ausztriába egy jeges versenyre, mert nálunk ilyeneket nem rendeznek, mi pedig egyszer ezt is ki akarjuk próbálni. Szükségünk lenne egy edzöpályára, csak ez nagyon drága, így nem tudjuk, mikor kerül rá sor. Mind a nyolcán - a szakosztály tagjai - a követ­kező évben megpróbálunk még jobb mi­nősítéseket szerezni, ezzel is meghálálva gyáregységünk, a BHG támogatását. má-ré Látogatás a segédedzői tanfolyamon Maximális erő, .reagálásgyorsaság, egyszerű és összetett reakció - röpköd­nek a szakkifejezések az edzéselméleti órán. A hallgatók a meghatározásokat keresve lázasan lapoznak a könyvekben és a füzetekben. Egyelőre engedélyezett eme segédeszközök használata, de las­san nem árt betéve tudni a definíciókat. A hamarosan elérkező félévi vizsgán a mintegy negyven, Tolna megye különbö­ző településeiről érkezett fiatal bizonysá­got tesz arról, hogy nem volt hiábavaló időpazarlás a segédedzői tanfolyam. Leendő asztalitenisz, atlétika, csel­gáncs, kajak-kenu, kézi- és kosárlabda, súlyemelő és tornász edzők ülnek a pa­dok mögött. Kérdeznek-válaszolnak, jegyzetelnek és figyelik az oktató, ez esetben Hajdics Klára, a megyei Testne­velési és Sporthivatal elnökhelyettese szavait.- A résztvevők minden második héten, a munkaidő védelme miatt szombaton­ként járnak be az órákra, Szekszárdra, a TSH épületébe - mondja Földesi Gyula oktatási főelőadó. - Kezdetben összesen kilencvenkét órában különböző elméleti tárgyakat tanulnak, többek között edzés- elméletet, sportpedagógiát, sportpoliti­kát, gimnasztikát. Ezek befejeztével tíz­napos szakmai gyakorlati táborozás kö­vetkezik, ahol az adott sportág szakelmé­letével és mozgásanyagával lehet megis­merkedni. A tanulmányaikat befejezők - a félévi és év végi vizsgák sikeres letétele esetén - segédedzői bizonyítványt kap­nak. Az oklevél tiszteletdíjas tevékenység folytatására ad lehetőséget. Kormos Zsuzsa idén érettségizett, ezt követően a Pécsi Tanárképző Főiskolára jelentkezett, testnevelés-biológia szakra.- A szekszárdi Garay jános Gimná­ziumban ismerkedtem meg a szertorná­val, de művészi tornával és jazz-balettel is foglalkoztam. Magától értetődő tehát, hogy ezt a sportágat, azaz a tornát vá­lasztottam a segédedzői tanfolyamon. Ennek elvégzése mindenképp többletet ad számomra. Testnevelő tanár szeret­nék lenni, de emellett szívesen oktatnám a tornát is. A Testnevelési és Sporthivatalban egyébként van lehetőség kétéves közép­fokú edzői tanfolyamra történő beiratko­zásra is. Ezt a Testnevelési Főiskola to­vábbképző intézete szervezi, a bejutás viszont szigorú felvételi vizsgához kötött.- A középfokú tanfolyam már eggyel magasabb szint - jegyzi meg tréfásan Hajdics Klára. A megállapítás kétszeresen is igaz: nemcsak azért, mert a tantárgyakkal itt bővebben és mélyebben foglalkoznak, hanem azért is, mert a középfokú tanfo­lyamot - ellentétben a segédedzőivel - nem a földszinten, hanem az első emele­ten tartják. SZERI ÁRPÁD Mihail Botvinnyik volt sakkvilágbajnok és tanítványa, Garri Kaszparov

Next

/
Oldalképek
Tartalom