Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
2 Képújság 1986. december 24. Lázár György befejezte moszkvai tárgyalásait Módosítják az ifjúsági takarékbetét feltételeit Sebestyén Tibor és Császár Tibor, az MTI moszkvai tudósítói jelentik. A két ország közötti árucsere-forgalom terven felüli bővítéséről és a gazdasági együttműködés új, közvetlen kapcsolatokon alapuló formáinak gyakorlati megvalósításáról tárgyaltak kedden Moszkvában a magyar-szovjet kormányfői megbeszéléseken. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, aki hétfőn érkezett a szovjet kormány meghívására munkalátogatásra, kedden délelőtt a Kremlben találkozott Nyikolaj Rizskowal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével. A két kormányfő által vezetett tárgyalócsoportban részt vettek a Lázár György kíséretében érkezett személyiségek és magas rangú szovjet partnereik. A megbeszélések szünetében a Szovjetunió Minisztertanácsa díszebédet adott Lázár György és a többi magyar Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden a Kremlben megbeszélést folytatott Nyikolaj Rizskowal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével. A tárgyalások során a fő figyelmet Magyarország és a Szovjetunió együttműködésének a legközelebbi években és hosszabb távon történő fejlesztésére fordították. Megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar-szovjet kapcsolatok töretlenül és lendületesen fejlődnek a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján, s teljes egység van Magyarország és a Szovjetunió elvi irányvonalának megvalósításában, amely testvéri barátságuk és mindenoldalú együttműködésük további erősítésére irányul a két ország népeinek érdekében. A kormányfők hangoztatták a KGST- tagállamok idén novemberben Moszkvában tartott munkatalálkozójának jelentőségét a szocialista országok közötti együttműködés fejlesztése, a szocializmus alkotóerejének fokozottabb feltárása, a béke és a nemzetközi biztonság szilárdításáért vívott harc szempontjából. Rámutattak, hogy Kádár János és Mihail Gorbacsov találkozói és megbeszélései, az ezeken létrejött megállapodások meghatározó fontosságúak a magyar-szovjet együttműködés hatékonyságának minden téren való fokozásában, az együttműködés új minőségi szintre emelésében. A kormányfők megkülönböztetett figyelmet szenteltek a legfelső szinten elért megállapodások végrehajtására irányuló konkrét intézkedéseknek a kétoldalú kereskedelmi-gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok terén. Kedvezően értékelték a szovjet-magyar kereskedelem fejlesztésében végzett munkát, amelynek eredményeként előirányozzák a Magyarország és a Szovjetunió 1986-1990-re szóló hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményében rögzített MOSZKVA - A Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztériumainak képviselői 1986. december 22-23-án Moszkvában egyeztető tanácskozást folytattak a közel-keleti béke és biztonság kérdéséről. A résztvevők a véleménycsere közben hangsúlyozták a közel-keleti békekonferencia mielőbbi összehívásának és nemzetközi előkészítő bizottság létrehozásának fontosságát. PEKING - Sanghajban hétfőn este nem került sor a korábban bejelentett újabb nagyszabású diáktüntetésre. A városi hatóságok közölték, hogy tekintettel az elmúlt napokban tapasztalt rendbontásokra, a közrend megzavarására, a továbbiakban a rendőrség előzetes engedélye nélkül senki sem tüntethet. Kedd reggeli jelentések arról számolnak be, hogy a sanghaji egyetemeken és főiskolákon nyugalom van, a diákok részt vesznek az előadásokon, folytatják normális vendég tiszteletére. A díszebéden Nyikolaj Rizskov és Lázár György pohárkö- szöntöt mondott. A tárgyalás ezután még folytatódott, s a késő délutáni órákban fejeződött be. Lázár György és Nyikolaj Rizskov a megbeszélések eredményeit rögzítő jegyzőkönyvet irt alá a magyar kormányfő szálláshelyén. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a nap folyamán találkozott Lev Zajkowal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával. A szívélyes, elvtársi légkörű meg- ' beszélésen véleménycserét folytattak a magyar-szovjet együttműködés néhány időszerű kérdéséről, elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok elmélyítéséről, a szocialista országok műszakitudományos együttműködésének fejlesztéséről. kölcsönös szállítások mennyiségének bővítését, a szovjet földgáz Magyarországra történő szállításának hosszú távú biztosítását, a gazdasági együttműködés leghaladóbb formáinak alkalmazására irányuló munka élénkítését. Fontosnak nyilvánították, hogy gyorsuljon az intézkedések végrehajtása a két ország műszaki-tudományos és termelési kooperációjának elmélyítésében, elsősorban a KGST-tagállamok műszaki-tudományos haladása 2000-ig szóló komplex programjának teljesítésében, a termelő kapacitások és gazdasági erőforrások jobb kihasználására irányuló együttműködésben. Az együttműködés hosszú távú fejlesztése legfontosabb feladatainak és útjainak meghatározása céljából megállapodtak, hogy 1987-ben kidolgozzák a Magyarország és a Szovjetunió közötti gadzasági és műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésének 15-20 éves koncepcióját, amely kapcsolódni fog a szocialista közösség többoldalú alapon kidolgozás alatt lévő munkamegosztási koncepciójához. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy tevékenyebben alkalmazzák a gyakorlatban a termelési kooperációk olyan formáit, mint a vállalatok, gazdálkodó és tudományos kutató szervezetek közvetlen kapcsolatai és közös vállalatok, nemzetközi egyesülések és szervezetek létrehozása. Ehhez kedvező feltételeket teremtenek a KGST 42. ülésszakának határozataival összhangban ez év novemberében aláírt magyar-szovjet kormányközi egyezmények. A felek meggyőződése szerint a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés haladó formáinak elterjedése előmozdítja nemcsak a szocialista gazdasági integráció elmélyítését, hanem a széles körű tapasztalatcserét is, lehetővé teszi, hogy szilárdabb, tartósabb alapra helyezzék a testvéri országok munkakollektívái és dolgozói közötti kapcsolatokat. Az időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott véleménycsere közben a felek tevékenységüket és készülnek a január első hetében esedékes vizsgákra. LONDON - Margaret Thatcher kormányfő koratavasszal tesz eleget Mihail Gorbacsov meghívásának-jelentette be hétfőn este a brit miniszterelnök szóvivője. A bejelentésre azt követően került sor, hogy Thatcher asszony hivatalában fogadta Leonyid Zamjatyin londoni szovjet nagykövetet, aki átadta a brit kormányfőnek az SZKP KB főtitkárának személyes üzenetét. Brit források szerint Margaret Thatcher három napra látogat Moszkvába, előreláthatólag március végén, április elején. GENF - Új stratégiába kezd az OPEC olajbevételeinek növelése érdekében: a jövő év első felében csökkenti termelését és visszatér a rögzített árak rendszeréhez. A tíz napra nyúló, szívós tárgyalások eredményeként az olajkartell szakminiszterei - Irak kivételével - az összterrámutattak: mivel a világban változatlanul nagy a feszültség, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei hadászati-katonai fölény megszervezésére irányuló törekvései idéznek elő, állhatatosan tovább kell fokozni a szocialista közösség országai, az összes békeszerető erő közös erőfeszítéseit azért, hpgy megszüntessék a veszélyes fegyverkezési versenyt, hogy megszabadítsák az emberiséget a nukleáris veszélytől, és létrehozzák a nemzetközi biztonság egyetemes rendszerét. E célokat szolgálják az atomfegyverek felszámolására és a támadó űrfegyverek kifejlesztésének megakadályozására tett nagyszabású szovjet kezdeményezések. A felek hangoztatták annak fontosságát, hogy folytassák a küzdelmet a kísérleti atomrobbantások megszüntetéséért, és hogy e küzdelemnek új lendületet adjanak. Lázár György a Magyar Népköztársaság teljes támogatásáról biztosította a Szovjetunió építő szellemű álláspontját, amelyet a szovjet kormány december 18-i nyilatkozata fejtett ki. A kormányfők síkra szálltak az összeurópai folyamat továbbviteléért, az európai katonai szembenállás szintjének csökkentéséért és a földrész politikai légkörének javításáért. Nagy előrelépés lenne ebbe az irányba a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének budapesti ülése által az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek jelentős csökkentésére tett javaslatok megvalósítása. A tárgyalások tárgyszerű és baráti légkörben zajlottak le, s a megvitatott kérdésekben megerősítettek a nézetek azonosságát. Lázár György meghívta Nyikolaj Rizs- kovot magyarországi hivatalos baráti látogatásra. A meghívást a szovjet miniszterelnök köszönettel elfogadta. xx Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kétnapos moszkvai munkalátogatását befejezve kedden délután hazautazott a szovjet fővárosból. Vele együtt utaztak azok a vezető személyiségek, akik a kormányfőt elkísérték látogatására: Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar-szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke. Búcsúztatásukra a vnukovói repülőtéren megjelent Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet Minisztertanács elnöke és több más magas rangú szovjet vezető. Ott volt még Rajnai Sándor moszkvai magyar nagykövet, aki ugyancsak részt vett Lázár György moszkvai megbeszélésein. Lázár Györgyöt Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, Várkonyi Péter külügyminiszter és Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Vladlen Puntusz, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. mêlés 7 százalékos csökkentésében és hordónkénti 18 dolláros irányár alkalmazásában állapodtak meg genfi értekezletükön. A többségi döntés mindenekelőtt Szaúd-Arábia megváltozott álláspontjával magyarázható. A két hónappal ezelőtt menesztett Jamani - utódjával ellentétben - nagyobb jelentőséget tulajdonított az OPEC nagyobb világpiaci részarányának, mint a termelésviszafogás és a rögzített árak politikájának. WASHINGTON - Képek, ábrák, térképek gyors továbbítására is alkalmassá tették a Kreml és a Fehér Ház közötti „forró drótot”, amely eddig csak szöveges információcserét tett lehetővé a két nagyhatalom politikai döntéshozó központja között. A „forró drótot” 1963- ban helyezték üzembe azzal a céllal, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői szükség esetén sürgősen üzenetet válthassanak egymással, és így tisztázhassanak esetleges félreértéseket, megakadályozhassák válsághelyzet kialakulását. E közvetlen kapcsolat hasznossága az évek során többször megmutatkozott - így például az 1967-es és az 1973-as közel-keleti háború idején. A KISZ Központi Bizottsága és az Országos Takarékpénztár vezetői kedden a KISZ KB székházában tartott sajtótájékoztatón bejelentették: 1987. január 1- jétől módosulnak az ifjúsági takarékbetét kamatai, a külön kölcsön összege és az állami kedvezményes hitel törlesztésének feltételei. Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára a sajtó képviselőinek elmondotta, hogy a KISZ XI. kongresszusát megelőző vitákban, s magán a kongresszuson is sok szó esett a fiatalok egyik legégetőbb gondjáról, az önálló lakáshoz jutás feltételeiről. Emiatt a kongresszus határozatba foglalta, a KISZ KB gazdaságpolitikai és érdekképviseleti osztálya pedig ezt követően kezdeményezte az ifjúsági takarékbetét korszerűsítését. A cél a lakásárak emelkedésének üteméhez jobban igazodó kamatokat és kölcsönöket biztosító takarékoskodási forma elérése volt. Ennek kidolgozásában az Orságos Takarékpénztár és a Pénzügyminisztérium a KISZ kezdeményezéseit segítve közreműködött. A közös tárgyalások végeredményeként létrejött szerződés nyomán 1987. január 1 -jei hatállyal - a Pénzügyminisztérium javaslata alapján a már jelenleg bentlévő ifjúsági takarébetétekre is vonatkozóan - modósították az ide tartozó rendeleteket. Az ifjúsági takarékbetétben megtakarított összeg öt év után 5 plusz 1 százalék helyett 5 plusz 3 százalékkal kamatozik, s ez a prémium hét év után már 4 százalék, azaz összesen 9 százalék a kamat. Ha a lakásárindex növekedése két számjegyű lenne, tehát - országos átlagban - 10 százalékot vagy ezt meghaladó mértékben nőne a Pénzügyminisztérium, az OTP, a KISZ KB és a Központi Statisztikai Hivatal közös számításai alapján, akkor a pénzügyi kormányzat vállalja, hogy a kamatot a hosszú lejáratú betéteknél ehhez igazítja. (Azaz például 12 százalék esetén a hét éven túl bent tartott ifjúsági takarék- betét is 12 százalékkal kamatozna.) Hasonlóképpen módosítják akkor is a kamatot, ha a központilag tervezett áremelések meghaladnák a 10 százalékot, s ez nem lenne központilag ellentételezve. A lakáshoz jutás céljára igénybevehe- tő, az ifjúsági takarékbetéthez járó külön kölcsön százalékai is változnak: öt év után 100 százalék, maximum 150 ezer forint helyett 120 százalék, maximum 200 Kedden a Budapest Kongresszusi Központban kihirdették az M O-ás autóút világbanki pályázatának eredményét, és megkötötték a fővállalkozói szerződéseket. Az MO-ás autóút első szakaszának megépítésére, melyre a Világbank nyújt mintegy 30 millió dolláros hitelt, nemzetközi pályázatot írtak ki az elmúlt évben. Az előminősítések után végül is összesen 13 cég nyújtotta be pályázatát, köztük több magyar, külföldi, illetve vegyes vállalat. A szakmai zsűri döntése szerint a legkedvezőbb ajánlatokat magyar pályázók tették; az útépítési munkákat az Asz- faltútépitő Vállalat, az autópályához tartozó két Duna-hid megépítését a Hídépítő Vállalat nyerte el. A magyar bíráló bizottság döntését a Világbank fenntartás nélkül elfogadta. A fűvállalkozói szerződést a beruházás irányítására, ellenőrzésére, koordinálására, illetve lebonyolítására megbízást kapott Közúti Beruházó Vállalat (Utiber) igazgatója, Szentirmai István, az Aszfalt- útépítő Vállalat vezérigazgatója, Husi Márton és a Hídépítő Vállalat műszaki igazgatója, Fogarasi István írta alá. A szerződések aláírásával lehetőség nyílik arra, hogy az út- és hídépítési munkák már a kora tavasszal megkezdődjenek. Erre a feltételek adottak, hiszen a kisajátítások már megtörténtek, és a szükséges tervek is elkészülnek addig. A kisajátítást egyébként igen körültekintően végezték, nagy gondossággal jelölték ki az új út nyomvonalát, hogy minél kevesebb ház lebontására kerüljön ezer forint - így például kilenc évi betét után 200 százalék, maximum 300 ezer forint is lehet. Ha nem lakásvásárlás vagy -építés céljára fordítják megtakarításukat a fiatalok e betéti formában, akkor áruvásárlási hitelként az eddigi 50 ezer forint helyett 60 ezer forintot kaphatnak. A kedvezményes hitelek törlesztésekor egyedi kérdések és elbírálás alapján az OTP eddig is adhatott tőketörlesztési haladékot maximum öt évig, olyan 35 éven aluli fiataloknak, akik valamilyen ok miatt nem tudták vállalni a teljes összegű havi törlesztést. A Pénzügyminisztérium és a KISZ javaslatára - az e célra az OTP- nek rendelkezésre álló pénzkeretet nem növelve - január elsejétől minden 30 év alatti igénylő külön kérvény nélkül dönthet a hitelszerződés megkötésekor, hogy azonnal megkezdi-e törleszteni hosszú lejáratú, 3 százalékos kamatú állami lakáshitel-tartozását vagy a tőke törlesztésének megkezdésére - maximum - 3 év haladékot kér, és addig havonta csak a kamatot törleszti. Németh Zoltán, a Pénzügyinisztérium főosztályvezetője a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a január 1 -jétől a módosított rendeletekbe foglalt ifjúsági takarékbetéthez járó többletkamatok és - kedvezmények terheit az állami költség- vetés magára vállalta. Fekete László, az OTP vezérigazgatóhelyettese az új betéti konstrukció ismertetésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a kedvezmények nem családok, hanem betétek után járnak. Ha egy fiatal házaspár mindkét tagja rendelkezik ifjúsági takarékbetéttel, akkor ez lakáshoz jutásuk esélyeit, a jelenlegi módosítások figyelembevételével, rendkívül megkönnyíti. Hazánkban jelenleg körülbelül 700 ezer ifjúsági takarékbetét van, tizenkétmilliárd forinthoz közelítő összeggel - mondotta -, bár a betétek nagy részét nem tartják bent sokáig az OTP tapasztalatai szerint.- A módosított feltételek ilymódon a hosz- szabb távú takarékoskodásra is ösztönöznek. A KISZ Központi Bizottsága tovább folytatja a lehetőségek keresését a lakásgazdálkodás gondjainak megoldására, a fiatalok helyzetének megkönnyítésére, a KISZ XI. kongresszusának határozata alapján - hangzott el a sajtótájékoztatón. sor. Összesen 14 lakást és valamivel több mint 20 hétvégi házat érint az M 0-ás autópálya első szakaszának megépítése. Ez az első 15 kilométeres szakasz a 6-os főutat köti össze az M 5-ös autópályával. Az összesen mintegy 4,3 milliárd forintos beruházás a két Duna- híd megépítését is tartalmazza. Az első ütemben négysávos félautópályaként építik meg ezt az útszakaszt, lehetőséget hagyva arra, hogy a későbbiekben kétszer három sávosra bővíthessék. A tervek szerint az építkezés 1990 végéig befejeződik. Remény van arra, hogy egy második világbanki közlekedési hitelszerződéssel megépüljön a Budapestet elkerülő körgyűrűből az az újabb 15 kilométeres szakasz, amellyel az M 1 -es és az M 5-ös autópálya között teljessé válik az összeköttetés. Az M 0-ás autóút legnagyobb előnye az lesz - s ez már az első szakaszon is érvényesülni fog -, hogy mentesíteni a jelenleg túlzsúfolt budapesti utakat a tranzitforgalom számottevő részétől. Ennek környezetvédelmi szempontból is jelentősége van, hiszen jóval kevesebb gépjármű szennyezi majd a főváros levegőjét. Kedvezőbbek lesznek a környező települések közötti összeköttetések is. A számítások szerint már az első szakasz megépítése is jelentős energiamegtakarítást tesz lehetővé, de ha megépül a második szakasz is, akkor évente mintegy 35 ezer tonnával csökkenhet az üzemanyag-fogyasztás; ez két-három százaléka a lakosság összes üzemanyagfogyasztásának. Hozzájárul az MO-ás út ahhoz is, hogy számottevően csökkenjen a balesetek száma. Sajtóközlemény PANORÁMA Magyar vállalatok nyerték az M 0-ás autóút világbanki pályázatát