Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-20 / 299. szám

DECEMBER 20 SZOMBAT Névnap: Teofil A Nap kél 7.28 - nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 19.42 - nyugszik 10.37 órakor Harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon állítottak elő először kísérlet során nukleáris eredetű elektromos energiát az Amerikai Egyesült Államokban. Erős szél A várható időjárás az ország területén ma estig: Nyugat felől tovább szakadozik a fekhőzet. Eleinte még újabb eső. keleten hóesés várható, később a felhőátvonu­lásokból hózápor valószínű. A sokfelé erős déli szél egyre több helyen északnyugatira fordul és gyakran lesznek vi­haros széllökések. A hőmérséklet a kora délutáni órákban 0 és plusz 4 fok között alakul.- ELISMERÉS. Szekszárdon, a városi tanács tárgyalótermében tegnap Kovács János tanácselnök fogadta a Liszt Fe­renc Emlékbizottság tagjait és mindazo­kat, akik a város 925. évfordulóján tartott rendezvényeken közreműködtek. A leg­aktívabbaknak jutalmat adott át.- KARÁCSONYI KONCERTET tarta­nak ma este 19 óra 30 perckor Szekszár­don a Művészetek Házában, a Vöröske­reszt megyei vezetősége és a Művésze­tek Háza közös rendezésében. A rendez­vényen a szekszárdi városi kamarazene- kar ad műsort. Az est bevételét a rende­zők felajánlják a hátrányos szociális kö­rülmények között élők számára.- A MAHART értesíti az utazóközönsé­get, hogy az Esztergom-Sturovo között közlekedő kompjárat ünnepi menetrend­je az alábbiak szerint alakul: December 24-én Sturovoból az utolsó járat 12 óra­kor indul. December 25-én és 26-án a komp nem közlekedik. December 31- én Sturovoból az utolsó járat 12 órakor indul. Január 2-től a kompjárat ismét menetrend szerint közlekedik. Kinek szól a sziréna? Úgy adódott, hogy a bátaszéki ta­karékszövetkezet szekszárdi fiókjá­nál ügyemet intéztem. S a kis bank vezetője készséggel bemutatta mun­kahelyüket. S azt is, ha betörő jönne, milyen fogadtatásban részesülne. Egy ablakot kinyitott - azonnal üvöl- teni kezdett a sziréna. Három percig szólt Szekszárd központjában 10 órakor a porta fölötti hangszóró... Senki nem futott rendőrért, senki nem kérdezte meg álarcosok voltak-e a rablók, mennyi pénzt vittek el. Úgy tűnik, hiába a riadó - nem fé­lünk. Bizonyításul ezen állításomat kértem a vezetőt, jó fél óra múltán, hogy ismét nyissa ki az egyik ablakot. Kinyitotta. Szólt a sziréna. Most sem szaladt senki rendőrért... - Pj ­------1 H étköznapinak is lehetne nevezni a Kovács Antalné nyugdíjas postás hobbyját, a babagyűjtést, ha nem 618 darabból állna gyűjteménye. A csóti asszony tizenkét éve kezdte el a gyűjtést, és azóta 49 országból mintegy hetven partnertől - Óceá­niából is - érkezett hozzá baba. Zulu varázslópár Észak-Durbaiból.- A CIGÁNYLAKOSSÁG társadalmi beilleszkedésének helyi tapasztalatairól Bogyiszló, Öcsény és Kurd tanácselnöke számolt be a megyei cigányügyi koordi­nációs bizottság tegnap délelőtti ülésén. TISZTÁBB a Zala és a Balaton vize. Eb­ben összegezhetők a Zala megyei kör­nyezetvédelmi és közegészségügyi sza­kemberek által az év folyamán végzett mintavételek, mérések és laboratóriumi vizsgálatok eredményei. A kettő szoro­san összefügg, hiszen, mint ismeretes, a Balaton vízutánpótlásának felét a Zalából kapja. A javulás első sorban a tó vízminő­ségének védelmét szolgáló beruházások eredménye. Lottó nyerőszámai: Á Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 51. heti lottósorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 12, 34, 38, 65, 77 Influenzajárvány miatt a decs-sárpilisi szociális otthonban 1986. december 22- től látogatási tilalmat rendelek el. Szat­mári László igazgató (x) OLVASTAM Rendhagyó disznótor Egyre több olyan programról adunk hírt lapunkban, melyek a téli szünetre kínálnak szórakozást a diákoknak. Tegnapi számunkban írtuk meg, hogy a Tol­nai Fókusz vakációs diákcentrumot nyit a következő napokra Szekszárdon, a Béla tér 6. szám alatt. Öröm, hogy egyre változatosabb, izgalmasabb, mi több hasznosabb, szünidei elfoglaltsággal lepik meg a művelődési házak, úttörőhá­zak a vakációzókat. Például Tamásiban, az úttörőház honismereti szakköre disz­nót vág január 3-án, mégpedig egyik patronálójuk házánál. De nem akármilyen disznóölés lesz ám! Mindent a régi szokásoknak megfelelően csinálnak. Úgy hogy szalmával perzselik a disznót, a feldolgozás is a régi receptek szerint törté­nik. Tudniillik, a szakkör tagjai e hagyományokat az elmúlt hetekben felkutatták, s annak alapján készítették el a „szertartás” forgatókönyvét. S hogy mindezért mi lesz a jutalmuk? Egy kellemes nap, a hagyományápolás öröme, no és egy finom disznótoros vacsora az úttörőházban. Jó étvágyat!- hm ­Jövőre új vásárrend Szekszárdon Havonta kétszer - zárt területen A szekszárdi havi állat-, kirakodó és autóvásárok már országos hírűek. La­punk olvasóit rendszeresen informáljuk a havi vásárokon tapasztaltakról, a felho­zatalról, az árakról, a kuriózumokról. A mostani információink meglehetősen újak és szép vásárokat ígérők. Borbás Vendel, a Szekszárdi Városi Tanács osz­tályvezetője tájékoztatott bennünket. Jövőre havonta kétszer lesz vásár. A második és a negyedik hét vasárnapján. A vásárok sűrítését az is indokolja, hogy híresek vagyunk, másrészt pedig a vá­rosnak bevételi forrása is. Amíg öt éve még csak harmincezer forin| körül ala­kult a vásárdíjbevétel, idén elérik a négy- százezer forintot. A bevétellel a vásárrendezőség gaz­dálkodik. A pénzt felhasználják a terület korszerűsítésére. Például az Aranytó ut­cai részen bekerítik a vásárt, három ka­put nyitnak. Felújítják a cédulaházat, ahol nemcsak a rendezők kapnak helyet, ha­nem megfelelő teret adnak a rendőrség­nek is, hogy az autóvásárlók a helyszínen átírhassák vásárolt gépüket. Jövőre elkészítik a tér világítását. Han­gosító berendezést szerelnek fel. A köz­úti igazgatóság megcsinálja az Aranytó utcai hidat, a betoncsöveket már lerak­ták, s rövidesen betonozzák az utat. Ezzel egy időben a vásár területén szilárd bur­kolatú utakat építenek ki. A múlt héten kijelölték a vásározók he­lyét. Ugyanis az ellátásfelügyeleti osztály szerződést köt a kiskereskedőkkel, kis­iparosokkal. Kimérték - kérés szerinti helyre - ki mekkora területet bérel egy évre. Eddig százötvenegy személy kért és vásárolt helyet. A területek különbö­zők, főleg a bútorosok kértek nagyobb placcot. A gépjárművek parkolásának na­gyobb lehetőséget adnak: a Dózsa sportkör ad egy területet, ahova a jármű­vekkel fel lehet állni, ez bevételt jelent a sportkörnek, ugyanakkor meghagyják a gyalogosforgalomnak a most is használt betonkerítés melletti utat. A vásárlók kiszolgálása érdekében büfét is nyitnak, amint sikerül a cédula­házból kiköltöztetni a lakót. Vízöblitéses vécé építése éppen úgy szerepel a terv­ben, mint a szennyvízelvezetése - illető­leg az állatok itatásául szolgáló vályú fel­szerelése. Pj Archív felvétel még a rendezetlen időkből A vásározók helyét jelző terület Forgalom­korlátozások Tolna megye területén december 27- ig a következő forgalomkorlátozások lesznek. Negyven kilométer/óra sebességkor­látozás van érvényben a 65-ös úton 20,5-25,5 kilométerszelvények között padkarendezés, ugyancsak ezen az úton a 26,5-28 kilométer között földmunka miatt. Az 5603. számú Bátaszék-Bonyhád út 5,5 kilométerszelvényében épülő híd miatt teljes lezárás van. A forgalom a híd mellett megépült terelőúton folyik 40 kilo­méter/óra sebességkorlátozással. December 20-án 18 órától 21-én 6 óráig a solti kisdunahidat javítási munkák miatt lezárják. A lezárás idején az Alföldre a bajai Duna-hídon át lehet közlekedni. Vetélkedő a tennivalókról A Madocsai Igazság Termelőszövetke­zet vezetősége az ifjúsági szervezet ké­rését támogatva vetélkedőt rendezett de­cember 19-én délután 16 órától. Öt hat­tagú csapat mérte össze tudását a politi­kai-gazdasági vetélkedőn. A termelőszövetkezet vezetősége azért rendezte a politikai vetélkedőt, hogy meggyőződjenek róla mennyire is­merik a fiatal szakemberek tennivalói­kat a novemberi párthatározattal kap­csolatban. Ugyanis feldolgozták a hatá­rozatból eredő feladatokat a növényter­mesztés, az állattenyésztés, a gépjavítás és a kertészeti ágazatokra. Ezek megol­dásához kérnek egyrészt jó végrehajtási terveket, másrészt pedig az a szándék is érvényesül, hogy a középvezetők minél jobban mgismerjék a jövő évi terv végre­hajtásával kapcsolatos munkájukat. A fiatalok vetélkedője lapzártakor még tar­tott, műsorvezető dr. Süth Miklós, a ter­melőszövetkezet jogtanácsosa volt, a zsűrit pedig a téesz vezetői alkották. Eredményhirdetésre az esti órákban ke­rült sor. Csatornázás a Velencei-tónál Újabb üdülőterületeken fejezték be a gyűjtőcsatornák kiépítését a Velencei­tónál. Agárd déli és nyugati részén hat­száz lakó, illetve üdülőépület csatorna- hálózatba való bekötésére alkalmas ve­zeték készült el. A munkát a Velencei-tavi Intézőbizottság támogatásával és koor­dinálásával a területen lakókból és az üdülőtulajdonosokból alakult társulások végezték el. Agárdon és Velence-Suko- rón megkezdődött további szennyvíz- csatorna-épitő társulások szervezései is. A VII. ötéves tervben 50 kilométer hosszú csatornahálózat kiépítését, valamint 2500 lakóegységnek a szennyvízháló­zatba való bekötését tervezik a Velencei­tónál, főként a déli parton: Gárdonyban, Velencén és Kápolnásnyéken. r 51. HETI Japán leghidegebb körzetében, Hokkaido szi­getén egy postamester ötletére, az ottani tiszta hó­ból 36 cm hosszú, 4 kg súlyú hóemberkéket farag­nak sorozatban, s megrendelésre még aznap ház­hoz szállítják, repülőgépen, hőszigetelt műanyag dobozban Tokióba, ahol csak szennyezett hó akad időnként. ■ Szlovéniában húsz éve műkö­dik a maribori pedagógiai akadémia magyar lekto­rátusa, s a kölcsönösség jegyében a szombathelyi tanárképző főiskolán is létrehozták a szlovén nyel­vű lektorátust. ■ Sikeresen rajtolt az egy éve meghirdetett baranyai gyümölcsfaültetési akció: eddig huszonötezer facsemetét telepítettek a kis­kertekbe, a gazdasági udvarokba. ■ Janus cím­mel önálló folyóiratot indított útjára a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, s évente három­szor jelenik meg. ■ A Szegedi Orvostudományi Egyetemen kötelezően bevezettéka számítástechni­kai oktatást. ■ A Kisalföldi Kalendárium nyolcezer példányban megjelent, régi hagyományt feleleve­nítve. ■ Petőfi szülővárosában, Kiskőrösön város­védő és -szépítő egyesület alakult melynek célja az építészeti, környezeti és természeti értékek megőr­zése, a hagyományok ápolása. ■ Védetté nyilvá­nították Fejér megye 120 négyzetkilométeres fü­zes láprétjét, a Mezöföld északi részén húzódó Sárrétet, hogy megóvják ritka növénytársulásait, az ott fészkelő és átvonuló madarakat. ■ A Békés megyei Füzesgyarmat közelében 1985-ben fejeződött be az ország egyik legnagyobb földgázmezejének reményt keltő kutatása, s meg kezdődött a hasznosítást megva­lósító beruházás. ■ Krúdy Gyuláról közölt terjedelmes tanulmányt John Lukács tollából a The New Yorker című tekintélyes hetilap legutóbb. ■ Archibald Richardson Goldie amerikai baptista lelkészt, a Baptista Világszövetség titkárát a teológia diszdoktorává avatta a Magyarországi Református Egyház debreceni ünnepi közgyűlésén. ■ Vázsonyi Endre író, műfordító 80 éves korában hosszú, súlyos betegség után az egyesült államokbeli Bloomingtonban elhunyt; több gyer­mekkönyv - köztük a Rémusz bácsi meséi szerzője, számos regényt fordított fran­ciából magyarra. (B. L) NÉP j jSAG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom