Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-24 / 276. szám

1986. novembert 24. NÉPÚJSÁG 5 Kosárlabda NB I. Megszakadt a Dózsa veretlensége Szarvasi FSSC-Szekszá rd i Dózsa 45-41 (23-23). Szarvas, 100 néző. V.: Pa- rádi, Farkas. Szarvas: Frankó A. (-), Les- tyán (-), Kumicz (2), Frankó K. (16), Bo- zsérné (12). Csere: Marosi (10), Török (5), Gyetrovszki (-). Edző: Szirony Pál és Szalántai György. Szekszárd: Varga (17), Palotás (10i), Christián (2), Vékony (4), Smolczerné (6). Csere: Szabó (2), Prak (-). Edző: Vertetics István. Rossz elője­lekkel készült a Dózsa erre a mérkőzés­re: Pártos a hétközi mérkőzésen ujjtörést szenvedett, így egy nap alatt kellett a csapatnak szerkezeti változtatásokat be­gyakorolni. Palotás két kosarával szem­ben a hazaiak a 4. percre 11 pontot gyűj­töttek össze. Ezután a játékvezetők erély- telensége jóvoltából egyre durvábbá vált a mérkőzés. Mindkét csapat sok hibával játszott, 10 perc alatt mindkét együttes erejéből csak 4-4 pontra tellett. A gyors egymásutáni két szekszárdi időkérést követően a lila-fehérek dobóbiztonsága valamelyest javult, szünetig sikerült az egyenlítés. Szünet után az első hat percben a dó- zsásoknak egyetlen kosarat sikerült sze­rezniük, ennek ellenére a 14. percre 41-40-re átvették a vezetést. Az utolsó hat perc minden volt, csak játék nem. Lökdösődések, durva személyi hibák kö­vették egymást - a játékvezetők sípja gyakran mégis néma maradt. Ezzel együtt a szekszárdiaknak lehetőségük ► adódott a győzelem megszerzésére. A 20. percben 43-41-es szarvasi vezetés­nél időmérési hiba miatt nem került a szekszárdiak birtokába a labda. Helyette a támadási idő 52. másodpercében a ha­zaiak értek el újabb kosarat. A játékveze­tők nem voltak hajlandók a hibát korrigál­ni. A történtek miatt a Dózsa vezetői azonnal óvtak. A tartalékos szekszárdi együttes ezen a találkozón csak védekezésben emlé­keztetett az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményére. A támadójátékból hiány­zott a megfontoltság, a dobóbiztonság elképesztően gyenge volt. Dombóvári VMSE-Alba Regia Építők 90-83 (40-45). Székesfehérvár, 200 né­ző. V.: Pajor-Gyulai, Smied. Dombóvár: Czimbalek (3), Ács (10), Chudeusz (28), Miedzik (26), Molnár (6). Csere: Bosznai (-), Kollár (-), Húsz (4), Jászberényi (11), Lovász (2). Edző: Ifj. Szittya Imre. AR Épí­tők: Major (25), Kiss J. (16), Malcsik (6), Szilasi (14), Köves (13). Csere: Slett (7), Fekete (2), Juhász (-). Edző: Nagy Gábor. A végig zónavédekezéssel játszó fehér­vári együttes külön figyelmet fordított Miedzik őrzésére és a 4. percben 13-7-re vezetett. Később felváltva estek a kosa­rak, majd jókor jöttek Chudeusz és Ács kosarai, valamint Molnár triplája. Ennek ellenére a félidő végéig a vasutasok csak megközelíteni tudták a hazaiakat. Az utolsó percben a fehérváriak irányító­ja, Malcsik a labdáért folyó küzdelemben ellökte Ácsot, aki miután a bírói síp néma maradt, a földön fekve utánarúgott Mal- csiknak. Ezt már látták a játékvezetők és végleg kiállították Ácsot. Szünet után egy ideig még érződött Ács kiállítása a DVMSE csapatjátékán, a 25. percben a hazaiak már 56-45-re elhúztak. Ezután rákapcsoltak a dombó­váriak, a szinte hibátlanul dobó Chu­deusz és a távolról is egyre eredménye­sebb Jászberényi, valamint Miedzik ko­saraival a 38. percben 79-79-re egyenlí­tettek. A véghajrában a vendégek nagysze­rűen védekeztek, az utolsó két perc­ben csupán két kosarat értek el a ha­zaiak, míg Molnár és Miedzik triplája, va­lamint Chudeusz és Jászberényi palánk közeli találataival végleg eldöntötték a mérkőzést. A hajrát idegekkel és lelkesedéssel is jobban bíró DVMSE rászolgált győzelmé­re. Kitűnt: Chudeusz (a mezőny legjobb­ja), Molnár, Miedzik, Jászberényi, illetve Major, Kiss J. Teke NB I. Idegtépő győzelem Dombóvári Spartacus-Pápai Va­sas 5:3 (5214:5200). Dommbóvár: Mándli (920), Illés (853), Horváth (837), Péter Z. (838), Tarsoly (875), Kollár (891). Edző: Szűcs István. A tavalyi ezüstérmes Vasas kezdett jobban, majd fokozatosan a Sparta­cus vette át az irányítást. Az első játékrész befejeztével Mándliék minimális 15 fa előnyt sze­reztek. A második forduló is végig nyílt, ki­egyenlített küzdelmet hozott. A ven­dég piros-kék együttes nagyszerű játékával 5 fára csökkentette hátrá­nyát. A hajrában óriási izgalmak kö­zepette előbb a pápaiak vezettek 18 fával, majd a Spartacus Tarsoly-Kol­lár párosa kerekedett felül, ezzel az utolsó másodpercekben biztosítot­ták a hazaiak 14 fás győzelmét. A dombóvári pontszerzők: Mánd­li, Kollár, Tarsoly. Sinkó vasárnap is brillírozott Sinkó Andrea, a Szolgáltató Építő Spartacus kiválósága vasárnap délelőtt is remekelt: a ritmikus sportgimnasztika országos bajnokságát záró őt szeren- kénti döntő során öt újabb aranyérmet söpört be a szombati egyéni összetettbe­li elsősége mellé. Mögötte a klubtárs, Bősze hasonlóan jó napot fogott ki - öt ezüstérmet vehetett át. Az izgalmas küzdelmek csak a dobo­gós harmadik helyekért folytak. Farkas (TFSE) három bronzérmet harcolt ki az öt lehetséges közül. A junioroknál Érfalvy Nóra és Béres Emese vívott látványos csatát, amelyből előbbi került ki győztesen: labdával, sza­laggal és kötéllel „egyedül” nyert, míg a karikafinálé után Béressel holtverseny­ben zárt. A ritmikus sportgimnasztika országos egyéni bajnoksága szerenkénti döntői­nek bajnokai: Felnőttek: kötél: Sinkó Andrea (Szol­gáltató Építő Spartacus) 19.45 pont, kari­ka: Sinkó 19.55, labda: Sinkó 19.35, bu­zogány: Sinkó 19.6, szalag: Sinkó 19.6. Juniorok: karika: Érfalvy (Óbuda) és Béres (BEAC) 18.85-18.85 pont, labda: Érfalvy 18.95, szalag: Érfalvy 18.90, kötél: Érfalvy 18.90, buzogány: Béres 19.95. Rajt az ökölvívó NB l-ben Kecskeméti SC-Paksi SE 17:11 Kalocsai: csillagos ötös Hát ezt is megértük: a nagyszerű sike­rekkel büszkélkedő Tolna megyei ököl­vívósport hagyományápoló új fellegvá­rában, Pakson NB l-es csapatbajnoki mérkőzésre sorakozik fel a Duna-partiak legénysége. Az ellenfél, a Kecskeméti SC rangját a tavalyi CSB végeredménye fémjelzi, a hírős város gárdája előkelő pozícióban zárt egy éve. A városi sportcsarnok zsúfolásig tele, ezer néző szorong a lelátókon, de jut be­lőlük a refleketorok fényében fürdő szo­rító két oldalára is. Hja, Kecskeméten is népszerű ám a bunyó, így aztán vagy 200 jó torkú szurkoló kisérte el kedvenceit. „Tüzelnek” is alaposan, fél órával az első gongszó előtt szavalókórusuk tudtára adja a hazai publikumnak: „Ki a jobb? Kecskemét!” T udjuk mi persze, hogy igazuk van, hi­szen a vendégek az esélyesebbek. Annál is inkább, hiszen tovább erősödtek. A MÖSZ elnöksége hozzájárult, hogy a leg­jobbak küzdelmében azok is szerepet kaphassanak, akiknek klubja nem tagja az NB I. mezőnyének. A CSB idejére köl­csönbe kaphattak ökölvívókat a csapa­tok. A Kecskemét például a válogatott Váradit Nyíregyházáról, meg a debreceni válogatott Ákost. A CSB nyitányán Papp László szövetségi kapitány és Csötönyi Sándor, a válogatott edzője is Paksot vá­Az est mérkőzésén Kalocsai (jobb­ról) nagyszerű sikert aratott Váradi legyőzésével Iosztotta szakmai szemlélődésük színhe­lyéül. Vajon Csötönyinek is visszasejlett a régmúlt? Arról nosztalgiázott, amiről mi krónikások? Merthogy volt egyszer egy gazdag termőtalajú bázisa az ökölví­vásnak Szekszárdon, amely Kálmánt, Dorogit, Füzesit, Orbánt és Csőtönyit ne­velte a válogatottnak - de a megyeszék­hely hajdani kitűnőségei számára nem adatott meg az NB I. Tolnában. Sportin­duló, s a két csapattagjai egyelőre mele- gitősen néznek farkasszemet egymással a ringben. A bemutatás ceremóniája rö­vid, kezdődhet hát a nagy érdeklődéssel várt csapatbajnoki találkozó. Eredmények: Ifjúságiak (elöl a KSC versenyzői) 54 kg: Kovács-Sohonyai: Kovácsot a 2. menet végén sorozatos szabálytalanságok után leléptetik. Jó kezdés, 0:2.60 kg: Konkoly-Orsós: Kon­koly az első menetben döntő fölénnyel győz. 2:2. 63,5 kg: Holló-Janecska: Ja- necskára az első menetben kétszer rá­számolnak, a 2. menetben pedig te­nyeresért megintik, Holló egyhangú pon­tozással nyer. 4:2. 71 kg: Kolompár- Nagy: másfél meneten át kevés értékel­hető ütés, utána az orrvérzéssel küszkö­dő Nagy egyhangú pontozással nyer. 6:2. Felnőttek, 51 kg: Tóthnak pofon nél­küli ez az est, a hazaiak ebben a súlycso­portban nem tudtak ellenfelet kiállítani. 8:2. 54 kg: Váradi-Kalocsai: Kalocsai okos, higgadt ökölvívást és időnként klasszis versenyzőre valló erényeket vo­nultat fel az olimpiát és világbajnokságot járt ellenfelével szemben. Váradit a 3. menetben fejelésért megintik, végül tom­boló öröm: a paksi fiú 3:1 -es pontozásos győzelmét hirdetik. 8:4.57 kg: Kincses is mérkőzés nélkül gyűjti be a két pontot. 10:4. 60 kg: Gönczi-Loe: kiegyensúlyo­zott első menet, a második menet végén fejelésért Loet intik, majd hét perc eltelté­vel a apksi versenyző szemöldöke felre­ped, az orvos beszünteti a további küz­delmet. 12:4. 63,5 kg: Kozák-Magyar: a két keménykötésű, a belharcot egyfor­mán kedvelő ökölvívó adok-kapok ösz- szecsapásán salamoni az ítélet: döntet­len. 13:5. 67 kg: Karácson-Ledneczky: Ledneczky már az első menet végén megsorozta ellenfelét, majd több meg- rendítőnek tűnő ütéssel szerzett előnyt.A második menet második percének vé­gén egy kemény balcsapottal kiütötte el­lenfelét. 13:7. 71 kg: Konkoly J.-Gál: a többet kezdeményező, pontosan szurká- ló Konkoly egyhangú pontozással nyer. 15:7. 75 kg: Török-Mocsán: még 55 másodperc hiányzott az első menetből, amikor Török fejre mért kemény ütéssel kiszámoltatta Mocsánt. 17:7.81 kg: Kon­koly Z.-Rimóczi: ez a találkozó mindösz- sze 38 másodpercig tartott, amikor Ri- móczi megrendítő ütése után röpült a tö­rülköző. 17:9. 91 kg: Papp-Erős: a ma­gasabb növésű kecskeméti fiút Erős megsorozta, újfent röpült a törülköző. 17:11. Kiürül a terem, Papp László azonban készséggel értékel: - Érdekes mérkőzé­sek szemtanúi voltunk. A KSC ebben az összeállításában ennyivel jobb volt. A Kalocsai bravúrját csak dicsérni lehet. Vágner edző a mostaninál jobb csapatot is küldhetett volna a szorítóba, ha jobban élnek a paksiak a szövetségünk által biz­tosított játékosok kölcsönbeadásával.-fekete- Fotó: Czakó Karatékák a Körcsarnokban A Körcsarnokban ezer néző előtt meg­tartott karate OB kezdetén úgy tűnt, hogy a shotokan stílus legjobb magyarországi képviselői, a MŰTEX karatékéi nemcsak a győztesnek járó míves szamurájkardot, de valamennyi érmet is hazaviszik. Hogy ez nem sikerült, az jórészt a miskolci Be- dő Tibor „bűne". Az elődöntőben meg­lepő győzelmet aratott a címvédő és el­ső számú esélyes Molnár Tamás ellen. A döntőben viszont már nem bírt a junior EB-bronzérmes Hecker Balázzsal, aki két wazarival jobbnak bizonyult. Eredmények: férfi egyéni küzdelem, abszolút kategória: bajnok: Hecker Ba­lázs (MÜTEX). 2. Bedő (Miskolc). Férfi egyéni formagyakorlat: bajnok: Baranyai Sándor (MŰTEX). Női egyéni formagya­korlat: bajnok: dr. Tancsa Nóra (ÁESE). A BALATON FÜSZÉRT tisztelettel közli az állami, szövetkezeti, a magán-és szerződéses kereskedőkkel, valamint közületekkel, hogy ZALAEGERSZEGEN, Zrínyi u. 34. sz. és KAPOSVÁRON, Raktár u. 2. sz. alatt ÖNKISZOLGÁLÓ NAGYKERESKEDELMI RAKTÁRT NYITOTT: élelmiszer-, vegyi, háztartási, kozmetikai és ajándékáruk gyors kiszolgálására. Örömmel várjuk és kérjük, legyen vásárlónk. BALATON FÜSZÉRT SOMOGY ÉS ZALA MEGYE ÉLÉSKAMRÁJA Alapítva: 1949. (331) Csak két menetig tartott a Ledneczky (balról) -Karácson találkozó. Az ifiknél Kolompár (balról) pontozásai nyert Nagy ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom